Új karakter
Név: Oksana Czerwinski
Kor: 29
Külső: 167 centi magas, 53 kiló. Zöld szem, kékes foltokkal. Vörös haja van, ami körülbelül a nyakáig ér.
Élettörténet: Sokdiplomás lengyel lány, aki a magány elől érkezett az zónába, tudósként. Szülei Cambridge-ben tanítatták, de ők egy
repülőgépszerencsétlenség folytán életüket veszítették. Két évig a Zónában dolgozott a kutatóknál, behatóan tanulmányozta a humanoid
mutánsok megmaradt emberi tulajdonságait, de megunta a monoton munkát, és úgy döntött, sztalkernak áll. Ma reggel megszökött a yantari laborból, és kordon felé vette az irányt...
Úgy döntöttem, kordonba megyek. Ott állítólag sok a kezdő sztalker, biztos szívesen kitanítanának egy újoncot. Gyors tempóban haladtam,
nehogy utolérjenek, és esetleg visszavigyenek. Két és fél óra múlva értem kordonba. Beszélek Farkassal, őróla már sokat
hallottam a sztalkerektől. Állítólag szokott segíteni az újoncoknak. Mikor meglátott, messziről intett, hogy jöjjek közelebb.
- Nocsak, egy nő! Ráadásul, igen mutatós példány. Ritka ám errefelé ilyesmi. De gondolom, nem ezért jöttél ide.
- Sztalker szeretnék lenni.
- Mennyit tudsz a sztalkerekről?
- Ami azt illeti, sokat. Elméletben kiváló sztalker lennék, veterán kutatóként ismerem a Zóna összes szeszélyét, csak épp fegyvert nem tudok kezelni, és nem voltam még sokat terepen.
- Rendben, ülj le ide mellém - Szólt, majd leült egy ládára. Melléültem. - Először is, vegyük át az alapvető viselkedési formákat. Fegyverrel nem hadonászol, mert akkor lelőhetnek az idegesebbek. Messziről kerüld az ellenségeid, ha fölényben vannak, de azonnal öld meg őket, ha neked van előnyöd. Sosem tudhatod, mikor lesz rá újra lehetőséged. Legyél tisztelettel a többi sztalker felé. Aztán... mivel nő vagy, rád más szabályok is vonatkoznak. Ez a Zóna, ami tele van olyan vadbarmokkal, akik lehet, hogy egy évtizede nem voltak nővel, ezért bármikor kiélhetik rajtad a... vágyaikat. Ezért sose viselkedj kihívóan, és ha látod, hogy feszül a helyzet, oldj kereket de sürgősen. Röviden ennyi. Látszik rajtad, hogy kimerült vagy, pihenj egy kicsit!
- Okés, köszi a segítségget. Még visszajövök.
Valóban eléggé fáradt voltam, egész este a szökésre készültem. Fegyvert, ruhát, élelmet szerezni...
Ígyhát ledőltem a tűz mellé, egy pincelejáró ajtaja mellé, és így, háttal a falnak támaszkodva aludtam el...
Robbanások, és lövések zajára ébredtem. Azonnal talpraugrottam, de semmit sem láttam a még épp hogy nyíló szemeimmel.
Elővettem a pisztolyom, és lövöldözni kezdtem, amerre láttam, de egyszercsak valami mellettem robbant. A ház falának csapódtam,
ahol az előbb Farkas állt. Éreztem, hogy a bal oldalam tele van repeszekkel. Borzasztó érzés volt, ahogy minden mozdulatnál fájt...
Kezdett kitisztulni a látásom. Katonák járkáltak fel-alá, és lőttek azokra, aki még mozog. Ijedten a hasamra fordultam, és elkezdtem sebesen
kúszni, kifelé a faluból. Hirtelen valaki a hátamra lépett, és hallottam, ahogy csőre ránt egy sörétes puskát. Felnéztem. Egy katona állt rajtam, és
fejemre szegezte fegyverét. Láttam, hogy vívódik. Le kellett volna lőnie, de nem tette. Körülnézett, és leguggolt mellém.
- Jól vagy? - kérdezte
- Nem túlságosan... Fáj mindenem...
- Szegény. Tessék, adok egy kötszert, többet sajnos nem tehetek. - szólt, majd elsietett.
Megvártam, míg eltűnnek, majd a ház padlására másztam. Odafent levetkőztem, és nekiláttam kiszedegetni a repeszeimet.
Egy szemöldökcsipesszel összesen hét repeszt távolítottam el a testemből. Robbanást hallottam. A helyszínre siettem, a falu mögötti
kereskedő bejárata omlott be. Biztosan oda zárkóztak be a túlélők.
- Van odalent valaki? - kérdeztem.
- Egy angyal! Aztaaa! Itt vagyunk lent! - hangzottak a válaszok, több torokból.
- Na várjatok, fiúk... van valami robbanószeretek?
- Gránátaink vannak!
- Az jó, akkor adjatok párat! - szóltam. Egy résen több gránátot adtak ki nekem, Szidorovics még három pakk C4-et is adott.
Ezeket elhelyeztem a leomlott résznél, biztos távolságra mentem, majd aktiváltam az egyik C4-et. A nagy robbanástól szempillantás
alatt kitisztult a bunker lejárata. A páncélajtó nyílt, és hét sztalker lépett ki rajta, akik azonnal a nyakamba ugrottak.
- Te vagy a mi kis hősnőnk! Mi a neved? - kérdezték.
- Oksana Czerwinski vagyok.
- Oksana, meg vagy hívva egy italra!
Egy házban voltunk ezután, ahol hangos gitározás és éneklés közepette éltettek engem. Mikor meghallották hogy újonc vagyok,
még lőni is tanítottak. Egész jól ment. Ezután lementem Szidorovicshoz, aki adott egy új ruhát.