[Clear Sky] Elakadtam a játékban, help!

Nem értem simán szabadsági voltam apropomban kaptam a küldit hogy át kell mennem gyárépületen a stalkerokkal már akkor kedödtek a gondok pedig én aztán alapos ember vagyok küldik szempontjábol kifacsarok mindent amit lehet. Utána jött a vöröserdö rész ahol a démoni jukig kellett elkisernem a stalkerokat megcsináltam és semmi. Most ugye beléptem a free-be megcsináltam a lövés1 duty bázist és utána megint semmi felvettem a jutalamt aztán kész gondoltam elmegyek az erdészhez amit mondtál is hogy ott vegyem fel a küldit de semmi ugy hogy nem értek semmit :?
 
A duty/freedom/fosztogató/stalker küldetések nem a fővonalat képeik, attól sose várd, hogy majd főküldetést eredményeznek. Én úgy játszottam ki, hogy sehova sem álltam be és egy küldetést sem csináltam meg nekik. Érdekes, hogy a lyuk után neked nem adta ki célpotnak a téranomáliát, ezek szerint ott történt valami, amiért nem kapsz több főküldetést. Lehet, hogy egy ottan mentést (ha van) érdemes lenne betölteni, vagy ha nincs, akkor küldök egyet valahonnan onnan, ha az jó, és akkor a lyuk környékéről tudod folytatni.
 
Rascal,ugy emlékszem,fognod kell valahol vmi rádióüzentet a stalkercsapattól,és utánna lehet az erdészhez menni...... ha nagyon megakadtál,kereshetek én is 1 mentést neked a környéken......
 
Bizony, katonai raktárak pályán, de ő nem tart ott. Neki a lyuk után kéne a téranomália jelzése, mert azon nem feladat keretében ugrott át. Van asszem mentésem Yantar legvégén, csak át kell menned vöröserdőbe és akkor onnan folytathatod, ha az kell esetleg, küldöm.
 
Hu az nagyon jo lenne tényleg és ha még mükszik akkor :halom: itt van a mail cimem: rascal_@freemail.hu amugy elöre is köszi a segitséget
 
Öröm, akkor ez nem bug.Valaki tud valami jó helyet ahol normális ruhát lehet találni?mert sidorovicsnál ami cucc van az valami poén.Szerintem magyarországon játszódik a game mert rohadt drága nála minden,reméljük lesz mod erre is.Az meg a másik ravatal,hogy 80 kilóméterről kilőnek a sötétbe,meg belelövök egy kilót a hadsereg emberébe és mire végre megpusztul addigra egy fél párizsi se lesz nálam.
 
mans: majd amint lehet, SEVA ruhát vegyél, talán már szemétdombon is találsz, az fejlesztve annyira jó, hogy a játékot simán kiviszed vele.

rascal: küldök egyet én is, ezen épp átértem yantarból vörösbe, a térképen mozog a feladat (Strelok fut elfele), szóval ezt vöröserdő legelejétől kezdheted. Ez van nálam (tudom, tudom, sajnos ez a sz@r TRs a főfegyver, viszont felhívom figyelmed a 60.000 rubelre és a relikviákra):

redforest_1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
 
Köszönöm szépen most értem haza megnéztem, amit küldtetek örülök hogy ilyen S.T.A.L.K.E.R.-ek is vannak közöttünk egy kis idöt még szentelek a haverra mert kicsit elcsaptam a du. (alcohol) aztán tesztelek :halom: és irok hogy mit sikerült kihoznom a dologbol :D :D
 
Hogyan kell továbbvinni ott ahol el kell menni egy tudóshoz Jantarba, Agromprom után?
Mert be van zárva az ajtó.
 
Vagy ha nem, akkor 07-es patch, az javítja ezt a hibát (mert van ilyen hiba, hogy néha nem nyílik).
 
Beszurtam a mentéseket megnéztem a (hispan) pda-üziét és (Trottyli) sms-eit is ennyi üzit nem is kaptam olyat hogy közel van sterlok(hispan) vagy menj a vörös erdöbe (Trottyli) de mükszik a mentés mind a 2-oldalrol :oops: mai nap sajnos nem tdok ráálni mert kicsit szédelgek :lol: (ezek a hétvégék :lol: ) de holnap uj napra ébredek és belevágok és megprobálom párhuzamosan is a mentéseket játszani kiváncsi leszek hogy mi történik remélem sikerül és még egyszer köszönöm taps1 taps1 meg-hajol meg-hajol :halom:
ui.: mind a két mentésnél zöld szinü volt az éjjel láto funkcio (siva)lol2 nem értem nekem kékbe volt vagy az iagzság odát van :lol:
 
Nos,én is elakadtam :P
A végén kergetem ezt a strelok gyereket,félig lelőttem már a pajzsát(én már limanszk óta alsógatyába,mert a ruhám rottyon) erre nagynehezen megtalálom, beállok mögé,és lövöm ezerrel,de nem sebződik a bitang :D a körülötte levő katonákat is fejbetolom ugy 1cm -ről,de semmi.....
Visszatöltöttem már jópár mentést,de mindig idáig jutok #B Megjegyzem,egyszer már láttam a "karomon lévő feliratot" erre akkor xr engine hibával elszállt..... na azóta csak szívok.... ötlet?(azon kívül hogy kezdjem előröl az életemet :D :D :D )
 
Akkor neked valami még Yantarban romlott el :) De mindegy, ez a játék titka marad :)

Éjjellátót ne is mondd, screenshot galériában valakinek láttam már, hogy kék, kérdeztem tőle (talán épp Murder3 volt), hogyan van ez, és elvileg ez egy fejlesztés, de én már nem tudok többet fejleszteni a ruhámon (sajnos). Szóval ez ilyen :D
 
[mod]Szabályzat?

C.12. Bármilyen warez tevékenység, illegális tartalmakra mutató link (legyen az direkt vagy torrent) azonnali kitiltást von maga után.

2 hét warn

hispan[/mod]

sZIASZTOK!nOS ÉN EDDIG AZ 1.5.4 ES PATCH El használtam a játékot és ahhoz nem kellet csak a gyári crack,no de fölraktam a 1.5.6 ost és nem indul,és kéne crack hozzá......de mivel nem találtam felraktam a legujabb 1.5.7 es patchet és ehhez találtam crack et és elis indul a játék...ki is irja balé alul h 1,5,07 es verzió,no de a staharovval való beszélgetéshez még mindig nemtok bemenni a bunkerbe mivel zárva,pedig javitott hibáék listáján van,és a space megnyomásával nem tölt azonnal tehát olya nmintha nem is lenne fönn pedig fönnvan na most mi van ilyenkor??? nyomom magyar
Köszi segitségetek, gaba06@freemail.hu n elértek,ha esteleg nem lennék itt....ott jobban elolvasom,köszi
 
Hogyan kell továbbvinni ott ahol el kell menni egy tudóshoz Jantarba, Agromprom után?
Mert be van zárva az ajtó.

Megoldottam a bug-ot úgy hogy nem kellett újrakezdeni a játékot!
A zombikat kinyírtam, de úgy vette hogy még nem végeztem velük.
Poénból kipróbáltam, hogy az egyik stalkert felybekűtem pisztollyal, és az összes katona védelmi alakzatot vett fel, mintha támadás érte volna a tábort(rám nem lőttek).
Aztán kb. 30 mp múlva mondták "Köszönöm fiúk, lelépni" mondatot ÉS ekkor vette úgy hogy vége az EREDETI zombitámadásnak, és most már betudtam menni a bunkerbe.
Kész röhej!
 
Kössz!
Csak úgy akartam megoldani hogy ne kezdjem újra a játékot.
Egyébként ha végzek felrakom a legújabb patchat aztán újra végigtolom.
 
Vissza
Top Alul