hispan
New Member
2015. 05. 13. 0650
Till hajnalban arra ébredt, hogy saját pisztolyát szegezik a fejéhez. Egy másik stalkernél már ott volt puskája. A harmadik éppen a hátizsákjában turkált, de úgy döntött inkább viszi az egészet, visszacsukta, majd vállára vette. Átkutatták mellényét is, elrakták a tárakat. Mielőtt távoztak volna még fejbe vágták a saját fegyverével.
Mikor magához tért, már nem volt ott senki, feje iszonyúan fájt. Megtapogatta, homlokát felszakította az ütés, a vér ráalvadt az arcára. Kulacsát és kését hagyták csak nála. Kulacsában még volt valamennyi víz, a tokjában pedig még néhány víztisztító tabletta, tehát szomjan nem fog halni. Mellénye egyik zsebében maradt még öt szelet csokoládé. Nem sok, de a semminél biztos, hogy több. Elővette kését, melynek végében volt egy iránytű. Körülbelül tudta hol van, betájolta az északnyugati irányt és elindult. Ha siet, és nem téved el, holnapig ki is érhet.
Alig egy hete volt a Zónában. Ha jól számolta május 13.-a volt. Holnap lesz a születésnapja, a huszonkettedik. Jó lenne, ha addig kijutna. Aztán úgyis visszajön. Mit csinálna odakint? Azért jött ide, hogy meggazdagodjon, nem pedig azért, hogy még csóróbban térjen haza. Annyi pénz maradt odakint, hogy abból új felszerelést vegyen. Nem lesz olyan jó, mint a mostani, de megteszi ideiglenesen.
2015. 05. 13. 1530
Szerencsére eddig nem akadt össze senkivel. Gondolataiba merülve sétált a helyesnek vélt irányba. Hirtelen megrázta a fejét. A Zónában nem szabad elbambulni menet közben, figyelni kell minden lépésre. Megállt, elővette kulacsát, majd meghúzta. Délelőtt talált egy forrást, abból feltöltötte. Jó, hogy a víztisztítók nála maradtak, anélkül azonnal belehalna akár egy kortyba is. Visszarakta kulacsát tokjába, megnézte az iránytűt. Körbe-körbe pörgött, itt nem veszi sok hasznát. Továbblépdelt a késsel a kezében, bámulta az iránytűt. „Nagyon meleg van ahhoz képest, hogy május van” – gondolta. Elrakta a kését, egyre jobban izzadt. Ekkor vette észre, hogy a fű a lába alatt elporlad, amikor rálép, körülötte pedig minden szürke volt. Egy körülbelül 20 méter sugarú körben állt. A levegő égetően forróvá vált, nem kapott rendesen levegőt, és egyre melegebb lett. Mérges volt magára, mert nem volt elég körültekintő. Megfordult és fulladozva botladozott kifelé. Csak öt méter, nem sok. Térdre rogyott, valami láthatatlan erő iszonyúan égette a bőrét. Torkához kapott, csak pár lépés választotta el a határvonaltól. Megpróbált felállni, de nem ment, hasra esett. Továbbkúszott, kétségbeesetten lökte magát előre lábával, égett haj szagát érezte. Összeszedte minden erejét és elrugaszkodott. Hátára hengeredett, és nagy levegőt vett. Megkönnyebbülten szívta magába a tiszta, hideg levegőt. Ez már nem égette a légcsövét és a tüdejét. Kijutott, túlélte.
Amikor nagyjából összeszedte magát felült. Végigtapogatta magát, ruhája megpörkölődött és füstölt. Körülbelül 3cm-es haja hátul megégett. Arca piros volt, mintha leégett volna a napon. Ezen kívül semmi komoly, szerencséje volt. Elővette kulacsát, meglepődve tapasztalta, hogy a műanyag eldeformálódott a nagy hőtől. A kupakot le tudta tekerni, óvatosan kortyolt bele. Meleg volt, de nem tűzforró, meghúzta. Visszanézett az anomáliára. Mázlija volt. Volt olyan, hogy egy ilyen egyből porrá égetett valakit, aki mégis túlélte általában súlyos égési sérüléseket szenvedett, és csak később halt meg, vagy élete végéig magán viselte a Zóna nyomait. Olyan, mint egy mikrohullámú sütő, elevenen megsüti az embert.
2015. 05. 13. 1748
Iránytűje itt már működött. De nem volt benne teljesen biztos, hogy milyen messze lehet a határtól. Már maga sem tudta minek jött a Zónába. Egész teste fájt, olyan érzés volt, mint amikor az ember leég nyáron. Fákkal szegélyezett betonúton sétált.
- Valami nincs rendben… - mondta ki hangosan
Megállt és körülnézett. Jobbra előtte néhány fát látott. Az árnyékuk furcsán nézett ki. Abból, ahogy a nap sütötte őket, egészen másképp kellene állniuk. Körülbelül 60°-al elfordultak a normálistól. A Zónában sok furcsa dolog történik. Hallott már erről a jelenségről, senki sem tudta miért és mitől van, de állítólag nem veszélyes. Ha meg mégis, remélte, hogy ösztönei még időben figyelmeztették. Hátrapillantott, a mögötte lévő fáknál még minden rendben volt. Ismét előre nézett. A betonon feketén csillogott valami. Úgy döntött kockáztat, és megnézi mi az.
Néhány lépést tett előre, amikor rájött mit látott. Fekete kövek hevertek szétszórva az úton, látszólag rendezetlenül. Ahogy előrébb nézett, látta, hogy egyre sűrűbben vannak eldobálva. Valamivel messzebb már minden tenyérnyi nagyságú területre jutott egy darab. Lehajolt és felvett egyet, akkora volt, mint egy pénzérme. Meglepődött milyen nehéz, nehezebb, mint az arany. Eszébe jutott, hogy már látott ilyet, még a kinti világban. Fekete cseppek. Furcsa egy anyag, ha belevilágítanak a fény késve lép ki belőle, keményebb, mint a gyémánt, még soha nem sikerült széttörni. Néhány gazdag ember ékszernek használja, bár sokan ellenzik, hogy civilek kezébe kerüljön, hiszen nem is tudjuk pontosan mi ez, és milyen hatásai lehetnek. Vannak, akik szerencsehozó amulettet csinálnak belőle, sok stalker nyakában is ott függ. Ritka és viszonylag sokat ér. Till úgy döntött összegyűjt pár darabot, aztán gyorsan elhúzza a csíkot. Párlépésenként talált egyet-egyet, összeszedett párat.
Éppen egy fekete cseppért hajolt le, amikor hirtelen megborzongott. Maga sem tudta miért, de páni félelem uralkodott el rajta. Észrevette az árnyékát. A nap felé fordult, árnyéka mégis balra terült el mellette. Ismét megborzongott, lassan elkezdett hátrálni, közben figyelte árnyékát, ami fokozatosan kezdett visszaállni a normális irányba. Oldalazva távolodott, valamiért nem mert futni. Amikor úgy gondolta, elég messze került, megállt és tekintetét ismét az előző útszakasz felé fordította. A kövek még mindig ott csillogtak. Úgy döntött kerül, letért balra. Hatalmas félkört írt le a magas fűben a gyanús terület körül.
Valamivel később ismét az előző úton állt, immár jóval odébb. Visszanézett, az árnyékokkal minden rendben volt, a kövek eltűntek. Az út nyílegyenes volt, látta azt a helyet is, ahonnan elindult a kerülőre. Összeráncolta a homlokát, majd megfordult és továbbindult. „Igen a Zóna tényleg furcsa” – gondolta.
2015. 05. 14. 0737
„Boldog születésnapot, Till” – volt első gondolata. Bőre már nem fájt annyira, ennek örült. Az estét egy leomlott épület romjai között töltötte. Egy kupac törmeléktől fél méterre téglákat pakolt egymásra, tetőnek deszkákat használt, majd az egészet beszórta törmelékkel. Éppen befért alá fekve, itt töltötte az éjszakát, messziről szinte észrevehetetlenül. Igaz úgy érezte magát, mint egy koporsóban.
Kimászott a deszkák alól, úgy tűnt minden rendben van, szokatlanul rendben, de ennek tulajdonképpen csak örülhet. Mellénye zsebében ott voltak a fekete cseppek. Gondolatban már el is költötte az értük kapott pénzt. Nyújtózott egyet, kortyolt a vízből. Mellényében még maradt pár szelet csokoládé, megevett egyet. Szerény reggeli, de jobb, mint a semmi. Ebédelni már úgyis odakint fog, de vacsorázni biztos.
2015. 05. 14. 1635
Az ebédről már biztos, hogy lemaradt. Iszonyú éhes volt. Már fogalma sem volt hol van, csak ment az orra után. Feladni nem fogja, azt már nem. „Szép is lenne, nem vagy te óvodás, aki egyből kétségbeesik, ha eltéved egy kicsit” – gondolta. Körültekintően folytatta útját, tanult a tegnapi napból, most már figyelt minden apró jelre. Viszonylag kopár tájon haladt, alacsony volt a fű, nem messze viszont nehezebb terep következett. Sűrű bokrok állták el az útját, a bokrok mögött ritkás erdő terült el. Úgy döntött pihen egy kicsit. Alaposan körülnézett, majd letelepedett a fűbe. Megevett még egy szelet csokit és megitta az utolsó korty vizét. Szidta magát, hogy nem osztotta be jobban.
Görnyedten ült és próbált lazítani, amikor megütötte valami a fülét. Valami az erdő felől csörtetett egyenesen felé. Nem volt ideje egészen feleszmélni, egy négylábú mutáns tűnt elő a bokrok közül. Tulajdonképpen csak három lábát használta, mert jobb első végtagja teljesen elcsökevényesedett. Az állat észrevette, hirtelen megtorpant. A stalker lassan felállt, kezét késére helyezte, közben végig farkasszemet néztek az állattal. Amikor már majdnem felegyenesedett az állat hirtelen elfordult balra, majd esetlenül elkezdett rohanni. Valószínűleg jobban félt Tilltől, mint ő tőle és úgy döntött, inkább elmenekül. A stalker elmosolyodott, úgy tűnik vaklárma volt.
Úgy érezte, meg kell fordulnia, maga sem tudta miért. Hallgatott az ösztönére és így tett. Kővé dermedt, kutyákkal találta szemben magát. Még messze voltak, de ki tudja meddig. Valószínűleg vadásztak. Az előző állatot minden bizonnyal egy másik csapat hajtotta erre, ők pedig rá vártak. Az állat elmenekült és helyette egy embert találtak. Úgy tűnt, ezzel is beérik, mert lassan megindultak a stalker felé. Mikor visszatért lélekjelenléte, Till lassan balra fordult. Ha pont az ellenkező irányba menekülne, valószínűleg a hajtókhoz érne. Hirtelen elkezdett tiszta erejéből rohanni, a kutyák ugatva azonnal utána, mintha csak erre a jelre vártak volna. A terep kissé lejtett, megbotlott valamiben, bukfencezett egyet, majd ugyanazzal a lendülettel rohant tovább, az életéért futott.
Hallotta, hogy nyomában ott loholnak üldözői is, legalább három-négy. Már egy betonúton futott, majd 3-4 kilométer után egy kisebb városba ért. Minden elhagyatott volt, de nem volt ideje a tájban gyönyörködni, mert a dögök még mindig a nyomában voltak. Úgy érezte, nem bír tovább futni, még soha nem rohant ennyit, ilyen gyorsan. Már azon volt, hogy feladja, előveszi kését, és szembefordul velük. Talán egyet még megölhet. De nem tehette meg, mert a következő pillanatban karmok vájódtak a hátába, az egyik kutya beérte és rávetette magát. Hasra esett, az állat a hátán állt. Till várta az éles fogak érintését és a vele járó fájdalmat, majd a halált, volt barátnőjére gondolt. De a következő pillanatban lövés dördült és a kutya holtan fordult le róla. A stalker hátára hengeredett, egy másik dög éppen akkor készült ráugrani. Előkapta kését, és maga elé tartotta, a kutya beleugrott a pengébe, ami a markolatig elmerült a testében, az állat felnyüszített a fájdalomtól. Till közvetlen közelről látta a fogakat és az eltorzult fejet, amin nem voltak szemek. Az állat álkapcsa néhány centire csattogott az arcától, miközben torkaszakadtából üvöltött. Földöntúli sikoly volt ez, semmihez sem hasonlítható. Minden erejét összeszedve ledobta magáról a kutyát, ami még mindig nyüszített, majd felugrott késsel a kezében. Újabb lövés dördült és az állat már nem mozdult többé.
A lövés irányába fordult, nem messze egy kétszintes házat látott, aminek tetején egy férfi állt dragunovval a kezében. A fegyvert még mindig előző célpontja felé fordította. Majd – Tillről látszólag tudomást sem véve – abba az irányba fordult, ahonnan a stalker érkezett. Két kutya állt ott, kissé lemaradhattak a másik kettőtől. Egy darabig nem tudták, mit tegyenek, majd észbe kaptak, megfordultak és elkezdtek menekülni. Nem volt szemük, mégis tudták, hogy társaikat megölte valami, és az ellenfél túlerőben van. Újabb lövés dördült, az egyik menekülőt eltalálta a lövedék, de fél pillanat múlva már fel is pattant. Hallani lehetett a kutya kétségbeesett nyüszítését, ahogyan három lábon próbált továbbmenekülni. A dragunov újra elsült, az állatot földhöz vágta a lövés ereje, immár végleg. Az utolsó már nagyon messze járt. A stalker sokáig célzott, teljes csönd volt. Ismét elsütötte fegyverét. Till hallotta, ahogyan a hüvely a hat méter zuhanás után a betonra érkezik A lövés talált, az áldozat a távolban összeesett. Till ismét a ház felé fordult, de már nem volt senki a tetőn.
- Köszönöm – kiáltotta két légvétel között, még mindig lihegett a futás és az ijedség miatt.
Válasz nem érkezett. Elindult a ház felé. Az ajtóban három ember jelent meg, kettőnek fegyver volt a kezében, az egyik a draguvonos volt, aki megmentette, a harmadiknak csak egy pisztolytáska volt az oldalán.
- Üdvözöllek a klánunk területén, látom nem volt könnyű utad. – vigyorgott a fegyvertelen stalker – Engedd meg, hogy bemutatkozzak, Dimitrij vagyok, ő Andrej és ő, aki lelőtte a kutyákat, ő Alexander a mesterlövészünk alais Sasszem.
- A nevem Till.
A stalkerek biccentettek, de közben gyanakvóan méregették a jövevényt, aki láthatóan alig kapott levegőt, régóta menekülhetett a kutyák elől.
- Köszönöm, hogy megmentettétek az életemet. – lihegte, most vette észre, hogy kése még mindig a kezében van, odament az egyik tetemhez, beletörölte a véres pengét, majd elrakta.
- Nagy mázlid volt, öregem. Mi történt veled? – kérdezte Andrej.
- Kiraboltak, megleptek álmomban. Elvitték mindenemet, aztán mielőtt elmentek leütöttek. Próbáltam térkép nélkül kitalálni, tegnap reggel óta bolyongok. Aztán, azt hiszem, eltévedtem. Összefutottam ezekkel a kutyákkal 4-5 kilométerre innen, idáig futottam.
- Még szerencse, hogy az őrszemek észrevettek.
- Tényleg köszönöm.
- Szívesen – válaszolta Alexander szűkszavúan.
- Egyébként nem vagyunk messze a Zóna északi határától, nagyon nem tévedhettél el. – mondta Andrej.
- Nem tudom. Lehet, hogy körbe-körbe mentem egy darabig, ennyi idő alatt már ki kellett volna érnem.
- A lényeg az, hogy még élsz. Gyere, inkább menjünk be! Andrej, Alexander! takarítsátok el a tetemeket! – adta ki a parancsokat Dimitrij
A két stalker bement a házba. Egy fegyveres őr fogadta őket,
- Állítottatok őrszemet Alexander helyére?
- Természetesen, Főnök. – válaszolta az őr
A két férfi továbbment egy szomszédos szobába. Alig volt már vakolat a falakon, a legtöbb helyen csak a csupasz téglák látszottak. Egy lépcső vezetett fel az emeletre. A falon volt egy igen részletes térkép a környező területekről. Jelölve volt ez a bázis, és még néhány x is volt rajta. Till nem tudta mit jelenthetnek. A szoba két ablaka be volt deszkázva, kívülről be is voltak rácsozva, a többi földszinti ablakkal együtt. A szobában volt még egy rozsdás fémasztal, körülötte fémszékek. A két stalker helyet foglalt.
- Tehát ki akarsz jutni?
Till biccentett
- Nos, némi ellenszolgáltatásért cserébe a klán segíthet kijutni.
- Ez megoldható – egyezett bele az ajánlatba Till
- Vagy…
- Igen?
- Vagy ha eléggé meggyőződtünk a megbízhatóságodról – folytatta Dimitrij – csatlakozhatnál hozzánk. Jól megélnél belőle.
- És mit kellene csinálnom?
- Megvédeni a kinti világot.
Till kérdőn nézett rá.
- Gondolom, láttad, hogy mi a helyzet a Zónában. Képzeld el, ha mindenhol a világon ez lenne… A Zóna – ugyebár – eddig nem háborgatta a kinti világot, de szerintünk ez csak idő kérdése. Egyébként mások éppen ezért gyűlölnek minket. Szerintük nem szabadna beleavatkozni a Zóna életébe, ők azt mondják, hogy inkább eggyé kell vele válni, a részévé kell lenni, ha megismered és tiszteled, nem bánt, stb, stb. Szép szavak, a baj csak ott van, hogy nem biztos, hogy a Zóna sem akarja háborgatni a kinti világot. Előbb-utóbb terjeszkedni akar, mi ezt akarjuk megakadályozni. Volt egy olyan terv, hogy újra felrobbantjuk a reaktort, ez elpusztítana itt mindent, de beláthatatlan következményei lennének. A Zónának így csak egy kisebb területen van hatalma, a robbanás miatt viszont az egész világot bejárná a radioaktív por, savas eső hullana mindenütt, a többiről nem is beszélve. Tehát a helyzet csak rosszabb lenne. Így tehát megpróbálunk apránként úrrá lenni a problémán. Egyesével megölünk minden mutánst…
- Szép célok, de nem tudom, hogy sikerülhet-e.
- Hát igen. Elég kevesen vagyunk, de minden erőnkkel ezen vagyunk.
- Miből tartjátok fenn magatokat?
- Szerintem elég egyértelmű: relikviákat adunk el. Persze csak az Alphának. Nem akarjuk, hogy esetleg valami rossz kezekbe kerüljön. Az ENSZ Alpha Tudományos Kutatóbázisának, hivatalos nevén. Meg persze alkalmi munkákból, mint például a te kijuttatásod, mondjuk nagyobb hasznunk lenne belőled, ha velünk maradnál. Ha két napig életben maradtál felszerelés nélkül, azért tudhatsz valamit.
- Csak szerencsém volt. Ezt a belépést majd még meggondolom…
Csend.
- Nem kérsz inni valamit?
- De! Nagyon megköszönném.
- Van víz… vagy víz. – Dimitrij a választ meg sem várva odanyújtott egy kulacsot.
Till mohón elkezdett inni, megizzasztotta a hosszú futás. Közben visszaérkezett a két stalker. Alexander felment a lépcsőn, Andrej odalépett az asztalhoz.
- Főnök, Alexander szólt, hogy beszélni akar veled.
- Jól van, megyek. Maradj itt addig a vendégünkkel.
Andrej lerakta fegyverét az asztalra és leült Tillel szemben.
- Elég fiatalnak tűnsz, hány éves is vagy? – kérdezte Andrej
- ’93. május 14-én születtem
- Akkor… 22 éves vagy, ugye? 14-én? Az ma van. Boldog születésnapot!
- Köszönöm.
- Bocs, de nem készültünk ajándékkal – vigyorgott Andrej
- Semmi baj – mosolygott vissza Till
- Mióta is vagy a Zónában?
- Még csak egy hete.
- Tehát viszonylag még új vagy.
- Miért, te mióta vagy itt?
- Én? Én még a Főnökkel… Dimitrijjel érkeztem, lassan 4 éve.
- Akkor már sok mindent láthattál.
- El se hinnéd, ha elmesélném.
- Én itt már mindent elhiszek.
Till tekintete az asztalon heverő fegyverre tévedt.
- Jó kis fegyver, mi? Ismered? – kérdezte Dimitrij.
- Persze, groza, a bullpup ak. Gránátvetővel és távcsővel megspékelve. Szép csúzli.
- Azért valamivel több, mint egy csúzli… Milyen fegyvered is volt?
- AK74.
- Látod, ez majdnem ugyanaz, csak sokkal kisebb. A tusát leszedték, a markolatot meg előrébb rakták, a fegyver rövidebb lett, a cső viszont ugyanolyan hosszú – mutogatta Andrej büszkén a fegyverét – nemegyszer megmentett már.
- Lr300-ast, vagy ak-t tudtam csak szerezni. És én inkább az ak-t választottam.
- Szerintem egy stalkernek sokkal jobb választás, megbízhatóbb. Megmutatnád a késedet?
Till elővette kését, majd átnyújtotta.
- KaBar. Egész jó, tetszik. – tanulmányozta Andrej
- Nem spóroltam a fegyvereken.
- Jól is tetted.
- Hát igen, itt ettől függ az életed.
Dimitrij jelent meg a lépcsőn, megállt a második lépcsőfokon és leszólt:
- Andrej! Mutasd meg kérlek Tillnek az alvóhelyét.
- Oké Főnök.
Dimitrij ismét felment, Andrej visszaadta a kést.
- Ok. Na gyere, megmutatom, hol fogod tölteni az éjszakát.
Felvette fegyverét és elindult a lépcsőn. Till követte. Fent matracok voltak szétdobálva a földön. Egy-kettőn aludtak is. Fegyverüket és hátizsákjukat az alvók maguk mellé rakták. A szomszédos szobában a Főnök tárgyalt két másik emberrel.
- Na, ez itt egy szabad ágy – mutatott Andrej egy matracra – Nézz körül, de ne nagyon kóborolj el. Később felviszlek a tetőre is körülnézni.
- Jól van, köszi.
- Ne aggódj, biztonságban vagy. A bejáratot éjszaka elbarikádozzák, a tetőn is van két őr, ha bármi van, riadóztatnak.
- Ok
Levette mellényét, a hátulján karmolásnyomok voltak. Mellédobta zubbonyát is, ez nem sérült meg, szerencsére a mellényt nem tudta átkarmolni teljesen a kutya, ezért a háta sem sérült meg
- Veled meg mi történt, leégtél a napon? – kérdezte Andrej
- Nem egészen. Egy anomália volt, majdnem megsütött.
- Te aztán tényleg nagy mázlista vagy. Nem sokan ússzák meg ennyivel.
Till megigazította pólóját és leült a matracra. Mellénye egyik zsebéből előkotorta utolsó két szelet csokiját.
- Kérsz?
- Snickers? A kedvencem. Köszi.
Andrej leült vele szemben. Egy darabig még beszélgettek erről-arról, majd miután besötétedett mindketten nyugovóra tértek.
2015. 05. 15. 0756
Till arra ébredt, hogy a Főnök guggol mellette, a kezében egy csomagot tartott.
- Jó reggelt – köszönt Dimitrij
- Jó reggelt – mondta Till miután felült
- Gondolom éhes vagy. Ingyen nem adhatok élelmet, mert nekünk sincs sok, de üzletelhetünk. Nem tudsz valamit cserébe adni?
Till előkotort egy kisebb fekete cseppet egyik zsebéből.
- Ez megfelel?
- Tökéletesen! Ezért még jópár napig kaphatsz kaját. Honnan van?
- Találtam.
- Jó, nem számít. Tessék itt van a reggelid. Egyébként hogy döntöttél? Maradsz velünk?
- Maradok egy darabig. Csak amíg összeszedek valamennyi pénzt.
- Remek. Fél óra múlva gyere le, megbeszéljük, hogy hogyan tovább.
Miután a Főnök elment Till kibontotta a csomagot. Kenyeret és űrhajóskaját, egy műanyag palackban pedig vizet talált benne. Az angol feliratból annyit tudott kivenni, hogy a kaja elvileg csirke-ízű. Ettől elég messze állt, de azért jóízűen evett.
2015. 05. 15. 0830
Az asztalnál már ott ült Dimitrij és Andrej, Alexander a falat támasztotta, a sarokban ott volt dragunovja.
- Gyere, ülj le – mondta Dimitrij
Till helyet foglalt
- Nos. El kell vinni a relikviákat az Alphához. A dolog egyszerű lesz: odamentek, leadjátok a cuccokat, ellenőrzitek, hogy mindenért megkaptátok-e a pénzt, ami a listán van, aztán visszajöttök az ellátmánnyal. A pénzből 15% a tietek, úgy osztjátok el, ahogy akarjátok. Meg persze a szivacsok után Alexander kap 50-et, mert azt ő gyűjtötte be. A többi megy a közösbe. Ennyi lenne, uraim. Kérdés?
- Milyen hosszú az út és mikor indulunk? – kérdezte Till
- Körülbelül 20 kilométer, szerintem egy-két óra múlva indulhattok is.
2015. 05. 15. 1015
Andrej és Alexander a ház előtt álltak. Alexander kezében most egy AUG volt. A ház falának támasztva egy tömött hátizsák hevert. Till jelent meg az ajtóban.
- Készen állsz? – kérdezte Dimitrij
- Igen. Hol van a cuccom? A Főnök azt mondta, kapok egy zsákot.
- Ott. – mutatott Alexander a hátizsák felé – Te viszed a relikviákat. Ha megpróbálsz meglógni velük, megöllek. Ha mégis sikerül, jobb, ha a Zónát is nagy ívben elkerülöd, mert megtalállak.
- Jó, jó. Nyugi.
- Csak közöltem, mi a helyzet.
- Nyugi Sasszem, megbízható a kölyök. – nyugtatta meg Dimitrij.
Till hátára vette a zsákot, iszonyúan nehéz volt.
- Úristen mit pakoltatok ebbe?
- A klán következő havi ellátmánya. Ebből fogunk élni egy hónapig. Ennek az árából veszünk lőszert, gyógyszert, ruhát, fegyvert, mindent. – világosította fel Dimitrij.
- Mindenesetre jó nehéz.
- Ne nyavalyogj, inkább induljunk – mondta Alexander, majd elindult.
- A főnök azt mondta, hogy ne adjak neked fegyvert, de itt van ez a makarov. Nesze egy tartalék tár, remélem nem lesz rá szükség. – mondta Andrej és átnyújtott egy pisztolyt.
- Kösz
- Ne köszönd, majd kérem vissza, ha lesz sajátod.
Ezután elindultak Alexander után. A városban végig az úttest közepén sétáltak, libasorban. Minden teljesen kihalt volt. Till megpillantott egy Ladát az út mellett, járt a motorja, teljesen újnak tűnt. Furcsállta a dolgot, mert senki nem volt a közelében. Úgy döntött megnézi közelebbről.
- Állj!! – üvöltötte el magát Alexander
Till összerándult, majd kővé dermedten megállt.
- De hát mit csináltam? – kérdezte meglepődve
- Majdnem meghaltál, azt csináltad, te barom. – szidta Sasszem
- Nem csináltam semmit, csak meg akartam nézni ezt a kocsit közelebbről. Jár a motorja.
- Igen, már több mint 3 éve. Legalábbis én azóta vagyok itt. Ne menj a közelébe!
- Jól van, szerencsére nem történt semmi, hagyjátok abba! – szólt közbe Andrej – De azért tényleg figyelj oda jobban Kölyök! Jó?
- Jó, jó, bocsánat… De hogy-hogy 3 éve?
- Tudja fene, vannak furcsább dolgok is a Zónában – magyarázta Andrej – Egyébként van az több is, mint 3 év. Mi 3 éve jöttünk ide, ez azóta itt van, és azóta ugyanígy jár a motorja. Egyszer már meghalt itt egy emberünk, túl közel merészkedett. Vigyázni kell az ilyesmikkel.
Csendben folytatták az útjukat. Nemsokára elhagyták a várost és egy erdőben haladtak tovább. Egy kisebb tisztáson mentek keresztül, amikor Alexander hirtelen megtorpant.
- Állj!
- Jól van, kerülünk jobbra – mondta Andrej, miután körülnézett
- Miért? Mi történt? – kérdezte Till
- Szúnyogpilis – válaszolta, majd grozájával a tisztás széle felé bökött
A tisztás másik oldalán egy 5 méter átmérőjű horpadás volt a földön. Tulajdonképpen nem volt túl feltűnő, csak egy kisebb gödörnek tűnhetett volna. Mikor Till jobban megnézte, látta, hogy körülötte a növényzet a horpadás felé hajlik. Mintha a szellő is arra fújt volna. Alexander nem szólt semmit, elővett zsebéből egy csavaranyát, és a horpadás felé dobta. Az anya egy darabig rendesen repült, majd hirtelen a gödör felé vette az irányt és krátert hagyva maga után elmerült a földben. Nem sokkal a föld alatt egy gravitációs anomália lehetett. Egy szúnyogpilis, ahogy a stalkerek hívták. A leggyakoribb anomália a Zónában. A veszélyes területet jobbra megkerülve folytatták útjukat.
2015. 05. 15. 1508
A három stalker egy elektromos kerítéssel körbekerített terület felé haladt. Jobbra és balra a Zónát határoló kerítés futott, a körbekerített terület másik vége már a Zónán kívül terült el. A kutatóbázis körül négy őrtorony állt, a határvonalon szabályos távolságban szintén őrtornyok helyezkedtek el, ameddig a szem ellátott. A kerítésen belül több épület állt. A kapu fölött a következő felirat volt olvasható: ENSZ Alpha Tudományos Kutatóbázis. A stalkerek a főbejárat felé tartottak. A kaput katonák őrizték, amikor meglátták őket, kibiztosították fegyvereiket. Lr300assal voltak felszerelve, terepszínű ruhát viseltek, nem savállót, mint a stalkerek. A Zóna határánál már nem esett savas eső, nem volt szükségük különleges ruházatra. Az őrtornyokból SVU-val felszerelt lövészek figyelték minden léptüket. Alexander haladt elöl, közvetlenül mögötte két társa. Amikor a kapuhoz értek megálltak. A két fél pár méterre állt egymástól, a katonák minden idegszálukkal rájuk összpontosítottak, kezükben tűzkészen tartották fegyverüket. Alexander egy hirtelen mozdulattal megigazította hátizsákját, a legközelebb álló katona azonnal rászegezte fegyverét. A cső alig 30centire volt a stalker fejétől. Látszólag nem ijedt meg igazán, de mozdulatlanná dermedt. Lassan leengedte kezét, farkasszemet nézett a puskacsővel.
- Doktor úr, három stalker van itt a Dutyiktól. – hallatszott, ahogy az egyik katona rádión beszél valakivel
- Jól van, már vártuk őket. Engedd be őket az udvarra. – lehetett hallani a választ a rádióból.
A katona a parancsot hallva leeresztette fegyverét, de még mindig éberen figyelt.
- Fáradjanak be! – mondta kelletlenül, majd félreállt az útból
A stalkerek átmentek a kapun, fél tucat katona követte őket. Egy fehérköpenyes férfi jelent meg, odament az egyik katonához, mondott neki valamit, majd mindketten a stalkerek felé indultak.
- Vedd le a zsákodat! – mondta Andrej
A katona már nyúlt is érte. Elvette, majd eltűnt vele az egyik épületben.
- Megkaphatnám a listát? – kérdezte a doki.
Alexander elővett egy összegyűrt papírlapot a zsebéből és átnyújtotta. A doki elkezdte áttanulmányozni.
- Egész szép – zsebéből előhúzott egy köteg pénzt és átnyújtotta a stalkernek – az ellátmányt nemsokára felpakolják a kocsira, szokás szerint a város határáig elvisszük.
- Mint mindig, Bill – mondta Alexander
- Jól van… Akkor egy hónap múlva – mondta Bill majd megfordult és elment.
A stalkerek még álltak egy darabig. Nem messze egy UAZ-ra 2 katona pakolt fel egy zöldre festett faládát. Az egyikük intett a stalkereknek, hogy jöhetnek.
- Szerbusz Kutya! – köszönt a katonának Alexander
- Üdv Sasszem! Mi újság felétek?
- Elvesztettünk még két embert, viszont úgy tűnik, van egy újoncunk – mutatott Tillre – Till a neve. Valószínűleg ezentúl ő fog kísérni engem meg Andrejt.
Kutya biccentett az újonc felé.
- Ezek szerint Farkas az egyik halott.
Andrej bólintott.
- Jól van, akkor azt hiszem, indulhatunk is.
Beszálltak a kocsiba és elindultak visszafelé.
Fél óra múlva már a városka határában voltak. Kutya megállt, a stalkerek kiszálltak a kocsiból és lepakolták a ládát. A katona elköszönt a három stalkertől, majd elindult visszafelé az UAZ-zal. Till és Andrej cipelték a ládát. Nagyon nehéz volt, legalább egy mázsa. Alexander mellettük haladt, az AUG-ot a kezében tartotta és kémlelte az utcákat.
Nemsokára vissza is értek a bázisnak használt épülethez. Dimitrij üdvözölte őket. Alexander átnyújtotta a pénzt a Főnöknek, aki mindenkinek leszámolta a részét, a maradékot pedig elrakta. A ládát levitték a pincébe, ahol egy másik stalker ellenőrizte a tartalmát.
- Jól van, akkor holnap lőszerosztás – mondta, miután kipipált mindent a listán.
2015. 05. 15. 2042
Sasszem szokás szerint csendben eltűnt. Andrej és Till felment a tetőre körbenézni. Két őr kémlelte a környező területet. Egy halott város terült el körülöttük. A klán teljesen megtisztította a zombiktól és a mutánsoktól, talán csak egy-két patkány maradt a csatornákban, de semmi több. Két négyemeletes panelház is magaslott, még mindkettő állta a sarat, de nem sok választotta el őket attól, hogy összedőljenek. Egy mutáns tévedt az utcára, az egyik őr a vállához emelte puskáját és leszedte. Mosolyogva nézett társára, aki biccentett neki jelezve, hogy szép találat volt. A távolból lövések és vonyítás hangját lehetett hallani. A nap zöldesen készült lenyugodni. Minden a szokásos volt.
- Jól van Kölyök, holnap elmegyünk a Dealerhez és veszünk neked fegyvereket, meg mindent, ami kell. – mondta Andrej, majd ő is elkezdte nézni a naplementét – Szép, igaz? Ilyet csak itt lehet látni. Talán az egyetlen szép dolog a Zónában.
Till egyetértően bólintott.
Nagy Ádám
Till hajnalban arra ébredt, hogy saját pisztolyát szegezik a fejéhez. Egy másik stalkernél már ott volt puskája. A harmadik éppen a hátizsákjában turkált, de úgy döntött inkább viszi az egészet, visszacsukta, majd vállára vette. Átkutatták mellényét is, elrakták a tárakat. Mielőtt távoztak volna még fejbe vágták a saját fegyverével.
Mikor magához tért, már nem volt ott senki, feje iszonyúan fájt. Megtapogatta, homlokát felszakította az ütés, a vér ráalvadt az arcára. Kulacsát és kését hagyták csak nála. Kulacsában még volt valamennyi víz, a tokjában pedig még néhány víztisztító tabletta, tehát szomjan nem fog halni. Mellénye egyik zsebében maradt még öt szelet csokoládé. Nem sok, de a semminél biztos, hogy több. Elővette kését, melynek végében volt egy iránytű. Körülbelül tudta hol van, betájolta az északnyugati irányt és elindult. Ha siet, és nem téved el, holnapig ki is érhet.
Alig egy hete volt a Zónában. Ha jól számolta május 13.-a volt. Holnap lesz a születésnapja, a huszonkettedik. Jó lenne, ha addig kijutna. Aztán úgyis visszajön. Mit csinálna odakint? Azért jött ide, hogy meggazdagodjon, nem pedig azért, hogy még csóróbban térjen haza. Annyi pénz maradt odakint, hogy abból új felszerelést vegyen. Nem lesz olyan jó, mint a mostani, de megteszi ideiglenesen.
2015. 05. 13. 1530
Szerencsére eddig nem akadt össze senkivel. Gondolataiba merülve sétált a helyesnek vélt irányba. Hirtelen megrázta a fejét. A Zónában nem szabad elbambulni menet közben, figyelni kell minden lépésre. Megállt, elővette kulacsát, majd meghúzta. Délelőtt talált egy forrást, abból feltöltötte. Jó, hogy a víztisztítók nála maradtak, anélkül azonnal belehalna akár egy kortyba is. Visszarakta kulacsát tokjába, megnézte az iránytűt. Körbe-körbe pörgött, itt nem veszi sok hasznát. Továbblépdelt a késsel a kezében, bámulta az iránytűt. „Nagyon meleg van ahhoz képest, hogy május van” – gondolta. Elrakta a kését, egyre jobban izzadt. Ekkor vette észre, hogy a fű a lába alatt elporlad, amikor rálép, körülötte pedig minden szürke volt. Egy körülbelül 20 méter sugarú körben állt. A levegő égetően forróvá vált, nem kapott rendesen levegőt, és egyre melegebb lett. Mérges volt magára, mert nem volt elég körültekintő. Megfordult és fulladozva botladozott kifelé. Csak öt méter, nem sok. Térdre rogyott, valami láthatatlan erő iszonyúan égette a bőrét. Torkához kapott, csak pár lépés választotta el a határvonaltól. Megpróbált felállni, de nem ment, hasra esett. Továbbkúszott, kétségbeesetten lökte magát előre lábával, égett haj szagát érezte. Összeszedte minden erejét és elrugaszkodott. Hátára hengeredett, és nagy levegőt vett. Megkönnyebbülten szívta magába a tiszta, hideg levegőt. Ez már nem égette a légcsövét és a tüdejét. Kijutott, túlélte.
Amikor nagyjából összeszedte magát felült. Végigtapogatta magát, ruhája megpörkölődött és füstölt. Körülbelül 3cm-es haja hátul megégett. Arca piros volt, mintha leégett volna a napon. Ezen kívül semmi komoly, szerencséje volt. Elővette kulacsát, meglepődve tapasztalta, hogy a műanyag eldeformálódott a nagy hőtől. A kupakot le tudta tekerni, óvatosan kortyolt bele. Meleg volt, de nem tűzforró, meghúzta. Visszanézett az anomáliára. Mázlija volt. Volt olyan, hogy egy ilyen egyből porrá égetett valakit, aki mégis túlélte általában súlyos égési sérüléseket szenvedett, és csak később halt meg, vagy élete végéig magán viselte a Zóna nyomait. Olyan, mint egy mikrohullámú sütő, elevenen megsüti az embert.
2015. 05. 13. 1748
Iránytűje itt már működött. De nem volt benne teljesen biztos, hogy milyen messze lehet a határtól. Már maga sem tudta minek jött a Zónába. Egész teste fájt, olyan érzés volt, mint amikor az ember leég nyáron. Fákkal szegélyezett betonúton sétált.
- Valami nincs rendben… - mondta ki hangosan
Megállt és körülnézett. Jobbra előtte néhány fát látott. Az árnyékuk furcsán nézett ki. Abból, ahogy a nap sütötte őket, egészen másképp kellene állniuk. Körülbelül 60°-al elfordultak a normálistól. A Zónában sok furcsa dolog történik. Hallott már erről a jelenségről, senki sem tudta miért és mitől van, de állítólag nem veszélyes. Ha meg mégis, remélte, hogy ösztönei még időben figyelmeztették. Hátrapillantott, a mögötte lévő fáknál még minden rendben volt. Ismét előre nézett. A betonon feketén csillogott valami. Úgy döntött kockáztat, és megnézi mi az.
Néhány lépést tett előre, amikor rájött mit látott. Fekete kövek hevertek szétszórva az úton, látszólag rendezetlenül. Ahogy előrébb nézett, látta, hogy egyre sűrűbben vannak eldobálva. Valamivel messzebb már minden tenyérnyi nagyságú területre jutott egy darab. Lehajolt és felvett egyet, akkora volt, mint egy pénzérme. Meglepődött milyen nehéz, nehezebb, mint az arany. Eszébe jutott, hogy már látott ilyet, még a kinti világban. Fekete cseppek. Furcsa egy anyag, ha belevilágítanak a fény késve lép ki belőle, keményebb, mint a gyémánt, még soha nem sikerült széttörni. Néhány gazdag ember ékszernek használja, bár sokan ellenzik, hogy civilek kezébe kerüljön, hiszen nem is tudjuk pontosan mi ez, és milyen hatásai lehetnek. Vannak, akik szerencsehozó amulettet csinálnak belőle, sok stalker nyakában is ott függ. Ritka és viszonylag sokat ér. Till úgy döntött összegyűjt pár darabot, aztán gyorsan elhúzza a csíkot. Párlépésenként talált egyet-egyet, összeszedett párat.
Éppen egy fekete cseppért hajolt le, amikor hirtelen megborzongott. Maga sem tudta miért, de páni félelem uralkodott el rajta. Észrevette az árnyékát. A nap felé fordult, árnyéka mégis balra terült el mellette. Ismét megborzongott, lassan elkezdett hátrálni, közben figyelte árnyékát, ami fokozatosan kezdett visszaállni a normális irányba. Oldalazva távolodott, valamiért nem mert futni. Amikor úgy gondolta, elég messze került, megállt és tekintetét ismét az előző útszakasz felé fordította. A kövek még mindig ott csillogtak. Úgy döntött kerül, letért balra. Hatalmas félkört írt le a magas fűben a gyanús terület körül.
Valamivel később ismét az előző úton állt, immár jóval odébb. Visszanézett, az árnyékokkal minden rendben volt, a kövek eltűntek. Az út nyílegyenes volt, látta azt a helyet is, ahonnan elindult a kerülőre. Összeráncolta a homlokát, majd megfordult és továbbindult. „Igen a Zóna tényleg furcsa” – gondolta.
2015. 05. 14. 0737
„Boldog születésnapot, Till” – volt első gondolata. Bőre már nem fájt annyira, ennek örült. Az estét egy leomlott épület romjai között töltötte. Egy kupac törmeléktől fél méterre téglákat pakolt egymásra, tetőnek deszkákat használt, majd az egészet beszórta törmelékkel. Éppen befért alá fekve, itt töltötte az éjszakát, messziről szinte észrevehetetlenül. Igaz úgy érezte magát, mint egy koporsóban.
Kimászott a deszkák alól, úgy tűnt minden rendben van, szokatlanul rendben, de ennek tulajdonképpen csak örülhet. Mellénye zsebében ott voltak a fekete cseppek. Gondolatban már el is költötte az értük kapott pénzt. Nyújtózott egyet, kortyolt a vízből. Mellényében még maradt pár szelet csokoládé, megevett egyet. Szerény reggeli, de jobb, mint a semmi. Ebédelni már úgyis odakint fog, de vacsorázni biztos.
2015. 05. 14. 1635
Az ebédről már biztos, hogy lemaradt. Iszonyú éhes volt. Már fogalma sem volt hol van, csak ment az orra után. Feladni nem fogja, azt már nem. „Szép is lenne, nem vagy te óvodás, aki egyből kétségbeesik, ha eltéved egy kicsit” – gondolta. Körültekintően folytatta útját, tanult a tegnapi napból, most már figyelt minden apró jelre. Viszonylag kopár tájon haladt, alacsony volt a fű, nem messze viszont nehezebb terep következett. Sűrű bokrok állták el az útját, a bokrok mögött ritkás erdő terült el. Úgy döntött pihen egy kicsit. Alaposan körülnézett, majd letelepedett a fűbe. Megevett még egy szelet csokit és megitta az utolsó korty vizét. Szidta magát, hogy nem osztotta be jobban.
Görnyedten ült és próbált lazítani, amikor megütötte valami a fülét. Valami az erdő felől csörtetett egyenesen felé. Nem volt ideje egészen feleszmélni, egy négylábú mutáns tűnt elő a bokrok közül. Tulajdonképpen csak három lábát használta, mert jobb első végtagja teljesen elcsökevényesedett. Az állat észrevette, hirtelen megtorpant. A stalker lassan felállt, kezét késére helyezte, közben végig farkasszemet néztek az állattal. Amikor már majdnem felegyenesedett az állat hirtelen elfordult balra, majd esetlenül elkezdett rohanni. Valószínűleg jobban félt Tilltől, mint ő tőle és úgy döntött, inkább elmenekül. A stalker elmosolyodott, úgy tűnik vaklárma volt.
Úgy érezte, meg kell fordulnia, maga sem tudta miért. Hallgatott az ösztönére és így tett. Kővé dermedt, kutyákkal találta szemben magát. Még messze voltak, de ki tudja meddig. Valószínűleg vadásztak. Az előző állatot minden bizonnyal egy másik csapat hajtotta erre, ők pedig rá vártak. Az állat elmenekült és helyette egy embert találtak. Úgy tűnt, ezzel is beérik, mert lassan megindultak a stalker felé. Mikor visszatért lélekjelenléte, Till lassan balra fordult. Ha pont az ellenkező irányba menekülne, valószínűleg a hajtókhoz érne. Hirtelen elkezdett tiszta erejéből rohanni, a kutyák ugatva azonnal utána, mintha csak erre a jelre vártak volna. A terep kissé lejtett, megbotlott valamiben, bukfencezett egyet, majd ugyanazzal a lendülettel rohant tovább, az életéért futott.
Hallotta, hogy nyomában ott loholnak üldözői is, legalább három-négy. Már egy betonúton futott, majd 3-4 kilométer után egy kisebb városba ért. Minden elhagyatott volt, de nem volt ideje a tájban gyönyörködni, mert a dögök még mindig a nyomában voltak. Úgy érezte, nem bír tovább futni, még soha nem rohant ennyit, ilyen gyorsan. Már azon volt, hogy feladja, előveszi kését, és szembefordul velük. Talán egyet még megölhet. De nem tehette meg, mert a következő pillanatban karmok vájódtak a hátába, az egyik kutya beérte és rávetette magát. Hasra esett, az állat a hátán állt. Till várta az éles fogak érintését és a vele járó fájdalmat, majd a halált, volt barátnőjére gondolt. De a következő pillanatban lövés dördült és a kutya holtan fordult le róla. A stalker hátára hengeredett, egy másik dög éppen akkor készült ráugrani. Előkapta kését, és maga elé tartotta, a kutya beleugrott a pengébe, ami a markolatig elmerült a testében, az állat felnyüszített a fájdalomtól. Till közvetlen közelről látta a fogakat és az eltorzult fejet, amin nem voltak szemek. Az állat álkapcsa néhány centire csattogott az arcától, miközben torkaszakadtából üvöltött. Földöntúli sikoly volt ez, semmihez sem hasonlítható. Minden erejét összeszedve ledobta magáról a kutyát, ami még mindig nyüszített, majd felugrott késsel a kezében. Újabb lövés dördült és az állat már nem mozdult többé.
A lövés irányába fordult, nem messze egy kétszintes házat látott, aminek tetején egy férfi állt dragunovval a kezében. A fegyvert még mindig előző célpontja felé fordította. Majd – Tillről látszólag tudomást sem véve – abba az irányba fordult, ahonnan a stalker érkezett. Két kutya állt ott, kissé lemaradhattak a másik kettőtől. Egy darabig nem tudták, mit tegyenek, majd észbe kaptak, megfordultak és elkezdtek menekülni. Nem volt szemük, mégis tudták, hogy társaikat megölte valami, és az ellenfél túlerőben van. Újabb lövés dördült, az egyik menekülőt eltalálta a lövedék, de fél pillanat múlva már fel is pattant. Hallani lehetett a kutya kétségbeesett nyüszítését, ahogyan három lábon próbált továbbmenekülni. A dragunov újra elsült, az állatot földhöz vágta a lövés ereje, immár végleg. Az utolsó már nagyon messze járt. A stalker sokáig célzott, teljes csönd volt. Ismét elsütötte fegyverét. Till hallotta, ahogyan a hüvely a hat méter zuhanás után a betonra érkezik A lövés talált, az áldozat a távolban összeesett. Till ismét a ház felé fordult, de már nem volt senki a tetőn.
- Köszönöm – kiáltotta két légvétel között, még mindig lihegett a futás és az ijedség miatt.
Válasz nem érkezett. Elindult a ház felé. Az ajtóban három ember jelent meg, kettőnek fegyver volt a kezében, az egyik a draguvonos volt, aki megmentette, a harmadiknak csak egy pisztolytáska volt az oldalán.
- Üdvözöllek a klánunk területén, látom nem volt könnyű utad. – vigyorgott a fegyvertelen stalker – Engedd meg, hogy bemutatkozzak, Dimitrij vagyok, ő Andrej és ő, aki lelőtte a kutyákat, ő Alexander a mesterlövészünk alais Sasszem.
- A nevem Till.
A stalkerek biccentettek, de közben gyanakvóan méregették a jövevényt, aki láthatóan alig kapott levegőt, régóta menekülhetett a kutyák elől.
- Köszönöm, hogy megmentettétek az életemet. – lihegte, most vette észre, hogy kése még mindig a kezében van, odament az egyik tetemhez, beletörölte a véres pengét, majd elrakta.
- Nagy mázlid volt, öregem. Mi történt veled? – kérdezte Andrej.
- Kiraboltak, megleptek álmomban. Elvitték mindenemet, aztán mielőtt elmentek leütöttek. Próbáltam térkép nélkül kitalálni, tegnap reggel óta bolyongok. Aztán, azt hiszem, eltévedtem. Összefutottam ezekkel a kutyákkal 4-5 kilométerre innen, idáig futottam.
- Még szerencse, hogy az őrszemek észrevettek.
- Tényleg köszönöm.
- Szívesen – válaszolta Alexander szűkszavúan.
- Egyébként nem vagyunk messze a Zóna északi határától, nagyon nem tévedhettél el. – mondta Andrej.
- Nem tudom. Lehet, hogy körbe-körbe mentem egy darabig, ennyi idő alatt már ki kellett volna érnem.
- A lényeg az, hogy még élsz. Gyere, inkább menjünk be! Andrej, Alexander! takarítsátok el a tetemeket! – adta ki a parancsokat Dimitrij
A két stalker bement a házba. Egy fegyveres őr fogadta őket,
- Állítottatok őrszemet Alexander helyére?
- Természetesen, Főnök. – válaszolta az őr
A két férfi továbbment egy szomszédos szobába. Alig volt már vakolat a falakon, a legtöbb helyen csak a csupasz téglák látszottak. Egy lépcső vezetett fel az emeletre. A falon volt egy igen részletes térkép a környező területekről. Jelölve volt ez a bázis, és még néhány x is volt rajta. Till nem tudta mit jelenthetnek. A szoba két ablaka be volt deszkázva, kívülről be is voltak rácsozva, a többi földszinti ablakkal együtt. A szobában volt még egy rozsdás fémasztal, körülötte fémszékek. A két stalker helyet foglalt.
- Tehát ki akarsz jutni?
Till biccentett
- Nos, némi ellenszolgáltatásért cserébe a klán segíthet kijutni.
- Ez megoldható – egyezett bele az ajánlatba Till
- Vagy…
- Igen?
- Vagy ha eléggé meggyőződtünk a megbízhatóságodról – folytatta Dimitrij – csatlakozhatnál hozzánk. Jól megélnél belőle.
- És mit kellene csinálnom?
- Megvédeni a kinti világot.
Till kérdőn nézett rá.
- Gondolom, láttad, hogy mi a helyzet a Zónában. Képzeld el, ha mindenhol a világon ez lenne… A Zóna – ugyebár – eddig nem háborgatta a kinti világot, de szerintünk ez csak idő kérdése. Egyébként mások éppen ezért gyűlölnek minket. Szerintük nem szabadna beleavatkozni a Zóna életébe, ők azt mondják, hogy inkább eggyé kell vele válni, a részévé kell lenni, ha megismered és tiszteled, nem bánt, stb, stb. Szép szavak, a baj csak ott van, hogy nem biztos, hogy a Zóna sem akarja háborgatni a kinti világot. Előbb-utóbb terjeszkedni akar, mi ezt akarjuk megakadályozni. Volt egy olyan terv, hogy újra felrobbantjuk a reaktort, ez elpusztítana itt mindent, de beláthatatlan következményei lennének. A Zónának így csak egy kisebb területen van hatalma, a robbanás miatt viszont az egész világot bejárná a radioaktív por, savas eső hullana mindenütt, a többiről nem is beszélve. Tehát a helyzet csak rosszabb lenne. Így tehát megpróbálunk apránként úrrá lenni a problémán. Egyesével megölünk minden mutánst…
- Szép célok, de nem tudom, hogy sikerülhet-e.
- Hát igen. Elég kevesen vagyunk, de minden erőnkkel ezen vagyunk.
- Miből tartjátok fenn magatokat?
- Szerintem elég egyértelmű: relikviákat adunk el. Persze csak az Alphának. Nem akarjuk, hogy esetleg valami rossz kezekbe kerüljön. Az ENSZ Alpha Tudományos Kutatóbázisának, hivatalos nevén. Meg persze alkalmi munkákból, mint például a te kijuttatásod, mondjuk nagyobb hasznunk lenne belőled, ha velünk maradnál. Ha két napig életben maradtál felszerelés nélkül, azért tudhatsz valamit.
- Csak szerencsém volt. Ezt a belépést majd még meggondolom…
Csend.
- Nem kérsz inni valamit?
- De! Nagyon megköszönném.
- Van víz… vagy víz. – Dimitrij a választ meg sem várva odanyújtott egy kulacsot.
Till mohón elkezdett inni, megizzasztotta a hosszú futás. Közben visszaérkezett a két stalker. Alexander felment a lépcsőn, Andrej odalépett az asztalhoz.
- Főnök, Alexander szólt, hogy beszélni akar veled.
- Jól van, megyek. Maradj itt addig a vendégünkkel.
Andrej lerakta fegyverét az asztalra és leült Tillel szemben.
- Elég fiatalnak tűnsz, hány éves is vagy? – kérdezte Andrej
- ’93. május 14-én születtem
- Akkor… 22 éves vagy, ugye? 14-én? Az ma van. Boldog születésnapot!
- Köszönöm.
- Bocs, de nem készültünk ajándékkal – vigyorgott Andrej
- Semmi baj – mosolygott vissza Till
- Mióta is vagy a Zónában?
- Még csak egy hete.
- Tehát viszonylag még új vagy.
- Miért, te mióta vagy itt?
- Én? Én még a Főnökkel… Dimitrijjel érkeztem, lassan 4 éve.
- Akkor már sok mindent láthattál.
- El se hinnéd, ha elmesélném.
- Én itt már mindent elhiszek.
Till tekintete az asztalon heverő fegyverre tévedt.
- Jó kis fegyver, mi? Ismered? – kérdezte Dimitrij.
- Persze, groza, a bullpup ak. Gránátvetővel és távcsővel megspékelve. Szép csúzli.
- Azért valamivel több, mint egy csúzli… Milyen fegyvered is volt?
- AK74.
- Látod, ez majdnem ugyanaz, csak sokkal kisebb. A tusát leszedték, a markolatot meg előrébb rakták, a fegyver rövidebb lett, a cső viszont ugyanolyan hosszú – mutogatta Andrej büszkén a fegyverét – nemegyszer megmentett már.
- Lr300-ast, vagy ak-t tudtam csak szerezni. És én inkább az ak-t választottam.
- Szerintem egy stalkernek sokkal jobb választás, megbízhatóbb. Megmutatnád a késedet?
Till elővette kését, majd átnyújtotta.
- KaBar. Egész jó, tetszik. – tanulmányozta Andrej
- Nem spóroltam a fegyvereken.
- Jól is tetted.
- Hát igen, itt ettől függ az életed.
Dimitrij jelent meg a lépcsőn, megállt a második lépcsőfokon és leszólt:
- Andrej! Mutasd meg kérlek Tillnek az alvóhelyét.
- Oké Főnök.
Dimitrij ismét felment, Andrej visszaadta a kést.
- Ok. Na gyere, megmutatom, hol fogod tölteni az éjszakát.
Felvette fegyverét és elindult a lépcsőn. Till követte. Fent matracok voltak szétdobálva a földön. Egy-kettőn aludtak is. Fegyverüket és hátizsákjukat az alvók maguk mellé rakták. A szomszédos szobában a Főnök tárgyalt két másik emberrel.
- Na, ez itt egy szabad ágy – mutatott Andrej egy matracra – Nézz körül, de ne nagyon kóborolj el. Később felviszlek a tetőre is körülnézni.
- Jól van, köszi.
- Ne aggódj, biztonságban vagy. A bejáratot éjszaka elbarikádozzák, a tetőn is van két őr, ha bármi van, riadóztatnak.
- Ok
Levette mellényét, a hátulján karmolásnyomok voltak. Mellédobta zubbonyát is, ez nem sérült meg, szerencsére a mellényt nem tudta átkarmolni teljesen a kutya, ezért a háta sem sérült meg
- Veled meg mi történt, leégtél a napon? – kérdezte Andrej
- Nem egészen. Egy anomália volt, majdnem megsütött.
- Te aztán tényleg nagy mázlista vagy. Nem sokan ússzák meg ennyivel.
Till megigazította pólóját és leült a matracra. Mellénye egyik zsebéből előkotorta utolsó két szelet csokiját.
- Kérsz?
- Snickers? A kedvencem. Köszi.
Andrej leült vele szemben. Egy darabig még beszélgettek erről-arról, majd miután besötétedett mindketten nyugovóra tértek.
2015. 05. 15. 0756
Till arra ébredt, hogy a Főnök guggol mellette, a kezében egy csomagot tartott.
- Jó reggelt – köszönt Dimitrij
- Jó reggelt – mondta Till miután felült
- Gondolom éhes vagy. Ingyen nem adhatok élelmet, mert nekünk sincs sok, de üzletelhetünk. Nem tudsz valamit cserébe adni?
Till előkotort egy kisebb fekete cseppet egyik zsebéből.
- Ez megfelel?
- Tökéletesen! Ezért még jópár napig kaphatsz kaját. Honnan van?
- Találtam.
- Jó, nem számít. Tessék itt van a reggelid. Egyébként hogy döntöttél? Maradsz velünk?
- Maradok egy darabig. Csak amíg összeszedek valamennyi pénzt.
- Remek. Fél óra múlva gyere le, megbeszéljük, hogy hogyan tovább.
Miután a Főnök elment Till kibontotta a csomagot. Kenyeret és űrhajóskaját, egy műanyag palackban pedig vizet talált benne. Az angol feliratból annyit tudott kivenni, hogy a kaja elvileg csirke-ízű. Ettől elég messze állt, de azért jóízűen evett.
2015. 05. 15. 0830
Az asztalnál már ott ült Dimitrij és Andrej, Alexander a falat támasztotta, a sarokban ott volt dragunovja.
- Gyere, ülj le – mondta Dimitrij
Till helyet foglalt
- Nos. El kell vinni a relikviákat az Alphához. A dolog egyszerű lesz: odamentek, leadjátok a cuccokat, ellenőrzitek, hogy mindenért megkaptátok-e a pénzt, ami a listán van, aztán visszajöttök az ellátmánnyal. A pénzből 15% a tietek, úgy osztjátok el, ahogy akarjátok. Meg persze a szivacsok után Alexander kap 50-et, mert azt ő gyűjtötte be. A többi megy a közösbe. Ennyi lenne, uraim. Kérdés?
- Milyen hosszú az út és mikor indulunk? – kérdezte Till
- Körülbelül 20 kilométer, szerintem egy-két óra múlva indulhattok is.
2015. 05. 15. 1015
Andrej és Alexander a ház előtt álltak. Alexander kezében most egy AUG volt. A ház falának támasztva egy tömött hátizsák hevert. Till jelent meg az ajtóban.
- Készen állsz? – kérdezte Dimitrij
- Igen. Hol van a cuccom? A Főnök azt mondta, kapok egy zsákot.
- Ott. – mutatott Alexander a hátizsák felé – Te viszed a relikviákat. Ha megpróbálsz meglógni velük, megöllek. Ha mégis sikerül, jobb, ha a Zónát is nagy ívben elkerülöd, mert megtalállak.
- Jó, jó. Nyugi.
- Csak közöltem, mi a helyzet.
- Nyugi Sasszem, megbízható a kölyök. – nyugtatta meg Dimitrij.
Till hátára vette a zsákot, iszonyúan nehéz volt.
- Úristen mit pakoltatok ebbe?
- A klán következő havi ellátmánya. Ebből fogunk élni egy hónapig. Ennek az árából veszünk lőszert, gyógyszert, ruhát, fegyvert, mindent. – világosította fel Dimitrij.
- Mindenesetre jó nehéz.
- Ne nyavalyogj, inkább induljunk – mondta Alexander, majd elindult.
- A főnök azt mondta, hogy ne adjak neked fegyvert, de itt van ez a makarov. Nesze egy tartalék tár, remélem nem lesz rá szükség. – mondta Andrej és átnyújtott egy pisztolyt.
- Kösz
- Ne köszönd, majd kérem vissza, ha lesz sajátod.
Ezután elindultak Alexander után. A városban végig az úttest közepén sétáltak, libasorban. Minden teljesen kihalt volt. Till megpillantott egy Ladát az út mellett, járt a motorja, teljesen újnak tűnt. Furcsállta a dolgot, mert senki nem volt a közelében. Úgy döntött megnézi közelebbről.
- Állj!! – üvöltötte el magát Alexander
Till összerándult, majd kővé dermedten megállt.
- De hát mit csináltam? – kérdezte meglepődve
- Majdnem meghaltál, azt csináltad, te barom. – szidta Sasszem
- Nem csináltam semmit, csak meg akartam nézni ezt a kocsit közelebbről. Jár a motorja.
- Igen, már több mint 3 éve. Legalábbis én azóta vagyok itt. Ne menj a közelébe!
- Jól van, szerencsére nem történt semmi, hagyjátok abba! – szólt közbe Andrej – De azért tényleg figyelj oda jobban Kölyök! Jó?
- Jó, jó, bocsánat… De hogy-hogy 3 éve?
- Tudja fene, vannak furcsább dolgok is a Zónában – magyarázta Andrej – Egyébként van az több is, mint 3 év. Mi 3 éve jöttünk ide, ez azóta itt van, és azóta ugyanígy jár a motorja. Egyszer már meghalt itt egy emberünk, túl közel merészkedett. Vigyázni kell az ilyesmikkel.
Csendben folytatták az útjukat. Nemsokára elhagyták a várost és egy erdőben haladtak tovább. Egy kisebb tisztáson mentek keresztül, amikor Alexander hirtelen megtorpant.
- Állj!
- Jól van, kerülünk jobbra – mondta Andrej, miután körülnézett
- Miért? Mi történt? – kérdezte Till
- Szúnyogpilis – válaszolta, majd grozájával a tisztás széle felé bökött
A tisztás másik oldalán egy 5 méter átmérőjű horpadás volt a földön. Tulajdonképpen nem volt túl feltűnő, csak egy kisebb gödörnek tűnhetett volna. Mikor Till jobban megnézte, látta, hogy körülötte a növényzet a horpadás felé hajlik. Mintha a szellő is arra fújt volna. Alexander nem szólt semmit, elővett zsebéből egy csavaranyát, és a horpadás felé dobta. Az anya egy darabig rendesen repült, majd hirtelen a gödör felé vette az irányt és krátert hagyva maga után elmerült a földben. Nem sokkal a föld alatt egy gravitációs anomália lehetett. Egy szúnyogpilis, ahogy a stalkerek hívták. A leggyakoribb anomália a Zónában. A veszélyes területet jobbra megkerülve folytatták útjukat.
2015. 05. 15. 1508
A három stalker egy elektromos kerítéssel körbekerített terület felé haladt. Jobbra és balra a Zónát határoló kerítés futott, a körbekerített terület másik vége már a Zónán kívül terült el. A kutatóbázis körül négy őrtorony állt, a határvonalon szabályos távolságban szintén őrtornyok helyezkedtek el, ameddig a szem ellátott. A kerítésen belül több épület állt. A kapu fölött a következő felirat volt olvasható: ENSZ Alpha Tudományos Kutatóbázis. A stalkerek a főbejárat felé tartottak. A kaput katonák őrizték, amikor meglátták őket, kibiztosították fegyvereiket. Lr300assal voltak felszerelve, terepszínű ruhát viseltek, nem savállót, mint a stalkerek. A Zóna határánál már nem esett savas eső, nem volt szükségük különleges ruházatra. Az őrtornyokból SVU-val felszerelt lövészek figyelték minden léptüket. Alexander haladt elöl, közvetlenül mögötte két társa. Amikor a kapuhoz értek megálltak. A két fél pár méterre állt egymástól, a katonák minden idegszálukkal rájuk összpontosítottak, kezükben tűzkészen tartották fegyverüket. Alexander egy hirtelen mozdulattal megigazította hátizsákját, a legközelebb álló katona azonnal rászegezte fegyverét. A cső alig 30centire volt a stalker fejétől. Látszólag nem ijedt meg igazán, de mozdulatlanná dermedt. Lassan leengedte kezét, farkasszemet nézett a puskacsővel.
- Doktor úr, három stalker van itt a Dutyiktól. – hallatszott, ahogy az egyik katona rádión beszél valakivel
- Jól van, már vártuk őket. Engedd be őket az udvarra. – lehetett hallani a választ a rádióból.
A katona a parancsot hallva leeresztette fegyverét, de még mindig éberen figyelt.
- Fáradjanak be! – mondta kelletlenül, majd félreállt az útból
A stalkerek átmentek a kapun, fél tucat katona követte őket. Egy fehérköpenyes férfi jelent meg, odament az egyik katonához, mondott neki valamit, majd mindketten a stalkerek felé indultak.
- Vedd le a zsákodat! – mondta Andrej
A katona már nyúlt is érte. Elvette, majd eltűnt vele az egyik épületben.
- Megkaphatnám a listát? – kérdezte a doki.
Alexander elővett egy összegyűrt papírlapot a zsebéből és átnyújtotta. A doki elkezdte áttanulmányozni.
- Egész szép – zsebéből előhúzott egy köteg pénzt és átnyújtotta a stalkernek – az ellátmányt nemsokára felpakolják a kocsira, szokás szerint a város határáig elvisszük.
- Mint mindig, Bill – mondta Alexander
- Jól van… Akkor egy hónap múlva – mondta Bill majd megfordult és elment.
A stalkerek még álltak egy darabig. Nem messze egy UAZ-ra 2 katona pakolt fel egy zöldre festett faládát. Az egyikük intett a stalkereknek, hogy jöhetnek.
- Szerbusz Kutya! – köszönt a katonának Alexander
- Üdv Sasszem! Mi újság felétek?
- Elvesztettünk még két embert, viszont úgy tűnik, van egy újoncunk – mutatott Tillre – Till a neve. Valószínűleg ezentúl ő fog kísérni engem meg Andrejt.
Kutya biccentett az újonc felé.
- Ezek szerint Farkas az egyik halott.
Andrej bólintott.
- Jól van, akkor azt hiszem, indulhatunk is.
Beszálltak a kocsiba és elindultak visszafelé.
Fél óra múlva már a városka határában voltak. Kutya megállt, a stalkerek kiszálltak a kocsiból és lepakolták a ládát. A katona elköszönt a három stalkertől, majd elindult visszafelé az UAZ-zal. Till és Andrej cipelték a ládát. Nagyon nehéz volt, legalább egy mázsa. Alexander mellettük haladt, az AUG-ot a kezében tartotta és kémlelte az utcákat.
Nemsokára vissza is értek a bázisnak használt épülethez. Dimitrij üdvözölte őket. Alexander átnyújtotta a pénzt a Főnöknek, aki mindenkinek leszámolta a részét, a maradékot pedig elrakta. A ládát levitték a pincébe, ahol egy másik stalker ellenőrizte a tartalmát.
- Jól van, akkor holnap lőszerosztás – mondta, miután kipipált mindent a listán.
2015. 05. 15. 2042
Sasszem szokás szerint csendben eltűnt. Andrej és Till felment a tetőre körbenézni. Két őr kémlelte a környező területet. Egy halott város terült el körülöttük. A klán teljesen megtisztította a zombiktól és a mutánsoktól, talán csak egy-két patkány maradt a csatornákban, de semmi több. Két négyemeletes panelház is magaslott, még mindkettő állta a sarat, de nem sok választotta el őket attól, hogy összedőljenek. Egy mutáns tévedt az utcára, az egyik őr a vállához emelte puskáját és leszedte. Mosolyogva nézett társára, aki biccentett neki jelezve, hogy szép találat volt. A távolból lövések és vonyítás hangját lehetett hallani. A nap zöldesen készült lenyugodni. Minden a szokásos volt.
- Jól van Kölyök, holnap elmegyünk a Dealerhez és veszünk neked fegyvereket, meg mindent, ami kell. – mondta Andrej, majd ő is elkezdte nézni a naplementét – Szép, igaz? Ilyet csak itt lehet látni. Talán az egyetlen szép dolog a Zónában.
Till egyetértően bólintott.
Nagy Ádám
