hispan
New Member
A nevem Tomas Finger , mindent kerestem, ami különleges és egyedi, hogy aztán sok pénzért eladhassam. Mikor lazítani támad kedvem lemegyek az otthonomtól nem messze lévő kedvenc kávézómba. Mint mindig most is tele volt ismerős arcokkal,de volt egy ember aki kitűnt a tömegből, különös zöldes terepruhát viselt, és egy helyről mesélt amit csak zónaként emlegetett, hárman ülték körül az asztalát és hallgatták. Ekkor még nem tudtam mi ez a zóna nevű hely ugyanis nem ismertem és annyira nem is érdekelt ,de amikor a mindenféle speciális, különleges tárgyakat, eszközöket, fegyvereket említette az érdekes külsejü ember, egyből odamentem és mivel volt nálam elég pénz odalöktem egy 100$-ost ,hogy mondjon többet nekem erről a zóna nevü helyről főleg különleges tárgyakról és a többiről. Eltette a pénzt és elkezdte mondani hogy, régen felrobbant az atomerőmű és egy titkos kutatásokat végző katonai támaszpontot is szétrepített ami a környéken volt felépítve, ezért mindenfelé szétszóródtak ezek a tárgyak. Ekkor beugrott hogy, kiskoromba láttam valami ilyesmit a tévébe Csernobill-ről .A furcsa ember így fojtatta -amerre jár az ember mindenütt lehet kisebb néhol nagyobb eszközöket, fegyvereket találni, és ami azt illeti ismert is egy embert, aki busás jutalom ellenében átveszi ezeket a dolgokat. Ez felvillanyozott ezért megkérdeztem hol találom ezt a helyet. Kis töprengés után azt mondta ha fizetek neki 6000$-t akkor bejuttat a zónába. Először nemet mondtam de mihelyt eszembe jutott a busás jutalom ami ennél sokkal többet érhet, meggondoltam magam. Megbeszéltünk egy találkozót két nap múlva délelőtt tízkor a belvárosban. Azt mondta hozzak legalább még 2000-3000$-t mert bevásárolunk . Ott voltam a megfelelő nap a megfelelő időben a megfelelő mennyiségü pénzel. Az a különös ember már várt rám ,még mindig azt a érdekes zöld ruhát viselte. Intett hogy kövessem. Lassan bementünk egy sikátorba, ott volt egy vasajtó gondosan három lakattal és egy reteszzárral lezárva. Kinyitotta az ajtót , és én bementem utána. Egy tízszer öt-hat méteres szobába értünk . Miután jobban körülnéztem láttam ,hogy tele van polcokkal a polcok meg tele, késekkel, fegyverekkel, lőszerekkel, gránátokkal és terepszínű a különös emberéhez hasonló kezeslábasokkal. Szóval ez az a bevásárlás amit emlegetett. Körülnéztem és elámultam, annyi cucc volt ott hogy egy egész hadsereget le lehetett volna darálni ennyivel. Volt ott sok pisztoly pl.: Fort-12 és NF HP-SA HI-Power és a többi, na meg nagyobb fegyverek pl.: AK-47-esek, LR-300ML-ek, TOZ-34-esek, SVU-k és még hosszan sorolhatnám azt a rengeteg nevet. Kiválasztottam egy AK-47-et hozzá négy tárat plussz az ami benne volt, két NF HP-SA HI-Power pisztolyt, ezekhez rengeteg ammo-t vettem, na meg 4 darab gránátot és egy tetszetős szép nagy kést. A sarokban volt egy láda tele egészség ellátó csomagokkal, ebből kettőt vettem, és kiválasztottam egy rám illő zöldesszürkés ruhát ami tele volt zsebbel. A vezetőm egy SVU-t és egy LR-300ML-t (azért, hogy akár közelre és távolra is ugyanolyan jól tudjon támadni), egy Fort-12-est, két gránátot és a fegyverekhez rengeteg töltényt vett. Majd belém hasított a kérdés mire kell ez a sok fegyver. Meg is kérdeztem. Az ember azt válaszolta, hogy a második atomrobbanás után mindenféle mutánsok alakultak ki az emberek az állatok és a sugárzás keveredéséből, vakkutyák, zombik, törpök… Ezek hallatán kissé megtántorodtam, de nem hátráltam meg a kihívás elöl. Holnap indulunk-mondta az ember- A reptér előtt találkozunk pontban reggel nyolckor. Megtudakoltam a nevét. Erre ő azt mondta –a nevem Frederik Price , de kérem szólítson csak Frednek. Reggel egy élelemmel és a fegyverekkel megpakolt kis magánrepülőbe szálltunk és elindultunk a zóna felé. Fogalmam nem volt róla hol vagyunk ,de egy aprócska ritkánlakott falu mellett a kukoricásba szálltunk le. Elindultunk a falu irányába a cuccainkal. Az a pár ember aki ott laktott a fegyverek láttán elbúj ,vagy gyorsan hazaszalad. Nem sok gyaloglás után egy házhoz értünk. Fred nyitotta a kerítéskaput és bement, én utána. Volt ott egy ponyvával letakart autó, amit kis idő múlva leszedett majd bepakolta a fegyvereket és a többit. Egy poros régi terepjáró, volt de Fred azt mondta remekülmegy, mert nem volt még sokat használva. Miután bepakoltunk mindent, bement a házba megtölteni a kulacsokat, aztán bevágódtunk a kocsiba és megkezdtük utunkat a zóna felé. Útközben megkérdeztem volt e már bent a zónában. Erre azt válaszolta , hogy csak egyetlen egyszer a barátjával Semmel aki társával egy délkeleti bejárat őre(mellesleg pont ahhoz a kapuhoz tartottunk), de nem mentek messzire csak a kapu környékére, ő inkább emberek szállításával foglalkozik. –Három év alatt körülbelül negyven-ötven szerencsevadászt vittem be-mondat Fred-akkor kezdtem a szakmát.
Két vagy három óra volt az út, nem tudom pontosan az órám ugyanis megőrült mikor félúton járhattunk. Mikor odaértünk a kapuhoz kiszállt és odament az egyik őrhöz. Gondolom ő lehetett Sem, mert megölelték egymást és egy pár percet beszélgettek. Mikor odament a másik őrhöz a kezébenyomott egy kis pénzköteget. Kiszálltam és felvettem a hátizsákomat, amibe az egészségcsomagok voltak meg némi élelem, majd magamrapakoltam az AK-47-et (a pisztolytokat, a gránátokat a kést és a töltényt már az övemre csatoltam útközben). Mikor Fred visszajött ő is magáraszedte a fegyvereit és megindultunk befelé. Egy kicsit szédültem, először nem tudtam mitől de kicsit később leesett, hogy a sugárzás lehet az oka. Nem találtam semmi különöset a tájban, olyan volt mint egy háború utáni falu, csak látszott hogy nem a tankok ágyúi és reteszgránátok pusztították el a házakat kicsit, félig, vagy teljesen, hanem az idő. Mindent benőtt a fű (én szeméj szerint azt hittem az egész egy kopár vidék a sugárzás miatt, pedig nem sok fa és mindenféle érdekes növény volt itt). Kissé magányosnak éreztem magam még így is, hogy mellettem sétált Fred. Egy elhagyott lakótelephez értünk (olyan kertvárosszerűhöz) ami tele volt négyemeletes és néhol magasabb panelházakkal. Az egyik aljában egy betört kirakat felett még lehetett olvasni a kopott vegyesbolt feliratot. Szinte nem akadt olyan ház, amelyik oldalából vagy valahonnan nem volt kiesve darab. Ahogy kifordultunk egy sarkon megláttam valamit(iket) mozogni a távolba, elővettem a kis távcsövemet (ugyanis az is volt nálam) és belenéztem, kettő érdekes kutyaszerű lényt láttam csak nem volt szemük és úgy nézett ki, hogy valamit esznek. Amint Fred meglátta őket visszarántott a sarok mögé. Lehet hogy már késő-monda Fred- szerintem észrevettek. Nem értettem hogyan lehetséges 150-200 méterről, ha nincs is szemük, a történet egyszerűbb volt, mint gondoltam, valamilyen hatodik érzékkel(legalábbis így gondoltam). Fred kinézett hogy jönnek e felénk, sajnos igen. Azt mondta, elintézi őket én, csak maradjak ott, ahol vagyok. Kiugrott a fal mögül és lőni kezdett a kezében lévő SVU-vel. Én a fal mögül kinézve láttam, mi történik. Mivel az állatok nagyon messze voltak, távcsővel lőtt rájuk Fred, de nem sikerült sok helyen eltalálni az őket mivel cikáztak ide-oda, az egyiket hat golyóval (ebből egy a fejét kettőt, a bal egyet a jobb első lábába a maradék kettőt a testére kapta) a másikat csak hárommal (mert ez egy kicsivel távolabb volt, ez kettőt kapott a testére, és egyet a bal lábába). Az első azonnal szörnyethalt, de a másik az utolsó levegőjével (mivel valószínü a tüdejét érte az egyik testlövés) borzalmas fülsiketítő hangot adott ki magából. Nem tudtam mi volt ez, de azért Freddel inkább a másik irányba indultunk, sajnos. Körülbelül egy perce hagyhattuk ott a halott valamiket és miközben haladtunk előre a magas fűben egyszer csak elbotlottam valamiben, felálltam és elsöpörtem a füvet az útból had lássam miben estem hasra. Egy teljesen sápadt, halott ember volt az, két keze tőből és jobb lába combtól lefelé le volt szakítva, az arcáról félig le volt tépve a bőr, és egyik szeme is kifolyt ráadásul az oldalából valami(ki) jót lakmározott ugyanis a belei(mármint ami megmaradt belőlük) kilógtak a testéből nem messze tőle SVU hevert, de nem volt benne töltény(valószínűleg ez okozta a halálát) . Rémületemben alig bírtam odaszólni Frednek, de mintha meg se hallotta volna, valami más kötötte le a figyelmét. Mikor odaálltam mellé és elkezdtem fürkészni a tájat remegő kézzel a távcsövemen át rájöttem miért nem figyel rám, egy egész falkányi olyan kutya szerű akármi rohant arra ahol mi álltunk, körülbelül 300-400 méterre lehettek és voltak harmincan vagy többen. Mikor Fred végre magához tért eszébe sem jutott volna lőni, sarkon fordult és elkezdett futni, ahogy a lába bírta, én is követtem a példáját (ha az ember átgondolja a dolgot igaza, van ennyi kutyával szemben esélytelen a harc, főleg, azért mert nagyon gyorsan jöttek, és ha kettőt fele ilyen messziről alig sikerült ledarálni, akkor mit kezdenénk harminccal). Fred sajnos annyira megrémült, hogy nem nézett a lába elé rohanás közben és megbotlott egy kidőlt villanyoszlopban (ugyanis a futás közben már visszaértünk a lepusztult kertvárosba). Nyílttörést szenvedett a bal sípcsontján, a csont átbökte a bőrt és ömlött belőle a vér, ráadásul a zuhanás közben beütötte a fejét és elájult. A másodperc tört része alatt kellett átgondolni mit tegyek, Fred lábából még mindig sugárba ömlött a vér, na ezt biztos megérzik azok a kutyák vagy mik. Úgy döntöttem megpróbálom elvonszolni, de túl nehéz volt a sok cuccával. Gyorsan átgondoltam, nem ismerem ezt az embert, nem tudom ki ő, nem is tartozom neki köszönettel amiért idehozott, ez a hely maga a pokol és nincs menekvés, nincs kiút. Pánikba estem nem tudtam mit tegyek, végül leszedtem a hátáról az LR-300ML-t meg a tárakat hozzá és futásnak eredtem. Nem tehettem már semmit Fredért nem volt rá idő. Berohantam tehát egy velem szemben lévő romos panelházba, és mivel a harmadik emeletre vezető lépcső le volt szakadva csak a második emeleten tudtam megbújni. Sajnos egyik lakás bejáratán sem volt ajtó, pontosabban csak a lépcsővel szembeni lakásba lehetett bemenni, mert a másikat a leszakadt törmelék eltorlaszolta. Megbújtam az egyik sarokban és félszemmel kinéztem az ablakon (azaz ott, ahol valaha az ablak lehetett, mert most csak egy nagy lyuk tátongott a falon). Nem is néztem körül a szobában, és ez majdnem a vesztemet okozta. Valami nyögést hallottam a hátam mögül, megfordultam és egy ember ugrott fel a szemben lévő sarokban, egy pillanatig megnyugodtam, de tényleg csak addig. Mikor jobban megnéztem láttam hogy a bőre kékes árnyalatú, csak egy szeme volt és az is kiguvadt, a fején nem nagyon volt haj mert sok helyen hiányzott róla a bőr, jobb karján és a mindkét lábán kilátszott a valamelyik csont egy része mert hiányzott a hús, A véres szakadt pólón át lehetett látni hogy a hasából is hiányzott egy jókora darab, nem volt nehéz kitalálni egy zombival álltam szemben. Egy nagy ugrásra készült, felém, odafordítottam az AK-47-tet és lőni akartam, de nem volt kibiztosítva, nagy ijedtségemben elfelejtkeztem róla. Ő (vagy az) már felém repülve, két kezét a feje fölött összekulcsolva egy hatalmas erejű ütéssel próbálta kiontani a véremet, szerencsére még időben sikerült félregurulnom, ugyanis az ördögi csapás bezúzta a padlót ott ahol eredetileg álltam. Kibiztosítottam az AK-47-et és elkezdtem sorozni a mellettem álló zombit, ő próbált ellenállni a sortűznek, de nem bírt, egészen addig amíg ki nem fogyott a tár. Nekivágtam az AK-47-t, levettem a hátamról az LR-300ML-t és azzal kezdtem darálni az élő-halottat. Ezt már nem bírta ki, teste úgy nézett ki akár egy szita és több ólom volt benne mint hús. Összerogyott majd meghalt. Felszedtem AK-47-t és újratáraztam akárcsak az LR-300ML-t amit ezután visszatettem a hátamra. Kinéztem az utcára és ott volt húsz-huszonöt vakkutya. (Volt egy amelyik jóval nagyobb, izmosabb volt, mint a többi és egy hosszú ronda heg húzódott végig a jobb oldalán. Szerintem ő lehetett a vezérük). Valószínű hogy a többi most éppen Fred testéből lakmározik, belenéztem a távcsövembe és tényleg, öt-hat helyen megragadták a dögök és elkezdték rángatni, cibálni. Fred úgy nézett ki mint egy rongybaba. Az egyik kutya letépte a lábát, szörnyű látvány volt, a vér sugárba spriccelt a csonkból. A kutya még mindig tépte, szaggatta a lábat ami a szájában lógott és abból is fröcsögött az ereiben lévő vörös folyadék. Gyorsan elvettem a távcsövet a szemem elől, mert elfogott a hányinger. Mikor magamhoz tértem ismét kinéztem, és azt láttam, hogy pár kutya beszalad az épületbe, oda ahol voltam. Már hallottam is amint jönnek fel a lépcsőn, beültem az ajtóval szemben álló sarokba és, fegyverem a bejárat felé fordítottam. Abban a pillanatban, amikor egy kutya belépett, lőni kezdtem. Az első hárommal még nem volt gond, de nem tart örökké egy tár sem , megint kifogyott a muníció. Újratölteni nem volt most sem időm (akárcsak a zombinál), ráadásul arra sem, hogy levegyem az LR-300ML-t mivel a hátammal támaszkodtam a falnak és a pisztolyaim egy begombolt tokban voltak az övemre erősítve. Nem volt más választásom, előrántottam a tizenhat centiméteres késemet és azzal szálltam szembe a véremre szomjas vadállatokkal. Ép hogy előkaptam a kést az egyik vakkutya már tátott szájjal rohant felém készen arra hogy éles fogaival, kiszakítson belőlem egy darabot. Előre tartottam a kést és szabályosan felnyársalta magát a pengémre, szeme kiguvadt és rángatózni kezdett egész testében, lábammal eltaszítottam halott állatot, és most már állva, véres késsel a kezemben vártam a következőt, de hiába nem, jött több. Elővettem a két pisztolyomat és elindultam megnézni mi van. Kifordultam jobbra, sajnos (arra volt a lépcsőház), morgást hallottam a hátam mögött de mire odanézhettem volna a vakkutya már rajtam is volt és rángatni kezdte az egyik karomat. Megijedtem, és éreztem ahogy fogai belehatolnak a karomba a ruhán keresztül, a fájdalomtól elszállt az ijedtségem és már csak a bosszú járt az agyamban. A szabad kezemben lévő pisztolyt az állat féjének nyomtam és lőttem. Éreztem ahogy elernyed az állkapcsának szorítása, majd elenged. Agyveleje szétkenődött az arcomon, teste élettelenül eldőlt és tompa puffanással ért földet a poros talajon. Letöröltem arcomat és lassan négykézláb odakúsztam az ablakhoz. Legnagyobb meglepetésemre már egy kutya sem volt a ház előtt az utcán. Mivel nagyon szürkült nem láttam kristály tisztán de egy dolog felkeltette az érdeklődésemet, ott ahol Fred (mármint ami maradt belőle)feküdt megláttam valamit, valami nagyot. Szemem elé tettem a távcsövet és néztem mi lehet az, úgy festett mint egy nagyon kövér ember csak legalább három méter magas volt, ehhez egy hatalmas fej társult és két pici csonka kar, ráadásul undorító zöldes bőr borította egész testét, legalábbis azt hiszem de lehet hogy csak a szürkület okozta hogy így láttam. Valószínű ez riasztotta el a kutyákat ugyanis kettő dög feküdt mellette és egy messzebb tőle, halottan. Ezt meglátva moccanni se mertem, hátha észrevesz. Még körülbelül fél órát guggolhattam ott várva, hogy merre megy el. Ezúttal szerencsém volt (végre először a mai napon) és pont az ellenkező irányba indult. Ekkor már nagyon féltem, és a karom is egyre jobban kezdett fájni. Óvatosan két pisztolyommal a kezemben elmentem egy szinttel lejjebb keresni egy olyan helyiséget, ahol van ajtó és ahol eltölthetem az éjszakát. Meg is találtam, mivel bezárni nem lehetett odatámasztottam egy deszkát a kilincs alá. Beguggoltam az egyik sarokba és óvatosan világítva lefertőtlenítettem a kezemet, amit a kutya megharapott, majd bekötöztem gézzel jó vastagon és visszahúztam rá a ruhát. Mikor ezzel kész voltam megnéztem a térképemet, hogy lássam, hol vagyok, és hogy megtervezzem a holnapi utamat a kijárat felé. Körülbelül egy órát tudtam aludni az éjjel, de ez is több volt mint a semmi. Reggel bekaptam egy szelet kenyeret és ittam rá egy kis vizet. Éjjel furcsa neszt hallottam a lépcsőházból és ez kissé idegesített, ezért nagyon óvatosan kinyitottam az ajtót (ez már reggel volt) de azonnal vissza is zártam, ugyanis valami disznóra hasonlító állat feküdt nem messze attól a lakástól, ahol voltam. Úgy nézett ki alszik, de nem mertem kockáztatni. Minden fegyverem tele tárral lógott rajtam. Egyik pisztolyommal a bal kezemben ismét résnyire nyitottam az ajtó és kinéztem rajta, az állat már felemelt fejjel figyelt rám. Lőttem kettőt vaktában és visszahúzódtam. Már majdnem sikerült a deszkát visszatámasztani a kilincs alá, amikor hupogást hallottam ami nagyon gyorsan közeledett, megtorpantam, nem kellett volna. A következő pillanatban egy nagy csattanás, a többi már kiesett ugyanis a vadállat tiszta erőből nekirohant az ajtónak, ami kiszakadt a helyéből és mivel ott álltam alatta fejbevágott amitől elájultam. Mikor magamhoz tértem nagyon fájt a fejem és homályosan láttam, de azt sikerült kivennem, hogy a disznó mellettem fekszik. Ahogy kicsit kitisztult a látásom, észrevettem hogy két lőtt seb van az oldalán. Ekkor felpattantam és körbenéztem a szobában, megláttam hogy az egyik sarokban ül valaki. Egyszer csak odaköszönt hozzám mintha már ismerne, én visszaköszöntem, majd megkérdeztem ki ő, és hogy került ide. A nevem Mark Ashen-kezdte az idegen-Amikor éppen az utca végében szedtem fel két tárat a fegyveremhez, amit egy nagy vértócsa és egy szétroncsolt alkar mellett találtam (ekkor eszembe jutott Fred, megrémisztett a gondolat hogy csak ennyi maradt belőle) , aztán lövéseket hallottam ebből a házból. Azonnal ide siettem és mikor föl értem ide a disznó már készült átharapni a torkodat, ekkor lőttem le. Hát dióhéjban ennyi a történet.-fejezte be ezzel mondókáját Mark. Megkérdeztem tőle nem ismeri-e azt a Dél-keleti kijáratot, amely körülbelül három-négyórányi járásra van innen. Kis gondolkodás után Mark azt mondta tudja hol van és szívesen el is visz oda ha akarom. Habozás nélkül igenel válaszoltam, és már pakoltam is össze a cuccaimat hogy minél hamarabb elindulhassunk kifelé. Az út elején nem volt semmi gond, de sajnos ez a békés oldala a zónának nagyon ritkán mutatkozott. Körülbelül ötven méterre haladtunk el egy erdő mellett, amikor neszt hallottunk a szélről. Odafordultunk mind a ketten fegyverünket előretartva. A sűrűből két lövés dördült el, de szerencsére egyikük sem talált. Ekkor egyre közeledő ordítást hallottunk és az erdőből egy vékony ember rohant felénk késsel a kezében. Mark azonnal fejbelőtte. A szerencsétlen idegen hanyatt esett, és nem mozdult soha többé. Megnéztük mi baja lehetett, láttuk hogy szája teljesen kiszáradt és olyan soványan volt, hogy, a bordái már szinte szétfeszítették a bőrt a mellkasán. Gondolom egy utolsó elkeseredett próbát tett arra hogy fegyvereket és élelmet szerezzen magának. Elég szomorú látvány volt, ahogy ott feküdt véres fejjel a porban. Szerintem az ő teste sem marad itt sokáig, akárcsak Fredé.
Útközben sokat megtudtam Markról. Két hónapja van itt a zónában és főleg a környéken szokott tanyázni. Sok ereklyét szedett már össze, valamiféle aranyosan csillogó löttyöt mutatott. Azt mondta rengeteget ér egy deciért, jobb helyen akár 500-600$-t adnak (neki egy két literes üveg csurig volt ezzel az anyaggal). Megkérdeztem ad e nekem valamennyit. Azt válaszolta, hogy még gondolkodik rajta. Jól ismerte ezt a területet, ugyanis ő szintén ott jött be, ebbe a pokolba, ahol én, és ezen a részen ismerkedett a környezettel egy hónapon keresztül. Most ismét visszatér mert sok S.T.A.L.K.E.R (Mark így nevezett minden olyan embert mint mi) nem jut tovább ennél a résznél, és szüksége volt munícióra. Gondolta tesz egy próbát hátha talál egy-két fegyvert vagy töltényt.
Egy nagy puszta közepén haladtunk át. Mikor körülnéztem azt vettem észre, hogy egy szerencsétlen S.T.A.L.K.E.R fut egy falka vakkutya elől felénk. Megmutattam Marknak aki elkérte az AK-47-et tőlem és a táskákájából elővett gránátvetőt rátette, majd becélozta a dögöket és várt, hogy közelebb érjenek. Ahogy elég közel kerültek odalőtt közéjük egy gránátot. A falka szétrepült és csak pár darab kutya, (akik kicsit előrébb voltak üldözötthöz) futott továbbra is az ember után. Mikor elment mellettünk a S.T.A.L.K.E.R láttam hogy az egyik kutya annak a falkának a vezére, amelyik tegnap megtámadott engem. Talán 100 méterre futottak már előttünk, amikor a vezérkutya elkapta az embert és leteperte. Hallottam a S.T.A.L.K.E.R utolsó, félelmetes sikolyát. Kegyetlen látvány volt, ahogy négyen négy felé húzzák. Lelőttük a kutyákat és csak az a nagy sebhelyes tűnt el a magas fűben. Mikor odaértünk láttuk, hogy a srácból lógnak a belek, de még élt és sírt. Nagyon szenvedett. Mark odatartotta az AK-47-tet a félhalott szenvedő idegen ember fejéhez, elfordította az arcát és lőtt. Nem tiltakoztam, mert tudtam hogy a gyomrán tátongó hatalmas sebet még a legprofibb orvosok sem tudták volna begyógyítani. Így volt jó mindenkinek.
Elértünk egy kis faviskóhoz. Nem emlékeztem erre a helyre. Mark kezembe nyomott egy liter olyan csillogó izét(azt mondta, hogy ez valami rendkívül veszélyes, mutagén baktérium tenyészet), és enyhén meglökött hogy menjek be. Jó tanácsként azt mondta, hogy ne fogadjak el 500$-nál kevesebbet decijéért és ha nem ad annyit érte akkor említsem meg az ő nevét. A faházikóban nem volt senki, de vezetett egy lépcső lefelé. Előkaptam két pisztolyomat és felkapcsoltam a zseblámpámat, így indultam le a sötétbe. Lent volt egy tágas szoba és egy vakkutya ugatott rám ,de szerencsére láncra volt kötve. Pont velem szembe egy ajtó állt, amely alól fény szűrődött ki. Bekopogtam és bementem. Minden volt itt, de leginkább sok fegyver. Az eladó köszönt és megkérdezte mit kérek, én megmutattam a löttyöt és mondtam hozzá az árat. Először kinevetett és 300$-t akart adni, viszont mikor rájött hogy értek hozzá már 400$-t adott volna. De Mark említésére már számolta is az 500$-t decinként. Ahogy kimentem az 5000$-t odanyújtottam Marknak, aki azt mondta, hogy az enyém, tartsam meg nyugodtan. Mikor látta hogy nem akarom elfogadni, mutatott egy rejtett zsebet amibe legalább 35000-40000$ volt. Ismerek egy helyet nem messze innen-mondta Mark-, ahol van egy csomó ilyen mutagén lötty.
Körülbelül még egy fél órát mehettünk amikor az ismerős területen megláttuk az ismerős kaput. A kijárat. Végre. Odamentünk, ott elbúcsúztunk egymástól és mikor Mark már eltűnt a látókörömből. Bekopogtam, egy kis ablakon kinézett valaki. Sam volt az. Kinyitotta nekem a kaput. Kint elmeséltem neki hogy és mi történt Freddel. Amikor a haláláról beszéltem könnyek futottak végig az arcán. Nagyon megviselte a dolog. Fred terepjárója még mindig ott állt az út mellett. Sam odaadta a kulcsait. Csodálkozva néztem rá és ezt látván elmesélte, hogy neki adta a kulcsot nehogy elhagyja valahol. Gyorsan elhajtottam ebből a fertőből a fegyverekkel, a pénzel, és a rosszemlékeimmel…
Itt vagyok. Megint a kedvenc kávézómban. Most én mesélek, a bizarr helyről. A zónáról
Tatai Ferenc
Két vagy három óra volt az út, nem tudom pontosan az órám ugyanis megőrült mikor félúton járhattunk. Mikor odaértünk a kapuhoz kiszállt és odament az egyik őrhöz. Gondolom ő lehetett Sem, mert megölelték egymást és egy pár percet beszélgettek. Mikor odament a másik őrhöz a kezébenyomott egy kis pénzköteget. Kiszálltam és felvettem a hátizsákomat, amibe az egészségcsomagok voltak meg némi élelem, majd magamrapakoltam az AK-47-et (a pisztolytokat, a gránátokat a kést és a töltényt már az övemre csatoltam útközben). Mikor Fred visszajött ő is magáraszedte a fegyvereit és megindultunk befelé. Egy kicsit szédültem, először nem tudtam mitől de kicsit később leesett, hogy a sugárzás lehet az oka. Nem találtam semmi különöset a tájban, olyan volt mint egy háború utáni falu, csak látszott hogy nem a tankok ágyúi és reteszgránátok pusztították el a házakat kicsit, félig, vagy teljesen, hanem az idő. Mindent benőtt a fű (én szeméj szerint azt hittem az egész egy kopár vidék a sugárzás miatt, pedig nem sok fa és mindenféle érdekes növény volt itt). Kissé magányosnak éreztem magam még így is, hogy mellettem sétált Fred. Egy elhagyott lakótelephez értünk (olyan kertvárosszerűhöz) ami tele volt négyemeletes és néhol magasabb panelházakkal. Az egyik aljában egy betört kirakat felett még lehetett olvasni a kopott vegyesbolt feliratot. Szinte nem akadt olyan ház, amelyik oldalából vagy valahonnan nem volt kiesve darab. Ahogy kifordultunk egy sarkon megláttam valamit(iket) mozogni a távolba, elővettem a kis távcsövemet (ugyanis az is volt nálam) és belenéztem, kettő érdekes kutyaszerű lényt láttam csak nem volt szemük és úgy nézett ki, hogy valamit esznek. Amint Fred meglátta őket visszarántott a sarok mögé. Lehet hogy már késő-monda Fred- szerintem észrevettek. Nem értettem hogyan lehetséges 150-200 méterről, ha nincs is szemük, a történet egyszerűbb volt, mint gondoltam, valamilyen hatodik érzékkel(legalábbis így gondoltam). Fred kinézett hogy jönnek e felénk, sajnos igen. Azt mondta, elintézi őket én, csak maradjak ott, ahol vagyok. Kiugrott a fal mögül és lőni kezdett a kezében lévő SVU-vel. Én a fal mögül kinézve láttam, mi történik. Mivel az állatok nagyon messze voltak, távcsővel lőtt rájuk Fred, de nem sikerült sok helyen eltalálni az őket mivel cikáztak ide-oda, az egyiket hat golyóval (ebből egy a fejét kettőt, a bal egyet a jobb első lábába a maradék kettőt a testére kapta) a másikat csak hárommal (mert ez egy kicsivel távolabb volt, ez kettőt kapott a testére, és egyet a bal lábába). Az első azonnal szörnyethalt, de a másik az utolsó levegőjével (mivel valószínü a tüdejét érte az egyik testlövés) borzalmas fülsiketítő hangot adott ki magából. Nem tudtam mi volt ez, de azért Freddel inkább a másik irányba indultunk, sajnos. Körülbelül egy perce hagyhattuk ott a halott valamiket és miközben haladtunk előre a magas fűben egyszer csak elbotlottam valamiben, felálltam és elsöpörtem a füvet az útból had lássam miben estem hasra. Egy teljesen sápadt, halott ember volt az, két keze tőből és jobb lába combtól lefelé le volt szakítva, az arcáról félig le volt tépve a bőr, és egyik szeme is kifolyt ráadásul az oldalából valami(ki) jót lakmározott ugyanis a belei(mármint ami megmaradt belőlük) kilógtak a testéből nem messze tőle SVU hevert, de nem volt benne töltény(valószínűleg ez okozta a halálát) . Rémületemben alig bírtam odaszólni Frednek, de mintha meg se hallotta volna, valami más kötötte le a figyelmét. Mikor odaálltam mellé és elkezdtem fürkészni a tájat remegő kézzel a távcsövemen át rájöttem miért nem figyel rám, egy egész falkányi olyan kutya szerű akármi rohant arra ahol mi álltunk, körülbelül 300-400 méterre lehettek és voltak harmincan vagy többen. Mikor Fred végre magához tért eszébe sem jutott volna lőni, sarkon fordult és elkezdett futni, ahogy a lába bírta, én is követtem a példáját (ha az ember átgondolja a dolgot igaza, van ennyi kutyával szemben esélytelen a harc, főleg, azért mert nagyon gyorsan jöttek, és ha kettőt fele ilyen messziről alig sikerült ledarálni, akkor mit kezdenénk harminccal). Fred sajnos annyira megrémült, hogy nem nézett a lába elé rohanás közben és megbotlott egy kidőlt villanyoszlopban (ugyanis a futás közben már visszaértünk a lepusztult kertvárosba). Nyílttörést szenvedett a bal sípcsontján, a csont átbökte a bőrt és ömlött belőle a vér, ráadásul a zuhanás közben beütötte a fejét és elájult. A másodperc tört része alatt kellett átgondolni mit tegyek, Fred lábából még mindig sugárba ömlött a vér, na ezt biztos megérzik azok a kutyák vagy mik. Úgy döntöttem megpróbálom elvonszolni, de túl nehéz volt a sok cuccával. Gyorsan átgondoltam, nem ismerem ezt az embert, nem tudom ki ő, nem is tartozom neki köszönettel amiért idehozott, ez a hely maga a pokol és nincs menekvés, nincs kiút. Pánikba estem nem tudtam mit tegyek, végül leszedtem a hátáról az LR-300ML-t meg a tárakat hozzá és futásnak eredtem. Nem tehettem már semmit Fredért nem volt rá idő. Berohantam tehát egy velem szemben lévő romos panelházba, és mivel a harmadik emeletre vezető lépcső le volt szakadva csak a második emeleten tudtam megbújni. Sajnos egyik lakás bejáratán sem volt ajtó, pontosabban csak a lépcsővel szembeni lakásba lehetett bemenni, mert a másikat a leszakadt törmelék eltorlaszolta. Megbújtam az egyik sarokban és félszemmel kinéztem az ablakon (azaz ott, ahol valaha az ablak lehetett, mert most csak egy nagy lyuk tátongott a falon). Nem is néztem körül a szobában, és ez majdnem a vesztemet okozta. Valami nyögést hallottam a hátam mögül, megfordultam és egy ember ugrott fel a szemben lévő sarokban, egy pillanatig megnyugodtam, de tényleg csak addig. Mikor jobban megnéztem láttam hogy a bőre kékes árnyalatú, csak egy szeme volt és az is kiguvadt, a fején nem nagyon volt haj mert sok helyen hiányzott róla a bőr, jobb karján és a mindkét lábán kilátszott a valamelyik csont egy része mert hiányzott a hús, A véres szakadt pólón át lehetett látni hogy a hasából is hiányzott egy jókora darab, nem volt nehéz kitalálni egy zombival álltam szemben. Egy nagy ugrásra készült, felém, odafordítottam az AK-47-tet és lőni akartam, de nem volt kibiztosítva, nagy ijedtségemben elfelejtkeztem róla. Ő (vagy az) már felém repülve, két kezét a feje fölött összekulcsolva egy hatalmas erejű ütéssel próbálta kiontani a véremet, szerencsére még időben sikerült félregurulnom, ugyanis az ördögi csapás bezúzta a padlót ott ahol eredetileg álltam. Kibiztosítottam az AK-47-et és elkezdtem sorozni a mellettem álló zombit, ő próbált ellenállni a sortűznek, de nem bírt, egészen addig amíg ki nem fogyott a tár. Nekivágtam az AK-47-t, levettem a hátamról az LR-300ML-t és azzal kezdtem darálni az élő-halottat. Ezt már nem bírta ki, teste úgy nézett ki akár egy szita és több ólom volt benne mint hús. Összerogyott majd meghalt. Felszedtem AK-47-t és újratáraztam akárcsak az LR-300ML-t amit ezután visszatettem a hátamra. Kinéztem az utcára és ott volt húsz-huszonöt vakkutya. (Volt egy amelyik jóval nagyobb, izmosabb volt, mint a többi és egy hosszú ronda heg húzódott végig a jobb oldalán. Szerintem ő lehetett a vezérük). Valószínű hogy a többi most éppen Fred testéből lakmározik, belenéztem a távcsövembe és tényleg, öt-hat helyen megragadták a dögök és elkezdték rángatni, cibálni. Fred úgy nézett ki mint egy rongybaba. Az egyik kutya letépte a lábát, szörnyű látvány volt, a vér sugárba spriccelt a csonkból. A kutya még mindig tépte, szaggatta a lábat ami a szájában lógott és abból is fröcsögött az ereiben lévő vörös folyadék. Gyorsan elvettem a távcsövet a szemem elől, mert elfogott a hányinger. Mikor magamhoz tértem ismét kinéztem, és azt láttam, hogy pár kutya beszalad az épületbe, oda ahol voltam. Már hallottam is amint jönnek fel a lépcsőn, beültem az ajtóval szemben álló sarokba és, fegyverem a bejárat felé fordítottam. Abban a pillanatban, amikor egy kutya belépett, lőni kezdtem. Az első hárommal még nem volt gond, de nem tart örökké egy tár sem , megint kifogyott a muníció. Újratölteni nem volt most sem időm (akárcsak a zombinál), ráadásul arra sem, hogy levegyem az LR-300ML-t mivel a hátammal támaszkodtam a falnak és a pisztolyaim egy begombolt tokban voltak az övemre erősítve. Nem volt más választásom, előrántottam a tizenhat centiméteres késemet és azzal szálltam szembe a véremre szomjas vadállatokkal. Ép hogy előkaptam a kést az egyik vakkutya már tátott szájjal rohant felém készen arra hogy éles fogaival, kiszakítson belőlem egy darabot. Előre tartottam a kést és szabályosan felnyársalta magát a pengémre, szeme kiguvadt és rángatózni kezdett egész testében, lábammal eltaszítottam halott állatot, és most már állva, véres késsel a kezemben vártam a következőt, de hiába nem, jött több. Elővettem a két pisztolyomat és elindultam megnézni mi van. Kifordultam jobbra, sajnos (arra volt a lépcsőház), morgást hallottam a hátam mögött de mire odanézhettem volna a vakkutya már rajtam is volt és rángatni kezdte az egyik karomat. Megijedtem, és éreztem ahogy fogai belehatolnak a karomba a ruhán keresztül, a fájdalomtól elszállt az ijedtségem és már csak a bosszú járt az agyamban. A szabad kezemben lévő pisztolyt az állat féjének nyomtam és lőttem. Éreztem ahogy elernyed az állkapcsának szorítása, majd elenged. Agyveleje szétkenődött az arcomon, teste élettelenül eldőlt és tompa puffanással ért földet a poros talajon. Letöröltem arcomat és lassan négykézláb odakúsztam az ablakhoz. Legnagyobb meglepetésemre már egy kutya sem volt a ház előtt az utcán. Mivel nagyon szürkült nem láttam kristály tisztán de egy dolog felkeltette az érdeklődésemet, ott ahol Fred (mármint ami maradt belőle)feküdt megláttam valamit, valami nagyot. Szemem elé tettem a távcsövet és néztem mi lehet az, úgy festett mint egy nagyon kövér ember csak legalább három méter magas volt, ehhez egy hatalmas fej társult és két pici csonka kar, ráadásul undorító zöldes bőr borította egész testét, legalábbis azt hiszem de lehet hogy csak a szürkület okozta hogy így láttam. Valószínű ez riasztotta el a kutyákat ugyanis kettő dög feküdt mellette és egy messzebb tőle, halottan. Ezt meglátva moccanni se mertem, hátha észrevesz. Még körülbelül fél órát guggolhattam ott várva, hogy merre megy el. Ezúttal szerencsém volt (végre először a mai napon) és pont az ellenkező irányba indult. Ekkor már nagyon féltem, és a karom is egyre jobban kezdett fájni. Óvatosan két pisztolyommal a kezemben elmentem egy szinttel lejjebb keresni egy olyan helyiséget, ahol van ajtó és ahol eltölthetem az éjszakát. Meg is találtam, mivel bezárni nem lehetett odatámasztottam egy deszkát a kilincs alá. Beguggoltam az egyik sarokba és óvatosan világítva lefertőtlenítettem a kezemet, amit a kutya megharapott, majd bekötöztem gézzel jó vastagon és visszahúztam rá a ruhát. Mikor ezzel kész voltam megnéztem a térképemet, hogy lássam, hol vagyok, és hogy megtervezzem a holnapi utamat a kijárat felé. Körülbelül egy órát tudtam aludni az éjjel, de ez is több volt mint a semmi. Reggel bekaptam egy szelet kenyeret és ittam rá egy kis vizet. Éjjel furcsa neszt hallottam a lépcsőházból és ez kissé idegesített, ezért nagyon óvatosan kinyitottam az ajtót (ez már reggel volt) de azonnal vissza is zártam, ugyanis valami disznóra hasonlító állat feküdt nem messze attól a lakástól, ahol voltam. Úgy nézett ki alszik, de nem mertem kockáztatni. Minden fegyverem tele tárral lógott rajtam. Egyik pisztolyommal a bal kezemben ismét résnyire nyitottam az ajtó és kinéztem rajta, az állat már felemelt fejjel figyelt rám. Lőttem kettőt vaktában és visszahúzódtam. Már majdnem sikerült a deszkát visszatámasztani a kilincs alá, amikor hupogást hallottam ami nagyon gyorsan közeledett, megtorpantam, nem kellett volna. A következő pillanatban egy nagy csattanás, a többi már kiesett ugyanis a vadállat tiszta erőből nekirohant az ajtónak, ami kiszakadt a helyéből és mivel ott álltam alatta fejbevágott amitől elájultam. Mikor magamhoz tértem nagyon fájt a fejem és homályosan láttam, de azt sikerült kivennem, hogy a disznó mellettem fekszik. Ahogy kicsit kitisztult a látásom, észrevettem hogy két lőtt seb van az oldalán. Ekkor felpattantam és körbenéztem a szobában, megláttam hogy az egyik sarokban ül valaki. Egyszer csak odaköszönt hozzám mintha már ismerne, én visszaköszöntem, majd megkérdeztem ki ő, és hogy került ide. A nevem Mark Ashen-kezdte az idegen-Amikor éppen az utca végében szedtem fel két tárat a fegyveremhez, amit egy nagy vértócsa és egy szétroncsolt alkar mellett találtam (ekkor eszembe jutott Fred, megrémisztett a gondolat hogy csak ennyi maradt belőle) , aztán lövéseket hallottam ebből a házból. Azonnal ide siettem és mikor föl értem ide a disznó már készült átharapni a torkodat, ekkor lőttem le. Hát dióhéjban ennyi a történet.-fejezte be ezzel mondókáját Mark. Megkérdeztem tőle nem ismeri-e azt a Dél-keleti kijáratot, amely körülbelül három-négyórányi járásra van innen. Kis gondolkodás után Mark azt mondta tudja hol van és szívesen el is visz oda ha akarom. Habozás nélkül igenel válaszoltam, és már pakoltam is össze a cuccaimat hogy minél hamarabb elindulhassunk kifelé. Az út elején nem volt semmi gond, de sajnos ez a békés oldala a zónának nagyon ritkán mutatkozott. Körülbelül ötven méterre haladtunk el egy erdő mellett, amikor neszt hallottunk a szélről. Odafordultunk mind a ketten fegyverünket előretartva. A sűrűből két lövés dördült el, de szerencsére egyikük sem talált. Ekkor egyre közeledő ordítást hallottunk és az erdőből egy vékony ember rohant felénk késsel a kezében. Mark azonnal fejbelőtte. A szerencsétlen idegen hanyatt esett, és nem mozdult soha többé. Megnéztük mi baja lehetett, láttuk hogy szája teljesen kiszáradt és olyan soványan volt, hogy, a bordái már szinte szétfeszítették a bőrt a mellkasán. Gondolom egy utolsó elkeseredett próbát tett arra hogy fegyvereket és élelmet szerezzen magának. Elég szomorú látvány volt, ahogy ott feküdt véres fejjel a porban. Szerintem az ő teste sem marad itt sokáig, akárcsak Fredé.
Útközben sokat megtudtam Markról. Két hónapja van itt a zónában és főleg a környéken szokott tanyázni. Sok ereklyét szedett már össze, valamiféle aranyosan csillogó löttyöt mutatott. Azt mondta rengeteget ér egy deciért, jobb helyen akár 500-600$-t adnak (neki egy két literes üveg csurig volt ezzel az anyaggal). Megkérdeztem ad e nekem valamennyit. Azt válaszolta, hogy még gondolkodik rajta. Jól ismerte ezt a területet, ugyanis ő szintén ott jött be, ebbe a pokolba, ahol én, és ezen a részen ismerkedett a környezettel egy hónapon keresztül. Most ismét visszatér mert sok S.T.A.L.K.E.R (Mark így nevezett minden olyan embert mint mi) nem jut tovább ennél a résznél, és szüksége volt munícióra. Gondolta tesz egy próbát hátha talál egy-két fegyvert vagy töltényt.
Egy nagy puszta közepén haladtunk át. Mikor körülnéztem azt vettem észre, hogy egy szerencsétlen S.T.A.L.K.E.R fut egy falka vakkutya elől felénk. Megmutattam Marknak aki elkérte az AK-47-et tőlem és a táskákájából elővett gránátvetőt rátette, majd becélozta a dögöket és várt, hogy közelebb érjenek. Ahogy elég közel kerültek odalőtt közéjük egy gránátot. A falka szétrepült és csak pár darab kutya, (akik kicsit előrébb voltak üldözötthöz) futott továbbra is az ember után. Mikor elment mellettünk a S.T.A.L.K.E.R láttam hogy az egyik kutya annak a falkának a vezére, amelyik tegnap megtámadott engem. Talán 100 méterre futottak már előttünk, amikor a vezérkutya elkapta az embert és leteperte. Hallottam a S.T.A.L.K.E.R utolsó, félelmetes sikolyát. Kegyetlen látvány volt, ahogy négyen négy felé húzzák. Lelőttük a kutyákat és csak az a nagy sebhelyes tűnt el a magas fűben. Mikor odaértünk láttuk, hogy a srácból lógnak a belek, de még élt és sírt. Nagyon szenvedett. Mark odatartotta az AK-47-tet a félhalott szenvedő idegen ember fejéhez, elfordította az arcát és lőtt. Nem tiltakoztam, mert tudtam hogy a gyomrán tátongó hatalmas sebet még a legprofibb orvosok sem tudták volna begyógyítani. Így volt jó mindenkinek.
Elértünk egy kis faviskóhoz. Nem emlékeztem erre a helyre. Mark kezembe nyomott egy liter olyan csillogó izét(azt mondta, hogy ez valami rendkívül veszélyes, mutagén baktérium tenyészet), és enyhén meglökött hogy menjek be. Jó tanácsként azt mondta, hogy ne fogadjak el 500$-nál kevesebbet decijéért és ha nem ad annyit érte akkor említsem meg az ő nevét. A faházikóban nem volt senki, de vezetett egy lépcső lefelé. Előkaptam két pisztolyomat és felkapcsoltam a zseblámpámat, így indultam le a sötétbe. Lent volt egy tágas szoba és egy vakkutya ugatott rám ,de szerencsére láncra volt kötve. Pont velem szembe egy ajtó állt, amely alól fény szűrődött ki. Bekopogtam és bementem. Minden volt itt, de leginkább sok fegyver. Az eladó köszönt és megkérdezte mit kérek, én megmutattam a löttyöt és mondtam hozzá az árat. Először kinevetett és 300$-t akart adni, viszont mikor rájött hogy értek hozzá már 400$-t adott volna. De Mark említésére már számolta is az 500$-t decinként. Ahogy kimentem az 5000$-t odanyújtottam Marknak, aki azt mondta, hogy az enyém, tartsam meg nyugodtan. Mikor látta hogy nem akarom elfogadni, mutatott egy rejtett zsebet amibe legalább 35000-40000$ volt. Ismerek egy helyet nem messze innen-mondta Mark-, ahol van egy csomó ilyen mutagén lötty.
Körülbelül még egy fél órát mehettünk amikor az ismerős területen megláttuk az ismerős kaput. A kijárat. Végre. Odamentünk, ott elbúcsúztunk egymástól és mikor Mark már eltűnt a látókörömből. Bekopogtam, egy kis ablakon kinézett valaki. Sam volt az. Kinyitotta nekem a kaput. Kint elmeséltem neki hogy és mi történt Freddel. Amikor a haláláról beszéltem könnyek futottak végig az arcán. Nagyon megviselte a dolog. Fred terepjárója még mindig ott állt az út mellett. Sam odaadta a kulcsait. Csodálkozva néztem rá és ezt látván elmesélte, hogy neki adta a kulcsot nehogy elhagyja valahol. Gyorsan elhajtottam ebből a fertőből a fegyverekkel, a pénzel, és a rosszemlékeimmel…
Itt vagyok. Megint a kedvenc kávézómban. Most én mesélek, a bizarr helyről. A zónáról
Tatai Ferenc