Szia Pemi!
Hááát,mondjuk én eredeti szándékom szerint egy kronologikus sorrendben írtam volna le a "memoárjaimat",mert így húsz egynehány év után sokat felejt az ember,legalább megmarad nektek...
Most azonban kivételt teszek miattad!
Szóval erőnlét. Hát,ami azt illeti,az első "megpróbáltatás egy eröltetett menet volt Sándorfalva-Szeged viszonylatban,de nem félárú jeggyel,hanem gyalog. Azt az elején elfelejtették valami általam nem értelmezhető ok folytán közölni,hogy vigyünk több vizet,ne pediglen csak a szabvány kulacsban levő,addigra már átmelegedett,poshadtszagú,inkább langyos pisire emlékezető hákettőót!
Ráadásul ezt az egészet a délutáni órákra tervezték,amikor-1986 ősze ilyen volt-a hőmérő higanyszála a 30 fok környékén állt,kint a pusztában meg talán ettől is több lehetett.
A lényeg,teljes menetfelszerelés,megfejelve az általunk csak kondomnak hívott vegyvédelmi ruházattal ás a folyton a tökünket verdeső gázálartáskával.
A nyakunk mögé volt tekercelve a vegyvédelmi ruha felső része,úgyhogy jól megízzasztott volna akkor is,ha csak álldogállunk,de mi viszont mendegéltünk. És,hogy a "feelinget" tovább fokozzák,ott volt még a szovjet mintájú acélsisak is,rácsatolva a lőszertáskára. némelyikünknek sokszor leesett onnan,s úgy pattogott,gurult,mint egy zománcozott bogrács,persze a festés így hamar elvált a fémtől,ami újra fenyegetéseket váltott ki a tiszthelyettesi állományból. (Festéket persze nem adtak,mert minek is az...)
No,mivel a távolság,ha megméred,azért nem kicsi,sokan kidőltek menet közben,nem voltunk mi ehhez hozzászokva,hiszen még két hónappal előbb az iskolapadokban üldögéltünk,és érettségiztünk,meg felvételiztünk.
Ez eddig rendben is lett volna,de a század szolgálatvezetője szintén ott battyogott velünk,akit úgy kell elképzelned,mint egy sertés és egy bulldogkutya keverékét,afféle "bulldisznót",az utóbbi komponens kitartását és erejét ugyanakkor kivéve e nemes fajtakeveredésből...
Hát,ő bizony izzadt,lihegett,káromkodott,és úgy kb. 2 km után feladta,majd bevárva a csepelt,arra felült és így jutott haza. Nekünk azonban tovább kellett folytatnunk az utat,majd egyszer megállítottak bennünket,látva,hogy a banda több mint fele "készen van",felültettek minket is a kocsikra. A nevezetes bulldisznó persze ott pofázott,s szidott bennünket,hogy milyen semmi,szar emberek vagyunk,meg milyen gyengék. Azóta tudom,hogy bizonyos emberek memóriája nem tart tovább ,mint egy kínai piacon vásárolt számológépé.
Volt egy másik próbakő is,nevezetesen a szegedi repülőtéren való -én már nem is tudom hány kilóméteres- futás,aminek a lényeg az lett volna,hogy a legjobb futókat kiemelik egy úgynevezett sportalegységbe,s nekik kizárólag az ezerd meg csapatszintű bajnokságokra való készülés és az azokaon való részvétel lenne a dolguk. Persze nagyon izmozott mindenki-köztük én is-mivel ez azt jelentette volna,hogy kint lakunk a városban,nem kell többé szolgálatot adni,hetente hazamehetünk,és polgári ruhában deffelírozhatunk bárhol. Ennyit igazán megért,meghát voltak egyéb előjogok is,de az már csak hab volt a tortán. mivel én akkoriban sikat atletizáktam,úgy éreztem lesz esélyem,de sajnos nem kerültem be,sokan voltak még jobban nálam is. De a lényeg azon volt,hogy ezekkel a srácokkal később,pár hét múlva nagyon elszaladt a ló. Sokat engedtek meg maguknak,amit nem kellettvolna,ezért jól megútáltuk egymást,mert mi meg ész nélkül adtuk a szolgálatokat,mialatt ők "hesszintettek".
Szívtuk a fogunkat,ők röhögtek rajtunk,de úgy november vége felé vége lett a jó világuknak. Egy tag közülük azt mondta egy ködös hajnalon,ő most kimegy ,és fut egy nagy kört. Hát úgy nekiindult a lelkem,hogy egészen Budapestig meg sem állt. A ruháját elrejtette valahol kívül,átöltözött,és a legkorábbi vonattal irány Pest. Egy kocsmából szedték elő,metál részegen.Volt nagy botrány,vezetői szinten is,ahol oly döntés született,hogy a "kuplerájt" megszüntetik,a komák jöjjenek csak be a laktanyába,zabálják csak azt,mint a többi egér-szegedi definíció az előfelvételis katonákra-és adogassanak ők is szolgálatot. no,innentől kezdve kissebb volt az arc,mint ha timsóval kenték volan őket.Ők is vleünk voltak,igaz mentek sítáborba,de legalább belekóstoltak a laktanyai baszogatások és moslékevés gyönyöreibe. Március felé meg az egésznek vége lett,mert nem hozták az eredményt,s onanntól kezdve ők is csak közönséges bakának számítottak,mint mi.
Később is erölködtek velünk,de tudod,a mi feladatunk elsősorban a szolgálatok adása volt,effektíve velünk töltöttek fel minden őrposztot,ügyeleti helyet folyamatosan.Ennek okán nem sok időnk volt pihenésre,ha megjött az ember,mosakodott,evett valamit,aztán dőlt el mint a zsák,mert másnap megint kezdődött előlről a verklizés.
Így a testedzésre csak azok figyeltek inkább,akik tudatosan készültek a tesi szakjukra például,vagy mert egyszerűen ilyenkor kikapcsolt az agyuk,és nem kellett legalább arra az egy órára sem a hülyeségekre koncentrálniok. én is hasonlóképpen cselekedtem,mentem futni,nem érdekelt esik e az eső,vagy a hó. Konditerem még akkor nem létezett,így fekvőtámaszoztunk,húzózkodtunk.
Sajnos azóta a térdeim tropára mentek,meg kellene őket műttetnem,de hagyom a fenébe,mert így nem fáj,csak ha eröltetem,s a sebész sem javasolta igazából.
Szóval,ha összegezném,szerintem minket nem igazán vettek komolyan,aféle teher voltunk a sereg nyakán,nem is foglalkoztattak bennünket komolyan,hacsak a fókázást és a konyhai kisegítői munkát,meg az alja tevékenységeket nem számítjuk ide. Akkoriban ez természetesnek számított,ne feledd el,hogy az ott,és akkor egy tömeghadsereg volt.
(A lövészetnek hívott bohóckodásainkról majd egy későbbi üzenetben,ha visszajelezted hozzászólásoddal,hogy elolvastad az én visszaemlékezésemet!)