Reklámok nélkül egészen pontosan 105 perc körül, megtoldották még majdnem fél órával, illetve végeztek vele teljesen, már csak adásba kell mennie.
Sayid-ot nem értem, jó persze a füst őt is megölte volna a tengeralattjárón, de ő újraéledése óta eleve "gonosz" volt, nem a saját döntése alapján állt Locke mellé... Ezért nem értem sem ezt az önfeláldozást, sem Desmond életben hagyását. Illetve ha ez a sötét oldal dolog kamu, akkor a templomban nem tudom, hogy mit karattyoltak anno, illetve hogy a francia nő miről beszélt anno.
Mivel jön a végjáték és a jelöltekből nyílvánvalóan csak egy maradhat, aki Jacob szerepébe lép, a többieknek szükségszerűen halnia kell.
(Egy kis fejtegetés: milyen elfogult Jacob az amcsikkal szemben, szinte csak onnan vannak jelöltek
)
Richard-ra és Ben-re én is kiváncsi vagyok, majd meglássuk.
Azt már tényleg csak egy mérnökkel a hátam mögött jegyzem meg, hogy a tengeralattjárón a robbanáskor bekövetkező nyomás miatt mindenkinek azonnal meg kellett volna halnia... És ehhez egy negyed rúd C4 is elég lett volna, nem hogy 4 egész...
Widmore ténykedését én komolyan nem értettem ebben a részben... Egyrészt először ideküldött egy halálprofi kommandót, most meg ezek a farmernadrágos szerencsétlenek lövöldöznek össze-vissza... másrészt egyszer már állt a kerítés, mi ez a második "vonal" meg ez a kapkodás? Miért akarta a repülőn megölni a jelölteket, ha az a célja, hogy visszaállítsa a sziget egyensúlyát?