Autók és egyéb keréken közlekedő járművek

zombimorzsi már vannak olyan trafipax előre jelzők amik csipognak ha érzékelik. teljesen jól működnek, már annyira hogy, az utcára kitett figyelmeztető sebességmérőtáblákat is jelzi.
 
Tudom,már vettem egyet a nyár folyamán. Ha" city "üzemmódban használom-ami a legérzékenyebb beállítás-akkor gyakorlatilag mindent jelez,a konkrét méréstől a kapunyitó automatikán át a másik-kő gazdag emberek nehéz Mercedeseibe,BMW-ibe installált blinderekig-gyakorlatilag minden elektromágneses rezonancián és doppler elven működő eszközt.
Utóbbi esetet kétszer észleltem. Az első egy Kecskemét-Dunaföldvár közti szakaszon,ahol két oldalon kizárólag fák voltak,s mérőpont sehol.
A "semmiből" nagy sebességgel egy fekete Mercedes jött szembe,és az eszköz azt már jó előre hangos,és sűrűsödő csipogással jelezte.
A másik hasonló történet egy Kiskunfélegyháza-Gátér szakaszon történt,a vaksötét éjszakában,ahol egy előttem haladó széles ekét hordó traktor miatt lelassítva,mögötte totyogtam 30 km/h-val,majd a mögém kerülő nagyméretű terepjáró érkezése után azonnal bejelzett az eszköz,majd amikor a kocsi megelőzött,még egy kis ideig szintúgy utalt arra,hogy a vezető bekapcsolva hagyta a jammert,pedig tudvalevő,hogy az ilyen eszközt max. 5 mp.ig lehetne üzemeltetni,de az uraságok-értsd ezalatt a pökhendi,pofátlan szemét ,tróger kekec újgazdag tahó,bunkó műveletlen,antiszociális barmokat-lesz..a..r..ják az egészet. Most ez a divat.
Mondjuk egy ilyen kütyü,amit ők használnak a nagy verdáikba,megközelítőleg 3-500.000 Ft körüli áron vannak sokszor beszerelés nélkül is.
Remélem,hogy-ha jók az infóim-akkor január elsejétől a blindereket,a jammer systemeket,szóval a radar és lézerzavarókat be fogják tiltani,és azontúl pedig a puszta birtoklása is BTK-s bűncselekmény lesz!
Ne száguldjanak a köcsögök,hanem otthon szimulátorozzanak,oszt jó napot!
A közlekedés ugyanis nem gyerekjáték,hanem veszélyes üzem! Ezt tudomásul kell venni,és kancs!
 
Hát most kitaláltam magamnak egy új hülyeséget a sok mellé, motorra gyűjtök.
50 köbcentisből milyet érdemes venni szűk költségvetésből? (A jogisra is rámegy a gatyám.)
 
Hali Csiga, Kiscsillag!

A detektor ára 18 pénz volt!


A 50-köbösben ha jót akarsz,vegyél egy Simson Endurót! Hidd el,nagyon megéri,megy is mint az állat,van hozzá alkatrész "óccsójé",és javítani,tuningolni lehet a sufniban. Semmi elektronika,puszta és tényszerű mechanika,ha eltekintünk az örök életű gyújtásvezérlés elektromos rendszerétől...
Ilyen jószágot lehet már 30-50 közti áron is venni,és olyanná alakítod,amilyenné Te szeretnéd!
Nem kínai "gágyibáóvli" 2-300 ezrekért,három évre!
 
Azt,kedves Domesz,alapból felejtsd el. Hidd el,én 43 éves vagyok,volt pár segédmotor a kezem alatt. A JAWA Mustang egy abortuszmaradvány,egy fostalicska. Alkatrész nincs hozzá,egy fekvőhengeres vacak,egy aktatáska alakú benzintankos rettenet,aminek a váltóműve egy halom sz,a,r!
Hidd el,egyetlen alternatíva van csak,ha használt és olcsó motort akarsz. Ez pedig a Simson. Más alternatíva nincs,esetleg a Suzuki ECO jöhet még szóba,de az nem olyan húzós,és különben is nincs neki motor formája,hanem egy bicajra hajaz. Az meg ugye kinek kell. Nem tudsz normálisan dönteni vele,pedálos.
 
Köszönöm a segítséget Morzsi és Domesz.
Asszem a simson mellett voksolok, de nem tud valamelyikőtök olyan helyet, ahol be is lehet szerezni az említett áron?
(vatera 60 ezer fölött)
 
Jaaaaj! Volt egy mondás-remélem nem sértődsz meg-ami az én időmben így szólt: "Komár moped gyors és fürge,erre b-a-szott rá az ürge! Mehet vele a mocsárba,dobhatja el a p-i-cs-ába!"
Használtam olyant is,de a kézi sebességváltó,szóval nem volt túl meggyőző. Gyakran menet közben ugrott egyet,véletlenszerűen,vagy nem lehetett vele visszakapcsolni,csúszott,volt minden baja.
Arra kérlek tehát,ha Te is vásárlás előtt állsz,mindenképpen SIMSON!!!
Különben meg DE! :D

Kiscsillag,neked meg azt mondanám,érdemes a helyi hirdetőújságokban is nézelődni,mert túl messzire nem érdemes menni...(Mondjuk az ország másik szegletébe,mert sokszor nagy csalódás érhet,mondjuk kitolnak egy motort a csirkeszäros ólból...)
Vigyázz a vételnél,legyenek papírjai,és szépen ,kössétek meg írásban az adásvételt,és Te vigyél hozzá tanúkat,szám szerint kettőt,a későbbi viták elkerülése érdekében!
 
Simson, 1l benzinbõl elvisz a világ végére is.
 
Drót-BMW :D
090518.jpg
 
Na, ezért király a Niva :D :
<object width="480" height="385"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/H6jCz6Q2RDI?fs=1&hl=hu_HU"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/H6jCz6Q2RDI?fs=1&hl=hu_HU" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="480" height="385"></embed></object>

Falmászás:
<object width="480" height="385"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/Lt0qMfTkBHY?fs=1&hl=hu_HU"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/Lt0qMfTkBHY?fs=1&hl=hu_HU" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="480" height="385"></embed></object>
 
niva mindig is jo volt ienekre :D de menjel vele eccer fel a palyara es legyen oldalszel :D hasonlot fog produkalni csak ott nem lesz megdontve a fold :D masneven szolva felborulsz vele mint a franc :D
 
<object width="640" height="390"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/R55e-uHQna0?fs=1&hl=hu_HU"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/R55e-uHQna0?fs=1&hl=hu_HU" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="640" height="390"></embed></object>
 
Vissza
Top Alul