Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Hajnali 3 még mindig nem tudok aludni, de Borisz már nyugodtan pihen.
Nem is tudom én mikor aludtam ilyen nyugodtan.
A fent létem alatt megnéztem a lencséket, először azt hittem hogy nagyító lencsék, de kiderült hogy ezzel meg lehet látni még a legjobban rejtőző anomáliát is.
A lencse kicsisége miatt nem építhető be az Exoskeleton-om sisakjába.
Talán a fegyverek távcsövébe beleépíthető.
vissza feküdtem hátha tudok pihenni egy kicsit.

6 órakor felkeltem, a nap kezdett feljönni.
végre megértettem az álmomat, ez az utolsó álom ez értelmet adott a többinek.
2 óra van még a helikopter érkezéséig.
De úgy érzem, hogy én nem tarthatok velük. Meg kell tudnom az okot, miért hagyott ennyiszer életben a zóna.
Vajon mit akarhat tőlem?...
miközben ezen gondolkoztam, felszerelkeztem.
Üzenetet hagytam a doktornak, hogy ha felkel Borisz küldje el a tegnapi összecsapás helyszínére, agyarék ott várnak ránk a helikopterrel.
Várnak, de csak őt viszik vissza a bázisra.
Még mellékeltem hogy a csapatvezér az Mathias lesz, bár nem túl jó harcos, de a legjobb vezetői képességekkel rendelkezik.

Ezek után útra keltem, A célom a vörös erdei antennák, ennek a helynek a képei vannak az elmémben...
 
Reggeli negyed nyolc van. De jót aludtam. Kimegyek az étkezdébe. Ott volt az öreg úr is. Megkérdeztem hogy hol van Thunder? Elmondja hogy menjek a lezuhant helikopterhez, ott várnak rám a többiek. Thundernek valami dolga akadt. Elkezdtünk beszélgetni, megtudtam hogy Doktor a neve és már régóta a zónában van. Akkor jut eszembe hálául odaadni egy közepesnek mondható gyógyítórelikviát. Nem akarja elfogadni de rábeszélem. Mégiscsak megmentett. Mondja hogy várjak egy kicsit. Előhoz egy RPGt három rakétával. Azt mondja hogy 4 darab RPGje van, meg úgyse használja úgyhogy fogadjam el. Úgysincs nehézfegyverem. Hát elfogadom, megköszönök mindent, majd megkezdem utam a helikopterroncshoz.
 
Gyorsan haladok, már Argroprom határán, amikor furcsa üvöltésre lettem figyelmes.
Fel osontam az egyik dombra, és néztem mi történik.
Egy hatalmas nagy bestia bele futott egy nagy csapat vaddisznóba.
érdekes ez a bestia, nem hasonlít egyetlen ismert mutánsra sem a zónában majdnem akkora mint egy kis óriás. De kutya formájú
A vaddisznók nem tágítanak.
az egyik támadott, de a bestia egyetlen könnyed mozdulattal elkapta, és a földhöz vágta, rátette a testére a lábát, és az állkapcsa közé szorított vaddisznó fejét letépte, majd odavetette a többi még élő társai felé.
ez lehetetlen... az a vaddisznó egy kifejlett példány volt, a súlya 250-300kg körül lehetett. és mégis egy mozdulattal széttépte.
Mi lehet ez?
A vaddisznók vérszemet kaptak, és mind neki estek a bestiának.
volt vagy 8-10 de hiába, egymás után estek el, a bestia csapásaitól, harapásaitól.
hm... ideje felvenni a nyúlcipőt, ha ez engem megtalálna, nekem menten végem van.
csináltam róla egy képet, és amilyen gyorsan tudtam 1 km es körben kikerülve elhagytam a helyet.
futólépéssel negyed óra alatt elértem a stalkerek helyőrségét, a régi épületeknél.
 
Útközben egy anomáliás mellet mentem el. Az egész egy hegyoldalban volt. Mivel még van fél órám hogy a találkozási ponthoz érjek keresek relikviát. A detektor négy sugárzáscsökkentő relikviát jelez. Három perc és mind nálam van, mind a négy "facsarék". Közvetlen a hegyoldalon, a sziklán meglátok valami enyhén világító cuccot. Nem relikvia a detektor nem jelez. Készítek egy fotót. Elküldöm a vörös erdei tudósbunkerbe. Kapok egy választ hogy vigyek mintát. Közelebbről megnézve olyan mintha egy óriási sejt lenne. Van egy sejtplazmája egy középen egy sejtmag szerű. A plazma teljesen átlátszó, A mag áttetsző és tejfehér. Erősen hozzá van ragadva a sziklához, de ahogy hozzáérek átragad a védőruhámra. Belerakom a második relikviatartó dobozomba. Még kettő volt, azt is átrakom. Ezután sietek a helikopterhez.
 
Beérvén a táborba 2 dologra lettem figyelmes:
1 az őrök rendkívül ingerültek, és türelmetlenek, a bunkó fogadtatás után a csapat főnöke elé kerülve szembesültem a másodikkal.
Szóval te is láttad azt a szörnyet? és élve el is tudtál menekülni?
kész csoda öregem.
Miért?
másfél nappal ezelőtt jött ez a szörnyeteg a környékre, 20 stalkert és 32 dutys-t ölt meg ennyi idő alatt.
már ki se merünk menni a bázisról.
A duty is már csak a saját bázisát védi, nem őrjáratoztat.
de nem is kell, az a bestia mindent megöl a környéken ami mozog, legyen ember vagy mutáns.
és még mindig él? kérdem a csapat vezértől.
Nem tudom mi ez a dög, de meg sem érzi a lövéseket, a dutysok már RPG vel is odalőttek neki 2x de csak megrázta magát és ment tovább.
Ha ez a dög sokáig marad, akkor mi elhúzhatjuk a csíkot...
Mi a farnc ez?...
Akkorta.... szólalt meg egy öreg aki a távolba bámult az ablakokon keresztül.
Mi?
Akkorta. azt jelenti Álmatlan.
Ahh... ne is figyelj rá stalker szól hozzám újra a hely főnöke Besz.
hm.... találó név...
éjszakára itt maradnék, ha nem baj.
Maradj stalker, de majd neked is őrködnöd kell! beszélj Bernnel, ő felel az éjjeli őrségért.
Bólintottam majd megkerestem Bernt.
Egy középmagas Emberkéről van szó.
Üdvözlöm, ö kicsit mogorván mormog vissza.
Front kapu, megfelel?
Igen! mondtam neki.
egy kicsit meglepődött a viselkedésemen, rögtön elvállalom azt az őrhelyet amit kiválaszt.
kicsit elbeszélgettünk.
 
Ideér a helikopter. Már vártam rá pár percet. Felugrok, ott az egész csapat Thundert kivéve. Köszönök majd megkérdem nem e tudnak többet, hová ment Thunder. Mondják hogy nem tudnak semmit, Thunder távollétében Mathias a csapatvezér. Megbeszélem velük és a pilótával hogy menjünk a vöröserdei tudósbunkerbe. A többiek beleegyeznek, de csak egy napra. Szállunk le a helikopterrel. Sima landolás. Egyenesen megyek a főkomplexumba. Ott egy kutató, odaszólok.
-Meghoztam a mintát.
-Melyiket?
majd megmutatom a fényképet a PDAn.
-Á ezaz, Balra a második ajtó a főnök már várja.
Benyitok majd egy nő áll ott.
-Üdv, a nevem Tánya, meghozta a mintákat?
-Igen.-majd kiveszek egyet a gömbök közül.
-Egy fél óra múlva jöjjön vissza, addig lefuttatok egy tesztet rajta, majd megegyezünk az árában.
-Rendben.
Addig lementem a raktároshoz és megkérdeztem van e eladó VOG-25 rakéta.
-Van bőven 1 db ezer rubel.
-4 darabot kérek.
-Ezután lemegyek a sztalkerekkel beszélgetni.Majd csipog a PDA. Eltelt a fél óra.
Fönt már várt Tánya.
-Még nem teljesen tudtuk meghatározni az árat de 150.000 Rubel a minimum. Amit behozott egy ismeretlen élőlény. Esetleg még valami? Relikvia stb.?
-Kérem, minden kutatási adatot küldjenek át a PDAmra erről az életformáról.
-Hmmmmm. Végül is ön hozta be, rendben.
-Viszlát.
-Viszlát, ha talál még ezekből hozhatna.
Majd mondtam Mathiasnak hogy elintéztem, felőlem mehetünk.

Scarecrow, megírnád Mathias lépéseit, elég vázlatosan ha nincs annyi időd.
 
A táborban, kicsit szétnézve, megtaláltam a kereskedőt, kicsit használtam a furfangom, és 22000 ért vettem tőle egy SEVA öltözetet. pár kevlár lemezt, darabját 2000 rubelért, majd elvittem a technikushoz, aki 7000 ért belevarrta dupla páncél alakban.(a 2 kevlár lemez között távolság van kb egy kis ujjnyi)
Kb 1 óra alatt meg is csinálta.
Rossz érzésem volt a várakozással kapcsolatban, így minden cuccomat menet irányosan tettem le, hogy csak felkapom és go. majd vártam...
Éjjel 10 körül kerültem őrségbe, Bern el együtt őr-járatoztam, békésen elbeszélgetünk, amikor a távolban lövöldözés hallatszott.
3 stalker szalad felénk ordibálva, időnként hátra lövöldözve, mögöttük valami vagy valaki van.
Egymás után tűnt el 2 lámpa, a harmadikat már megpillantottuk, amikor elkapta az a valami.
Most látszott igazán méreteiben a bestia....
Bern gondolkodás nélkül elkezdett lőni rá, ő nem tudta hogy ezzel csak még jobban felbőszíti, és e miatt támad ránk.
Semmi perc alatt bent volt a táborban, és sorra öldökölte a stalkereket, egyiket a másik után.
Biztonságos távolba vittem Bernt akit súlyosan megsebzett a bestia.
Besz is kint volt már, egy RPG-vel lőtt de célt tévesztett, a bestia dühödten rohant hozzá, és 2 harapásból lenyelte.
A stalkerek ezt követően elkezdtek menekülni hanyatt homlok, így könnyű prédák voltak egy sem élte túl, de szerencsére ezzel időt adtak nekem, fogtam a cuccom, és Bernt és elkezdtem Yantar felé rohanni...

Mathias Keresésemre indulna, de a táborból üzenetet kap, és nem teszi, viszont üzenetet hagy Kosztyánnak aki egy helikoptert küld a keresésemre...
itt választ hatsz hogy a táborba mész, vagy a helikopterrel mész.
 
Nos akkor egy kis veszélyhelyzet :twisted: :evil: :twisted:


Futok a Yantari határ felé, már látom a labort, amikor hallom hogy mögöttem remeg a föld...
Leteszem Bernt, és hátra nézek, A mutáns az kb 1,5 km ről rohan felénk, felcsap korászom Bernt és ráordítottam hogy rohanjon a labor felé, szóljon a tudósoknak hívjon katonákat!
Te örült, ez meg öl semmi perc alatt! És mégis mi miatt jönnének katonák ide pár stalker miatt?
Thunder Alezredes miatt!
Ki?
Katona vagyok, de most már Rohanj ha kedves az életed, én feltartom!
Bern egy kis tisztelgést adott, majd sántikálva elkezdett futni a lejtőn lefele, egyenesen a bunker felé.

Bal kézbe vettem a pisztolyt jobb kézbe a Katanát és a rohanó mutánssal szembe állva vártam.
"Na gyere te gyilkos, küzdjünk meg te és én!"
gondoltam magamban, ügyet sem vetve a biztos halál gondolatára...
20 méterre járt, amikor felugrottam, mert harapni készült, egyenesen végig suhintottam az orrától, a jobb szemöldökéig, mélyen, ezzel a szemét is megsebezve.
Majd szép szaltóval talpra érkezve ugrottam le a fejéről.
A mutáns felordít, és felém néz, de ekkor pisztollyal lőttem a képibe, de csak lepattogott a koponyájáról.
Üresen kattant a tár. A francba...
A mutáns a mellső lábával suhint felém, de elkerültem. ekkor újra harap, a kardal hárítom.
Megint a lábával suhint, de itt lassan reagáltam, és fel is buktam.
Na ekkor rám vetette magát, de a kardot előre szegeztem, és Beékeltem az állkapcsa közé.
Próbáltam elmászni, de rám vágott a méretes lábával, és a földhöz szorított.
Kikaparta a kardot a szájából, végighasítva az állkapcsát, de nem is foglalkozott vele, és rám harapott.
Az első réteg kevlárt rögtön átvitte, de a 2 lemezréteg közötti térben megálltak a fogai.
Rángatott össze-vissza jobbra-balra, ekkor egy gépágyú oldalba kapta, és ezzel a lendülettel, kivágott a szájából.
A földön landoltam, éppen egy húsdaráló mellet zuttyantam le, még 30cm és csak cafat lennék.
Egy Mid 24 es helikopter sorozta meg a bestiát.
Megfordult, és 2 rakétát eresztett a mutáns irányába, 1 a földbe csapod-ott, egy másik viszont a mutánsba, de olyan hangot adott ki mint amikor vastag páncél lemezzel találkozik a rakéta, nem véletlen.
A mutáns hátán egy ilyen páncél volt.
Nem érzékelhetett sokat a rakéta pusztító erejéből, de futásnak eredt.
Vissza arra amerről jött.

Jómagam keveset érzékeltem a világ zajából, erőteljesen adrenalinnal tömött állapotban voltam...
olyan menyiségben volt bennem hogy minden érzékem és hidegvérem elszállt, és csak egy gondolat volt az agyamban: kelj fel és ölj!
Irakban volt utoljára ilyen gondolat folyamom...
Majd lassanként alább hagyott a lendület, ránézek a környezetemre, minden véres, de ez nem a mutáns vére, ránézek a ruhámra, gyomor tájékon, mégiscsak átharapta a páncélt, mert a sötét vörös élet folyt a ruhán át a talajra, ami mohon itta fel.
Érdekes nem fáj... kissé még érdekes érzés is...
Majd egy kis képszakadás után, Borisz és tatja vannak mellettem, a vérzést próbálják el állítani, sikertelenül, Borisz meg fog és el kezd húzni a Labor felé.
újabb szakadás, a laborban vagyok, továbbra is vérzek, Borisz, Tátja és Kruglov rémülten néznek rám.
Kissé euforikus állapot ez nem érzek semmit se fájdalmat se félelmet, egyszerűen csak vagyok...
 
Épp visszaértünk a katonai bázisra amikor a gépész fejvesztve szalad felénk.
-Mi történt?-kérdem
-Bemértem Thunder PDAjat. Algoprom és jantar között. Valami óriás lény üldözi őket.
Mathias adja ki a parancsot:
Egy helikoptert előkészíteni, Tatjána, Borisz menjenek gyalog. Lehet hogy hamarabb odaérnek.
Mivel mindketten menetkészek vagyunk futottunk ahogy bírtunk. Épp fordulnák le a betonútról amikor Tatjána visszahív:
-Ismerek egy rövidebb ösvényt.
Már pár száz méterre vagyunk amikor elrepül felettünk a helikopter. Már látjuk a lényt és szegény Thundert, bár még a körvonalak alig kivehetőek. A helikopter ráereszt két rakétát. De épp felénk rohan. Előkapom az RPGt a feji részbe kapott egyet. Közben Tatjána persze lövi. Kapott még egy rakétát. De már 10 méterre van. Már majdnem futásnak eredek amikor egy lövés hangját hallom. Páncéltörő, átvitte a lényt a sebén keresztül. Kiterült. Meglátom mögöttünk a lövészt és fejbólintással megköszönöm. Szaladunk Thunderhez, A vérzését nem tudtuk elállítani. Elkezdem vonszolni a bunker felé. Beviszik a gyengélkedőre azt mondják súlyos sérülés a vérzést se nagyon tudják elállítani. Részlegesen tudták elállítani közben ideér a "Lövész". Megköszöntem. De épp kapok egy üzenetet PDAra.
Tánya küldte. Most legszivesebben hagynám a fenébe de amikor beleolvasok:
A gömb egy életforma. Hogyha nem talált volna rá biztosan elpusztul. Különlegessége hogy egy másik lényből energiát vesz fel és lemásolja a DNSét. Ezután pedig különleges immunanyagot termel a gazdatestnek ami semlegesíti a kórokozókat, a mérget semlegesíti, és a sebek gyógyulását 30X-osára felgyorsítja. Még az is lehet hogy a fél órája halott lényt "feltámasztja".
Röviden: -Az eddig tesztel vírusokat és baktériumokat rögtön elpusztítja.
-A mérgeket semlegesíti.
-És növeli az éhségérzetet.
-Káros hatása nincs.
-A sebek gyógyulását sokszorosára gyorsítja.
Közben félpercenként lövéseket hallok. Szaladok Thunder kórtermébe, És ráteszem a sebre az egyik kis gömböt. A gömb rátapad majd leállította rögtön a vérzést. Mondom az orvosnak, hagyja rajta. Ő egy kicsit furán néz.
Közben kimegyek beszélgetni a lövésszel.

A gömbnek amúgy is ez lett volna a tulajdonsága.Már múlthéten kitaláltam.
 
Ramirez csatlakozása lenne a csapatba
Oké, otthagyjuk utána fél óra múlva eltűnt onnan.Így jó.Már csak Ramirez mit szól hozzá.
 
Ébredezem...
egymagam vagyok a szobában, a villany le van kapcsolva, de a bunkernek pont egy olyan szobájában voltam ahol volt egy kis ablak, tényleg nagyon kicsi, de beszűrődött rajta a Hold fénye, tehát éjjel van.
Lassan felkeltem az ágyból, és átnéztem a cuccaim, ami a mellettem lévő kis szekrényre voltak rátéve.
Nyikorog az ajtó, Kruglov jött be rajta.
Na csak túl élte!
Látja rajta hogy nem túlzottan örülök neki hát megkérdezi mért nem.
Ami régen szar volt az most is az. felelem neki szűkszavúan.
Feltehetem nem túlzottan örül annak hogy túl élte?

nem tudtam rá semmit se mondani, ős sem firtatta a témát, csak megjegyezte hogy a 2 társam már alszik, majd kiment a szobából.
Kicsit össze szedelődzködtem, majd csöndben kimentem, és felmásztam a tetőre ahol a helikopterek szoktak landolni, most szerencsére üres volt.
Magamba való tűnődésemből csak a vállamra tett kéz ugrasztott ki.
Nem volt se erős, de megnyugvást sugárzott, majd le is ült mellém az illető.
-Nem vagy túlságosan feldobott.
-Te ezt nem értheted...
-Ugyan már, te is ember vagy akármennyire is akarod magad a kemény katona álarccal takarni.
-Azt hittem sosem derül ki mennyire is érző ember vagyok...
-Te is ember vagy.
-De engem már semmi nem érdekel.
-Ugyan már hány éves vagy talán 30?
-Jövő hetén harminc kereken. feleltem.
-És ennyire elkeseredett vagy?
-Nem érted, nem voltál ott és e miatt nem érzed mi az az elviselhetetlen dolog amit nap mint nap magammal viszek.
-Mit, mit nem értek?
-Túl sok ember halt meg miattam, úgy szerettem volna most meghalni, valakiért feláldozva magam.
-Ez nem megoldás.
-Talán... Talán nem...
-Ha nem tudom mi a bajod nem tudok segíteni!
-Az életemet akarod tudni? Hát legyen.

Katona vagyok amióta az eszemet tudom, megjártam Irakot, Afganisztánt, Kazahsztánt, és mind eközben több mint 100 ember halt meg mellettem vagy a kezeim közt. A háborúban meghalt az öcsém, és egy olyan ember akinek a nővérének ígéretemet adtam hogy megvédem, de kudarcot vallottam.
Mind ezek után haza utaztam, próbáltam visszailleszkedni, de fél év után jöttem rá hogy nem tudok már megváltozni, és így kötöttem itt ki.
Ha a csatatéren haltam volna meg akkor Háborús hős ként temettek volna el, mostanra már csak egy senki vagyok...

-Nem vagy senki!
-Igazad van, nem vagyok senki... egy ember vagyok... aki kudarcot vallott.

ezt követően felálltam és ott hagytam Tátját...

Bocs a psziho drámáért, de ki kellet magamból adnom a rosszat... Ha problémás akkor törlöm.
 
Rengeteget hallottam erről a teremtményről, ami a környéken garázdálkodik napok óta. Már csaknem száz embert tett el láb alól, de
a megölésére tett kísérletek rendre kudarcot vallottak. Mindent kibír... Tegnap egy helikopter a szemem láttára küldte meg rakétával,
de ezt is kibírta, és - bár vánszorogva -, de elfutott.
Most viszont ismét üvölt, de olyan velőtrátóan, hogy ilyet még nem hallottam soha. A hang irányába rohanok, menetközben lepattintom
a Cheytac-om céltávcsövéről a kupakot. Lövöldözés kezdődik, egyre közelebbről hallom a csatazajt, mikor a dombtetőre érve meglátom.
A helikopter rakétája szépen lehántotta róla a bőrt egy darabon. Egy katonai sztalker épp most lő rá RPG-vel, de ezt meg sem érzi.
Távolabbról egy könnyebb fegyverzetű sztalker tüzel a szörnyre.
Hasra vágom magam, egy fenyőfa tövébe. Előveszek egy páncéltörő lőszert a tártáskám oldaláról, jobb kezemmel hátrahúzom majd elfordítom a tolózárat, behelyezem a töltényt, tolózár előretol, lövedék a töltényűrben, a távcsőbe nézek...
Az Úr nevében véget vetek gyarló tevékenységednek... Célzok, majd meghúzom a ravaszt. A golyó hatalmas sebességgel hasít az
éterben, majd iszonyatos erővel csapódik a mutáns lapockájába.
A lény támolyog még egy kicsit, majd elesik. Fura, mert nem is liheg, szinte elalszik.
A katonai sztalker felém néz, majd bólintással nyugtázza a lövést.
Nem tudom, jól tettem-e.
 
Épp aludnék, mikor kopogás veri fel szobám csendjét. Valaki a labor tetején jár. Ilyenkor ott sétálni nem
egészséges dolog, legalábbis, én lelkizni jártam fel oda. Meg is nézem, ki az. Nyújtózkodom egy jó nagyot, majd félig álmosan felkelek, és elindulok.
Kiérve a laborból felszökkenek a létrán, ami a tetőre vezet. Egy sztalker ül nekem háttal, lábát lógatja, és mélyen mereng. Ez a ruha ismerős...
Thunder az. Ugyan már, ahogy ismerem, ő talpig katona. Miért lelkizne?! Lassan mögé lépek, majd gyengéden vállára teszem a kezem.
- Nem vagy valami vidám, ahogy látom.
- Te ezt nem értheted... - válaszol meggyötörten.
- Ugyan már, te is érző ember vagy, bármennyire is rejtőzöl egy katonai gázálarc mögé.
- Azt hittem sosem derül ki, mennyire is érző ember vagyok...
- Te is ember vagy, ne búslakodj.
- De engem már semmi nem érdekel.
- Ugyan már! Hány éves vagy, talán harminc?
- Igen, jövő hetén harminc, kereken.
- És mégis ennyire elkeseredett vagy?
- Nem érted, nem voltál ott, és e miatt nem érezheted, mi az az elviselhetetlen dolog amit nap mint nap magammal viszek...
- Miért, mit nem érthetek?
- Túl sok ember halt meg miattam, úgy szerettem volna most meghalni, hogy valakiért feláldozom magam.
- Ez nem megoldás, akármennyire is hiszed.
- Talán igen, talán nem...
- Ha nem tudom, mi a bajod, nem fogok tudni segíteni!
- Az életemet akarod tudni? Hát legyen. Katona vagyok, éveket töltöttem Irakban, Afganisztánban, Kazahsztánban, százak haltam meg kezeim
között vagy által. Meghalt az öcsém, és egy olyan ember, aki nővérének megígértem, hogy vigyázni fogok reá... - mondja, majd kis
szünetet tart. Ki lehetett ez a nő? Csak nem... - A háborúk után próbáltam beilleszkedni a rendes emberek közé, de nem tudtam.
Én ilyen maradok. Így kötöttem ki itt, a Zónában. Ha a csatatéren halok meg, háborús hős lennék, de itt, így... Csak egy senki vagyok...
- Nem vagy senki! - mondom.
- Igazad van, nem vagyok senki. Én egy ember vagyok, aki kudarcot vallott. .. -mondja, majd feláll, és csaknem fellök, ahogy elmegy mellettem.
Most én ülök le ide, merengeni... Talán másfél óráig gondolkodom, mikor úgy döntök, nem akarok már visszamenni a szobámba, kellemes itt. Most itt fekszem, egy szál vékony pizsamában a labor tetején, ahol apám, és annyi barátom vesztette életét.
Remélem, reggel nem fognak keresni...
 
Elmegyek a szörny koordinátáit megnézni biztos érdekelné a tudósokat. Amint odaértem nem volt ott a tetem. Távolabb vérfoltok. És a jellegzetes nyoma. Na, gondolom jól elbaltáztam, halottnak tetette magát, aztán miután elmentünk folytatta útját.
 
Véget ért a szabadnap. Kár. Pedig kezdtem élvezni a helyzetet. A városban járva, úgy néztem mindenre mint egy falusi, aki még sosem járt nagyvárosban. Az öcsém Yurij is csak meglepődve nézett rám, és megkérdezte: "Valami gond van? Úgy nézel mintha még egyszer se jártál volna itt." "Ez érthető, rég nem jártam már a zónán kívül. És most valahogy olyan furcsa érzés." Mondtam elhalkuló hangon. "Ugyan, most ne törődj vele! Használd ki az időt! Gyere elviszlek Marjusszához!" Szólt és a kocsihoz sietett. Az utolsó mondat hallatán, azonnal a kocsiba pattantam. Elindultunk a főúton a város széle felé. A környékre érve, láttam hogy azóta sok minden változott. Aztán elértünk ahhoz a házhoz ahol Marjussza lakott. A kocsiból kiszállva, odaszóltam Yurijnak: "Látom hogy van ami még mindig nem változott." Aztán elmosolyodtam, és nagy levegőt vettem, és elindultam a ház felé. Nem kellett hozzá sok idő, amint beértem a kapun Marjussza felém rohant és felkiáltott: "Dimitrij!" A nyakamba ugrott, és erősen átkarolta a nyakam. "Hol voltál ilyen sokáig?" kérdezte. "Szolgálatban." Mondtam. Yurij bejött a kapun és azt mondta: "Látom egymásra találtatok." "Ő talált rám." Mondtam kissé elmosolyodva. Mikor bementünk a házba, elkezdtek faggatni, hogy hol voltam, mit csináltam, és hogy keményen fogtak e minket. A sok kérdéstől szóhoz se jutottam, csak némán hallgattam. De aztán lassacskán kezdtem feloldódni. Elmondtam hogy jó helyen vagyok, biztonságban. Teljesen elmélyültünk a beszélgetésben, szinte észre se vettük hogy eltelt a nap.
Az órára nézve felsóhajtottam. Ők még elakartak vinni engem valahová, egy kicsit lazítani, de mondtam hogy nem lehet. Holnap korán kell indulnom.

(Másnap)

Hajnali 3-kor már talpon voltam. Az összes cuccom összepakolva, indulásra készen. De sajnálatos módon, vonattal kell mennem. Ugyanis a hadsereg a visszautat nem állja. Micsoda szégyen, vonattal. Az állomásra mindketten elkísértek. Amikor a vonat megérkezett, elbúcsúztam tőlük, és felszálltam. Kijevbe érve, átszálltam. Ott találkoztam az állomáson, a csapat többi tagjával. Kijevből tovább, az újoncokat szállító konvojjal mentünk. Úgy 3 óra múlva, már elérkeztünk a számunkra oly ismerős határhoz. Leszálltunk a teherautóról, odaálltunk az őrmester elé, és vigyázzba vágva magunkat, jelentettük hogy készen állunk.
Lepakoltunk gyorsan a barakkban, aztán, harcra kész felszereléssel, a kapuhoz álltunk, és átvettük az őrszolgálatot.
 
A válaszhoz be kell jelentkezned vagy regisztrálnod kell.
Vissza
Top Alul