[Call of Pripyat] Elakadtam a játékban, help!

A piros kártya az X8-ba kell. Ahogy lemész a lépcsőn, egyből jobb oldalt van egy ajtó, mögötte fegyver, lőszer stb. Azt nyitja, lehet ki is nyitottad, csak nem vetted észre, hogy kell a kártya. A rakétatelei ajtóhoz meg az épületben találod meg a kódot. A rácsos ajtóval szemben van egy ajtó, ott balra van egy asztal, rajta egy papír. Elsőre nekem sem esett le hogy ott van.
Am biztos találnék még meg nem csinált küldit nálad…:-D

Elsőre nekem sem siekrült kilőni a tudós ürgét. Amikor be kellett kapcsolni a generátort a liftehez, ott feküdt valamelyik emeleten és nála volt. RGó sztem ha nem csinálod meg a küldetést (One shot) akkor is meg lehet szerezni a piros kártyát. De igazából nem létfontosságú szvsz.
 
Hát végig jártam az embereket, vane valami feladat e még, de senki nem ad semmit, egyedül szultánnál van az hogy tegyem tönkre szakál boltját, azt direkt nem csinaltam meg, mert egy másik mentésnél kiprobáltam, és akkor a stalkerek besértődnek, átmentek sárgába :D, ugyhogy azt meghagytam.

Az x8 ba ezt az ajtott még megnézem, mert érdekel milyen fegyver van ott, bár van egy feljáró, egy szobába, ahol átkell tőrni a falat, ott van egy PKM, hacsak nem azt mondod :D de oda piros kártya nélkül is bejutottam.

A rakétatelepet, viszont nem értem, a kód ott van a telepen ???

((Na megvan, megtaláltam az ajtott az x8 ba valahogy ekerülte a figyelmem, az ember szemét majd ki szurja :D nem volt rajta miniszoknya :D, és az ell is vitte a kártyát :D bár nincs ott semmi extra, számomra nem volt létfontosságu felszerelés ott :D de azért jo hogy megvan, köszike.))

Ha lesz egy ugyan olyan map ehez is mint az előzökhöz, akkor majd végigjátszom mégegyszer :D.
Jó kis game, jöhet a folytatás :D
 
jaja, tudom, meg meg is van, de az nem jó nekem :D nekem olyan kell amin minden rajta van szépen, képpel, és nem csillagokkal :D
 
Sziasztok !
Hála az új verziónak, végre nem dob ki, ha hozzászólok a Magpie-nél Gaunt-hoz ... viszont nincs több küldetés ! Senki nem ad munkát. Ezek szerint ez a vége a játéknak ?
Viszont a darunál van egy faház, ami zárva van. Oda hogyan lehetne bejutni vagy milyen küldetés része lenne ez ?

Az új verzió érdekes "újdonságokat" hozott : az "A" jelű kulcs kocsival együtt hiányzott - és most meglett a hidon ! A bányászgépre egy fán feljutottam, ami idáig nem nőtt ki és megtaláltam a szellemnek ir levelet a lövésztől. Pripyat-ban már fel tudtam mászni az indán az emeletre is - bár nem sok értelme volt !
Szóval a sok bug eltünt - de új küldetést nem hozott. GAME OVER ?
 
Szia Tyutyu007, az a faház a vérszopos küldetésez tartozik.
Van egy olyan rész, hogy egy stalkerral mész be egy épületbe levadászni két vérszopot, és felfedezitek a fészket, és miután kijutottatok onnan elváltok, de meghagya neked hogy késöbb még találkozna veled, és ez a küldetés megmarad neked, hogy még találkoznotok kell, illetve kerezsd tovább az eltünt stalkert, aki nem votl a fészekbe.
Na, mikor elintészted a fészket, és eltelt kis idő, jelntkezni fog neked a stalker hogy találkozzatok a darunál, akkor tudsz majd bemenni a házba, ott megtalálod majd az eltünt stalker holttestét, és azt aki felelős érte, és a többi eltünt stalkerért.
 
Köszönöm, akkor ez valahogy kimaradhatott ...
Lehet, hogy azért, mert az "A" kulcs hiánya miatt én a gáz nélkül oldottam meg a fészek küldetést ?
 
Lehetséges, végül is akkor a legjobb a történet, ha mindent úgy csinálsz ahogy kérik, és egyszerübb is.
 
SPOILER!!


Helló!

Azt szeretném kérdezni h ugye a Hűtőtoronynál lehet fogni valami adást! Azt szeretném kérni hogyha valaki elmondaná merre induljak el vele h megoldjam azt megköszönném. Ne e léyneget csak h hol lehet elindulni rajta mert én csak hallom de körbe jártam midnet és semmi. Szal értitek:D Előre is köszi!!
 
Egy anomáliábol jön az adás, ami a levegőbe van, majd a kutatoktól kapod ezt a küldetést, hogy nézd meg mivan ott.
De az anomáliát, majd csak az új super detektorral tudod érzékelni, ha az nincs, nem tudod megcsinálni ezt a feladatott.
 
Igen. És kell hozzá a 3 db Vales detektor - amit még fel fognak neked tunningolni és lesz belőle egy spéci detektor - na azzal már látni fogod az anomáliát !
 
Sziasztok megnéztem a full endinget, a jót és a rosszat is, :D
A jóból kimaradt sajnos egy kettő, és a rosszból belekerült egy.

A jó képekből, érdekelnének a következők, hogy mi kell hozzá hogy teljes legyen.

7 kép
A képen jantarban lévő stalker bázis látható, és stalkerek előtte.
Erről azt gondolom, hogy kijöttek a szolgálatosok, és a szabadságosok, béke vagy valami ilyesmi, nem tudom 
A rossz kép az arról szol, hogy a szabadságosok megölték, a szolgálatosokat, és az a frakció, így megszűnt.
Feltételezem, emiatt nem látható, a 6-as kép  ha máskép van szóljatok :D

9 as kép
Egy orvlövész látható rajta, háttérben a vidám parkkal, egy óriáskerékkel.

13 kép :D
Van egy olyan kép,amin Zulu látható, na nekem ő valamiért nem jelent meg pedig túlélte az alagutat. Utána pedig mikor megtudta hogy kapcsolatban álok a hadsereggel, illetve a titkos szolgálattal, elváltak utjaink, kicsit besértődőt.
Mi kellene ahhoz, hogy ez ne így legyen??? A végén, kiírja, hogy az kell hogy zulu életben legyen. a videó, de hát nem halt meg :D, nem értem.

17 Kép
Van egy olyan kép, amin egy emberke látható, atlétában, tetoválással a karján, és a két kezét összekulcsolja, a kép mellkastól felfelé látható, na az érdekelne, hogy ki ő, és szintén mi kell ahhoz hogy meglegyen???

Az angol tudásom, sajnos elég gyatra, így nem igazán értem, mit kellene csinálni, valaki plz segítsen :D
A videó, itt látható:
http://www.youtube.com/watch?v=bwWCLLXSeh0
Ha valakinek jó az angol tudása, az lenne a legjobb ha a teljes szöveget lefordítaná, a végén és beírná ide. :D szerintem hasznos lenne :D

Előre is köszönöm a segítséget.
 
7-es kép.
Az arról szól h. a szabadságosok és kötelességiek felhagytak az értelmetlen harccal és beálltak semleges stalkernak.
9-es kép
WTF???? pattog1
13-as kép
Zulu-t ugy tudod megmenteni h mikor elváltatok, hátramész asszem az iskolához és ott pár snork megtámadja. Ha megmented neked adja a fegyverét.
Amugy csak annyit mond hogy összeszedett egy kis csapatot, és megy a zóna közepe felé.
17-kép
Az bagoly.. elég egyértelmű. Amugy hogy miként kapod meg, gőzöm sincs.

A videó Orosz. Szóval nem volt gond az angol tudásodal.
 
Az angol szöveg, megtalálható, a videó végén, ennyire sikerült lefordítani.

1 Kép
Ezt nem tudom micsoda :D
2 kép
Érem/Játék vége
3 kép
szigorúan bizalmas/játék vége, (gondolom a dokumentumok)
4 kép
A 62 termék
5 kép
Segíts szakállnak, ne tedd tönkre a boltját.
6 kép
Pusztítsd el a vérszívó fészket, a gázzal.
7 kép
szabadság és engedelmesség (meg még valami semlegességet is ír)/ne hagyd a vezetőt meghalni
de nem tudom pontosan.
8 kép
Segíts a tudósoknak a kutatásban
9 kép
Garik jó/ami itt van azt nem tudom lefordítani
10 kép
Találd meg az oázist, és vigyél leletet a tudósoknak.
11 kép
Iktazsd ki a zsoldosokat, prypat ban, ne hagyd hogy sikeres legyen a kereskedelem (lődd le a vezetőt, és a küldöncöt is) :D
12 kép
Yanov jó/itt valami jutalomról van szó,de ezt se értem
13 kép
Zulu él, segíts neki prypatban, (ez az lesz , amit tibibá mondot)
14 kép
Vano él/ne haljon meg Jupiter Pripyat csatorna
15 kép
Segíts a monolitnak csatlakozni
16 kép
sokolov él/ne halj meg az evakuálásban, és máshol se :D
17 kép
Sich (bagoly)/kiszabadíthatod a foglyokat a Jupiterről (valami ilyesmit ír)
18 kép
Noé bárkája/öld meg két iránytűcsellel (valami ilyesmit ír, bár én nem öltem meg, de a két iránytűt elvettem tőle :D)
19 kép
Derizsd ki mi lett kardan barátaival, ( és az sem árt ha oda adtad a szerelőknek a készleteket.)
20 kép
Strelok él/ne halj meg az evakuálásban
21 kép
utolsó kép/játék vége
 
Valaki le tudá írni vagy bejelölni a térképen hol van az oázis??

Előre is köszi!
 
hali figyi srácok!a oázisban mit találhatok és megéri oda bemenni?
 
Egy nagyon értékes relikviát, az egyik küldetés fő célját.
Ha jól emléxem az "oázis szivét".
 
Ami igazából annyira nem jó mint amennyit ér - legalábbis úgy olvastam.:D
 
Hello!

Az lenne a kérdésem hogy ellopták a cuccaim a janovi tárolból. Kinél kitukodjak h kiderítsem mert már végigkérdztem mindenkit de senki se tud semmit csak egymásra mutogatnak:D. Köszi a helpet!
 
Vissza
Top Alul