tzs
Tag
- Csatlakozás
- 2008.06.04.
- Üzenetek
- 3,298
- Reakció pontszám
- 3
Popper Péter: Hogyan öljük meg magunkat? (Terror News 48.)
1. Jól képzett öngyilkos soha még csak célzást sem tesz öngyilkossági
terveire. Aki meghalási szándékáról beszél, az két hatást ér el ismerõsei
körében:
Amíg él: "Csak jártatja a száját, úgyse meri megtenni!"
Amikor meghalt: "De sokáig lamentált szegény, amíg rászánta magát!"
Halálunk mindenkinek legyen meglepetés; életünk frappáns zárópoénja!
2. Soha nem szabad búcsúlevelet írni. A búcsúlevél hitetlenné teszi életünket
és halálunkat. Ha még van mondanivalónk az élõk számára - mondjuk el nekik. Ha
még maradt ütésünk és simogatásunk - üssünk és simogassunk. De "visszaszólni a
megsemmisülésbõl" - ez szánalmas és megvetésre méltó. Azt bizonyítja, hogy
gyávák voltunk cselekedni életünkben és elnémulni halálunkban.
Ha a halálnunk nem elég büntetés azoknak, akiket meg akarunk büntetni
szeretetünkért, akkor egy szemrehányó levél aligha kelt nagyobb bûntudatot
bennük. De gyanúba kerülünk, hogy ezen primitív módon még egy kicsit tovább
akarunk élni.
3. A tisztességes öngyilkos nem végrendelkezik. Nincs komikusabb annál, mint
amikor egy ember az örökkévalóság kapujából visszafordulva, még gyorsan polgári
jogi ügyeket bonyolít. Ne röhögtessük már ki magunkat.
4. Öngyilkosságot soha nem követünk el családi vagy ismeretségi körben.
Önkéntes halálunk csak a legzártabb magánügyünk lehet. Ezért az öngyilkosjelölt
utazzon el meghalni, a legjobb, ha külföldre távozik. Erre a célra még kölcsönt
is szabad felvenni. Hátrahagyott javainkból majd megtérítik az illetékesek. Az
ember ne spóroljon a halálán.
5. Esztétikusan kell megölnünk magunkat. Jó ízlésû ember nem csinál
horrorfilmet a halálából. Ezért szigorúan tilos:
- mindenféle tárgyat magunkba szúrni, ereinket felvágni - mert a seb, az
alvadt vér gusztustalan;
- felakasztani magunkat - mert a kilógó nyelvû, püffedt, fekete arcú
hulla ijesztõen csúnya és groteszk;
- kinyitni a gázcsapot, vízbe ugrani - ugyanezért;
- levetni magunkat valamilyen épületrõl - mert az eldeformálódott test
méltóságát vesztett és értelmetlen húshalmaz;
- gyógyszereket, vegyszereket enni nagyobb mennyiségben - mert öntudatlan
állapotunkban könnyen magunk alá csinálhatunk. Sõt, ha ügyetlenek vagyunk,
halál helyett csak meghülyülünk, és életfogytiglan ápolhatnak minket.
6. Ezért az elegáns ember, aki ad az esztétikumra, a kezdetleges módszerek
helyett:
- Éhen hal. (Egyáltalán nem kell enni, 2-3 nap múlva már nem érezzük az
éhséget. Kellemesen bágyadtak leszünk. Közben igyunk, de csak tiszta vizet,
hogy ki ne száradjunk, mert nagyon kellemetlen és rossz szagú [acetonos]
lesz a leheletünk. A végén egyre többet fogunk aludni, majd
"szívgyengeségben" [általános keringési összeomlás] csöndesen és
valószínûleg álmunkban elhalálozunk.)
- Megfagy. (Egy üveg jó konyak társaságában elhever egy havas erdei
tisztáson, és addig nézi a csillagokat, amíg ringató kábulatban átsuhan a
nemlétbe.)
7. Öngyilkosságból csak jelesre lehet vizsgázni. Vagyis meg kell halni. Akit
pótvizsgára utasítanak megmentés útján - az süllyedjen el röstelkedésében. Nem
komoly ember. Az élõk között van a helye.
8. Az elkeseredettség, a kétségbeesés a legkevésbé alkalmas lelkiállapot
arra, hogy befejezzük az életünket. Ilyenkor csak a dilettánsok követnek el
öngyilkosságot. E szabály hátterében a következõ meggondolás lappang:
Materialisták számára: Életünk ritmusosan lélegzik, mint minden, ami él. Van
dagálya és apálya, felemelkedése és alázuhanása. Létünket a paradoxon nagy
törvénye szabályozza, amely azt tanítja, hogy mennél nagyobb erõvel taszítanak
a körülmények lefelé, annál inkább megnövekszik a felhajtó erõ, és elõbb-utóbb
érvényesül. Éppen úgy, mint amikor egy parafadugót nyomunk a víz alá. Ezért aki
a kétségeesés mélypontján öli meg magát, bizonytalan szívvel lép ki az életbõl,
mert sejti, hogy a dolgok közeledõ jóra fordulásáról mond le.
Idealisták számára: Végül mégsem lehet tudni, hogy nincs-e a dolgoknak odaát
folytatása. S minden vallás és misztika egyetért abban, hogy változtatni -
önmagunkon, kapcsolatainkon, érzelmi állapotainkon - csak itt, e földi életben
lehet. A túlsó síkon csak szemlélet van és megítélés. Ezért a dilettáns
öngyilkos a legrosszabb csapdába esik bele: éppen azt az elviselhetetlen
lelkiállapotot konzerválja idõtlen idõkre, ami elõl az öngyilkosságba menekül.
Úgy marad.
9. Ezért akkor kell megölnünk magunkat, amikor elégedettek és boldogok
vagyunk. Egyedül ez az öngyilkosság hiteles, mert bizonyítja, hogy nem
gyávaságból, menekülésképpen vagy önutálattól sarkantyúzva távozunk az élõk
sorából, hanem azért, mert megvetjük az életet amúgy egészében, örömeivel és
sikerajándékaival egyetemben. Az ilyen öngyilkosságot soha nem bánjuk meg, és
példaképpé válhatunk minden idõk következõ öngyilkosai számára.
1. Jól képzett öngyilkos soha még csak célzást sem tesz öngyilkossági
terveire. Aki meghalási szándékáról beszél, az két hatást ér el ismerõsei
körében:
Amíg él: "Csak jártatja a száját, úgyse meri megtenni!"
Amikor meghalt: "De sokáig lamentált szegény, amíg rászánta magát!"
Halálunk mindenkinek legyen meglepetés; életünk frappáns zárópoénja!
2. Soha nem szabad búcsúlevelet írni. A búcsúlevél hitetlenné teszi életünket
és halálunkat. Ha még van mondanivalónk az élõk számára - mondjuk el nekik. Ha
még maradt ütésünk és simogatásunk - üssünk és simogassunk. De "visszaszólni a
megsemmisülésbõl" - ez szánalmas és megvetésre méltó. Azt bizonyítja, hogy
gyávák voltunk cselekedni életünkben és elnémulni halálunkban.
Ha a halálnunk nem elég büntetés azoknak, akiket meg akarunk büntetni
szeretetünkért, akkor egy szemrehányó levél aligha kelt nagyobb bûntudatot
bennük. De gyanúba kerülünk, hogy ezen primitív módon még egy kicsit tovább
akarunk élni.
3. A tisztességes öngyilkos nem végrendelkezik. Nincs komikusabb annál, mint
amikor egy ember az örökkévalóság kapujából visszafordulva, még gyorsan polgári
jogi ügyeket bonyolít. Ne röhögtessük már ki magunkat.
4. Öngyilkosságot soha nem követünk el családi vagy ismeretségi körben.
Önkéntes halálunk csak a legzártabb magánügyünk lehet. Ezért az öngyilkosjelölt
utazzon el meghalni, a legjobb, ha külföldre távozik. Erre a célra még kölcsönt
is szabad felvenni. Hátrahagyott javainkból majd megtérítik az illetékesek. Az
ember ne spóroljon a halálán.
5. Esztétikusan kell megölnünk magunkat. Jó ízlésû ember nem csinál
horrorfilmet a halálából. Ezért szigorúan tilos:
- mindenféle tárgyat magunkba szúrni, ereinket felvágni - mert a seb, az
alvadt vér gusztustalan;
- felakasztani magunkat - mert a kilógó nyelvû, püffedt, fekete arcú
hulla ijesztõen csúnya és groteszk;
- kinyitni a gázcsapot, vízbe ugrani - ugyanezért;
- levetni magunkat valamilyen épületrõl - mert az eldeformálódott test
méltóságát vesztett és értelmetlen húshalmaz;
- gyógyszereket, vegyszereket enni nagyobb mennyiségben - mert öntudatlan
állapotunkban könnyen magunk alá csinálhatunk. Sõt, ha ügyetlenek vagyunk,
halál helyett csak meghülyülünk, és életfogytiglan ápolhatnak minket.
6. Ezért az elegáns ember, aki ad az esztétikumra, a kezdetleges módszerek
helyett:
- Éhen hal. (Egyáltalán nem kell enni, 2-3 nap múlva már nem érezzük az
éhséget. Kellemesen bágyadtak leszünk. Közben igyunk, de csak tiszta vizet,
hogy ki ne száradjunk, mert nagyon kellemetlen és rossz szagú [acetonos]
lesz a leheletünk. A végén egyre többet fogunk aludni, majd
"szívgyengeségben" [általános keringési összeomlás] csöndesen és
valószínûleg álmunkban elhalálozunk.)
- Megfagy. (Egy üveg jó konyak társaságában elhever egy havas erdei
tisztáson, és addig nézi a csillagokat, amíg ringató kábulatban átsuhan a
nemlétbe.)
7. Öngyilkosságból csak jelesre lehet vizsgázni. Vagyis meg kell halni. Akit
pótvizsgára utasítanak megmentés útján - az süllyedjen el röstelkedésében. Nem
komoly ember. Az élõk között van a helye.
8. Az elkeseredettség, a kétségbeesés a legkevésbé alkalmas lelkiállapot
arra, hogy befejezzük az életünket. Ilyenkor csak a dilettánsok követnek el
öngyilkosságot. E szabály hátterében a következõ meggondolás lappang:
Materialisták számára: Életünk ritmusosan lélegzik, mint minden, ami él. Van
dagálya és apálya, felemelkedése és alázuhanása. Létünket a paradoxon nagy
törvénye szabályozza, amely azt tanítja, hogy mennél nagyobb erõvel taszítanak
a körülmények lefelé, annál inkább megnövekszik a felhajtó erõ, és elõbb-utóbb
érvényesül. Éppen úgy, mint amikor egy parafadugót nyomunk a víz alá. Ezért aki
a kétségeesés mélypontján öli meg magát, bizonytalan szívvel lép ki az életbõl,
mert sejti, hogy a dolgok közeledõ jóra fordulásáról mond le.
Idealisták számára: Végül mégsem lehet tudni, hogy nincs-e a dolgoknak odaát
folytatása. S minden vallás és misztika egyetért abban, hogy változtatni -
önmagunkon, kapcsolatainkon, érzelmi állapotainkon - csak itt, e földi életben
lehet. A túlsó síkon csak szemlélet van és megítélés. Ezért a dilettáns
öngyilkos a legrosszabb csapdába esik bele: éppen azt az elviselhetetlen
lelkiállapotot konzerválja idõtlen idõkre, ami elõl az öngyilkosságba menekül.
Úgy marad.
9. Ezért akkor kell megölnünk magunkat, amikor elégedettek és boldogok
vagyunk. Egyedül ez az öngyilkosság hiteles, mert bizonyítja, hogy nem
gyávaságból, menekülésképpen vagy önutálattól sarkantyúzva távozunk az élõk
sorából, hanem azért, mert megvetjük az életet amúgy egészében, örömeivel és
sikerajándékaival egyetemben. Az ilyen öngyilkosságot soha nem bánjuk meg, és
példaképpé válhatunk minden idõk következõ öngyilkosai számára.