S.T.A.L.K.E.R. - Priboi Story v1.1

Hi

Én a cordonba a villanyoszlopot tudom tologatni is :wink: decsak lassan megy persze:) Volt,hogy annál a kék kőnél voltam a hangár mögött, véletlen
hozzáértem egy vas állványhoz és megilyedtem mert azthittem rámesik.:)

Amúgy szerintem jólnéz ki az a fa nincs baj vele:)De az a türkizkék kristály nemtudom mi :wink:
 
Amúgy a mostani 169.xx forcevarek mennyire jók a stalkerhez?
 
Én azt használok, megy vele rendesen.

kailniris":k604h85y mondta:
Ez az én hibám, annak idején még úgy tudtam, hogy egy ekkora méretű objectet, csak több darabban lehet betenni a gémbe, ma már persze másként látom. Az a gond, hogy rengetegeg objectet gyártottam, és az utólagos javításra nem maradt idő. Kijavítanám most is akár, de ahhoz, hogy a javítot verziót be lehessen tenni, az allspawnt is mósosítani kell. Az allspawn módosítás pedig a játék újrakezdését jelenti.
Amúgy dinamic lighting-al a hiba eltünik.

Mindegy, úgy is most jártam ott utoljára, nem bírom azt a környéket <:D> .
 
Army Warehouse-ban a lezuhant helikopternél felvettem a cuccot, gondoltam visszamegyek a bárba eladni amiket összegyűjtöttem, a Dutysoknál az egyik csávó ott feküdt a tűz mellett sérülten, adok neki egy medkit-et, erre kilép a game. Nézem a log fájlt, az meg tök üres :? .
 
hali

Az x18 labor kódját hol lehet előbányászni..valami rejtekhelyen van vagy hullánál?
Kiirtottam az Army Warehausnál mindenkit, a helikopternál sem találom:-((
Valami tippet kérek, ne mkonkrét helyet ha tud valaki :cry:
 
A blowoutnál csak nekem megy le kb 2re azfps em vagy van másnál is ilyen?
Hiába veszem le a fűsürüséget meg a többit alig lesz jobb :x
Szépek a virágok de kevesebbet kellett volna belerakni mert haldoklik a merevlemezem :|
 
Még mindig fagy mint a retek :x Hálózsákot meg nemtudtam venni.
Elöbb felszerelkezek jól és utána megyek az alagútba azért az SOS izéhez.
A bár elött a rohadt kutyák kigyilkoltak de utána a jobb oldalon haladtam nem a kőúton és eljutottam a kerítésig onnan meg felugrottam a dombra ahová
elvileg nemlehet felmenni.Végigmentem a peremén és onnanm lőttem ki a kutyákat.Arra sétáltak az Enemysek és piros volt tőlük a célkereszt és észre se vettek kilőttem mindet.Remélem nembaj hogy leöltem őket.
A bárba meg bementem,megszólitom a csapost és kilép a game :cry:
ilyenkor mit lehet tenni?A fagyás meg nemtudom miért van de nagyon szaggatni kezdett a játék a merevlemezből meg másodpercenként töltés hang hallatszik lol2 nemtudom miez.
 
Valószínűleg, kevés ram van a gépedben amiatt csörgeti a vinyót, az alacsony fps valószínűleg a kis teljesítményű videókártya miatt van.
 
Úgylátszik most megjavúlt,felraktam a 169.21 et.
Csak valaki elárúlhatná hogy mért fagyok ki amikor a bárossal akarok beszélni.jólenne cuccokat eladni neki meg venni is mert így nemtudom folytani
a gamet :? :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:
 
másold be ide a log file végét, addig nem fogunk tudni segíteni
 
Ami a stalker shoc/logs ban van? ott az xray_rendszergazda van

FATAL ERROR

[error]Expression : fatal error
[error]Function : CInifile::r_section
[error]File : E:\stalker\patch_1_0004\xrCore\Xr_ini.cpp
[error]Line : 342
[error]Description : <no expression>
[error]Arguments : Can't open section 'outfit_niphty_m1'

remélem erre gondoltál.
 
Igen erre gondoltam. Úgy tûnik dezodor valami olyat tett be a Barkeephez, vagy spawnolt valamit, ami nincs benne a játékban.
Csak gondolom elfelejtette kivenni, ez valami ruha lehet, az outfit-bõl következtetve. Nem tudok vele mit kezdeni mert nekem nincs fent a Priboi, majd dezodor segít.
 
akár hogy keresem nincs benne ilyen. ez niphy tutorial cucca, nem lehet hogy vmit mégis mergeltél? vagy fentmaradt vmi régiség? mert az vicces, hogy nem hivatkozik a mod rá...
 
Mi az hogy mergeltem?az mi? másik mod nincs mellette.Akkor volt ilyen a weight mod felrakása után hogy kilépett a megszólításkor de aztán leszedtem és jólett.sajnos most nemtudom felrakni az alapgamet de leszedem a priboit és újrarakom meg kezdek új játékot.Bár már összeszedtem egy csomó cuccott :x a merevlemezszenvedés meg rejtély.
 
Jo reggelt...

nálam eddig még nem volt semmi különösebb baj a progival..kivéve ha meghalok és néha kilép......De amugy a barban is beszélhetek, vásárolhatok, ilyeneken nem fagyott még ki.........és merre lehetnek kb a labor kódjai?? találtamm már 3 pendrivet, 12 fémtáskát, 3 dokumentumot, ill egy 4. is van az Army Warehausban ahol régen a Bulldog gránátvető volt , a pincében, de akkor beindul egy számláló hogy 20 percen belül antivirust kell vennem,ami 600 000 rubelbe kerül...TB kártya nélkül:-))))))
 
Végre kipróbáltam DX9 alatt is a Priboit. Ütős lett! Az elején a piros fák nem is látszanak...
A híd alatt nem tudok beszélni Kuznyecov majoral, ilyenkor mi történik? :roll:
Új, update-elt verzió mikor lesz?
 
Újrakezdtem és mostmár nemfagy ki a bárosnál.Megcsináltam az alagút végén lévő dolgot,és most csak azUHSF dokumentum van feladatként
amit a bár területén kell keresni.legalábbis azt írja a szöveg végén a feladatoknál,nemtudom hogy megtalálom e valaha.
A másik meg hogy hol tudok állítani a súlyon?régebben írta itt valaki hogy az actorba és a systembe kell asszem,átállítottam de maradt az 50 kiló.
Nekem qrvakevés 60 kiló mert így abból áll a játék,hogy gyűjtögetem a cuccot
és eladom.Tudom hogy ez az egyik lényege a játéknak de hajnal négyig csak ezzel szenvedtem,hogy tudjak venni egy normális fegyvert ami persze rohadt drága.A ruha az meg a másik luxuscikk a merc suitot meg nem leltem az elején sehol.
:x
 
Vissza
Top Alul