Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Beértünk,és ahogy ez megtörténik,ismét megremegteti az erőmű egykori épületét maga a kitörés.
Nem véletlenül gyülekeztek azok a mocskos szürke felhők.
Befelé haladva a zaj egyre nagyobb. Távolabbról,közelebbről üvöltés,artikulátlan halálsikolyok,dörrenések,sorozatban kilőtt lövedékek hangos kattogása,és határozattan egyre nagyobb meleg.
Határozottan az az érzésem,a pokol kapujához értünk,ahol elátkozott lelkek küzdenek kínzóikkal,s egymással,valami iszonyatos,borzalmas ,véget nem érő szenvedéssel ,e meg nem szűnő félelemmel teli helyen...
Az egyik kiszögellés mögül egy eltorzult arccal vigyorgó monolithos-gondolom,az volt a ruhája alapján-ugrik elő,de mire két társam tüzet nyitna,ő saját magát lövi fejbe,s a nyakából a gerincének szilánkosra repedt darabja kandikál elő,minden más véres,iszamos és agyvelődarabokkal teli folttá válik a szemközti betonfalon.
nem tudom,milyen fegyverrel lőtt,de olyan volt a hatása ,mint egy elefántvadász puskának...
Más vagy magzati,vagy pedig görcsös pózba merevedett ,nagyrészt megcsonkított holttestet találunk,a padlón mindenfelé belsőségdarabok,véres ,zsíros,vastag húzásnyomok,mintha csak egy vérengző fenevad hurcolta volna,majd bizonyos testrészek elfogyasztása után dobta volna el az áldozatait.
A bűz és a meleg kezd förtelmessé válni,megvan benne a vér,a kiontott belek, a hányás, a széklet meg halálveríték jellegzetes szagának sátáni egyvelege,a pusztulás illata!
Nem is merek rágondolni,mi folyhat lentebb,milyen elképesztően lealacsonyító élethalálharc folyhat ott.
erre tényleg csak a nyomokból és a csatazajból tudok következtetni.
Ebben a pillanatban a kitörés erősebb fokozatba vált,a mellettünk futó vezetékekből a túltöltés miatt hatalmas szikraeső önt el minket,két társam halálra vált arccal,könyörögve tekint rám,én pedig mit sem törődve a túlfeszültséggel,összenyalábolom a kábeleket,majd jóleső érzéssel a testembe vezetem,miután kis háti haveromat átadom fiatalabb társamnak.
Az áram megnyugtat,felmelegíti a lelkem és a testem,új erővel tölt el. Ez az áram valahogy más,mint az erőművön kívül akármilyen anomália,ez ritmikus,egyenletes,valahogy,ha szabad így fogalmaznom,jobban ízlik...
:D
Mihelyst feltöltődtem,megint folytatjuk utunkat egyre bentebb. Azt tudom,már nem én irányítom lépteim,sokkal inkább a hátamon ismét megkapaszkodó kis-haver mutatja az utat,és közben néhány segítő képet villanat be az agyamba.
Látom a reaktor roncsait, a belső szentélyt,s megértem,ide akar most minden áron bejutni.
Egyre több a holttest körülöttünk,de a csatazaj már nagyságrendileg halkabb,s egyre távolodik.
Egyfajta könnyed szédülés vesz rajtam erőt,teljesen megnyugszom,és közömbösen lépkedek az elroncsolt testek fölött,semmiféle szánalmat nem érezve.
Társai pár lépéssel követnek,és a holttestek holmijait kutatgatják át pedáns gyorsasággal,antiradok,lőszer,kötszer ,meg esetleges rejtegetett kincsek után.
Hiába,itt ez a törvény. Nem lehet finnyásnak lenni semmiképpen.
A még néhány nyögő,és nagyon súlyos sebesülttel végeznek,s talán jobb is így. Egy figura a sarokból félig feltápászkodik,gépkarabélyát erőtlenül ránk szegezi,valami szitokfélét szór felénk,de annak a történetét meg a hátizsákom tartalma zárja rövidre,egy vagy kétmázsás betontömb formájában,melyet elegáns ívvel repít a fejéhez...
 
Már majdnem fél órája bent vagyok a doktor házában, Borisz és a doktor a szobában, én kint a konyhában ülök egy asztalon
Agyart és Mathiast elküldtem, hogy menjenek a konzervdobozért, és rádióznak a parancsnokságnak.
a 2 kezemet össze fonva becsuktam a szemem és meredtem a a történtekben, furcsállom magam, de nem imádkoztam.
Egyszer csak az ajtóban áll a Doktor.
Bólint, majd lassú léptekkel leül a velem szembe lévő székre.
-Túl éli.
-Köszönöm...
-Nem kell. de tudja érdekesnek találom.
-Mit?
-Azt nem köszönte meg amikor a maga életét mentettem meg, de amikor egy bajtársáról van szó...
-Az én életem nem számít, vagy túl élem, vagy meghalok. Nem félek a haláltól.
-Hm... Bátor beszéd. Maga igaz ember stalker.
-Lehet... de Nem érek vele semmit, ha a barátok mind meghalnak körülöttem.
-A barátja holnap jobban lesz, de azt hiszem hogy valami megváltozott benne.
-Mi változtatta meg?
-A Monolit.
-Az csak legenda.
-Lehet... Lehet hogy nem...
-Maradjon itt éjszakára, a barátjának is jobban esne.
-Rendben.

Kimentme a házból és rádióztam Agyaréknak, hogy Holnap jöjjenek vissza, addig is menjenek vissza a kórházba és lássák el sebeiket.
...

Éjjel megint gyötrelmes álom tört elő a múltamból.
Kimentem a ház elé, és a háznak dőlve, leroskadtam a homokba, majd felnéztem az égre. Meglepően tiszta volt az égbolt, láttam a göncöl szekeret, és a többi csillag állást is.
Nem láttam, de éreztem hogy a Doktor az ajtóban áll.
Vajon hol rontottam el?
Nem tudni, én nem tudhatom a kérdéseidre a választ, de 1 helyen választ kaphatsz rájuk.
Persze... a központban a Monolitnál, meg a kívánság teljesítőnél..
Nem hiszem hogy a zóna egy misztikus hely lenne...
Ha megnyugtat, Ő sem hisz benned.
Akkor az érzés kölcsönös...
 
Egy kicsit átvehettem a kormányt és vezethettem a járgányt. Egy ideig nem volt probléma, de amikor már a sokadik húsdarálón meg delejen átmentem, kicsit ideges lettem. "Szuperhős" barátom navigált sikeresen, végül odaértünk egy nagy kapuhoz, amit berobbantottunk. Leparkoltunk egy raktárféleségben, kiugrottunk belőle, és lementünk egy csatornába (vagy valami járatban). Bentről hangok szűrődtek, le is másztunk megnézni, hogy mi van lent, lehet, hogy Isten, lehet, hogy a Halál. Összefutottunk egy stalkerrel, nem sokat beszélgettünk, mert fejbe lőtte magát. Találkoztunk pár "vezetékkígyóval" amik áramot köpködtek.Szuperhős leszerelte őket, a testébe vezette bele a áramot, szerintem még jól is esett neki. Jól jönne egy ilyen katona a Cégnek, majd beszélek vele. Tovább mentünk, mindenhol hullák, belek, és egyéb finomságok. Ilyenkor jól jön, hogy régen embereket boncoltam egy orvos mellett. Amit elbírtunk azt elhoztuk, kötszert, eü. csomagokat, antiradot, drogokat, meg még néhány szuvenírt. Kis időn belül gazdagabb lettem pár családi fotóval, kávéfőzővel, egy ukrán zászlóval, két CD-vel (az egyiken egy felírat volt, az első két betűt el tudtam olvasni, GS, a harmadik el volt mosódva, a hátulja pedig nagyon össze volt karcolva, ezért eldobdam), egy mobillal, három MP3 lejátszóval és egy csomag zsírkrétával. Végül megtaláltam a tökéletes fegyvert... egy FAMAS-t. Mindig is ilyet szerettem volna. :D
Tovább indultunk, összefutottunk pár sebesülttel. A monolit harcosaira nem pazarolunk se kötszert, se fájdalomcsillapítót... így maradt a pisztolygolyó. Egy még akart ellenkezni, de a mutáns elintézte. Nem volt szép halála, ilyet nem kívánok senkinek.

Passz! Nem tudom, hogy most mi legyen.
 
Minél tovább megyünk annál borzasztóbb ez a hely.Egyre melegebb lesz, a bűz is egyre förtelmesebb lesz és egyre több a kínoktól abszurd pózba tekeredett fél, vagy egészen hulla.Már lüktet a fejem a hőségtől és a bűztől.Muszály rágyújtanom.A látvány annyira nem zavar.Megszoktam már a beleket, meg a vért, amikor kamaszkoromban mindenfél állatot lődöztem légpuskával, meg igazából soha nem undorodtam tőle.
Amúgy egész érdekes dolgokat lehet találni ezeknél a szerencsétleneknél.Az egyik személyi igazolványából kiderült, hogy gimnáziumban osztálytársam volt.Úgy tűnik, hogy nm csak én kötöttem ki ezen az isten háta mögötti helyen az osztályból.A volt osztálytársamnál még egy szivart is találtam, ő is nagy bagós volt mindig.Társamnak, vagy a hátizsák tartalmának a képességei már olyan szintre emelkedtek, hogy képeseg telekinézissel betontömböket mozgatni.Derék...
A kis dög minél beljebb megyünk annál izgatotabb lesz.De a fizika törvényei is annál inkább esnek szét.
A gyufa, amivel az újabb szálat meggyújtottam ott maradt a levegőben, és tovább égett.Egy pisztoly a levegőben repkedett körkörös pályán, és közben madárcsicsergést hallatott.Egy kitépett gerincoszlop a földön csúszott kígyó módjára.Míg egy koponya röhögve suhant el előttem.Közben egy monolitos a sarokban kuporgott, vagdosva a kezét egy késsel, miközben azt a mondatot ismételgette, hogy:Mert Neki a fájdalom beteges örömet okoz!

Nem mentem el egy kicsit túl a zóna határain?Mert ha igen, akkor úgy is csinálhatjuk, hogy ezek csak az én agyamban vannak.De én ilyennek képzelem el azt, amikor az ember átlépi a valóság határait és egy földöntúli helyre érkezik, ahol a kívánságtlejesítő, és ahoz hasonló dolgok vannak...
 
Nem,Kiscsillag,szó sincs róla!

A képek,amiket a közvetlenül a hátamon levő zsákból kaptam,most már egy vigyorgó képű,még emberi mértékkel is nagyon vidámnak tetsző kis gnómunk jóvoltából,egy olyan lépcsőházi szakaszt mutattak,aminek itt a közelben kell lennie,és ami már a lerombolt reaktortért övező üzemi körfolyosóba vezet.
Ennek biztos tudatában vezettem a társaimat egyre bentebb a mondabéli kívánságteljesítőhöz,vagy ahhoz a fura és misztikus,nem e világból való megnevezhetetlen valamihez,amit annyi történetből hallottam már,és amihez oly sokan vágyakozva indultak csak azért,hogy végzetük elérhesse őket az odavezető úton.
Immáron a zaj végleg elült,csak a bent is áramló levegő fütyülte kísérteties nótáját egyedül,s kongó lépteink visszhangja törte meg ezt a rémítő és idegen hely komor hallgatását.
Ha az előbbi fél órában a halál zaját véltük hallani,akkor most ez a végső pusztulás üvöltő csendje volt.
És valóban,mint azt első társam meg is jegyezte,nem is nekünk,inkább csak úgy belső ,de mégiscsak kiszüremlő,akaratlanul is hallatszó monológja gyanánt,itt minden ismert dolog megváltozott. Ez tényleg egy másik dimenzió,talán az,ahonnan én jöttem.
Furcsán néztünk egymásra,de csak egy másodpercig találkoztak pillantásaink,ami elég volt ahhoz,hogy megértsük,küldetésünk a vége felé közeledik.
Néhány pillanat múltán azonban furcsa rándulást éreztem a hátamon, a vastag textilből készült szövedék heveder úgy szakadt szét,mint egy könnyű papírszalvéta,és a hátizsákom hangosan puffant a hátam mögött.
Riadtan bámultuk a jelenést.
Nem a hátamon cipelt mutánsunk volt az,hanem egy teljesen áttetsző,magából sárgás fényt kibocsátó,tőlünk magosabb emberi alak,aminek azonban nem láttuk az arcát,mivel az is ezt a földöntúli ragyogást sugározta.
Nem bántott bennünket,sőt valahogy mindannyian egy sajátos köszönetnyilvánítást,hálát éreztünk a jelenés irányából.Bizonyos voltam benne,hogy ő az átlényegült mutáns,akinek az akarata folytán fordultunk meg a Vörös Erdőnél,és akinek a jóvoltából találtuk meg a kereskedő járművét,és kerültük el a monolithosok osztagait,ott is ahol teljes lehetetlenség lett volna átjutni,még egy gyakorlott diverzánscsapatnak is.És azt is tudtuk,még egy dolog vár bennünket odabent,amiről elmondhatjuk,érdemes volt és megérte a fáradtságot.
Ő elindult a reaktortér irányába, mi pedig követtük.
 
Egy labirintusban vagyok. Már körülbelül ötvenedjére ugyanoda érek vissza. Belefáradva leülök. A monolit folyamatosan szólongat. Rosszabb mint egy kontroller. Becsukom a szemem. Amikor kinyitom újra a szobában vagyok. Kíváncsi voltam vajon ez megint egy beteges lázálom, ezért kiabáltam egyet. Meglepődötten beszaladt egy öregember és Thunder.

Itt átadom a lencséket, csak ma már nem tudom megírni
 
Bent ordítás hallatszik, felpattantam, és már be is rohantam a szoba ajtaján.
bent viszont csak Borisz volt, kissé meglepődött arccal, nem erre számíthatott, de akkor vajon mire.
Kifújtam a bent maradt levegőt, és odaszóltam neki:
Na kolléga, hogy érzi magát?
Hm... nem is tudom... kb mint akin át ment 3 blowout.
Hehe...
Reggelre aztán jó legyen nekem, mert indulunk.
Nem megsérültem véletlen?!? majd a vállához kapott, ahol 3 heg volt már csak a lövés helyén.
Borisz Kiakadt a hegek láttán, egy éppen a szíve fölött volt.
Majd megszokod a látványukat.
Beszélhetnék veled Thunder?
Természetesen.
A doktor kiment a szobából.
Szóval?
Köszönöm hogy megmentett Uram.
Hagyjuk a formalitást. de szívesen egyébként.
De szeretném megköszönni, nem csak szóban, a táskámban van pár érdekes lencse, valószínüleg hasznára lehet.
Nem tudsz tegeződni? kérdem én.
Rendben.
Akkor reggelre legyek készen?
Aham.
Akkor addig alszok.
Nyugodtan, a lencsék közül 1 et kivettem a táskájából, és kimentem a szobából...
 
A hátizsák lakója mostmár tiszta energiává változott.Mostmár nem szorul rá a szánalmas emberek gondoskodására.De mégsem végzett velünk, hanem elindult egy bizonyos irányba.Át a falon.És igen, mi is átmentünk a falon!Nem is átmentünk, hanem átfolytunk.Egy izmunkat sem mozdítottuk csak átszivárogtunk a falon!És a látvány ami a szemünk elé tárul mindenkinek más.Nekem egy jól berendezett szoba egy csinos hölggyel a fotelben, aki várja, hogy mikor ér már haza a férje.A szobában kis dohányzóasztal.A kép beszippant és most belépek a lakás ajtaján.Szvetlána máris boldogan kacagott, hogy máros megfelelő ruhát találtam az esti jelmezbálba.Egy olyan világba kerültem, ahol idézem:Van boldogság mindenkinek ingyen, és senki sem elégedetlen...

Hát nem léptem le valami flancosan de hát valamiben meg kell halni nem?
Tehát az én verzióm az, hogy a lény mindenkit oda vezetett el, ahova a legjobban vágyik.Putitenget értelemszerűen a relikviabányához, Morzsi, én nem tudom, hogy a karaktered hova akart kerülni, de azt gondolom majd te megírod.Na mindegy, az én karakterem mosmár nem rója többet a zóna kietlen síkságait, hanem egy jobb, vagy rosszabb, mindenesetre egy nem a valóság törvényei szerint működő világba került.De ha nem leszek terhetekre majd lehet hogy indítok egy újabb karaktert, vagy valami úton-módon visszahozom Szergejt....
 
Kiscsillag,egy srófra járt az agyunk,vagy létezik telepátia! Én is ugyanezt akartam befejezésként!

Követtük,ő pedig átvezetett. Egészen pontosan átlökött arra a helyre,abba a világba,ahová mindig is tartozni szerettem volna.
Az utolsó kép,amit társaimról,és a furcsa energialényről őrzök az,hogy egyenként lépünk be a hullámzó,képlékeny betonfalba,,de itt el is veszítem őket örökre.
Ők egy pillanat alatt eltűnnek,még szólni,kiáltani sem tudok utánuk,s hirtelen hatalmas villanást látok,elvakulok,s térdelek a földön.
Látásom egyre tisztul,de émelygek.
Nyírt füvön landolok ,egy hetvenes évek stílusában megépített ,nagyon kicsinosított,amerikai stílusú szuburbán ház előtt. A Nap gyönyörűen,mondhatni szikrázóan süt,távolabb egy tó széles víztükre veri vissza fényét,körülöttem pedig őszies pompába öltözött fák,bokrok. Minden elegáns és nyugodt.
A kezemben pedig egy indítókulcs,rajta pedig egy nagyon ismert autómárka logója fityeg,egy aranyozott,fényes lapos kereszt.Ezt sem tudom,miként került hozzám. Megrázom magam,nem értem,nem tudom,hová kerültem,de lassan derengeni kezd a dolog.
Szerencsére csak távol látok embereket,s mire a szomszéd házból kilép egy idősebb férfi,máris talpon vagyok.
Ismerősként köszön,de nem oroszul,hanem angolul: "Szép napot Mr. Valentine! Mi újság ? Látom új kocsija van,használja egészséggel!" Megdöbbenve eszmélek rá,megértettem,amit mond,holott életemben soha nem tanultam angolul,s dadogva,félszegen válaszolok neki,szintúgy ezen a nyelven: "Ööö,magának is szép napot Mr.Kovács! Ja,igen,tényleg ,jenki barátaink tényleg tudnak jó kocsikat gyártani..." Azon már meg sem döbbenek,hogy ezt mondom.

A ház előtti autófeljárón nem messze tőlem egy hatalmas,szögletes monstrum,egy valódi muscle-car parkol,egy olyan autó,amire mindig is vágytam,nem más,mint egy nagy,szuper-vörös,1976-os Chevrolet Laguna.
Nagyon fáj a fejem,egy sor dolog kezd feléledni bennem,olyan emléksorozatok,amikre nem emlékezem,de a magaménak érzem őket fura mód....Ugyanakkor megmaradtak régi,és régi új emlékeim,sőt,arra a kaján képű kölyökkutya dolgaira is emlékszem tisztán,világosan....
A kívánságteljesítő legendája valódi volt. Oda juttatott,ahová,és amikor szerettem volna megérkezni,a hetvenes évek közepének Kanadájába,s tette ezt úgy,hogy új személyiséget ,egzisztenciát,tudást is kölcsönzött hozzá,de megmaradtak az emlékeim a jövőről.
1976 kora ősze van.
Társaim még nem is léteznek,talán még a szüleik is gyerekek. Én nem felejtettem semmit,mindent a memóriámba raktároztam.Bennem él a másik,a falon túli kommunista világ ismerete,a jövő és a távolabbi jövő pontos történései,s ezt a tudást kíméletlenül fel is fogom használni a magam javára....
Azt hiszem,felcsapok látnoknak.....
 
Meglepetésemre nem lázálom volt. Thunder és az öregember jött be, akit "láttam".
-Na kolléga, hogy érzi magát?-szólít meg Thunder
-Hm... nem is tudom... kb mint akin át ment 3 blowout.
-Hehe...
-Reggelre aztán jó legyen nekem, mert indulunk.
-Nem megsérültem véletlen?!? - Jutott az eszembe.
Nézegettem a hegeket. 3 centivel arrébb és halott lennék.
-Majd megszokod a látványukat.
-Beszélhetnék veled Thunder?-kérdezem
-Természetesen.
Az öregember kiment a szobából.
-Szóval?
-Köszönöm hogy megmentett Uram.-mondom
-Hagyjuk a formalitást. de szívesen egyébként.
-De szeretném megköszönni, nem csak szóban, a táskámban van pár érdekes lencse, valószínüleg hasznára lehet.
-Nem tudsz tegeződni?-kérdezi Thunder
-Rendben.
-Akkor reggelre legyek készen?
-Aham.
Addig gondolom kipihenem még magam. Remélem nem a monolit fog szólongatni.

Scarecrow, végigvitted a Call of Pripyatot?
 
Na végre! Megkaptuk a kimenőt. Egy ideig megszabadulunk a zónától. Meg is érdemeljük, mert hát, letöltöttük a büntetésünket, és részt vettünk az agropromi akcióban. Aztán felszálltunk, a számunkra szabadságot jelentő teherautóra. Kinyitják a határ kapuját, és a teherautó lassan elindul, a külvilágba. A hazafelé vezető úton, csak arról beszéltünk, hogy mi lesz az első ha haza értünk. "Én haza megyek a feleségemhez." Mondta Fegyán. " "Na, és te Dimitrij? Vár valaki otthon?" "Csak az öcsém, és a barátnőm." Mondtam csendben. A társaimnak azonban rögtön felcsillant a szemük. "Barátnőd?! Nem is mondtad hogy van." "Mert nem tartottam érdekesnek." "Na? És hogy hívják?" "Marjussza." "Legalább jól néz ki?" Kötekedett Fegyán. "Miért ne nézne ki jól?!" "Van róla kép?" Aztán a táskámból, előhúztam egy apró képet. A többiek felnevettek: "OOOhhhoohó! Nem rossz!" Valóban szép volt. A vörös haja, a kék szeme, szerencsésnek mondhatom magam. Meg aztán, ott volt az én drága jó öcsém is a képen. Yurijt régen nem láttam. Azóta, amióta bevonultam. De most szeretném őt is meglátogatni. Szerintem az időmből kitelik. És megkérdeztem a sofőrt, hogy elvisz e Bedricsivbe. Azt mondta hogy csak Kijevig megy. Szóval kénytelen vagyok buszra szállni. Aztán még visszanéztem a határ felé, és azt gondoltam, hogy: "Sajnos még nincs vége."

(Szabadnap! Juhé! pattog1 )
 
nemtom ki mennyire ismeri a karakterem helyzetét, de írnék még az akkor folyó történésekről 1 visszaemlékezést, és ha nem zavar, az új karakterem 1 kissé őrült jáműimádó gépész/szerelő lenne
 
Emberek, milyen reputáció fogadna egy én stílusomban megírt stalkeres történetetet?
Talán most hétvégén lene rá időm.Elég szar ledvem van és ilyenkor ki kell írnom magamból, tehát eléggé negatív hangulata lenne.Persze a valóságtól jócskán elrugaszkodott elemekkel.Talán az én volt karakterem egyik korábbi behatolásáról szólna a zónába.Várom a vélemányeket.Aki igennel szavaz az kérem írjon "A"
Betűt, aki nemmel az "B" betűt.Őszinte válaszokat kérek szépen, a negatív kritikából tanul az ember.
 
Vissza
Top Alul