Üdv Mindenkinek!
Még új vagyok itt a fórumon, de már évek óta játszok a Stalkerekkel. Már az összes értelmes modot az összes résszel többször végignyomtam a legnehezebb fokozaton, és már nem tud újat mutatni a gém. Még mindig imádom, mással nem is játszanék, és már alig vártam, hogy kijöjjön egy olyan mod, amiben az összes pálya benne van. Olvastam, hogy lehúztátok a Stalkersoupot, én mostanában játszogattam vele, és a patch-ek folyamatosan jönnek ki hozzá, szóval gőzerővel dolgoznak a hibákon. Mostanra sztem játszható lett, számomra azzal a kivétellel, hogy angol. Belekezdtem a nevetségesen esélytelen fordításba, mert úgy érzem ezzel még ellennék egy darabig, de rájöttem, hogy mire kész leszek,kb addigra már a Lost Alpha-t is lefodítja valaki. Eddig 32 fájlt sikerült lefordítani az eredeti gém magyarításának alapján, mert sok szöveg egyezik, ami meg nem, azokat internetes fordítókkal fordítom le. Mivel nem tanultam angolt, így nyögvenyelős, és vszínűleg hibás is, ráadásul két fájlt amivel egy-egy napot szenvedtem, valamiért lefagyaszja már az indulásnál. Lehet, h valamilyen karakter miatt, nem tudom. Szóval az lenne a kérdésem, hogy ha valaki lát benne fantáziát, és jó angolos, segíthetne lefordítani az egészet. Előre is köszi a segítséget!!!