Társalgó II. [aktív]

El tudtál-e helyezkedni a tanult szakmádban?

  • Igen, most is abban dolgozok

    Szavazat: 0 0.0%
  • Régebben igen, de már váltanom kellett

    Szavazat: 0 0.0%
  • Nem

    Szavazat: 0 0.0%
  • Még tanulok

    Szavazat: 0 0.0%
  • Nincsen szakmám

    Szavazat: 0 0.0%

  • Összes szavazó
    0
  • Szavazás lezárva .
Amit írsz, hogy ki mit csinált volna, meg hogy lett volna, abban a logikát nem látom. Miért ne lehetne fontos az IP birtoklása abban az esetben, ha megrendelésre készült a projekt ? Miért ne lehetne a szovjet kormány jogi követelése mögött egy személy, aki a játékot kitalálta ? Persze nem ő találta ki, hanem ez a játék táblás kirakóként már létezett korábban is, és nem ezért mondom, csak azért hogy lásd, teljesen logikátlanok az érveid. A kérdéseid egyátalán nem implikálják azt a választ amit szeretnél sugallni. Ráadásul azt feltételezed, hogy minden igaz amit mond, holott a történetben, amit idézel is szerepel, hogy egyesek hazudni akartak a játék eredetét illetően.Akkor miért feltételezzem a másik félről, hogy igazat mond, pláne egy olyan rendszerről, ami nem az igazmondásáról volt híres, hanem a mindent átszövő hazugságokról. Egy biztos, ami nem a rendszer célját szolgálta abban az időben, az nem jelenhetett meg, ami közömbös volt, azt eltűrték, ami pedig segítette azt támogatták. Miért feltételezzem egy hipnagóg halucinációkat okozó addiktív játékról inkább azt, hogy ez a rendszer számára közömbös volt, amikor láthatóan ragaszkodtak hozzá, és ott készült, ahol a pók fészkel, ahol a legtitkosabb és legkomolyabb projektek futnak, mikora művészet, média, popkultúra működésébe, alkotásaiba, és midnen olyan dologba, ami tömegekhez jutott el, manipulatív szándékkal beleszóltak, azokat irányításuk alá vonták. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy egy ügynök a KGB-nél szabadidejében egy semleges témájú, de egyébként kognitív funkciókra erősen ható regényt ír azzal az írógélppel, amin 8-16ig a jelentéseket írja a megfigyelt személyekről, és ez a KGB-t cseppet sem izgatja, viszont ahhoz ragaszkodik, hogy a szerzői jogokat gyakorolhassa. A KGB-nél készült, a KGB szeretné gyakorolni a szerzői jogokat, de ez csak véletlen egybeesés, nehogy felmerüljön ám a butuska fejedben, hogy esetleg a KGB kérésére, mert ha így is lenne, akkor azt biztosan a nagy nyilvánosság elé tárnák, és nem találnának ki rá semmilyen hihető fedőtörténetet.
Én nem azt mondom, hogy ez nem lehet így, mert minden lehetséges, de nem minden valószínű. Én ezalapján alkottam meg a véleményem, mivel tudom, hogy a tövisről nem szednek fügét, és elfogadom azt is, hogy Te másképp gondolod, szíved joga, viszont a vitának erről sok értelmét nem látom, mert úgysem fogjuk tudni meggyőzni egymást :)
 
Félreértesz. Nem mondtam azt hogy nem volt fontos hogy kinél voltak a jogok, ellenkezőleg, arra akartam rávilágítani azzal a kérdéssel hogy miért adták neki végül a jogokat, hogyha fontosak voltak a Szovjet kormánynak (valószínűleg az volt, hiszen az O.T.A.-án készítették, ha más nem presztízsből, ha megrendelésre csinálták akkor meg pláne kellett nekik mert egy csomó pénzt/időt belefektettek) akkor miért nem mondták azt hogy márpedig nem adják ki? Miért nem ragaszkodtak hozzá, miért nem akarták felette a kontrollt? Ha a Szovjetunió kitalált egy (nem akarok fegyvert írni mint ahogy ebből a konspirációs elméletből sejlik) olyas valamit ami a más kárára van akkor végül a termék licence-et miért adták ki annak az országban működő cégnek amely országnak valószínűleg ártani akartak?
Ezek (és a többi) nem érvek hanem kérdések. Nem sugallnak semmit, nem implikálnak semmit (btw miért is logikátlanok?) csak rámutatnak azokra a lyukakra amik a konspirációs elméletben vannak. Mondj egy olyan elméletet ami ezekre a kérdésekre választ ad és támaszd alá. Nem mondtam hogy feltétel nélkül kellene hinni Pajitnovnak, a fenti kérdések nem is azon alapszanak amit Pajitnov mondott viszont amit mondtál hogy "a történetben, amit idézel is szerepel, hogy egyesek hazudni akartak a játék eredetét illetően" ez csak egy kiragadott elem a kontextusból, a kontextus nélkül viszont félrevezető. Arról volt szó hogy Robert Stein aki az angol Andromeda szoftver "ház" (nem tudom hogy lehetne pontosan lefordítani) elnöke volt, szemet vetett a tetrisre de mivel az oroszok kezdetben nem akarták a jogokat eladni ezért úgy gondolta hogy megkerüli őket azzal hogy azt állítja hogy magyarok találták ki. Amúgy ki a másik fél akinek nem akarsz hinni?

Nem azért vitázok mert mást meg akarok győzni, hanem mert a konspirációs elmélet egyszerűen nem áll össze. Azt gondolom ha már voltak olyan okosok hogy egy ilyen tervel előálljanak akkor lehetett volna nekik tervük az egész utóéletére is, de az ELORG teszetosza lépéseiből nem ez következik. Másrészt a játék 86-ban készült el, pár évvel a Szovjetunió felbomlása előtt, nem hiszem hogy arra pazarolták volna az erőforrásaikat, (főleg nem utolsó lépések egyikeként) hogy egy játékot készítsenek. Vagy ha mégis nem hiszem hogy hagyták volna hogy az egészet végül kivigyék az USA-ba. Az hogy hatással van az emberi gondolkodással (ráadásul pozitív) meg nyilvánvaló, de ahogy írtam is minden más (nem csak játék) is hatással van és van egy rahedli tanulmány a témakörben. Ebből elnagyolt következtetéseke levonni meg nem érdemes. Nekem is vannak ilyen tapasztalataim, egyszer kb. 20 óra munka után azt álmodtam hogy Datagram Socket vagyok.... ebből mi következik? Az hogy ha sok időt töltesz valamivel akkor az agyadra megy :) ha gazdálkodj okosannal is napokat töltenél valószínűleg azzal is álmodnál.

Az hogy egész pontosan mi történt az O.T.A.-án 86-ban azt nem valószínű hogy megtudjuk de nekem úgy tűnik ez az egész konspirációs elmélet inkább érzelmi indíttatásból született - az oroszok rosszak, ezért az oroszok biztos manipulálni akarnak :) ok, direkt csinálták de akkor miért úgy történtek a dolgok ahogy?

A történetek és történések inkább amellett szólnak amit Zsilin is mondott, volt egy okos emeber aki kitalált valamit ami túlnött rajta.
 
Kicsit elfelejtődött ez a szavazós dolog, az előző eredménye:

Kérdés: Meg vagy elégedve az eddigi életeddel?
Válaszok:
teljes mértékben 9% [1]
többé-kevésbé igen 45% [5]
nem igazán 36% [4]
nagyon nem 9% [1]

Barin üzenőfalas írásáról egy új témát találtam ki, lehet szavazni akármilyen középfokú vagy felsőfokú szakmáról legyen szó!
 
Nálam az a vicces helyzet volt ,hogy miután lett munkám utána kellett hozzá megcsinálni a sulit. Szal az 1-es válasz a nyerő gondolom :)
 
Én a negyedik lehetőséget választottam, tehát "még tanulok". Szeptembertől egyetemre/főiskolára megyek programfejlesztő szakra, aztán majd meglátjuk mi lesz, de remélem eltudok helyezkedni az informatikán belül (csak rendszergazda ne legyek, nincs türelmem több tíz, száz géppel szöszölni :D)...Egyelőre optimista vagyok. :)
 
Üdv ! Nem tudjátok mi is annak a filmnek a címe, amiben egy "angyal" segít az embereknek egy benzinkúton Isten "haragja" ellen ? Fegyvereket visz nekik, és így is kezdődik a film, csak sajnos nem emlékszem a címére :?
 
FELHÍVÁS !!!

MA este (inkább éjjel) 23:35-kor az M1-en kezdődik a "Csernobil Öröksége: a Zóna" című 2 részes Magyar dokumentum film.
 
Nekem meg van, jó kis válogatás. :)
Akit érdekel mélyrehatóbban annak mondom, hogy ezekből lett összevagdosva, szóval ezeket is nézze meg, ha tudja. :)
(forrás: youtube HUN trailer diszkripsön :D )
Felhasznált archív felvételek:

- A csernobili katasztrófa felvételei (Vlagyimir Sevcsenko)
- Pripjaty felvételei (Mihail Nazarenko)
- "Pripjaty", 1999 (Nikolaus Geyrhalter; Nikolaus Geyrhalter Filmproduktion)
- "Porog", 1988 (Rollan Szergijenko)
- "Radiophobia", 2006 (Julio Soto Gurpide; Luna Picture - Media Workshop)
 
Radiophobia-hoz, az oroszul beszélő részekhez van valahol valakinek valamilyen nyelvű felirata? Van hozzá egyáltalán felirat :?
 
Halihó !
Lenne egy ötletem/kérdésem !
Mivel sokan szeretünk alkotni/barkácsolni (magamból kiindulva :) ) kéne nyitni egy topikot "Én alkottam" címmel ahova mindenki berakhatna pár képet az alkotásáról (ez lehetne akármi rajz,bútor,ékszer,kaja,jármű ,stb .A lényeg az,hogy te csináltad !)

Kinek mi a véleménye ?
 
Jöhet :)
Olyat lehet ami félig kész és/vagy valamiért megrekedt de működő dolog? Van egy olyan rossz szokásom hogy sok mindenbe belekezdek nagy lelkesen de aztán valamiért abbamarad :) És szoftver, az is jöhet majd?
 
Üdv mindenkinek, visszanézem az elmaradt híreket, sok minden történt, mióta nem néztem fel a fórumba!
 
Szia Csiga! Örülök, hogy visszatértél. Merre voltál?
 
Vissza
Top Alul