Dr. Raffay Ernő előadásának alapján kidolgozott tétel":3uxg1ays mondta:
7. tétel
A trianoni békediktátum
Azzal, hogy Magyarországnak fizetni kell a háborúban való részvételért tisztában voltak a magyar politikusok. A területvesztést tehát tudomásul vették, de ennek ellenére eltökélten érvel-tek a területi integritás mellett, hogy a veszteség mértékét a minimálisra redukálják. Az viszont, hogy a győztesek készek voltak elfogadni a nemzetiségek területi követeléseinek a nagy részét teljesen felkészületlenül érte őket.
A nemzetiségek elégedetlensége a 18. század végétől folyamatosan bontakozott ki. A nemzeti kérdés az egész 19. századi magyar politikai gondolkodás kulcsproblémája volt. A Mo-narchián belül nem volt megoldva a nemzetiségek arányos politikai képviselete. A századforduló-ra az ellentétek odáig fajultak, hogy egyes radikális nemzetiségi politikusok a teljes elszakadást fontolgatták. A magyar nemzetiségi politika nem volt kíméletlen vagy erőszakos, sőt Európa egyik legliberálisabb nemzetiségi törvénye a Monarchiának volt, de ez ennek ellenére nem felelt meg a nemzetiségek autonómiát dédelgető álmainak. A probléma azért volt ennyire súlyos, mert az elszakadási törekvések egyszerre jelentkeztek a Magyarországon élő nemzetek többségénél, és ezek számíthattak a pánszlávizmusra, a független Szerbiára és Romániára.
A világháború és a Monarchia nemzetiségi problémái 1915-1916-tól összefonódtak. Az antant ugyanis felismerte és kihasználta a nemzetiségek belső bomlasztó erejét. Különböző ígére-tek fejében sikerült a Központi Hatalmak ellen hadba léptetni Olaszországot és Romániát. A Londoni szerződésben 1915. ápr. 26.-án az antant elismerte Olaszország jogát a Magyaror-szág részét képező Fiume és Buccari megszerzésére. Az 1916. augusztus 17.-én kelt Bukaresti szerződésben Romániának ígérték a Tisza bal partjáig terjedő területeket. Ugyanakkor a szerb, horvát és cseh emigránsok egyre erőteljesebb magyarellenes propagandát fejtettek ki és mivel Magyarországnak nem volt külön külképviselete nem volt megfelelő ember, aki tudta volna ezt ellensúlyozni.
A cseh-szlovák igényeket Masaryk 1915. májusi memoranduma és Beneš 1916-ban kiadott propagandaműve tartalmazza. Ezekben a később megkapott területeken kívül még az északi iparvidék egy részét és az ún. szláv korridort igényelték. A londoni Jugoszláv Bizottság követelései egész Baranya megyére és a Szekszárd-Baja-Szeged-Maros vonalig terjedtek. A román és a jugoszláv követelések átfedték egymást, emiatt konfliktus alakult k i a két állam kö-zött.
A háború elhúzódása lehetőséget adott a nemzetiségi magyarellenes propaganda teljes ki-bontakozására. 1918 késő nyarán a Szövetségesek elismerték a Csehszlovák Nemzeti Taná-csot. A jugoszláv, román és csehszlovák politikusok szövetségesi státuszt kaptak. Ellentétben a legyőzött államokkal nem csak aláíróként vehettek részt a békekonferencián. Károlyi Mihály új kormányának gyermekded próbálkozásai a nemzetiségi jogok kiszélesítésére hatástalanok marad-tak az adott politikai viszonyok között. A Szlovák Nemzeti Tanács október 30.-án kimondta az uniót a cseh nemzettel, a románság pedig december 1.-jén egyesült a Regáttal.
Az antant szükségesnek tartotta a Monarchia feldarabolását, mert úgy értékelte, hogy az OMM nem lesz képes továbbra is a kiegyensúlyozó hatalom szerepét játszani. Ezt a szerepet az utódállamokkal kialakított szövetségi rendszer volt hivatott pótolni. A nagyhatalmak részéről nem elsősorban Magyarország ellen irányult, hanem egy újabb háború kirobbanását akarta lehetetlenné tenni, valójában pedig okozták azt. A lengyel, román, csehszlovák és jugoszláv államok feladata lett a vesztesek sakkban tartása és ennek lehetővé tételére felhasználták az OMM területét, iparát, mezőgazdaságát, a vasutat stb. Az antant számára teljesen mindegy volt, hogy mi lesz a magyarsággal egyedül a saját érdekeik biztosítását tartották szem előtt. Kapóra jött nekik az önrendelkezési elv, és a nemzetiségi propaganda melyekkel igazolni akarták a békét. Valójában pedig elvetették a wilsoni elveket és büntetni akarták a legyőzött ellenséget. Létrehozták a fele-lősség elvét, amely korábban nem számított bűnnek. A trianoni konferencián minden áron Tisza nyakába akarták varrni a háború iránti felelősséget.
Magyarország szempontjából a világháború nem végződhetett szerencsésen, ha legyőzik a Monarchiát elveszti nagyhatalmi státuszát, ha ő győz az újonnan megszerzett területek lakossága óriási szláv túlsúlyt jelentett volna.
A magyar politikai hatalom pedig alkalmatlannak bizonyult a helyzethez. A diplomáciai és stratégiai döntései az összeomlás felé hajtották az országot. A Károlyi kormány erőtlennek bizonyult, a kommunista hatalmat az antant nem akarta elismerni. A proletárforradalom terjedése vörös posztó volt a szemükben. Ebben az időben folyt az intervenció Szovjet-Oroszországban, a magyar kormány pedig azzal az országgal kötött szövetséget, mellyen az antant seregek harcoltak. Eközben az országot keresztül kasul dúlták a cseh, román jugoszláv seregek, a demarkációs vonalak pedig egyre beljebb hatoltak Magyarország testébe.
A probléma ott volt, hogy maguk a győztesek sem tartották be a saját maguk által megal-kotott szabályokat. A nemzeti önrendelkezés eltorzult alkalmazásával nem megoldották a prob-lémákat, hanem csak más formában tálalták őket.
A konferencián Brǎtianu, Kramař és Beneš mindent elkövettek mértéktelenségük kielé-gítésére, hogy minél nagyobb területet szakítsanak ki maguknak Magyarországból. A tárgyalások eredményeivel a magyar politika 1920 januárjában szembesült, mikor a magyar delegációt meg-hívták a béketárgyalásokra. A küldöttség vezetője Apponyi Albert lett, aki ekkor már szimbólum volt a magyar politikai életben. A konferencián elmondott beszédében Apponyi a magyar állam történelmi egysége megőrzésének fontosságáról beszélt, kijelentette, hogy ez a béke elfogadhatat-lan. A három nyelven előadott beszéde nagy hatást keltett a hallgatóságban, különösen az angol és az olasz küldöttségben, de Magyarország feldarabolása eldöntetett és ezen nem akartak változtatni. Az Apponyi népszavazási javaslatának hatására indult amerikai és olasz kezdemé-nyezések is elakadtak a franciák ellenállásán. A delegáció februárban visszatért Párizsba, hogy a konferencián előadják a bizonyítékokat (vörös térkép stb.), de eredményt nem értek el. Május 6.-án vették át a változatlan békefeltételeket, az Alexandre Millerand által írt levéllel együtt. A levélben utalás található a határok minimális korrekciójának lehetőségéről, de ez iránt semmilyen kötelezettséget nem vállalt. A konferencia hazatérte után Apponyi lemondott az elnökségről, mi-vel nem tudta elfogadni a békediktátumot. De nem volt választás, a Simonyi-Semadam kormány kénytelen volt elfogadni a feltételeket és 1920. június 4.-én Bénárd Ágoston és Drasche-Lázár Alfréd írta alá a Nagy Trianon kastélyban. A békeszerződés “körültekintő és alapos jogászi munka volt” – alaposan tönkre tette Magyarországot.
1920. november 15.-én a magyar országgyűlés ratifikálta a trianoni békét, ahhoz, hogy teljes értékű legyen a Szövetségeseknek is ratifikálni kellett, erre csak 1921. tavaszán-nyarán került sor. Az USA nem volt hajlandó ratifikálni a békét, ezért Magyarországgal különbékét kötött. 1921. augusztus 29.-én írták alá a békét az USA megbízottja és Bánffy Miklós külügyminiszter. A trianoni békére az USA semmilyen kötelezettséget nem vállal, egyes részeit nem ismerte el.
A szerződés értelmében Magyarország területe 325 ezer km2-ről (Horvátországot nem számítva 282 ezer) 93 ezer km2-re, a lakóinak száma pedig 20,8 (18,2) millióról 7,9 millióra csökkent.
Románia 103 ezer km2-t és 5,2 millió lakost (31,6% magyar, 1,6 millió),
Csehszlovákia 61,6 ezer km2-t és 3,5 millió lakost (30,3% magyar, 1 millió),
SHS királyság 20 ezer km2-t és 1,5 millió lakost (30% magyar, félmillió),
Ausztria 4,3 ezer km2-t és 300 000 lakost (9% magyar) kapott.
Lengyelország (589 km2, 24 ezer lakos) és
Olaszország Fiumét (valójában nem kapta, hanem 1924-ben foglalta el a szabad vá-rosnak nyilvánított Fiumét, 13% magyar).
Összesen 10,6 millió embert csatoltak el, ebből 3,2 millió volt magyar (30,2%).
Az anyaországon kívül élő kisebbségek aránya egész Európában csak az albánok esetében volt magasabb (44%). Ugyanaz az állapot állt tehát be, mint a Monarchia esetében volt, de most több soknemzetiségű államot hoztak létre. Az SHS királyságban a szerbek 42-43%, Csehszlová-kiában a csehek aránya 51%. Lengyelország és Románia már egységesebb képet mutatott 31 ill. 28%-al. Homogén nemzetállam csak Ausztria és Magyarország lett. Az új államok pedig a ki-sebbségek asszimilációjára törekedtek. A nemzetiségek nem kaptak autonómiát, még a ruszinok és a szlovákok sem, pedig nekik többször megígérték. A győztesek az előrelátható problémákra való tekintettel kötelező kisebbségvédelmi törvényeket írtak elő. Ezek körülbelül azon a szinten voltak, mint az 1868-as magyar nemzetiségi törvény. A törvény megsértését viszont nem szankcionálták. 1918-1924 között több mint 400 ezren menekültek Magyarországra. A kolozsvári és pozsonyi tudományegyetemek Szegedre illetve Pécsre menekültek. A magyar kisebbséget másodrendű állampolgárként kezelték. 1919 és 1921 között felszámolták a magyar egyházi és magántulajdonú nagybirtokokat, a szétosztott földből magyar földművesek alig vagy egyáltalán nem kaptak. Csehszlovákiában a népiskolákat megszüntették, a magyar tannyelvű iskolák száma 1/6-ára esett vissza. Romániában 1924-ben törvényt hoztak az elemi oktatásról, a kisebbségi oktatást lehetővé tették, de a törvénnyel előírtakkal ellentétben nem támogatták. A magyar lakosság egy részéről kijelentették, hogy román és ők csak román iskolákba járhattak. Jugoszláviában az állam eldöntötte, hogy ki milyen nemzetiségű és ennek megfelelő nyelvű iskolába kellett járnia. A ma-gyar nyelvű középiskolákat felszámolták. A politikai képviselet Jugoszláviában egy-két főt jelen-tett a háromszáz fős parlamentben, holott a magyarság aránya 4-5%-volt. Romániában valamivel szabadabb volt a légkör. 1922-ben megalakult az Országos Magyar Párt. Csehszlovákia jóval engedékenyebb volt, már 1919-ben megalakult az Országos Keresztényszocialista Párt, majd az Országos Magyar Kisgazdapárt.
A közép-európai új “nemzetállamok” megalakításának célja tehát az volt, hogy a német és az orosz expanziós törekvéseknek gátat vessenek. Több elképzelés volt a megvalósítást illetően, de egy sem valósult meg. Az új államoknak egymással is voltak gondjaik, általában határviták és kisebbségi panaszok. Az egyetlen regionális együttműködés, amely közöttük létrejött az a magyar és bolgárellenes kisantant (1920-21). Németország és a SZU ellen csak rövid erőtlen kísérletekre futotta. Az egész rendszer éppen arra volt alkalmatlan, amire szánták.
Ugyancsak súlyosak voltak a gazdasági következmények. A sóbányákból, melyek a há-ború előtt évi 2,5 millió mázsa sót termeltek egyetlen egy se maradt. Nagybánya, Körmöcbá-nya, Selmecbánya elcsatolásával megszűnt az arany, az ezüst, a réz, a horgany, és a mangán bányászata. Idegen kézre kerültek a nyitrai, erdélyi és muraközi olajkutak. A feldolgozóipar pedig Budapestre koncentrálódott már a háború előtt is, a nyersanyag hiánya súlyos aránytalansá-gokhoz vezetett. A malomipar termelékenysége 65 millió mázsás kapacitásról visszaesett a bács-kai, bánáti és csallóközi földek nélkül 20-28 millió mázsára. A vaskohászat 31%-a, a vasércter-melés 11%-a maradt meg. A tölgyerdők 32%-a, a bükk és más lombos erdők 13%-a, a fenyőer-dőknek pedig csak a 2,8%-a maradt a trianoni Magyarországon. Az új magyar állam a régi nemzeti vagyon 38%-ával rendelkezett.
