kick":397851mx mondta:
Hja, ezért raktam olyan helyre, ahol nem találják meg, sőt, be sem tudnak menni

Yantarban a doki labor hálójában lévő ládába raktam, oda még nem láttam NPC-t bemenni, Kurglov doki is csak a folyosón mászkál odabent, sosem megy aludni és ő nem is lopós fajta. Még a legelején eladtam neki egy meat chunk artifactot, még most is megvan neki, nem fog az csórni, ha meg igen, akkor felrobbantom a zöld ruhájával együtt
Üdv!
Csak egy tipp: én a cumóimat két helyen tárolom: a Garbage -ben található bal oldali roncstelep portásfülkéjében van egy stash, valamint a BAR-ban található ládában, ami a kocsma közepén áll...még egyikből sem tünt el semmi, pedig 6-8000 rúbeles spéci cuccok + az apró!
És most pedig némi kritika, a tapasztalataimra építve, és némi fikázódás a játékról (persze csak az ilyen is lehetett volna keretben, mert alapból sztem K*rva jóóóó):
1. Elkezdték az életfunkciók feszegetését, de félbemaradt a dolog. Nem kell, hogy életszimulátor legyen (arra ott a Sims J), de valamit vagy csináljanak, vagy ne: az evés benne maradt, de minek semmi következmény, a fáradtság is inkább olyan jelzésértékű…ezen kívül semmi. Akkor minek váltakoznak a napszakok, amik mellesleg igazából nem is váltakoznak, mert ugyanolyan világos van éjszaka is. Legfeljebb annyiból jó, hogy a sok fejlámpás lemminget könnyebb leszedni (ami mellesleg átlátszik a falon…apró bug)
2. Van pénz, de minek, nincs ellentételezése.
3. Bedigitalizálták a zónát, de korlátozták a játékteret, megjegyzem a legbarbárabb módon: mégy kifelé a pályáról és eléred a „húdefertőzöttigenrádióaktív” területet, ahol is kékháttér fogad, ha mégis tovább mégy…király megoldás, csak kicsit illúzióromboló.
4. NINCSENEK JÁRMŰVEK! Miért? Baro végigkutyagolni a fél zónát egy jutalomért (ami mellesleg tízből kilencszer gagyi), vagy hogy vegyek némi lőszert, mert hát azzal is lehet csóri stalkert szívatni, hogy: „bocsi haver, de ilyen skulót csak a kolléga árul úgy húsz perc sétára”…nagyon izgi végigmászni huszadszor ugyanazon az igen rövid úton ami már úgy néz ki mint egy hullaszőnyeg.
5. Nincsenek kütyük! Még a bétában volt életdetektor+ anomáliadetektor, meg még valami hasznos kütty. Persze mindez már adott, csak épen ezzel az anomáliákat is lebutították. Inkább csak idegesítővé váltak, mert egy kilóméterről lehet látni, hogy ott vibrálnak….semmi csapdaértékük nincs. A béta multispályáin még ütöttek….ezt is elbakták!
6. Nincsenek csajok!

Hatalmas hiányosság!!! Mi ez valami buzikommuna!?
7. Nincsenek állatok! Csak disznóval meg kutyával találkoztam, meg valami seggberúgott gólyalábú zsákkal, aminek van vagy 30 szeme
8. Nincsenek használati tárgyak! Láttatok egyetlen tányért, kukát, valamit?
9. Nincs használható nehézfegyverzet! Ez, amolyan szovjethadsereg light!
10. Az NJK-k szókincse csekély!
11. Az időjárás kimerül a szélben és az esőben! Tanulmányaim szerint az ilyen radioaktív területeken némileg szélsőségesebb az idő (napfény, jég, köd, esetenként hó..stb.)
12. Bughalmok, pl.: a PDA-ban nem lehet követni mit olvastál már és mit nem (először jelöli, aztán mikor belépsz újra akkor…csak vakarod a fejed!). A lökött ruszkiknak a „cellar” nem a pince, hanem a padlás. A pumpálós sörétest nem lehet csak az inventoriban kitárazni. Kulcsszereplők is meghalhatnak (4 küldit buktam be úgy, hogy vissza kellet volna menni behajtani a Garbage-be a díjat, erre valami gyökér kinyírta a főmukit J). Fals küldik: odamész jól felvennéd, de üres a stash. Az összekombinált fegyvereket miért nem lehet szétszedni?! Idióta módon újrateremtett ellenfelek! Stb…..
Lehet dobni a rohatd zöldségeket!!! :twisted: