Zónás frakciószerepjáték.

  • Témaindító Témaindító Anonymous
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
Fáradtan ébredek, ahogy látom már az egyik fickó ébren van, épp kávét főz. Nemsokára felébred a mutáns meg a másik fickó is. Leülök a kanapéra, piszkálom a fegyvereimet, olajozom, fényesítgetem őket. Mikor végzek, körülnézek, a mutáns egy kis száraz kenyeret eszeget, egyik cigizik, a másik már a második adag kávét főzi. Először ad a cigisnek, aztán a mutánsnak (ezek még kávét is isznak???), aztán tölt nekem, végül magának. Iszogatunk már egy ideje, amikor a kávés megszólal:
- Mi volt az este? Miért nem jöttél?
- Kiütött valami dög, és nem találtalak titeket. Üzemanyag lett?
- Egy kevés, pár km-ig elég - mondja.
- Az autóból kiszívtátok? - az ember elgondolkozik, majd válaszol.
- Nem.
Leteszem a kávét, és elindulok kifelé.
- Mi van? Nem jó a kávé? - kérdezi a cigis.
- De, finom - válaszolom. - Megiszom később, miután végeztünk az autóval.
Kimegyek az épületből, nemsokára utánam jön a kávéfőzős, lehet, hogy ő is meg akarja ízlelni a benzint. :)
 
Scare:Ez után az akció után kimenőt terveztem Kijevbe. Szóval bizonytalan időre elérhetetlen leszek.

Délután 6-kor bejött az őrmester, és a pisztolyának nyelével, egy kukafedelét kezdte el püfölni. A lármára azonnal felébredtünk. Kivétel Grigorij. Ő már szépen kialudta magát a kórházban. Már csak itt bent ül, és befogja a fülét, hogy ne hallja a csörömpölést. Ismét kiverték a szemünkből az álmot. Az őrmester szól, hogy kapunk 10 percet arra hogy igyunk egy kávét, és hogy menetkészen várjunk az udvaron. A kávé után kiálltunk az udvarra, de még mindig kótyagos, zombi képet vágtunk. Erről meg is jegyeztem a többieknek, hogy még egy ilyen, és ezután már agyperzselő nélkül zombivá változunk. Kijön az ezredes, az őrmester felkiált: "Viiiiiigyázz!" Megpróbálunk, éber pofát vágni, és vigyázzba állunk. Az ezredes szól: "Pihenj!" Majd belekezd: "Tudom hogy fáradtak, de most szükség van egy légidesszant osztagra, az Agropromnál." Elmondta hogy banditák támadták meg az agropromi bázist, és elloptak valami értékes csomagot. Két csapatra oszlottak, és az egyiket ezek közül elfogták. A másik csapat a föld alatti átjárókban bújkál, de minden bizonnyal eltévedtek, mert egyik bejáratnál se bukkantak fel. A mi feladatunk, hogy utánuk menjünk, likvidáljuk őket, és visszaszerezzük a csomagot, rosszabb esetben megsemmisítsük. Nos, ez megint csak könnyű feladat, mert én már megismerkedtem azokkal a földalatti járatokkal. Ugyanis szolgáltam már azon a bázison, és ott is voltam büntetésben. Ott a büntis katonákat leküldik az átjárókba, és velük irtatják ki a patkányokat. Hát igen. Nem a legkellemesebb feladat. Még utoljára ellenőriztük a felszerelést, aztán felszálltunk a gépre és elindultunk, az intézet felé.
 
Úúú!Nem iszoktöbbet radioaktív vodkát!Vagy legalább is nem ilyen mennyiségbenn.Az előző estéből csak a fejfájás maradt meg.Csak a lakásban talált hosszí piros marlboro vígasztal valamelyest.Úgy tűnik, hogy igen jó ízlése volt a korábbi tulajdonosnak.Társam kávét főz, nem gyújtja be a kályhát, pusztán a kezével generál hőt.Nekem is jól jönne ez a trükk, különösen akkor, amikor már ott fityeg a cigaretta a számban, de a kezemben csak az utolsó eltört gyufaszál árválkodik.Csak most veszem észre, hogy visszatért új társunk, akinek még a nevét sem tudjuk.Ő is kap kávét, de nem túl lelkesen szürcsölgeti.Pedig ez nagyon jó fajta.Egy kis tejpor, egy kis kávé és kész is a földi menyország.Viszont arra leszek figyelmes, hogy kis barátunk is csatlakozni akar a minden reggel lezajló rituálénkhoz.Kissé átlátszó hosszúkás ujjaival vágyakozóan nyúl a gőzölgő csésze után.A kávé főzője és egyben legfőbb fogyasztója tölt neki is egy csészével, és az elkocsosult kezébe adja, már ha azt lehet kéznek nevezni.Egy kicsit remeg a csésze súlya alatt,de mégis egy sorsdöntő pillanat ez, hiszen most mondhatni önállóan táplálkozik.
Induláshoz készülődünk lomhán, mint a saját sírukat ásók.Hiszen nem biztos, hogy mind élve visszatérünk az erőműből.Egész pofás kis készletet vittunk le a BMP-be, míg az új stalker terepjáróját elrejtettük egy garázsba.Elindulunk a páncélkocsival, még vetek egy búcsúpillantást a civilizáció lerágott csontjaira, még egy kicsit hallgatom, ahogy a frissenn eleredt eső lágyan amortizálja a város még viszonylag ép részeit.
A csikket elpöckölöm, aztán visszabújok a járműbe, és érzem, ahogy a motor dübörgésének hangja elfolyik az utastérben...
 
Készen volnánk,és már is indulunk. Beraktuk,amit csak bírtunk,mindent,amire csak szűkségünk lehet.
Régi társam meglepően friss,de az éjszakai szárnyalási kedvére egyáltalán nem emlékezik.
Teljes szakértelemmel,szinte a harcjárművel egybenőve vezeti azt,én eközben a kibúvónyílás felhajtott fedelének fedezéke mögül figyelem a gyorsan mögöttünk maradó épületeket,meg a pár kilométerre levő erőmű komor tömegét.
Mögöttem a jármű két hosszú,csápszerű kommunikációs antennája sziszegve hasítja a levegőt,megdőlve hátrafelé a menetszéltől,s a lánctalpak nyomából hol ritkásan,hol vastagon terülő porfelhő keletkezik.
Eszembe jut,hogy ha valaki kémleli az idevezető utat,akkor már biztosan észrevette közeledtünket,úgyhogy bebújok a küzdőtérbe,és lezárom annak kivezető fedelét, s beállítom a periszkópot,szólok újdonsült társamnak,hogy készülődjön,mert lehet,nem lesz egy kéjmámor behatolni a vasúti rakódórampákig,egészen a szarkofág alá.
Mivel tegnap este még megtaláltuk a kis páncéltörő halálmadárkánkat az egyik acélládikóban,azt visszaszereltük,élesítettük,hogy alkalmasint az összerohadt tolóajtót eliminálni tudjuk.
Aztán onnan már nem tudom én sem,mi fog történni,de azért bizakodom.
Két egész,meg egy félig ember,s ráadásul háti kiskomám a különleges pszi-lépességeivel lehet,nagyobb erőt képvisel,mint az összes lunatikus őrült monolithos az erőműben.
Közeledünk,de egyenlőre semmiféle "fogadtatásra" utaló jelet nem érzékelek.
Nem teszik ez nekem.Persze az is lehet,a mi kis mutánsunk,aki most száját nagyra tátva,egy pontra koncentrálva tekintetét,roppant ijesztő és egyben bamba képet vág,már így nagy távolságból össze is zavarja az őrség elméjét,hogy azok egymásra lövöldözve hulljanak el,bizton lehetővé téve gyakorlatilag rejtett belógásunkat a belső szentélybe.
Amint ebben reménykedem,újdonsült társam beleüvölti a gégemikrofonjába,hogy az én háti kiskomám lebeg a lövészeknek szánt hátsó traktus légterének kellős közepén éppen az előzőekben leírt,transz-állapotában,miközben én meg azt látom a kijelzőkön,hogy a motor teljes fordulatszámmal pörög,a sebességmérő elérte az álombéli 90 km/h-t,viszont a hőfokmérő ugyanakkor alaphelyzetben van, az üzemanyag szintkijelző indikátora pedig a zöld mező szélén a teljes feltöltöttséget mutatja,ami ugye teljes lehetetlenség.
Azon már meg sem döbbenek,hogy a légfeszmérők totálisan kiakadnak,az akkuk és a generátorok is 100 százalékig töltenek,illetve töltöttek.
Ezek szerint a mi kis védencünk nemcsak az élő ,de a mechanikus környezetére is hatással van.
Így könnyű lesz az első körünk....
 
Természetesen! Az is lehetséges,csak a háti kiskomámat kell lerakni ott,aztán nem lesz egy lövés sem,mert ő,leszedálja a monolithos örséget ...
A folytatást azonban a másik két társam is írja,tehát rajtuk is múlik,mivé fejlődik a történet. A nagykaput azonban mindenképpen be fogjuk robbantani,értsd meg muszáj ,másképp nem fér át a nyuszibusz!
 
Megérkeztünk az Agropromig. De nem az intézethez mentünk, hanem a gyárhoz. Mert ott van egy biztonságos, tiszta lejárat a föld alá. A gyárnál találkoztam Iljával. Úgy néz ki hogy ők túlélték a támadást. És elfogták a banditák egy csoportját. Elmondták hogy a másik csoport, az átjárókban van, és eddig nem jöttek fel. Ez jó hír. Így könnyebb lesz őket levadászni. Ilja odavezet a lejárathoz. Aztán amikor lefelé indultunk, még sok szerencsét kívánt, és mondta hogy ők itt maradnak biztosítani a lejáratot, és a foglyokat. Én rábólintottam, és lemásztam a létrán. Az egész lyukban sötét volt. Már nem úgy működtek a lámpák mint régen. Ezért felkapcsoltuk, a sisakokon lévő lámpákat. Óvatosan elindultunk a szűk folyosón, aztán jobbra fordultunk. Itt már teljes volt a sötétség. Csak pár lidérckocsonya fényét láttuk. Aztán beértünk, a lifthez. Az aknába lenézve, egy hatalmas lyukat láttunk, azon a rácson, amit még régen helyeztünk fel a mutánsok ellen. Mintha valami áttört volna rajta. A liftet elhagyva, tovább mentünk, a szivattyúk felé. A csigalépcsőn lemászva, eljutottunk a szivattyúkhoz. Az egész terem tele volt lidérckocsonyával. Óvatosan kerülgetve mentünk tovább a nagy folyosók felé. Aztán megszólalt a rádió: "Szokol osztag! Helyzetjelentést!" "Itt Szokol. Egyenlőre még nincs semmi." Válaszoltam. Az anomáliákat kikerülve elértük a folyosókat. Ekkor hirtelen egy nagy csapat "rágcsa" kezdett felénk rohanni. Felrántottuk a fegyvereket. De ügyet se vetve ránk, tovább rohantak. Mintha menekülnének. Gyanítottuk hogy valami itt nincs rendben. És elindultunk arra, amerről a rágcsák érkeztek. A folyosó végén befordultunk balra, majd az egyik kis helységbe. Ott borzasztó látvány fogadott minket. Körülbelül, tíz bőrkabátos holttest volt a kamrában. Megvan a másik fele a csapatnak. Nikolai, aki az egészet videóra vette, mondta hogy jobb lenne eltűnni innen. Fegyán odament a hullákhoz, és átvizsgálta őket a dokumentumok után kutatva. Aztán az egyik hullát megfordítva, az arcát látván, elkerekedett a szeme, és azt mondta: " Te Dimitrij! Ezt nézd! Ezek ki vannak véreztetve." Odamentem, és közelebbről szemügyre vettem. Valóban egy csepp vér sem volt bennük. Az összeszáradt, mumifikálódott arcot látva, a következőt mondtam: "Vérszopók." Az egész csapat felkapta a fejét. Anton megkérdezte: "Ez biztos?" "Egészen. Legalább kettő. Csak ezek a dögök tudnak elbánni még egy ilyen jól felszerelt csapattal is." Mondtam. Aztán beleszóltam a rádióba: "Korsun! Itt Szokol. Vétel." "Itt Korsun! Mondja hadnagy!" "Van egy kis probléma. A védőrácsot átszakította két vérszopó, és bejutottak a föld alatti járatokba. És megtaláltuk a másik csapat banditát. Halottak. Valószínűleg a két mutáns kapta el őket." "Értem. És a dokumentumok?" Fegyán tovább kutatva, megtalálta a kis táskát, benne a dokumentumokkal, és felmutatta. "Megvannak. Épségben." "Rendben. Hozzák fel! De ha a kimentés nem kivitelezhető, azonnal semmisítsék meg! Értette hadnagy?" "Értettem. Szokol kiszáll." Aztán bekészítettük a fegyvereket, és lassan elindultunk a kijárat irányába. "Csak óvatosan fiúk! Figyeljétek a hátatokat! Ezek a dögök, nem szórakoznak. Ha lehetőségük van rá, támadni fognak." Szóltam a többieknek. Nikolai felerősítette a kis kamerát a vállára, és felzárkózott. Egymás hátát fedezve, indultunk a kijárat felé. Aztán elértünk arra a folyosóra, ahol egykor a lövész nevű sztalker is kijutott. Ott volt annak az irányítónak a rothadó teteme is amit, a híres sztalker elintézett. Már láttuk a kijárathoz vezető alagutat, amikor ismét megütötte a fülemet, az ismerős, és egyben félelmetes hörgő hang. Megfordultam, és megláttam a két dögöt. Láttam ahogy felénk rohantak. Felemeltem a fegyverem, és lőni kezdtem. A többiek követtek. Némileg sikerrel jártunk mert az egyik dögöt, telibe kapta a sortűz, és holtan esett össze. A másik ettől megrémülve, elkezdett menekülni. A sikerélménytől, megrészegülve, elkezdtük kergetni. Aztán abbahagytuk, és visszamentünk a halott mutánshoz. Közelebbről megvizsgáltuk a döglött mutánst. Nikolai ezt is videóra vette, mint azt is ahogy előveszem a késemet, és elkezdem levágni a mutáns csápjait. Fegyán elvigyorodik, és megkérdi: "Minek ez neked?" "Trófeának. Mindig is szerezni akartam egyet, de sose volt alkalmam" Mondtam széles mosollyal. Az áhított trófeát megszerezve, elindultunk, a kijárat felé. Megérkeztünk az intézet alatti kijárathoz. A rozsdás létrán felmászva, megláttuk a napfényt, és az erősítésként érkező katonák, meglepett arcát. Iljáék is átjöttek a gyártól, a foglyokat átkísérve. Mindenki kíváncsian kérdezte hogy hol vannak a dokumentumok. Fegyán előkapta a kis fém táskát, és ellenőrizte hogy megvan e minden irat. Aztán elindultunk vissza a helyőrségre. Ott a megírtam a jelentést, és azokat a videóanyaggal és a dokumentumokkal együtt odaadtam, az ezredesnek. Majd visszamentem a barakkba, ittam egy üveg jó hideg vodkát, és a trófeát a nyakamba akasztva, visszaaludtam.
 
Már egy ideje utazunk a helikopteren, agyar előre kéret, beülök, másod pilótának, és elkezdünk beszélgetni..
jobbról egy Bell UH-1 es helikopter tűnik fel, de ez a "gunship" formájában.
Te ezt már nem szét lőtték?! kérdi agyar, miközben egy éles bal kanyart tesz.
Rakéták!!!
2 láttam elmenni a helikopter előtt, de a 3-ik elkapta a helikopter farkát.
Agyar eszeveszetten, próbálja a gépet egyenesben tartani.
Kapaszkodjatok!!!
...

valaki odajött hozzám, felfordít a hátam, a Borisz az.
Mond valamit, de nem értem, iszonyatosan sípol a fülem.
Egyszer csak egy sorozat kapja el, eldőlt a hátára.
Jobbra nézek, 3 Ezüst szürke Exoruhás Masírozik felénk, 2 kezében Colt Commando, a harmadiknak mind 2 keze üres.
végre elmúlt a síplás. Az utóbbi leguggol mellém.
-Thunder! te nem tudsz megdögleni!
Ismerős a hang.
Az arcát kicsit homályosan látom. de tisztul: Erős csontos arc, erős durva borostás szakáll, éj fekete szemek, ez Kaszás....

-Tudod csalódtam benned, azt hittem a légkivallóbak közé jutsz, a top 20 Exo mester közé.
Ehelyett árulója lettél a csapatnak.
A tegnap előtti tetted cselekvésre késztette a céget.
Az orgyilkos akit felbéreltünk, eltűnt a színről.
Így mi intézzük.
-Miért lettem árulója? nem ti akartatok elintézni? kérdeztem nehezen
-Mikor? a vad terület határán támadtunk rád először, amikor el akartál menni a tudósokhoz, pedig a sötét völgyi X19 es laborba kellet volna menned!
Ezek még élnek Uram! szól az egyik Zsoldos mellőle.
Hagyja! Úgy sem húzzák sokáig.
Értettem.
-Ésss... a katonai raktártelepeknél rám uszított katonai stalkerek? kérdem.
-Őr járatoztak, ti bele futottatok, Duvinyov sajnálatos veszteség volt.

Minden másodperceben gyűjtöttem az erőt magamban, tudom, hogy ha végére ér, úgy is megöl.

Egy darabig néz rám, majd megfordul.
Intézzétek el őket!
Lassan baktatós tempóban elindult a helikopter felé.
A 2 zsoldos kibiztosította a fegyverét, és felénk szegezte, és már feltérdeltem eközben.
2 nagy lélegzetet vettem, majd elrugaszkodtam a földtől.
E közben kihúztam a kardot a tokból, és lesújtottam a szemben álló zsoldosra, egyenesen a fejére.
a sisak ketté nyílt a kard egyenesen szeget át mint kés a vajat.
Pördültem egyet, jobbra, és a még felkészületlen zsoldos fejét lecsapva megálltam.
Kaszás megfordulni készül, elkezdtem felé rohanni, és miközben célozni próbál a fegyverrel, lesújtottam.
A karjára, a páncélt és a csontot is átvágta, meg sem akadt.
A fájdalomtól Ordítva esett hátra Kaszás.
Egy másik Exoruhás ez alatt lepattant a gépről, és felém szegezte fegyverét, lőni készült, de ekkor mögöttem egy tökéletes soroztat találta el a fején.
Hátra néztem, és Mathiast látom, a gép roncsának támaszkodva lőtt G36 ossal.
Miután meggyőződtem hogy Semelyik Exoruhás nem él, odamentem a többiekhez, Agyar csak eszméletét vesztette.
Mathias egy két borda töréssel, a legsúlyosabb Borisz ő neki a sorozat a bal vállát kapta el, még ha fél órán belül kórházba is jutna, akkor se biztos hogy túl élné. szaladok a helikopter fel felkapom a rádiót, de ekkor egy öreg ráncos kéz fogja meg a kezem, megfordulok.
Doktor.
Segítesen!
Az öreg bólint, és követni kezd.
Leguggol, és nézegeti a sebeit, előveszi a kulacsát, és önt egy keveset a sebre, Borisz eddig majdnem eszméletét vesztette, de ahogy víz érte a sebet, felordított fájdalmában.
El kell hozni a házamhoz!
Az milyen messze van? kérdi Mathias.
5 percnyi járásara innen keletre.
Nincs vesztegetni való időnk! mondtam, és felkaroltam a sebesültet.

Ugye nem bánod kolléga a sérüléseket?
 
Már 10 perce utazunk a helikopterrel. Közben bámulom az alattunk elterülő savas esőtől teljesen eltorzult fákat amikor egy rakéta majdnem lekapja a fejem, még további 2 rakéta elment mellettünk de a harmadik telibe kapott. A helikopter nagyot rázkódik a farokrész tőből leszakad, majd lezuhanunk. Rögtön kinézek hát 3 exoskeletonos szalad felénk. Leadok az egyikre egy sorozatot de meg se érzi. Odaszaladok szólni Thunderhez. Nem úgy tűnik mint aki bármit is hallott volna. Majd valami áthatol a vállamon, a műszerfal csupa vér. Összeesek. A fájdalom elviselhetetlen. Majd még hallok valamit:
-Thunder! te nem tudsz megdögleni!
-Tudod csalódtam benned, azt hittem a légkivallóbak közé jutsz, a top 20 Exo mester közé.
-Miért lettem árulója? nem ti akartatok elintézni? kérdeztem nehezen
-Mikor? a vad terület határán támadtunk rád először, amikor el akartál menni a tudósokhoz, pedig a sötét völgyi X19 es laborba kellet volna menned!
-Ezek még élnek Uram! -szól az egyik Zsoldos mellőle.
-Hagyja! Úgy sem húzzák sokáig.
-Ésss... a katonai raktártelepeknél rám uszított katonai stalkerek? kérdem.
-Őr járatoztak, ti bele futottatok, Duvinyov sajnálatos veszteség volt.
Egy gondolat fut még át az agyamon, halál.
Nem tudom mennyi idő múlva de felébredek. Valami szólongat. Sztalker jöjj. Felkelek az ágyról. Visszanézek. MM..megbolondultam, ott látom saját magam. Ekkor egy villanás. A szarkofág, a monolit hív.
Elindulok egy kijárat felé. De a monolit hív. Várjunk csak, honnan veszem hogy ez a monolit ilyenről nem hallottam. Ezután képek sorozatát látom. Pripyat a baleset előtt, zöldellnek a fák. Aztán hirtelen az erőműt látom. A balesetet, a robbanást. Majd a kitelepítést. Aztán magamat amikor bevonultam katonának. És szépen lassan lepergett előttem az életem. Majd megint a monolit előtt állok. Azt hiszi meg tud törni. Majd Vöröserdőben egy kis házat. Bemegyek nem vesz észre senki. Próbálom szólongatni Thundert de semmi.
Meglátok egy kutyát a házban, rám morog. A gazdája valószínűleg az aki ápolni próbál, épp a kezében egy relikvia, ezt mondja:
-Szellemet láttál?
Benyitok magamhoz majd minden újra elsötétül.
 
Na tisztázzunk egy-két dolgot:

1. Nem vagyok orgyilkos, hanem inkább egy zsoldosféleség, aki pénzért dolgozik, de csak a Cégnek.
2. A Cégről eddig nem sok minden derült ki, de most leírom, hogy mi is ez. A Cég egy terrorista szervezet. A céljuk az, hogy Csecsenföld független állam legyen. Robbantgatnak, fegyverrel látják el a lázadókat, kémkednek az USA-nak (akik ezért cserébe, ha kitör a főlázadás, nem szólnak bele). A Cégnek rengeteg katonája van, de nem elég szervezettek, felszereltek ahhoz, hogy forradalmat szervezzenek. Ezért a Cég ügy döntött, hogy az embereket küld a Zónába, akiknek a feladata az, hogy relikviákat gyűjtsenek nekik és akadályozzák a képződményforgalmat a kormány részéről (ezért volt a támadás a tudósok ellen is, mivel ők a kormány legnagyobb relikviaellátói). Amikor meglesz a megfelelő mennyiségű relikvia, felszerelik a katonáikat vele, és megkezdik a felszabadítóharcokat. :wink:
3. Azért megyek az erőműbe, mert hiszek a képződménybányában, meg a Kívánságteljesítőben. :D


Morzsi és Kiscsillag: Én azt mondom, hogy most fogjon el a monolit, mossák ki az agyunkat, és rakjanak fel minket a Death Truck-ra. Túléljük, aztán meg gondolkozunk, hogy kik vagyunk, és mi történt velünk. :) Persze, csak a Ti beleegyezésetekkel csináljuk meg a dolgot.
 
Hát Putiteng én nem tudom, nem rossz ötlet, de azért még át kell gondolni.
 
Átadom a kormányt társamnak.Csak tud vezetni.Én még kihasználom a lehetőséget arra, hogy aludjak még eggyet.Ki tudja, mennyi ideig nem lesz rá lehetőségem.Vagy ha meghalok, akkor legalább életem utolsó óráit távol a zónától az álom szintetikus , valóságtól és földi bajoktól mentes felhőjében töltsem.
De a civilizáció lerágott csontjainak látványa nem megy ki a fejemből.Nem tudom elképzelni, hogy mi vár ránk az erőműben.Remélem, hogy létezik a kívánságteljesítő.Bár még nem tudom megfogalmazni a kívánságomat, de úgy érzem, hogy mindenképpenn élnem kell a lehetőséggel, persze ha megadatik.
Végre ha nagy nehezen is elalszom, persze pár korty vodka segítségével...

Morzsi, vagy Putiteng: Magára vállalja valamelyikőtök az erőműnél lévő lövöldözés leírásást, az nem az én műfajom...Persze nem muszáj lövöldözésnek lennie, lehet a Morzsi féle variáns is, hogy a kis dög pszihikus képességeivel összezavarta az ellenséget.
 
Én leírnám, ha tudnám, hogy Morzsi mit szól az ötletemhez!
 
Új társam átvette a vezetést, a másik meg elalszik néhány percre. Hihetetlen,hogy ilyen közömbös marad még ilyen feszült helyzetben is.
Az ilyen ember,az ilyen jellem a Zónához tartozik,jobban is mint saját maga gondolná.
Nincs semmiféle ellenállás,egy teremtett lélek sehol,akadálytalanul hatolunk át először az üzemi víz csatorna feletti hídján,félrelökve a jobb oldali korlátsor mellett álló kiégett terepjárót,ami nagyot reccsenve átszakítja a mellvédet és a száraz betonfenéknek csapódik.
Az erőmű mögött levő távolabbi részből hatalmas robaj mellett elektromos kisülések túlméretezett ívei hatolnak az égbe fel,és ott egy gomolygó,ocsmány és túlvilági kinézetű szürkésfekete ,egyre terjeszkedő felhőt hoznak létre. valószínűleg itt,és így hozzák létre a kitörést
Minden villanást dörrenés,és enyhe remegés követ,amit még a harcjármű belsejében is érzünk.
Háti kiskomám még mindig levitál a szűk ,lövészeknek kialakított részben,és még mindég tátva a szája.
Újdonsült társam követelőzve üvölti,hogy irányítsam,szerintem kissé ideges. Megpróbálom nyugtatni azáltal,hogy rideg hangon utasítgatom,merre haladjon,miként kerülje az egyre sűrűsödő anomáliákat,amiknek jó része itt érthetetlen okoknál fogva nem látható,kizárólag a számomra .
Úgy tűnik ezek az anomáliák semmiben sem hasonlatosak a kintiekhez,olyan félkész termékeknek tűnnek,mintha azok deszkamodelljei lennének.
Lassan ,óvatosan,sebességünket lecsökkentve elértük a vasúti végvonalat,amivel párhuzamosan haladva nyugat felé,néhány száz méterre ott a nagy rozsdás acélkapu,amit muszáj lesz minden valószínűség szerint berobbantani,ha a lövészpáncélost is be akarjuk vinni a leszálló aknáig.
És itt is vagyunk.
Társam felébred,a lövegtornyot irányba állítja,ellenőrzi a rakétát,majd útjára engedi.
Ijesztő erejű robbanás lök meg minket,az ezernyi repeszre hasadó fém sikolyával és érdekes illatával telik meg a levegő, amiről rögtön eszembe jut,botor módon nem kapcsoltam be az ABV szűrőt menet közben.
A por eloszlását meg sem várva behajtunk a fedett rakodócsarnokba,és leállítjuk a motort.
Társaim kibiztosított fegyvereiket készenlétben tartva kiugranak,én meg magamhoz veszem a háti terhemet.
Megindulunk a kör alakú aknafedélhez,amit szerintem a magunkkal hozott mutánsunk pusztán szellemi energiára hagyatkozva kinyit. Ezt látszólag közömbösen vesszük tudomásul,de azért elégedetten morgunk magunkban,alig hallhatóan,ez igen,ez valami!
Alulról hangos tűzpárbaj,és rémisztő emberi üvöltések hangja ,detonációk tompa dörrenése hallatszik.
Elkezdődött.....

(Szerintem ne hagyjuk megfüröszteni az agyainkat. helyezzük el a kis háti-komát,aztán gyűjtsünk elég relikviát,és húzzunk el a kertek alatt!)
 
Leereszkedünk az erőmű alagsorába, közben a geiger-müller számláló már rég abbahagyta a kattogását, kiakadt.Kibiztosítom az ak-t, de lehet, hogy hiába.Nem tudom, hogy mi vár ránk és még abban sem vagyok biztos, hogy fogja a golyó.Hiszen az ember e szánalmas játékfegyegyere eltörpül azzal az energiával szemben, amely időt és teret torzítva jelen van a zónában.De valamiért mégis görcsösen szorítom a fegyvert.Ahogy haladunk a katakombákban a lövések hangja, az ordibálás és pár robbanás visszangzik a folyosókon.Én félek!Nagyon régen éreztem ezt az érzést.És most mégis azt érzem, hogy itt valami mindjájunknál felsőbbrendű hatalommal packázunk, ami hogyha kedve volna akkor egy szempillantás alatt végezhetne mindjájunkkal, még kis barátunkkal is.De ennek ellenére teljesen nyugodt arccal néz ki a hátizsákból, sőt mintha hazaért volna , valamiféle felszabadult boldogság látszik rajta.Lehet, hogy itt kéne hagynunk, hamár ilyen jól érzi magát.Egyzser csak az egyik fordulóban előtűnik valami stalker, azt ordítja:Hát nem értitek?????NEm tehettek semmit!!!Hiábavaló, aztán valami félőrül kínjában röhögéssel előkapja a pisztolyát és fejbelövi magát.Van ebben valami riasztó.De mostmár mindegy.Vagy megtalálom a kívánságteljesítőt, vagy itt döglök meg.Vissza nem fordulhatunk, kint éppen kitörés van.A körülöttünk lévő kábelek önálló életre kelnek, és elkezdenek körülfogni minket, miközben elektromos szikrákat köpködnek vadul mindenfelé.Eszeveszetül elkezdjük lőni őket, de nem nagyon árt nekik, kis barátunk nameg a múlt jövevényének képeségeitől viszont már ismét élettelenül rogynak a földre.
Tovább haladunk, ellenségnek még mindig semmi nyoma, de a falra vérrel ez van kiírva:Ne ellenkezz, hidd el hiábavaló, és alatta egy holttest, aki magzati pózba kuporodva még holtában is szorítja a kezében lévő gépkarabélyt.Egyre hangosabbann hallatszik a lövöldözés.Úgy tűnik közeledünk hozzá.

Emberek a mostani lövöldözés megírását is másra hagynám, de ne fejezzük be az erőművet pár hsz-el, elég nagy hely ez.
 
A válaszhoz be kell jelentkezned vagy regisztrálnod kell.
Vissza
Top Alul