Zónás frakciószerepjáték.

[domotor]

Megérkezve a táborba nem várt fejlemények sültek ki. Egy csomó hullát láttam égetés közben, de nem tudom kik voltak. Mindenki megvan. Egy katona sokkot kapott, többen megsérültek. A parancsnokhoz megyek oda, és jelentést kérek. Éppen a vonalakat akarja felállítani.
-Tizedes!
-Igen uram?
-Jelentést kérek!
-Uram. Nem hinne nekem.
-Próbálja meg!
-Uram, nem tudom kik támadtak ránk, de rengetegen voltak.
-Milyen típusú fegyverrel jöttek?
-Uram. Nem volt náluk fegyver. Csak sétáltak, jöttek felénk. Nem tudtuk őket megállítani. Csak jöttek, jöttek és hiába lőttük őket, nem haltak meg. Valami szektára gondolunk, de ez nem magyarázza, hogy miért nem terítette le őket a golyó.
-Nem terítette le őket a golyó? Hogy érti?
-Az egyikbe ez a katona, Nikolaj egy egész tárat eresztett. A gyomrán egy hatalmas lyuk tátongott, de az csak jött és jött.
-Veszteségek?
-Semmi. Szerencsére. Uram! A parancsára várunk!
-Én most nem tudok intézkedni, de kijelölök egy beosztottat, SZERGEJ!
Szergej a legjobb katonám volt még annó Dagesztánban. Felderítőként képzett, és remek lövész, mellette ügyes a védállások kialakításával.
-Uram?
-Egy védállást kell kialakítani, teljes lefedettséggel! Én addig felderítő útra indulok. Maga vigyáz a csapatra! Érti?
-Értettem Uram!
-Amint Tsatsoulin megérkezik jelentse neki, hogy mi a helyzet!
-Értettem!
Elfordultam, és felszerelkeztem a menetre. Magamra aggattam mindent, és felkapcsolt lámpával elindultam a komplexum felé. Este volt, pont jó idő a felderítésre. Mikor már elég mélyen voltam, kikapcsoltam a lámpát és éjjellátóra váltottam. Ahogy haladok egy csapatot pillantok meg a távolban. Rájuk közelítek távcsővel. Fegyvertelen civilek, de valami furcsa bennük.
-Feküdj!
Megfordulok de nem látok senkit. Valaki pedig szólt. Mindegy, lefekszem a bokor alá, és figyelek. Ahogy közelebb érnek észreveszem, a bőrük sápadt, és megereszkedett. A szemük fehér, és alig vonszolják magukat. Te jó isten! Igaza volt a tizedesnek. De ezek feléjük tartanak! Te jó isten! Amint elmegy a horda szólok nekik! Ott fekve megszámoltam őket, összesen 35-en vannak. Amint elmentek továbbállok, az épület felé. Itt tiszta a terep, beérve nyugalom fogad. A pincét nézem át, ahonnan kivonszoltak, de semmi érdemlegeset nem találok. Aztán egy kulcs üti meg a markomat. Minek a kulcsa? Nincs itt se széf, se semmi. Nekidőlök egy szekrénynek, ami fémesen megkoppan. Emögött lesz valami. A szekrényt ledöntve egy bazi nagy vasajtót találok, amibe beleillik a kulcs. De kell még egy. Ezzel se jutok előbbre. A másik ajtó is ugyanilyen, ahonnan az a dög kinézett legutóbb, de azt behegesztették.Valami van itt, aminek nem kellene. Amint a másik ajtóval baszakodok, megpillantom megint az ismerős szempárt a kikukucskálón. Megdermedek. Ő nem lát engem, mert éjjellátóm van, de én látom őt. Mintha olvasna a fejemben. Lassan hátrálni kezdek, de követ a szemével. Lát, vagy érez. Amikor futásnak eredek hallom, ahogy ordít utánam. Nem érdekel csak futok, futok. Amint kiérek nyílt terepre megpihenek. Csak állok, és a térdeimre támaszkodva lihegek. Ez a dög másodjára csinált ki éppen. Aztán körbe pillantok és gáz van. A horda másik fele éppen felém tart. Ordítva elkezdenek felém indulni. Ez egy jó pillanat az AK-nak. Célra tartok és tüzelek. Egy tárat kilövök beléjük, amire egy szép kifekvés a válasz. Ezek megvannak. Ahogy elindulok csak visszapillantok, ezek felkelnek! Mi a? Najó, nyúlcipő! Sprintben futok, ahogy tudok, de mindenhonnan jönnek. Körbevesznek majdnem, de már látom a fényeket. Felkapcsolom a lámpámat és jelzek, hogy én vagyok. Az orvlövészek elkezdik aprítani a dögöket mellőlem, hallom, ahogy esnek el, és hallom a tompa puffanásokat is, ahogy a lövedékek becsapódnak. A tábor kapuja nyitva, én meg beszaladok. Utánam nyomban bezárják a kapukat, és sorba felállnak előtte. A sorozatos tűz mellett sikeresen hullanak a hullák, mindegyiket legyepálják. A parancsnokot magamhoz hívom és a dokumentumokat, amiket zsákmányoltam oda adom neki, a kulcs kivételével.
-Köszönöm a segítséget. A lövészek nélkül sehol se lennék.
-Uram. Milyen lövészek?
-Nem maguk lőtték ki a dögöket, akik engem követtek? Hangtompítós puskával?
-Nem! Uram! Az orvlövészeink most eltávon pihennek, este nem tesszük ki őket, mert nem éri meg! Nincs éjjellátónk!
-De akkor ki lőtte le a dögöket?
Értetlenül állunk az eset előtt. A sátramba megyek, és megvizsgálom a kulcsot. Egyszerű szerkezete van, csak mágneses. Erősen mágneses. Jobban megvizsgálva arra jutottam, hogy nem csak mágneses, hanem egy kis chip is van benne. Ez valami erősen őrzött dolog, az biztos. Csak mi lehet az?
-Tudni akarod?
Felpattanok, és pisztolyt rántok, de kiütik a kezemből és a székhez vágnak. Egy alak áll előttem, fekete csuklyát visel, fekete katonainak tűnő zubbonyt és nadrágot, valamint kommandós bakancsot. Egy csigás íj van a kezében, és az arca eltakarva.
-Maga elég érdekes egy figura. Elsőnek Dagesztán, majd Csecsenföld, most meg ez! Mik vannak!
-Ki maga?
-Én? Hát nem ismersz meg? Szégyen, gyalázat! Na mindegy, csak azért jövök hogy szóljak, van egy kis meglepetésem a számodra, amit később adok át. Ja! És mielőtt azt hinnéd! Nem, nem vagyok az ellenséged.
-Akkor miért ütsz le?
-Mert nem akarom, hogy hülyeséget csinálj idő előtt. Csak szólni jöttem, hogy amik most támadnak titeket, azok a Zóna kreálmányai, nem emberek. Hónapok óta vadászom őket, de eddig még nem találtam meg az origójukat, de közel voltam. Ez egy horda, ami ellen most küzdöttetek, tíz ennél nagyobb tart errefelé A lényeg, hogy ne sajnáljátok őket, csak fejre lőjetek, és állítsatok fel aknákat, csapdákat, amiket tudtok.
-Honnan tudod ezt?
-Mennem kell, majd jelentkezem!
Kilép a sátorból, én meg utána ugrom. A terep tiszta, csak az őrök állomásoznak a posztjaikon. Sehol egy lélek, eltűnt. Ki lehetett ez? Még ezt is el kell intéznem remek!

 

[Markal]

Miután Orosz, Jeges és a többiek visszatértek északról, segítettek a sérült főhadnagynak, s a másik katonának felszállni a kocsira, hogy végleg eltűnjünk innen, viszont engem nem hagyott nyugodni a tudat, hogy hátra hagyjuk a leletet, mely páratlan gyógyítási tulajdonságokkal rendelkezik.
Szerencsémre a főhadnagy pár perc gondolkodás után engedélyezte az akciót, s habár ezt nem mondtam, de lekötelezettje vagyok a főhadnagynak.
Jeges, Orosz és egy Pavel nevezetű úriember vállalkozott rá, s nemsokára el is indultak a volt bázis felé. Míg oda voltak nem történt semmi velünk, hála az égnek, de továbbra is éreztük, hogy még mindig nem vagyunk tökéletes biztonságban.

Egy esetleg két óra elteltével vissza is értek, viszont Jeges kezében hozott valamit, ami le volt takarva közelebbről egyből megértettem, hogy Kaija holtteste volt az. Senki egy szólt sem szólt, mikor közelünkbe értek, s a Főhadnagy is csak annyit mondott, hogy hova temetjük el tisztességesen. Lehet, hogy illegálisan volt itt a hadsereg zárlatának megszegése miatt, de ember volt, s így kijár neki a tisztességes temetés.
Sírja fölé az intézetnél talált egyik fagerendából csináltunk, s egy rövid ima és gyász után otthagytuk és kocsival elindultunk a Kordon felé hátra hagyva ezt a helyet, mely mindannyiunknak valamilyen veszteséget okozott.

Habár még nincs meg az eszköz mely az anomáliák detektálására van, visszautunkon nem kerültünk egybe sem, tekintve arra, hogy könnyedén kiszúrhatok voltak a mostani tiszta időjárásban, meg már Orosz és csapata járt erre párszor, így ők már jobban ismerték az utat.
Kordonon belül a hídnál álltunk meg ahol, miután üdvözöltek minket előretolt helyőrök, mindjárt szabad utat biztosítottak, s hamar beértünk a bázisra.
A főhadnagy és Orosz gondolom jelentést mentek tenni, míg én a továbbra is nekem kijelölt lakókocsi féleség felé mentem, hogy kipakoljam a magunkkal hozott dolgokat, s folytassam a kutatásokat a leletekkel, anomáliákkal és a mutánsokkal kapcsolatban. Úgy érzem sok van még a megoldandó rejtvényekből, de tisztán érzem, hogy egyszer mindenre fény fog derülni.

 

[Capt Axon]

Kiril Ivanir Főhadnagy:
Ez az egész feleslegessé vált. Több napi munkánk veszett kárba, hiába erősítettük meg az intézet környékét egy támadást se bírt ki. De ha a mutánsok egy ilyen rohammal letaroltak egy jól megerősített bázist, akkor mit tehetne egy ugyanilyen roham ellen a még rosszabbul felszerelt Kordon? Bele gondolni is rossz!
Első utam rögtön az Őrnagyhoz vezetett hogy elmondjam neki milyen nehézségekbe ütköztünk az intézetnél.
Mondanom sem kell nem volt elragadtatva. Több emberét elvesztette és még két páncélost is ott hagytunk. A Kordon meg pont max 2-vel van felszerelve de pont annak a kettőnek kellett ott maradnia. Ráadásul az egyiket simán helybenhagyta az a hatalmas dög.
De legalább az egyetlen pozitívum amit el tudunk mondani, az az hogy sikerült két értékes leletet szerezni, és a tudósaink feljegyeztek már egy két dolgot. Tehát a tudomány az egyetlen ami itt előre haladt, még ha csak egy arasznyit is.
A veszteségünk viszont magas. Több ember, jármű és fegyver veszteségünk van ráadásul az intézet épülete is meglátta kárát a rombolásnak. Meg aztán a rengeteg kutatási anyag is ott maradt a sietős távozás közepette.
De az biztos hogy annyiban ezt nem hagyom. Az intézet területére így is úgy is fel kell állítani egy stabil katonai támaszpontot, hogy ha valahol is de legyen egy mélységi erődítmény. Arra az esetre ha mélyebb portyára indulnának az embereink. Meg ha a mobil tudományos labor is amit már jó ideje iderendeltem megérkezik, akkor gyorsan tudjunk támogatást küldeni ha igénylik.
Nagy huzavona után, de végül meggyőztem az Őrnagyot egy újabb expedíció támogatásáról. Végül ő is belátta hogy az ott maradt kutatási anyagok létfontosságúak. Meg aztán....ígértem neki ezért két új BTR-80/A2-est.
De ezúttal biztosra megyünk. Dupla annyi felszereléssel, katonával és Specnaz támogatással foglaljuk el az intézetet és meg lesz erősítve a védelem is. Ehhez négy 12,7mm-es KORD nehéz gépfegyver fogja adni a védelmet. Mivel ezek nem éppen kis játékfegyverek és szinte semmiféle élőerő nem bír ellenállni ezeknek, így bajba már nem kerülhetünk.
De erre még várni kell, mert időbe telik míg megérkezik mindaz amit kértem. Addig beszélek az Oroszékkal hátha megint hajlandóak csatlakozni az újabb akcióhoz. És....kis szerencsével talán a professzorokat is rávehetem hogy ismét elmerészkedjenek velünk az intézethez. A mobil laborjuk úgyis bármelyik pillanatban megérkezhet a kijelölt helyre.

 

[domotor]

Másnap reggel körbenéztem a bázison és semmi nyomot nem találtam az esti látogató után. Ügyes a tag. Aztán megszólalt a sziréna, egy olyan lény, mint a tegnapi jött látogatóba. A dög elkezdte szaggatni a kerítést de szerencsére hamar likvidálta az egyik őr. A lövésre lettem figyelmes, aztán az összeeső tagra. A fickó, aki lelőtte ismerős nekem. A GRU bázison ismertem meg, a neve Kolosszus. Azért kapta ezt a nevet, mert a szó szoros értelmében Kolosszus. A testsúlyos gyakorlatokat nem tudja kivitelezni, mert túl nagy, tehát ilyen 150 kiló körül mozog, viszont a 150 kilóból max 15 kiló zsír. A tenyere akkora, mint nekem a két tenyerem akkora, mint neki egy tenyere, a karja olyan, mint a lábam. Nekem a combom most 52 centi átmérőjű a vádlim meg 45 centis, neki meg ilyen a karja. Ő volt a kakukktojás közülünk, mert ő nem katona volt, hanem a vasöntödében melós. Egy GRU tiszt ment az öntödébe, és kiszúrta a fizikai erejét, majd mikor kiderült, hogy a kötelező bevonulása pont az arra következő héten esik meg, azonnal a GRU kezelésbe vette. Bekerült az akadémiára és elhelyezték az egyik előretolt alegységhez. Az ő dolga, hogy biztosítsa a terepet nekünk. A pakolásnál volt jó szokása, hogy amíg a többiek párosan hordták a lőszeres dobozokat, ő megfogott kettőt egyik vállára, kettőt másikra és vitte a helyére. Remek katona! Odamegyek hozzá, és lekezelek vele. Megismer, de csak nehezen, mind a ketten sokat változtunk.
-Mi a helyzet veled? -kérdezem.
-Áhh! Kiraktak ide és szar az egész! Azt mondja az egyik tag, hogy hamarosan offenzíva. Mondom a nagy szart ezt a helyet nem fogjuk tartani 5 napnál tovább, nemhogy offenzívázzunk.
-Ne adj a hülye pletykáknak. Ha offenzíváznánk arról tudnék.
-Jah. A legutóbbiból is mi lett? Az az Agroprom. Bementünk keménykedni erre egy csapat dög kisodort minket! Azt is mi szívtuk meg.
-Az más volt, én láttam a nyomokat. Valami a szó szoros értelmében ledarálta az egészet de ilyet még nem láttam.
A beszélgetésünk nem várt fordulatot vesz, támadás ér minket.
-HORDA!
Felkapjuk a fegyvert és nyomban a sáncokhoz megyünk. A távolban egy csapatot látunk erre tartani, de a tegnapinál kétszer nagyobbat. (To be continoued csak sietek a vonathoz )

 

[ColdBlood]

Akit érdekel a Mass effect univerzum és bejött neki a szerepjáték akkor itt egy kis lehetőség. Komolyabb kicsit mint az itteni kis játékunk, és még nem igazán indult be.Van még sok függőben lévő dolog és nincs minden a helyén. De ha van időtök és kedvetek akkor gyertek
Az aktivitás fő szempont mivel még nagyon az elején van a játék és már így is kezd morzsolódni a társaság, kár lenne érte.
A fórum
A szabályzat és alul az FRPG hírek ( nem kötelező de erősen ajánlott ) átolvasás után lehet leadni a karakterlapot

 

[Scarecrow]

Név: Fedor Mihailovics Leontyjev
Kor: 29
Frakció: Hadsereg
Rang: Közlegény


Külső leírás:
Átlagos gipszjakab, akiket előszeretettel küldenek az élvonalba, golyófogónak. Átlagos katonai kondícióban áll. Rövidre, nyírt fekete színű haja van, amihez semminemű újdonságot nem jelent a mogyoróbarna színű írisz.

Belső jellemzés: Majd megismered... Röviden, tömören, egy szóban: Átlagos


Karaktertörténet:
Az első huszonegy néhány év majdnem, hogy szakadatlan nélkülözésben állt, mivel Kijev külvárosának, részén született és nőtt fel. Alap műveltséget követően gyári munka, potom pénzért, végül a gyár megszűnését követően, fél évnyi munkanélküliség, alkalmi munka, illetve megélhetési bűnözést követően 3 évre szóló szerződéssel bevonult. A kiképzést követően, elsőre Zónától nem messze lévő támaszpontra rendelték. Ott is szolgált egészen egy pár nappal ez előttig, míg meg nem érkezett a századának áthelyezésének parancsa.

426. nap. Kedd, 17:42 Kordoni helyőrség

Órák hosszat tartó utazást követően végül, megállt a konvoj a "Zóna bejáratánál". Legalábbis akik visszatértek innen azok így nevezik. Megérkezésünket követően a helyőrség parancsok előtt felsorakoztattak minket, és tartottak egy kis díszszemlét. Persze, a helyi katonák örömébe keveredett némi üröm is, hiszen a teherautókra, melyekkel érkeztünk, szorgosan pakolták fel a koporsókat. A parancsnok szerencsére nem húzta sokáig a dolgot, s pár szót követően a tisztjeinkkel váltván pár mondatot, kirendeltek minket a barakkjainkba. Hogy a többiek, milyen elosztásban kerültek, azt nem tudom, de a mi szakaszunk csak nem teljesen betöltötte a kaszárnyát. Mindösszesen két számomra ismeretlen katona van a szakaszhoz csap van, de tekintve, hogy ők még majdnem egy éve itt vannak, az sem kizárt, hogy minket csaptak az ő "szakaszukhoz".
Egy tizedes, név szerint Krilov valamint Szolovjov egy törzsőrmester.
További parancsig, ez lesz az állomáshelyünk. A szakaszvezetőknek és a rajparancsnokoknak külön oktatást tartanak, mely jelenleg is tart. Persze, minket bakáknak minek is biztonsági eligazítást tartani, úgy is hamar elpatkolunk, minek fecsérelni a szót...
Sajnos a szerződésem még tart egy jó darabig, így meg kell húznom magamat. Noha nem igen nyújtózkodtam a régi állomás helyen se feladatért, de itt még annyira sincsen kedvem. Félreértés ne essék, nem azért mert félek. Inkább azért, mert szeretnék egy darabban és sértetlenül hazakerülni, ígéretemhez tartóan. Márpedig ha itt túlbuzgólkodnék, nem valószínű, hogy egy darabban hazajutnék.
Jobb a...

- Hé Fedka! Mit körmölsz? - Kérdésre hirtelen felkaptam a tekintetemet, s a hang irányába fordítottam a fejemet. Látószögemben, a csak nem vigyorgásra húzódó szájú Kolja jelent meg. Mutogató kézmozdulata, és viselkedése nem is árulhatna el mást, mint, hogy megvet, vagyis hát inkább amit teszek vagy az egészet összességében.
- Nézzétek már, írja a kis naplóját... - Mutogat felém, gúnyosan vigyorogva.
Persze tudom én, hogy a szakaszban, de lehet, hogy az egész században egyedül én vezetek naplót, de ettől még igazán nem tudom felfogni mi ebben olyan nagyon nevetséges.
- Hát... én legalább megtanultam írni! - Feleltem éles szavakkal Koljának. Célzott szavak voltak, hiszen köztudott, hogy Kolja egy analfabéta volt. Olvasni még csak csak, de írni azt nem tudott. Termetes mérete ellenére nem sok izom volt rajta, inkább zsírizom, ám meglepő módon mégis átvergődte magát a kiképzésen.
Persze kedves szakasztársam mosolya rögtön alább hagyott, mondhatni egyből lelohadt, mikor a közösség előtt már nyílt titokként tartott szavak felhangzottak.
Mogorvába átfordult arccal tett felém két lépést, szemei szikrát szórtak, mikor felhangzottak a gúnyos nevetések pengeéles mondatom hatására. Ettől találóbban keresve se találhattam volna a fegyvertárban.
- Asszed vicces fiú vagy? - Vágta felém szavait dacosan. - Akkor is ilyen vicces kedvedben lennél ha felnyitnálak? - Kérdezett felém, közben az övéhez szíjazott katonai késének markolatához húzta aránytalanul méretes mancsát.
Pár pillanat erejéig beállt a csend a barakkban. Az a baj, sajnos, hogy Kolja nem csupán értelmiséglegi visszamaradott, de sajnos nagyon buta és hirtelen haragú is. A többség nem is igen szereti hergelni, kivéve talán Polovics testvéreket. Grigorij és Arsenij, ők ketten vannak még együtt olyan marhák, hogy mindenkibe belekötnek, kivéve talán az aranygallérosokat.
A jeges hidegségű másodperceknek végül egy éles hang vetett végett.
- Tyihonov! - A Kaszárnya ajtajában Seremetyjev Hadnagy rajzolódott ki. - Valami probléma van? - Kérdezett Kolja felé. Bár nem egy észkombájn, de mindig vna annyi sütnivalója, hogy tisztek elött ne okozzon galibát, így mint eddig Kolja most is felvette a plépofát.
- Nem uram! - Felelte, majd megfordult és visszabaktatott az ágyához.
A hadnagy ezt követően komótosan beljebb lépdelt az ajtóból. Végül pár lépéssel az ágyamat elhaladván megállt, végignézett a társaságon még egyszer utoljára.
- A parancs szerint határozatlan ideig itt fogunk állomásozni! Az éjjeli őrséget mi álljuk. Gondolom már volt idejük megismerkedni az új tizedessel, Krilovval. Ő és a torzsőrmester fognak a műszak előtt egy gyors eligazítást tartani. Őszintén ajánlom, hogy fogadják meg a tanácsaikat, ha szeretnétek élve hazatérni! - Fejezte be a szakaszvezető, majd felém fordulván, indult kifelé, pár másodpercig azonban szúrós szemeket meresztett rám.
Na klassz... Most azt hiszi, hogy én kezdtem az inzultálást...
Az ajtóba érve Seremetyjev egy pillanat erejéig megállt, majd visszafordult.- Kolja, Afanasij, Danyila! - Szavaira, három ember rögvest felkapta az arcát a társaságból.
- Maguk hárman velem jönnek! - Tette hozzá semmi perc alatt a hadnagy majd elindult kifelé, a három szerencsés vagy éppen szerencsétlen meg utána indult.
Utolsóként Kolja hagyta el a kaszárnyát, felém tekintett bosszúsan, majd jellegzetes kézmozdulatot tett: Ökölbe szorított kezéének hüvelykujjával Fültől fülig érő vonást írt le a nyakával, jelezvén, hogy bizony végem van.
Én csak fölvontam az egyik szemöldökömet, majd visszafordultam a kis naplócskámhoz, majd az utolsó sort újra olvasva magamban beleírtam az utolsó mondatot:

...békesség...

 

[Capt Axon]

Folytatni kéne...

 

[Scarecrow]

Azon volnék...

 

[RENIgade]

Halihó csinálhatnánk egy újat majd a Lost Alpha világában, ha már eléggé kiismertük azt

 

[Capt Axon]

Én inkább kihagyom.

 

[domotor]

Én most lezárom a karakteremet és hagyom. Nincs sok időm manapság.
A horda ahogy érkezett úgy is ment el. Nem támadtak meg minket. Tsatsuline rendkívüli összehívást szorgalmazott, az Altábornagy parancsot adott ki. Utáltam az ilyeneket, abból állt az állománygyűlés, hogy felálltunk vonalba, fogadtuk az elöljárót, majd elmondta mi a feladat.
-Nos uraim, parancsot kaptunk! A 30 fős GRU szakasz ami maradt átcsoportosításra kerül, a harcolókhoz, az altiszteket kivonják a Zónából mert nem akarnak többet veszteni. Így is leírhatatlan veszteségeket szenvedtünk.
A szavak hatására ledermedtem. Kivonnak minket és fölöslegesen haltak itt meg. Még aznap a Minyón ültem és vittek haza minket.

*Denis őrmestert előléptették Törzsőrmesterré és a novoszibirszki kiképzőbázisra vezényelték. 4 év múlva megkapta a Szakaszparancsnoki beosztást és Főtörzsőrmesterként tengette életét. Elvégezte a Tiszti akadémiát és felívelő pályafutását Őrnagyként fejezte be 68 évesen.*