Na kérem szépen. Bepótoltam az első részt HD minőségben és igazán tetszetős volt. Meglepett (én hülye, mintha elvártam volna, hogy ebben is legyen ilyesmi), hogy a kiképzéses részt kihagyták belőle, de aztán jobban belegondolván megértettem, elvégre ez már egy létező fegyvernem volt, nem úgy, mint a légiszállítású hadosztályok amiket csak akkor vezettek be.
A szereplők elsőre nem voltak olyan hatással, mint a Band Of Brothers-ben. Nem mindegyik volt szimpatikus, ott viszont egytől-egyig tökéletes karakterek és színészek voltak. Persze ez még változhat ahogyan haladunk előre. Viszont egyetlen egy színészt ismertem csak. Majd kikeresem, hogy hívják; a lényeg, hogy a Vitathatatlan című filmben is játszott, mint Peter Folk "segítője".
Maga a környezet mindent elárult a rendezésről. Nagyon szépen kidolgozták és reálissá tették, korabeli eseteket is felhasználva. Ilyen volt például az amerikai katonák kegyetlen meggyilkolása (fej és nemiszerv levágása és szájba gyömöszölése) valamint a japánok által alkalmazott taktika, hogy sebesültnek álcázták magukat vagy esetleg tényleg azok voltak és aztán gránáttal felrobbantották magukat amikor az amcsik segíteni akartak rajtuk.
Nagy kár, hogy "csak" egy órás, mert a végére mégis azt éreztem, hogy már nézném a következő részt amire sajnos még várnom kell.