DVD-n már kapható a film, meg is szereztem, nekem tetszett nagyon. Az új részben a Megtorló sokkal keményebb, nem teketóriázik mindenféle tervezgetéssel meg csapdaállítással (mint a 2004-es változatban), egyszerűen lemészárol mindenkit akit ér lövés1 :twisted:
Nekem a Thomas Jane-es változat keltette fel az érdeklődésemet a karakter iránt (nem lettem rajongó, de érdekelt), és az alapján a kevés alapján amit tudok Punisherről a War Zone sokkal közelebb áll a képregénybeli antihőshöz.
A film maga esztétikailag nem egy mestermű, akad benne bőven hiba, néhol fakocka egyszerűségű és dramaturgiailag pocsolya mélységű párbeszéd (pl. amikor a pappal lekizik a templomban), kissé erőltetett dolgok (kislánynak nagyon szimpatikus a főhős, azt meg a saját kölykére emlékezteti), de hát egy ilyen filmet az ember nem a humán kapcsolatok mélytengeri elemzéséért néz meg az ember anyjának a gyermeke, hanem a tömény erőszakért. Megfelelő belső morbidság esetén néhány jelenetet még viccesnek is találhat az ember.
A szinkronról érdemes elmondani hogy a mostani hulladék-szintű és agyoncenzúrázott ertéelkluppos szinkronokhoz képest a film magyar alámondása egészen jóra, szabadszájúra sikerült, bár elfordítások akadnak (nyilván a fordítómester szótárból fordította a filmet, Jigsaw nem azért Jigsaw mert fűrésszel szeret gyilkolni, hanem mert az angol nyelvben ez a szó kirakóst is jelent, és ugye azért vette fel ezt a nevet, mert az arca erősen emlékeztet egy kirakóra, más kérdés hogy egy "Kirakós" nevű főgonosz inkább kelt a magyar nyelvű közönség soraiban röhögőgörcsöt mint félelem miatti gyomor- és bélgörcsöt)
Mindösszesen elmondhatom a filmről hogy egy korrekt "felső" B kategóriás akciófilm, Jean-Claude Van Damme és Steven Seagal legújabb filmjeitől klasszisokkal jobb. Kötelező Megtorló fanatkusoknak, ajánlott akciófilm rajongóknak, nem ajánlott műveltségi sznoboknak, minden mögött túl sokat látni akaró túlgondolkodóknak és romantikus lelkületű ártatlan lánykáknak (ha ez utóbbi még létezik egyáltalán

)