Tarkovszkij - Stalker (1979) - [A Film]

  • Témaindító Témaindító bg_
  • Kezdő dátum Kezdő dátum
érdemes a googel-t használni , egyébként

Lassú, csendes, feliratos, hosszú, nélkülözi a gyors vágásokat, a látványtrükköket, de akinek van türelme kivárni a csodát, az szeretni fogja Andrej Tarkovszkij Stalker című alkotását!

A címszereplő Stalker, egyféle idegenvezető a Zónában, a tiltott övezetnek számító területen, ahová a titkos vágyaikat beteljesítők vándorolnak el. A film középpontjában az az utazás áll, melynek során Stalker az Írót és a Professzort vezeti be a Zónába. Ezen a területen egykor állítólag meteor csapott be vagy űrhajó szállt le, elpusztítva minden ott lévő életet és rejtélyes energiát hagyott hátra maga után. Korábban turisták mentek a Zónába, de vissza már nem tértek. Akinek mégis sikerült, annak megváltozott az élete. Zordon (Magányos Farkas), a korábbi vezető miután átlépte a küszöböt, rá egy hétre itt a világban dúsgazdag lett, majd felkötötte magát. Stalkert sem hagyja büntetlenül az övezet. A kislánya béna. A "Zóna áldozata". Ő maga pedig többször ült börtönben tiltott útjai miatt, mégis kész az életét is kockára tenni, csakhogy másokat elvezessen a boldogság megtapasztalásáig. Tisztelettel viszonyul a Zónához, s ezt megköveteli a vándoroktól is.
A területnek két határa van: egyiket rendőrkordon védi, mert az állami karhatalom tiltott övezetnek minősítette és lezárta. A másik a Zóna közepébe vezető küszöb, melyen keresztül a titkos vágyakat teljesítő szobába lehet jutni. Mert a mendemondák úgy tartják, a Zónában teljesülnek az ember kívánságai.

A film rendezője a szimbólumok nagymestere volt. A Zónába utazás átkelést jelképez a gyakorlati világból a spirituális világba. Befelé jutás a saját lényünk középpontja felé. Stalker szerepe a lelki vezetőé, ki nem mutathatja az utat a másik kettőnek, csupán segítheti őket abban, hogy megtalálják saját útjukat lelkük mélyére. A Tudós és az Író morális és etikai kérdésként kezelik ezt a problémát, mert érzik, hogy életük legfontosabb pillanata következett el. Rájönnek, hogy a csoda a belső megváltozás, a hit képességének visszaszerzése. A tudatosan vállalt átlépés az egyetlen lehetőség, amin keresztül a szobába juthat az ember.
A Tudós úticélja, hogy elpusztítsa a Zónát, nehogy valaki zsarnoki vágyaitól vezérelve lépje át a küszöböt, s elpusztítsa az egész világegyetemet. Hosszas birkózás, veszekedés után a professzor más belátásra jut. Ő a titkok szobájának küszöbéig jutva ezt a belső utat tette meg. Stalkert pedig elviselhetetlen fájdalommal tölti el a Tudós és az Író vonakodása, s hogy nincs kit bevezetnie a szobába. Stalker a hit embere, aki másokat is hitre tud vezetni. Nevezhetnénk a Zóna papjának, kinek alakja mélyen az orosz hagyományba gyökeredzik. A szerzeteshagyományban ugyanis Stalker alakjának a sztarec felel meg. Pontosabban szólva Zosszima sztarec alakja a Karamazov testvérek c. Dosztojevszkij regényben. Az orosz hagyományban a sztarec az a lelki vezető, aki megkapta a megkülönböztetés karizmáját.

Egyikük sem lép be a szobába, mégis egészen más emberként térnek vissza a valóságba. Stalker szeretné a saját igazi közegébe, a Zónába vinni családját. Nyakába is veszi járásképtelen kislányát, kinek fejkendője, bekötött feje az egyetlen karakterisztikus utalás Oroszországra, ill. a történet helyszínére. Mégis a nyitóképsorban látott lakásba tartanak. Stalker ágynak dől és vonaglik, értelmetlennek érzi áldozatvállalását, és mert nincs aki átlépje a küszöböt, azaz nincs aki bízna szíve tiszta vágyaiban, nincs már olyan ember, aki hinne!

Eközben kislánya a konyhában olvas, s tekintete megmozdítja az asztalon lévő poharat, míg a néző Beethoven Örömódáját hallhatja. A győzelem, a hit megnyilatkozása ez. Azé a csodáé, mi már csak erkölcsi csoda lehet, csak erkölcsileg teljesülhet, erkölcsileg következhet be, egészen odáig, hogy minden technikai trükk nélkül - a puszta tekintet ereje elegendő lesz ahhoz, hogy a holt tárgyakat megmozdítsa az asztalon.

A szovjet filmkészítés meghatározó alakja Andrej Tarkovszkij, a nagy formateremtő művészek közül való. A korproblémákat az egyén gondjának tekintő művész, aki az emberiség gondjaira figyel, miközben eredeti módon merít az orosz szellemiség, a múlt századi hagyományait folyamatosan őrző orosz értelmiség élet- és gondolkodásmódjának, kultúrájának örökségéből.
Magától értetődő természetességgel közlekedik az álmok világában, nem magyarázkodik, csak formát ad látomásainak a legsúlyosabb, de egyszersmind legképlékenyebb közegben. Olyan művész, ki katasztrófaként éli meg, hogy a modernitás racionalizmuskultusza elfeledtette az emberrel saját örök, spirituális értékeit, elszakította az embert a közösségtől és önmagától. Ráadásul abban a korszakban kellett létrehoznia művészetét, amikor az orosz civilizáció - a 60-as évekbeli utolsó virágkora után - kimúlt. Két világ között állt, és egyikben sem volt otthon.

Éppúgy mint főhőse, ő is lelki vezetőként működik, aki segít nézőinek megtalálni az utat önmagukhoz.

http://www.sulinet.hu/tart/fcikk/Kjb/0/19349/1
 
Ma néztem meg a filmet sok köze nincs a játékhoz de valmi eszméletlen komoly volt a hangulat meg iszonyat nyomasztó "akik a boldogságot keresik" AMúgy akönyvet is olvasom de a könyv elje ami kb a fele az nincs benne a filmben. Ha valkit érdekel ,hogyan szereze meg felirat minden az dobjon egy privi üzenetet.
 
Hétvégén volt szerencsém megnézni a filmet.
Lenyűgözött.
Azt hiszem,a játékot is picit más szemmel fogom nézni ezentúl.
 
Hmm. akit érdekel: video.google.com-on fentvan az egész Tarkovsky féle STALKER film, angol felirattal.
ez asszem nem warez, úgyhogy nem gáz info :)
meg remélem nem vagyok vak, és nem volt beírva hússzor már.
ha mégse akkor DEL :)
 
Bl/lKTOP":2w9mr0dq mondta:
De " WTF" jó benne?! :cry: lol2

Az hogy ez nem egy akciófilm klón amikor unalmas sztori mellett szétlövik egymást az emberek egy bombázóval az oldalukon, hanem egy film amin el lehet esetleg gondolkodni. Van akinek ez tetszik. Nem baj ha neked nem, de hidd el, hogy sok rajóngója van.
 
Tehát aszondod, h azé jó, mee el lehet rajt gondolkodni, OK. Lehet: nekem túl nagyok voltak az elvárásaim, amíg nem láttam a filmet...
 
mér mit vártál?:D hogy egy pörgős akciófilm lesz? leakasztják a hátukról a kalasnyikovot mennek snorkot lőni, ha meg véletlenül elnyelnek egy kis dózist akkor vodkát isznak rá?
nem lenne unalmas film, de ez nagyon nem erről szól
 
Nem hiszm, hogy az eredeti Tartakovszkij lenne, én csak azért "imádkozom", hogy ne egy hatásvadász happyendes szar legyen.Hanem meglegyen bene a tisztelet a "zónával szemben".Hogy az ember érezze rajta, hogy nem egy sétagalopp, és még a tapasztaltabbak is félnek, meg hasonlók.
 
Lenne egy aprócska felvetésem.
Gondoltam veszem a fáradtságot, és megkeresem a Stalker filmet.
Egyszer már gondoltam erre, és akkor valami régi vackot sikerült leszedni. Annyira unalmas volt, hogy nem bírtam végignézni, és kikapcsoltam.
Most ismét rászántam magam hogy egye fene megkeresem, hátha van egy másik film, annyira nem lehet rossz, ha ennyire felkapták. De csak azt a régi vackot találom
És lenne egy aprócska észrevételem, hogy a Pi…. ába lehet az hogy a Csernobil robbanás 1986 ban volt és utána jött létre a zóna, a film meg 1979 ben készült.
Ha jól értelmeztem az olvasottakat valami meteorit becsapódásnál jött létre a zóna, a filmben.

A következtetésem, az hogy ennek a filmnek semmi köze nincs a Játék Stalkerhez
Azt hittem a film valami előzmény, vagy ilyesmi ami a játék egy alapja vagy hasonló, de nem, köze nincs a kettőnek egymáshoz.
 
Annyi köze van a játékhoz, hogy van a Zóna, a benne tevékenykedő illegális kincskeresők, a sztalkerek, meg van egy szoba ahol a kívánságok teljesülnek.
Igen, a zóna valamilyen kozmikus történés hatására jött létre, az lehetett meteorzápor, vagy űrlakók látogatása.
Aki azt hiszi, hogy köze van a játékhoz és az atomkatasztrófához, hát akkor az ne nézze meg.
 
Hát igen, annak nem való.
Én is emiatt háborodtam fell, mert azt vártam, hogy a katasztrófa után játszódik a történet, mikor még nincsenek stalkerek. frakciók a zónában, csak egy-két felfedező, kalandor. De mivel utólag derült ki számomra hogy a film és a játék, két külön világról szól, így egy nagy csalódás volt.

Az viszont érdekes, hogy a könyv amiről készült a film, ott már említést tesznek képződményekről, amik szerepelnek a játékban.
Mivel, a filmnek akkor nagy sikere volt, nyoma maradt az emberekben, és a filmet inkább úgy kel megtekinteni, mint egy ötletadó, a játékhoz.
 
1972-ben jelent meg a Sztrugackij fivérek könyve, a Piknik az árokparton. A nagy siker után a könyv felkeltette az egyik mindmáig legnagyobb filmrendezõ: Tarkovszkij érdeklõdését. A magyar kiadás
elõszavában a szerzõk leírják, a rendezõt csak az alapötlet érdekelte, létezik egy egy hely, ahol teljesül
egy kívánság. Tarkovszkijnak az volt a fontos, hogy megmutassa, hogyan viselkedik az Ember, ha ilyen
végleges döntési szituációba kerül, a zóna ehhez csak a "tecnikai" hátteret jelenti.
A magyar kiadás éppen ezért két regényt tartalmaz: a Piknik az árokpartont - ez a 35 ével késõbbi S.T.A.L.K.E.R. játék alapja, és a Sztalkert, azt a regényt, amit Tarkovszkij elképzelése alapján forgatóalapnak írtak.
Tarkovszkij filmes nyelve rendkivül egyedi - érdemes megnézni az Andrej Rubljovot vagy az Iván gyermekkorát is. Aki nagyon türelmetlen és már az elsõ 5 percben akciróra áhítozik, az bírja ki, hogy nincs rohanás, mert ezek a fimek elvárják a nézõtõl, hogy idõt szánjon a megnézésükre, és a szinészi játékon
keresztül kell megérteni a jellemeket, hozzáállást, stb.
(Aki már látott Tarr Béla filmet, az tudja mire gondolok. Tarr Bélát egyébként melegen ajánlom.)
 
Szerencsére olvastam pár hozzászólást és leírást a filmről mielőtt nekiláttam volna a megtekintésének.
Nekem egy elég vegyes képem volt a filmről. Hiányoltam belőle a cselekményt de utóbb rájöttem, hogy a rendező pontosan a hangulat miatt készítette ilyenre. A történet üzenetét a hangulat határozza meg és azt szinte csak így lehet filmmel "átüzenni" vagy közvetíteni.
Azt sem szabad elfeledni, hogy mikor és hol készült a film !
Figyelembe véve a tényt, hogy az 1. része újra kellett forgatni valamint azt, hogy a hatáshoz a film (v a készítője) megköveteli az elmerengést tehát a nézőt is bevonja a folyamatba azt kell mondjam zseniális alkotás.
A méltatlankodókról eszembe jut a Kontroll c. filmrészlet Mukiról aki békésen szendereg a kecsapos sültkrumpliban miközben a Prof : " Muki a környezete produktuma". Sajnos jelenkorunkban hozzá vagyunk szokva, hogy mindent készen kapunk és nem (még véletlenül se kelljen) gondolkodni rajta. Az ifjabbaknak üzenem ez DIREKT van így mert aki nem gondolkodik (esetleg igénye sincs rá) azt úgy lehet terelni ahogyan akarják.
A másik meg Hofi Gézától származó idézet jut eszembe: „ Tudod mi a különbség a balf.sz és a jobbf.sz között? Mindkettő feláll, de a balf.sz hozzá is szól!”
 
Elnézést, rosszul vágtam, ki a lényeg a legutolsó blokkban kezdõdik, a többit kéretik átugrani.

belépés | segítség | alkalmazások | RSS | elõfizetés | akciók Nol.hu | NolBlog | NolTV | Hírmátrix | NolRandi

oldal tetejére Címlap | Belföld | Külföld | Gazdaság | Kultúra | Vélemény | Sport | Tud/Tech | Noller | Mozaik | A Lap
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem | Akciók
Szolgáltatások
Nyomtatott mellékletek
Nol.hu | NolBlog | NolTV | Hírmátrix | NolRandi | NolPiactér | Hírlevél | NolTwitter | BlogTwitter | RSS
Arcok | Hétvége | Karrier | Lakástrend | Lakáskulcs | Utazás | Kerékvilág | Európai Unió | Könyvszemle | Infovilág | Kritika | TV Magazin | Tudomány | Jótett
2013. február
28. csütörtök
web archívum

Belföld Külföld Gazdaság Kultúra Vélemény Sport Tud/Tech Noller Mozaik A Lap

Uj Péter: Tél tábornok Magnyitogorszkban
Uj Péter| Népszabadság| 2013. február 27. |20 komment

Cikk értékelésBe kell jelentkezni az értékeléshez!
KommentekBe kell jelentkezni a hozzászóláshoz!

nucleus | 2013. február 28. | 08:06:13

No, az emútnyócévezõknek (megjegyzem azok is hülyék voltak):

A buszpark jeletõs része olyan, amilyet UP leírt. És MOST olyan, nem nyolcéve.
Stadionokat (feleslegeseket) meg MOST építünk, amik helyett vehetnénk buszokat MOST - és nem kell hozzá buszgyárat építeni. Csak venni. MOST.

Ennek ugyan mi köze az elõzõ hülye bagázshoz? Meg a zunióhoz?


prfecó | 2013. február 28. | 06:01:44

Mi köze van a fõcímnek" Tél Tábornoknak Magnyítgorszkban " és az Ikarus buszhoz Budakeszin. Talán nem kellett volna lopni ennyit Budaõrsön. Lehetne ingyen buszjáratot Budaõrs , Budakeszi , Telki etc. költségén felállítani - tulajdonos, beruházó Uj Péter és Wittinghoff polgi vagy aki akar.
Pénzbe kerül , persze , hát fizessék ki , ha már oda költöztek , mert ott van munka.

BKV megszolgáltasson Budapestieknek.


Berzsián | 2013. február 27. | 23:40:13

Drága Jó Mamám. Nagyszerût írt Új Péter! Grat! Kimegyek a temetõbe:( Holnap ott kezdek.


smartdrive | 2013. február 27. | 23:35:37

a Djatlov-ügy 1959 februárjában volt


Tulipan19 | 2013. február 27. | 19:35:55

Azért az NDK-s HÉV-ek se semmik. Épp ma reggel a piros lámpánál számolgattuk ki, hogy minimum 43 éve járnak a XVI. kerületben. Akkortájt költözött ide a férjem és halvány kisgyermekkori emlékei között még megvan az elõtte levõ "gömbölyûorrú" hév (õ így emlékszik). Igaz, azok most sem áznak be, hiába no: a német ipar akkor is elõttünk járt...


macskajaj | 2013. február 27. | 18:06:13

Pixy1
tudom fiam csak nem akartam leirni a nevét nehogy feljelentsen személyi jogai megsértéséért hogy emlékeztettem a múltjára.
mert-tudtommal és elõre is elnézést kérve ha tévedek-legutoljára függetlenként,egy civil szervezet támogatásával indult.
szadesz híján.
egyébként 1990-ben és 94-ben a szadeszre szavaztam és ha azok és úgy vezetnék ma is a pártot akik akkor, lehet hogy ma is kapnának tõlem szavazatot.igaz õk akkor egyetértettek és együttmûködtek a fidesszel a komcsik ellen.
aztán meg lepaktáltak velük.


Adrian Monk | 2013. február 27. | 15:01:40

Úgy látom Uj Péternek is 2010-ben kezdõdött az idõszámítás. Semminek nincs elõzménye, minden onnan indul, az az origó, a baloldali emlékezet tiszta fehér lapja.
Arra aztán az íródott vastag nagybetûkkel, hogy ez a város élhetetlen és mivel 2010 elõtt nem volt semmi, vagy legalábbis az jótékony sötétségbe vész a gyakorlatilag nem létezõ politikai emlékezet kútjában, így szükségszerû, egyenesági következtetés, hogy errõl csak a mostani kormányunk tehet.


Taskent | 2013. február 27. | 14:01:02

Alapesetben cenzúrázva vagyok :-) haha.

Veszélyes szót írok le, vigyázat!

Süvegcukor


tódi | 2013. február 27. | 12:25:22

Megint elcsodálkozom a hülye amerikaiakon, akik dollármilliárdokat akarnak beleölni az idõutazás technikájának kutatásába.
Bezzeg a magyar nép zsenialitása ezt már meg is oldotta!
Éljen az Ikaruszos idõutazás!
Köszönöm az írást UP! Éreztem a szagokat olvasás közben.


Chomsky | 2013. február 27. | 11:08:11

... жил, жив и будет жить ...


Pixy1 | 2013. február 27. | 10:03:47

macskajaj | 2013. február 27. | 09:03:07

Budaörsön még mindig Wittinghoff Tamás a polgármester.
Ezt csak azért, hogy ma is tanulj valamit.


Szaladó | 2013. február 27. | 09:44:46

A nyomornak hamarost vége. Budaörsrõl nemsokára hófehér, kényelmes Volán-buszokkal lehet bejönni. A BKV nem megy ki odáig.
A városhatárnál át lehet szállni a negyvenesre (vagy kettõnegyvenesre? a jó anyjukat ezeknek az átnevezgetõknek!).


cogito ergo summa | 2013. február 27. | 09:11:51

jol el lett itt sok minden szurva


macskajaj | 2013. február 27. | 09:08:54

nucleus
ha nem értenéd:EU tagok vagyunk!
1.az állam nem tarthat fent buszgyárakat.ha igen akkor meg nem vehet tõlük buszt csak azért mert állami tulajdonú.érted?
2.ugyanezért nem menthette meg-a szoclib alatt eladott majd visszavett-malévet se.
3.stadionokat(meg kistelepülési útburkolatokat meg egyéb gazdaságilag nagyon ésszerû dolgokat)viszont szabad neki épitenie.ezzel munkát tud biztositani az épitõiparnak.meg kömunkát a falusi munkanélkülinek.
Ez szabad a kormánynak az EU-ban.ikarust gyártani,malévet menteni nem.

macskajaj | 2013. február 27. | 09:03:07

eloiro
UP-nagyon vigyáz arra,hogy utalásai megfejthetõek legyenek.de csak egyirányba.
budaörs felõl ahonnan õ buszozik sokáig azutolsó szadeszes volt a polgármester.
a rozoga ikarus-mint ahogy helyesen irod-a demszky által 20 évig vezetett fõváros cége a BKV tulajdona.
UP nosztalgiája kinek szól,az Ikarusnak?jogos!a Ganznak?jogos.az elveszett magyar iparnak?részben jogos.az elbukott szoclib világnak?na azért nem kár.
múló fiatalságának?hát ezzel mindannyian igy vagyunk.
de emigrálhat is magnyitogorszkba.ez most úgyis divatos téma.bár mióta plakátoznak a kanadaiak BAZ-ban megszünt a magyarországi diktatura is hiszen akik korábban politikai menedékjogot kértek miatta,azok-miután a lóvé kevesebb lesz és nem automatikus-hirtelen feladták üldözötti státuszukat.és tovább járnak az ottani ikarusokkal.dolgozni az üzemekbe.mint eddig is tették.


Gátõr | 2013. február 27. | 08:54:05

Úgy bizony: emútnyócév, mi több emúthúszév, sõt a piszkoskomcsik emútnegyvenéve, meg a német megszállás, a nyilasok, aztán az oroszok, de azokat kikergette a Viktor, aztán a piszkoskomcsi megbuktatták, emútnyócévben bújdosni volt kénytelen és nem tudott az eljövendõ immár emútháromra koncentrálni, de legalább vannak víziói: eljövendõhúszra:-)


eloiro | 2013. február 27. | 08:44:02

Nyilván ezek az Ikaruszok is az utóbbi két és fél évben öregedtek harmincat. Például a Demszky éra húsz éve meg se kottyant nekik. Amúgy ez egyáltalán nem a Stalker. Szimplán a periféria. Talán ha errõl is festene egy-két remek képet a hírportál-nagykereskedõ úr!


noway | 2013. február 27. | 08:36:28

nucleus | 2013. február 27. | 08:26:03

"MTI | 2012. december 18. kedd 20:11
Bemutatták kedden a nyáron forgalomba álló új buszokat Budapesten.

A VT-Transman nyerte a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt.-vel közösen kiírt busztendert, a 150 darab Mercedes Citaro jövõ júliusig állhat forgalomba Budapesten. A buszt kedden mutatták be a fõvárosban"


"Új csuklós buszok érkeznek Pestre
2013.02.05. 15:34 - Index |

Újabb csuklóbuszok érkeznek Budapestre, számol be róla honlapján a BKK. Ezúttal 25 használt busz érkezik, melyek korábban Genfben futottak"
2
És tedd még hozzá azt a 2010-tõl beszerzett 100 buszt még, amelyek már futnak a fõváros utcáin. Az pedig ismert, hogy milyen anyagi helyzetben vették át Tarlósék a BKV- és Budapestet.


nucleus | 2013. február 27. | 08:26:03

Nem kell hõbörögni! Öreg, likas buszok, na és? DE VANNAK/LESZNEK STADIONJAINK!!! Ez lebegjen az ázó utasok szeme elõtt, hogy a mi nagyszerû labdarúgóinknak és az õ remek szurkolótáboraiknak (akik miatt mellesleg kilóg az ülés belseje) viszont majd milyen jó lesz! EMPÁTIA és TÜRELEM, POLGÁRTÁRSAK!!! Meg ázás, de azt már úgy megszoktuk... :-))


Tömjén1 | 2013. február 27. | 08:20:33

Új Péter!

De jót irtál, Istenem. Ez most komoly.

HIRDETÉS

Harminc éve a topon
Népszabadság - Móricz Simon
„Az emberre néha azon az úton várnak a legnagyobb csodák, amelyre nem önszántából lép.”
Tarkovszkij: Stalker

URL
Uj Péter összes írása a NOL-on

A zseniális magyar kormány erre a hétre már megnyerte a téli csapadék ellen vívott háborút is. Kemény menet volt. Az emberfeletti erõfeszítés azonban meghozta napérlelte gyümölcsét, és a sötét felhõk oszolni kezdtek szeretett kis hazánk egérõl.

De ugorjunk még vissza múlt hétre, amikor a sötétség erõi ülték nedves torukat unos-untalan, és csak hullott, hullott az égi áldás, ami persze átok, de mindegy, az a lényeg, hogy valami IMF-szerû nemzetközi szervezet küldhette ránk, bankárspekuláns vagy idegenérdek a gyarmatosítás látható szándékával, vagy csak hogy simán eláztassanak bennünket.

HIRDETÉS

Ha amolyan törpelelkû idegenszerûségek volnánk, mint egy bajnaista, akinek még a szar is büdös, a káka is csomós, akkor egészen meg lettünk volna neszülve ezen a hónapos latyakon, hogy ennek az országnak a hó se megy, mások schillingmilliárdokat csinálnak belõle vagy mobiltelefongyárat, nekünk meg ez a csúszós, undormány mocsok, ez bír lenni.

Még a nagy gyõzelem elõtt egy héttel tartottam befele Budapestre Budaörsrõl, negyvenessel persze, vagy kettõnegyvenessel, nem tudom, van ez a hülye szokásunk, valami Kárpát-medencei szívcsakrasugárzós sámánizé lehet, hogy tízévente át kell számozni a buszokat, ettõl megy a világ elõre, mindegy, szóval mentem befele negyvenessel. Esett persze, mintha dézsából öntötték volna, vagy nem is dézsából, mert ezt a félig jeges, félig vizes, éles és hideg valamit nem szokták dézsából; a direkt ilyen idõjárási viszonyokra fönntartott snowboarddzseki kapucnija alatt kuporogtam, amíg meg nem jött az Ikarus. Vagy harmincéves.

Komolyan, csodálom ezeket a jármûveket. Hörög, csattog, köhög, majd szétesik, olyan hangokat ad a gyomra, mintha egy másodpercen belül fölszakadna a padlólemez, és a fölcsapó lángnyelvek közül elõtörne maga a Gonosz, az ufófejû jetidémon, aki 1952. február másodikán, az Urálban, a Halál hegye alatt elragadta Igor Djatlovot és nyolc egyetemista társát.

De megy.

Kétmillió kilométer van benne, de megy. Igaz, a végállomás úgy néz ki, mint egy elhagyott olajkút a tyumenyi oblasztyban, vastagon áll mindenütt a fekete nyálka. De, mondom, megy. És az a lényeg.

Tehát esik a vizes jég felülrõl, szél süvítget, jön az Ikarus, az ezeréves, csattog, hörög, ufójetidémon, de megy, fölszállok, szétnézek, néhány nyugdíjas kuporog, belül is kapucniban, a firkáktól már vastag ezüstös koszréteget kapott üléstámlák, a bélések kilátszanak, a huzatszövet mocskossága egyszerûn értelmezhetetlen és leírhatatlan, külön kis ökoszisztémák zsezsegnek a ritkás szövetszálak között, mindegy, megy. Sõt, olyan ismerõs, kedves meg minden. És akkor csepp-cseppcsepp, jön a nyakamra, és esik belül az esõ, de nem egy helyen, hogy ott beázik, és annyi, hanem mindenütt esik, az egész buszban, a tetõablakoknál jön befele, folyik végig a kapaszkodókon, de jön a burkolat alól, mindenhonnan, esik, határozottan csepereg a buszban, ezért ül mindenki kapucniban. Leülök én is a nedves mocsokra, visszaveszem a kapucnit, kuporgok tovább, mindenütt szürkeség, kosz, víz, nedvesség, csöpögés és a busz halálhörgése, Magnyitogorszk környéki bányavidék, 1967. Vagy nem, legyünk optimistábbak: konkrétan a Stalkerben vagyok. Voltam.

Nem pont ide illik, de máshová meg még inkább nem, talán, ha lenne egy Stalker elterjedettsége a
köztudatban topic.
 
Vissza
Top Alul