Mit bírnál a Stalker 2-ben?

Az 50% ott, úgy gondoltam, hogy pl játék elején szabadságos leszel, és játékmenet folyamán, kapsz egy stalkertől, olyan küldetést, hogy hoz el egy fegyvert , ami a szolgálat tulajdonában van, szabadságosként, bemész, igen legyakod, a szolgálatot, és elhozod ami kell.
Na de fordítva, szolgálatosként, is megkapod a stalkertől a küldit, de nem mész be és gyakod le bajtársaidat, hanem, ahhoz hogy megkapd amit kérsz, jóba kell lenned az illetővel akitől kéred a fegyvert, és ő mondjuk add neked egy plusz feladatott, ami után megkapod a fegyvert, ha jóba vagy vele akkor rögtön oda adja.
Ugyan így 50 % eltérés alatt értettem, azt hogy Végjátékok, ha Szolgálatosként kezded el, akkor az a főcélod, hogy megtisztítsd a zónát, elpusztítsd. Valamilyen szinten ez be is tejesül majd a játék végén. Katonaként, feltételezzük szintén ugyan ez a célod, de máskép jutsz el ugyan ahhoz a ponthoz, véghez. Minimum 50 %ban térjenek el a feladatok, így gondoltam :D
Más frakció, más helyszínen táborozik, így más helyszínen kezdődik el a játék, számodra.
Ilyesmi, vagy még egy ilyen AVP játékmenetet is eltudok képzelni, ha már frakcókra lenne bontva a játék.
 
Jim, 2 példát mondtál a többszáz játékból, ami példa is lehetett volna, de nem.
 
Nagyon ritka az a játék, ami konkrétan törődik az egyénnel, és nem csak az új generációs fszságokat próbálja nyújtani, vagy gyerekeket vezet meg, butít el.

STALKER azért reményes, mert ugye van azért lehetőség Armorokra, fegyverekre, és ezek tuningjára, Artifactokra.
Szóval már van választási lehetőség több téren, de ez még nem elég jó. Több kéne, Ebben reménykedjünk.
 
Egyet megmondok:ha nekem el merik qrni a lövészrendszert,az NPC intelligenciát valamint a lövedékröppályát ÉS KAPUNK VALAMI ÓCSKA X@RT HELYETTE AKKOR ÉN FELORDÍTOK!!! A grafikát kedves egybegyűltek,a grafikát szépítsék meg!A TÖBBIT HAGYJÁK ÚGY AHOGY VOLT! Egyáltalán melyik balfax csapat készíti?Továbbra is az Ukránok?Már úgy értem,remélem h az Ukránok.Végül is mindegy,csak maradjon minden a régiben.He.Ezt bírnám a STalker 2-ben.
Ja és sokkal sokkal több és nagyobb pályát!A zóna nagy.Keveset láttunk eddig belőle.
 
Valahol azt olvastam, hogy nem lesznek frakciók.

Na, az a Stalker halála lenne...

Olyan hangulatú játékot szeretnék, mint a Shoc, csak sok-sok frakcióval, csomó mellékküldetéssel, nagy pályákkal, sokféle mutánssal és élőhalottal. Más nem kell bele.
 
Viszont a cs-ben a frakciózás elég vontatott volt...
 
Igen. A ballisztika röhelyes. (párszáz méternél lepottyanó lövedék, ami úgy néz ki mint egy Traceres Airsoft játék...)
Igen. Zóna NAGY. (COP már elindított valamit, de ottis kicsi volt az egész. AC2B féle módon legyen egy óriási terület, különféle környezetekkel, ahol szabadon mászkálhatunk. Manapság már nem bonyolult. (RDR is egy óriási Vadnyugatot ad, mennyire gyönyörű is az...)
Igen. A Frakciók jók. (Csak legyen értelme. Ne rambózhassuk le őket a bázison egymagunk, viszont lehessen területeket szerezni, és/vagy kapcsolatokat ápolgatni.)
Igen. Az eddigi 3 rész igen gyenge volt mechanikai oldalról. (Rengetegminden hiányzott. ami meg volt, azon bőven lehetett volna még mit dolgozni...)

Fegyvereket, Armorokat szabhassuk saját stílusunknak megfelelően.
Tuningoljuk őket, cseréljünk ki alkatrészeket jobbra, enyénire módosítsuk,
armoroknál pedig szintén, de legjobb lenne, ha külön ruhadarabokat is mi válogathatnánk.
(Még kesztyűt is, aszerint hogy védelmet akarunk, vagy könnyíteni felszerelésünkön, vagy esetleg félelmetesebbnek tűnjünk benne, ezáltal előnyökhöz jutva)

Stb stb. Legyen olyan, amit valóságban is látnánk. Nem grafika, hanem lehetőségek.
 
csakhogy az ilyesfajta lehetőségek létrehozás rengeteg időt és pénzt eszik meg így ha jól tippelek a stalker 2 max 1 paraszthajszálnyit fog különbözni az elődök lehetőségeitől...
és ezzel úgy ahogy nincs is bajom, mert van egy olyan szólás hogy lehetne rosszabb is...
 
Minden tekintetben a legjobb játék, amit játszhattam! 44 évesen a stalker minden lemezét 5-6x végig vittem. Nekem azért is érdekes, mert katona voltam amikor eldúrant Csernobil.
Ismerem a fegyvereket, a ruhákat, a védőfelszereléseket is. A használatukról ki képeztek. Az atom robbanás felhője hozzánk is eljutott! Kaptunk belőle eleget! Sok vetélés, nyomorék gyermek születése stb. Mivel én aranykoszorús kiváló zászlóaljban szolgáltam, nem tettek ki ennek, elzártak bennünket napokra, ne hogy sugárszennyezett levegőt szívjunk, vagy sugárszennyezett eső essen ránk! A Gergely Müller számláló úgy ordított, mint a sarokba szorított macska!
Ha valakit érdekel a saját tapasztalatom írjon ebbe a témába: molnar.miki@citromail.hu.


[mod]A szerkeszt gombot kéretik használni ! Domesz[/mod]


Szerk:
Ja még annyit, nekem röhejes amikor olyan témát pedzegetnek a fiatalok, hogy ballisztika! Legelőször arra figyelj, hogy el ne törjön, a válad, amikor elhúzod a ravaszt! -> Elsütőbillentyű !
Aztán célozz!
Utána lőj!
Lehetőleg 1gyesével! Mert a sorozat vége a holdat támadja 

Szerk 2:


Jó példa erre a sok cigány->(ejnye) hadsereg (arab világ)! A levegőbe lőnek minden indok nélkül! Ak 47-sel vagy annak kínai változatával. De célzott lövést nem tudnak leadni, mert nem tanították őket, mert nem is lehet! Jó nagy pukk legyen! Mohamed! Szopjál le! 
 
Tudnál egy linket adni a L.U.R.K.-hoz, mert én egy csomó félét találtam, és nem tudom hogy melyik a legújabb ?
 
Genius.

A laktanyák már alapból szemétből vannak összetákolva sok helyen. "ócó", ez érdekli a mindenkori magyar vezetést ;) Lehet hogy alapból erősebben sugárzott, nem mondom, csak lehet.

A legnagyobb problémát a szennyezett élelmiszerek okozták, amit a katonákkal etettek előszeretettel.
Maga a felhő nem volt annyira durva, de azért megterhelő volt, az biztos.

Ballisztikáról annyit, hogy én bár tudom, milyen éles fegyverrel lőni, illetve játékfegyvert viselve harcolni napokon át (tömeg és forma, kezelés megegyezik, azonban terhelés blowbackhatás híján nem).
De ami a STALKER-ben van, az azért már nevetséges.

LURK mod frankó, ad egy kis nehezítést.
Viszont a zöme mutánsokba még mindig tárakat kell belelőni mod nélkül, ami szintúgy nevetséges.
Ugyanúgy biólógiai, földi lények, szervekkel, stb. Értem, ha egy Flesh-be nem elég egy marék 5.45-ös, de hogy a snorkokat is 30-40 tölténnyel lehet pusztítani, ha nem fejbe lövöd, illetve fejbe is sokszor 3-5 lövés kell a hatásig, már kiábrándító.

Nembaj, modolni úgyanúgy lehet majd STALKER 2-ben.
(Facebookon mondták Offical-osok, meg a játék szerves része)
 
Hát...ja talán.De persze nem minden 2. ember kezében, csak max egy párat.És persze jóóó drágán!
 
Én magam is pont így gondoltam, ja és persze a megszerzett hírnévnek,
rangnak megfelelően.
 
Én azt max úgy tudnám elképzelni, hogy csak egy bizonyos (a kereskedőtől függően, hogy rossz vagy jó hírnév esetén) ismertség után/tisztelet (azaz rang) után ajánlanák csak nekünk fel a kereskedők.
 
Alapból kéne jönnie, hogy pár drága modelltől eltekintve pult alól vesszük a cuccokat, ha már elég nagyfiúk vagyunk az elvtársak szemében. Illetve olcsóbban, becsempészve hozzájuthassunk speciális tárgyakhoz.
Vagy épp ellopva valakiktől, pl egyedi pisztolyt, puskát, páncélt.
 
Vissza
Top Alul