Hírek

A CS-ben az volt talán a baj a frakcióháborúval, hogy egyrészt nem volt muszáj belekeveredni (ha nem álltál be sehova, mindenki szeretett a banditákon kívül), másrészt ha beálltál, akkor sem nyújtott sok pluszt, mert csak a másik irtása volt a lényeg, nem befolyásolta a fő történetvonalat.

Én nem vagyok játékprogramozó, de szerintem bugok tömege nélkül nem is lehetne megírni egy olyan storyline-t, amiben a frakcióválasztás alapvetően befolyásolja az egész további történetmenetet. Szóval én ezt kihagynám a következő részből... Annyi kreatív dolgot bele lehetne még tenni...
 
A SoC-nak szerintem sem volt rossz sztorija, viszont nagyon félbe volt hagyva, gondolom a sok kimaradt helyszín miatt is, főleg a laborokat magyarázhatták volna jobban, mert pl. X18-nak is csak annyi szerepe volt, hogy hozz el onnan egy doksit, de amúgy magáról az X18-ról semmi sem derült ki. A Priboi nekem ennyiben nyújtott pluszt, hogy egy kitalált háttérsztorit sokkal jobban mesél el, persze ehhez meg kell találni a doksikat meg jól kell tudni angolul, valamit valamiért. Én szeretek elmerülni egy játék sztorijában, olvasgatni a háttér infókat, a SoC-ban ezt nem lehetett, ilyen formán nekem lyukas is a sztori. Priboiban talán az nem tetszett (mármint sztori szerint), hogy néha túl messze nyúltak vissza a dolgok a múltba, nem egy karakter bőven 60 év fölött volt, ami picit vicces, hogy valaki több évtizedet túlél a zónában, pl. Ghost vagy a bolond csávó Warhouse területen, aki a '80-as évek elején volt asszem securitys a laborokban. Szal projekt szinten oké, hogy mélyebbre visszanyúl, de karakter szinten szerintem túlzás.
CS-nek meg szerintem nincs is sztorija, legalábbis összefüggő fő sztorivonal nincs. Eleve csomó dologban ellentmondásba keveredik a SoC sztorijával és ész nélkül kell Strelokot üldöznünk, valamint a Clear Sky frakció is egy üres háttértörténet nélküli bagázs, akik mind egy szálig eltűnnek a végén. Lapos és uncsi volt még egy kiegészítőhöz mérten is. A frakcióháborúzósdi jó ötlet volt, csak a megvalósítás volt ramaty. Az nem háborúzás, hogy 10-10 stalker/bandita egymásnak esik egy mezőn, ott elfoglalnak két bokrot meg egy fél négyzetméteres budit aztán várjuk az erősítést, ill. a másik fél max. 10 fős kemény ellentámadását. A HQ-k betámadása volt egyedül normálisan kivitelezve, a többi vicc.
 
nem tudom volt -e már ez a kép:


xr_cop_screen_001.jpg
 
Nem semmi terület lesz, lesz ám gyaloglásos móka :)
 
Azért vannak jó 5letek a CS storylineban amit jónak tartok:

- prelude, vagyis meg lehet tudni, hogyan került Strelok és a zóna állapota oda ahova a SoC elkezdődik

- a zsoldos, aki immunis a kitörésekre, és furcsa kapcsolatban van a zónával. Sajnos ez nem lett kidolgozva ennél tovább, nem jövünk rá, hogy mi az oka ennek. Ebben több volt, így hogy nem derült ki, csak a levegőben lóg, mint egy elvarratlan szál. persze később hozzá lehet fűzni dolgokat...talán majd a CoPban megtudjuk

- az vörös erdős rész, amikor üldözni kell strelokot, meg kiszabadítani limanskból a zsoldosokat. Az a baj ezzel, hogy ebből is keveset hoztak ki, lehetett volna több küldetés a vörös erdőben, pl mondjuk tehettek volna bele egy artifact mergert, mint az OLban, és elrejteni 4 ritka artifactot az erdőben, amit sok próbatételen keresztül meg kell keresni, mint a húsvéti tojást. Lehetett volna valami spéci fegyver vagy skill is, amit az erdésztől lehet megszerezni, mert ő lényegében egyfajta pro csávó, de azon kívül, hogy kinavigálja a zsoldosokat nem csinál semmi különöset. Egyébként nekem kicsit Doc-ot juttatja eszembe.

- a Clear Sky frakció: Nekem szimpatikus csoport volt, főleg Lebegyev, aki full úgy néz ki mint a stat algo tanárom :D Furcsa a névválasztás, mert nagyon ködös se múltja se jövője, mondjuk ezt megmagyarázza, hogy eddig el voltak zárva a külvilágtól, illetve hogy utána is el lesznek, mert a SoCban nincs benne a pálya. Szóval eléggé misztikus csoport, meg lehetett volna csinálni olyanra, hogy legyen valami sejtetés arra vonatkozólag, hogy sántikálnak valamiben, hogy miért akarják megakadályozni, hogy strelok eljusson az NPPbe( azon kívül, hogy akkor jujj lesz az egész zónának), mert így az egyetelen magyarázat az, hogy mindenkinek az agyát a zóna mossa, hogy minél erősebb haderőt trenírozzon magának, amire végül rá is b.sznak a hologram csávóék
Mondjuk engem nem lepne meg ha kiderülne, hogy a Lebegyevék = C-öntudat. Mindkettő ilyen okostojásokból áll, akik valamit buherálnak a zónában, egyik sem akarja, hogy fény derüljön arra, mint csinálnak valójában, el akarnak rejtőzni a külvilág elől.

- az agromprom ug-s rész, amikor el kell árasztani vízzel a szörnyek fészkét. Ebből kiderül, hogy miért néz ki úgy az underground ahogy kinéz,. Több ilyen kellett volna, amiből látszik a változás, hogy miből mi lett. Pl az agyperzselő a yantaron kívül nem is szerepel a CSban, nem tudni, hogy a SoCba hogyan került a radaros rész, se a labor, szóval ez így szintén a "semmiből " került bele a storyba, a levegőben lóg, nincs semmi előzménye


- azon kívül még van egy nagyon furcsa dolog, ami egy csavart adhat a törénetnek. Amit a végén a c-öntudatosok magyarázatként adnak a SoCban az több mint furcsa. Lényegében azért megy a hype hogy eljusson mindenki az erőműbe, hogy a legjobbak, akik túljutnak a perzselőn kiválaszódjanak, és ezekből lesznek a s.t.a.l.k.e.r tetkós csávók, akik az ő agymosott ügynökeik különféle speckó feladattal ellátva. Na most mi értelme van annak, hogy valakit elkapnak, és teljesen átmossák az agyát, felteszik egy hullaszállító autóra, elfurikázzák pár 10 km-ert, hogy aztán megölje saját magát, ráadásul úgy, hogy nem is tudja, hogy önmaga a célpont. Ha azt akarják, hogy meghaljon, akkor miért tették el láb alól akkor, mikor feltették a hulláskocsira? Minek eresztik ki a karmaik közül, ha tudják hogy potenciális veszélyforrás? Ez egy akkora önellentmondás a storyban, hogy kötve hiszem, hogy véletlenül lenne így. És itt jön a képbe a CS, mert ugye ott valóban strelokot kellett megölnie valakinek, ami a végén benne is volt a PDA-ban. Ennek az ellentmondásnak egy feloldása lehet, az hogy a SoCban a zsoldos a marked one, és őt látjuk a CS végén az agymosó teremben, és akkor így van értelme, hogy úgy ébred, hogy a szebében van a PDA, hogy ölje meg strelokot, mivel ez volt a feladata a CS végén. Viszont akkor úgy kell legyen átmosva az agya, hogy azt higyje a végén, hogy ő strelok. Itt viszont az a bökkenő, hogy pl sido találkozott már vele a CSban, és a SoCban nem ismeri fel. A másik verzió is bajos, mert ugye CS story szerint járt strelok cuccokért sidonál, szóval elég szelektív lehet az öreg memóriája... lol2
Az a gyanúm, hogy ez direkt ilyen, hogy filózzanak rajta az emberek, aztán jön a köv rész, amiben választ adnak egy sor kérdésre, amik temészetesen 25 másikat vetnek fel, amit a rá következő részben válaszolnak meg és így tovább, ahogy ez tipukus a sorozatoknál. A baj ezzel csak az, hogy rosszul teszik fel a kérdéseket, mert nem az jön le az embernek, hogy ez vagy az miért lehet, hanem ha kicsit jobban körüljárja a témát, akkor rájön hogy abszolút inkonzisztens.

kíváncsi leszek, hogy a CoPban mit találnak ki, mert h erre egy ügynökös történet hogyan passzol, azt elképzelni se tudom. :?
 
Nha ez a hír is egy koppintás de nagyon nagy , meglehet nézni a gsc-n ugyanez van kint csak Angolul

logo_cop_ru.jpg


GSC Game World is glad to announce a new project in the S.T.A.L.K.E.R. series – S.T.A.L.K.E.R.: Call of Pripyat (working title) for PC.

S.T.A.L.K.E.R.: Call of Pripyat will become a third stand-alone game in the highly-acclaimed Survival FPS S.T.A.L.K.E.R. series. The project is slanted for release in autumn 2009.

The events of S.T.A.L.K.E.R.: Call of Pripyat unfold shortly after the end of S.T.A.L.K.E.R.: Shadow of Chernobyl. Having discovered about the open path to the Zone center, the government decides to hold a large-scale military "Fairway" operation aimed to take the CNPP under control.

According to the operation's plan, the first military group is to conduct an air scouting of the territory to map out the detailed layouts of anomalous fields location. Thereafter, making use of the maps, the main military forces are to be dispatched.

Despite thorough preparations, the operation fails. Most of the avant-garde helicopters crash. In order to collect information on reasons behind the operation failure, Ukraine's Security Service send their agent into the Zone center. From now on everything depends on the player.

xr_cop_screen_002.jpg


Key game features:

* Photorealistic exclusion Zone – Pripyat town, Yanov railway station, Jupiter factory, Kopachi village and more, recreated by their true-to-life prototypes.
* New story, a number of unique characters.
* Extended system of side quests.
* New monsters: Chimera and Burer. New behaviour and abilities for all monsters.
* New A-Life system, created using the players' best-liked elements of the first two games in series.
* Emissions considerably influence the world of the Zone.
* Sleep function added into the game.
* New player’s interface.
* Possibility to continue the game after completion in a freeplay mode.
* The game is developed on X-Ray engine v.1.6

http://stalker-game.com/en/?page=news&item=123
 
Előre is elnézést, hogy így szétszedve, apránként reagálok a hozzászólásodra, néhány helyen sikerült nagyon jól megfognod a lényeget és jó meglátásaid vannak, de egy-két helyen nem értek egyet.

VinoBob":2lk6qxs8 mondta:
Azért vannak jó 5letek a CS storylineban amit jónak tartok:

- prelude, vagyis meg lehet tudni, hogyan került Strelok és a zóna állapota oda ahova a SoC elkezdődik
Na igen, de ez csakis abból adódik, hogy prelude sztori, tehát mást nem is tartalmazhat, önmagában nem a CS történetmesélés érdeme.

VinoBob":2lk6qxs8 mondta:
- a Clear Sky frakció: Nekem szimpatikus csoport volt, főleg Lebegyev, aki full úgy néz ki mint a stat algo tanárom :D Furcsa a névválasztás, mert nagyon ködös se múltja se jövője, mondjuk ezt megmagyarázza, hogy eddig el voltak zárva a külvilágtól, illetve hogy utána is el lesznek, mert a SoCban nincs benne a pálya. Szóval eléggé misztikus csoport, meg lehetett volna csinálni olyanra, hogy legyen valami sejtetés arra vonatkozólag, hogy sántikálnak valamiben, hogy miért akarják megakadályozni, hogy strelok eljusson az NPPbe( azon kívül, hogy akkor jujj lesz az egész zónának), mert így az egyetelen magyarázat az, hogy mindenkinek az agyát a zóna mossa, hogy minél erősebb haderőt trenírozzon magának, amire végül rá is b.sznak a hologram csávóék
Eleinte nekem is szimpik voltak, kiegyensúlyozott bagázsnak festettek, amolyan átmenet a Duty és a Freedom között, de később picit haladva a játékban, az ég világon nem nyújtott többet a frakciójuk, mint a sima Stalkereket gyűjtő csoportosulás, maximum annyi volt a különbség, hogy foglalkoztak a Zóna tudományos szintű megismerésével, kicsit amolyan tudós stalker csoportként, de ez nagyon harmatosan volt kifejtve, utólag úgy érzem, hogy így ebben a formában semmi értelme nem volt a csoportjuknak, pláne úgy, hogy baromi kevés helyen találkozhattunk velük, a játék elején meg a végén, a két végpont közötti úton abszolút a háttérben voltak, holott az ő nevüket viseli címként a játék. Gyenge volt ez így.

VinoBob":2lk6qxs8 mondta:
Mondjuk engem nem lepne meg ha kiderülne, hogy a Lebegyevék = C-öntudat. Mindkettő ilyen okostojásokból áll, akik valamit buherálnak a zónában, egyik sem akarja, hogy fény derüljön arra, mint csinálnak valójában, el akarnak rejtőzni a külvilág elől.
Könnyen lehet, hogy ez áll a háttérben, de megint csak nincs kifejtve. Amúgy mintha Lebedev és a C-con hologram csávó angol szinkron hangja is ugyanaz a manus lett volna :)

VinoBob":2lk6qxs8 mondta:
- az agromprom ug-s rész, amikor el kell árasztani vízzel a szörnyek fészkét. Ebből kiderül, hogy miért néz ki úgy az underground ahogy kinéz,. Több ilyen kellett volna, amiből látszik a változás, hogy miből mi lett.
Na ez az első pont, amivel baromira nem értek egyet. Az Agroprom underground rész már a CS idején is lepusztult volt, a SoC-ban viszont semmi jele nem volt elárasztásnak, azon a részen, ahol a CS-ben a fölső tunnels részbe jövünk fel a víz elől, ott a SoC-ban a víz helyett masszív beton padló van, ebből is látszik, hogy utólag találták ki az egészet, nincs felépített koncepció.

VinoBob":2lk6qxs8 mondta:
Pl az agyperzselő a yantaron kívül nem is szerepel a CSban, nem tudni, hogy a SoCba hogyan került a radaros rész, se a labor, szóval ez így szintén a "semmiből " került bele a storyba, a levegőben lóg, nincs semmi előzménye
Másik irtó nagy hibája a SoC-nak itt üt vissza, ugyanis a CS-ben már valamivel kevésbé lineáris a térkép, a SoC-ban gyakorlatilag csak egy úton juthatsz el A-ból B-be, van középen Garbage, ahol több helyre el mehetsz, de utána semmi, Bar-ból mehetsz tovább előre, vagy mész zsákutcába Yantar felé. Ott vannak a Red Forest szélén lévő antennák, ha ilyen pofon egyszerűen meg lehet kerülni az egészet, akkor tök felesleges volt a SoC-ban a szenvedés, nem kellett volna ennyire lineárisra venni a figurát.

VinoBob":2lk6qxs8 mondta:
Na most mi értelme van annak, hogy valakit elkapnak, és teljesen átmossák az agyát, felteszik egy hullaszállító autóra, elfurikázzák pár 10 km-ert, hogy aztán megölje saját magát, ráadásul úgy, hogy nem is tudja, hogy önmaga a célpont.
Na itt viszont nem emlékszel jól szerintem, mert a C-con csávó elmondta, hogy Strelok esetében hibáztak, véletlenül kapta ezt a feladatot, mert nem tudták, hogy ő Strelok. Strelokról nem tudtak szinte semmit, csak azt, hogy baromira kellemetlenkedik nekik (nem derült ki miért) és el akarják tenni láb alól és erre a bérgyilkos zombik vannak rendszeresítve, az totál véletlenül jött össze, hogy Strelok kapta Strelok kinyírását :D

VinoBob":2lk6qxs8 mondta:
Ha azt akarják, hogy meghaljon, akkor miért tették el láb alól akkor, mikor feltették a hulláskocsira? Minek eresztik ki a karmaik közül, ha tudják hogy potenciális veszélyforrás? Ez egy akkora önellentmondás a storyban, hogy kötve hiszem, hogy véletlenül lenne így.
Pedig a C-con hologram bácsi aszonta, hogy véletlen volt, egyszerűen nem tudták, hogy ő Strelok, ne láss bele a háttérbe semmi bonyolultabbat, a sztori ilyen faék egyszerű, szerintem nyugodtan fogadd el.

VinoBob":2lk6qxs8 mondta:
És itt jön a képbe a CS, mert ugye ott valóban strelokot kellett megölnie valakinek, ami a végén benne is volt a PDA-ban. Ennek az ellentmondásnak egy feloldása lehet, az hogy a SoCban a zsoldos a marked one, és őt látjuk a CS végén az agymosó teremben, és akkor így van értelme, hogy úgy ébred, hogy a szebében van a PDA, hogy ölje meg strelokot, mivel ez volt a feladata a CS végén. Viszont akkor úgy kell legyen átmosva az agya, hogy azt higyje a végén, hogy ő strelok. Itt viszont az a bökkenő, hogy pl sido találkozott már vele a CSban, és a SoCban nem ismeri fel. A másik verzió is bajos, mert ugye CS story szerint járt strelok cuccokért sidonál, szóval elég szelektív lehet az öreg memóriája... lol2
Nem csak Sidorovichnál járt, hanem a Yantarban Sakharovnál is! Erre céloztam én is előző postomban, hogy a játék készítők saját magukkal keverednek ellentmondásba. A Doc viszont egyből felismerte Strelokot, tehát az elméleted itt nem állja meg a helyét, pedig szépen hangzott, de sajnos túl sokat képzelsz el a készítőkről történetmesélés terén.

VinoBob":2lk6qxs8 mondta:
Az a gyanúm, hogy ez direkt ilyen, hogy filózzanak rajta az emberek,
Szerintem meg nagyon nem, egyszerűen csak annyi a dolog, hogy rohadtul nincs egy rendesen felépített koncepciójuk.

VinoBob":2lk6qxs8 mondta:
aztán jön a köv rész, amiben választ adnak egy sor kérdésre, amik temészetesen 25 másikat vetnek fel, amit a rá következő részben válaszolnak meg és így tovább, ahogy ez tipukus a sorozatoknál.
Ha így is lesz, akkor ez sem koncepció szerűen fog történni, hanem össze-vissza dobálnak bele a sztori metaplotba ötleteket, mi meg filózhatunk rajta, hogy mit hogy akarnak, vagy akartak volna. Ezért is vagyok baromi kíváncsi a a CoP sztorijára, hogy mi történt a SoC után. Nekem elég szimpi az a vonal, ami a Priboiban van, az egy lehetséges jövőkép, és így elsőre mutat hasonlóságokat a kettő, mármint amennyi eddig kiderült. Jövőre meglátjuk.

VinoBob":2lk6qxs8 mondta:
A baj ezzel csak az, hogy rosszul teszik fel a kérdéseket, mert nem az jön le az embernek, hogy ez vagy az miért lehet, hanem ha kicsit jobban körüljárja a témát, akkor rájön hogy abszolút inkonzisztens.
Pontosan! Olyan mintha öt vagy több különböző ember írná a sztorit és nem is konzultálnak egymással ez ügyben.

VinoBob":2lk6qxs8 mondta:
kíváncsi leszek, hogy a CoPban mit találnak ki, mert h erre egy ügynökös történet hogyan passzol, azt elképzelni se tudom. :?
A Priboiban nagyon is passzolt az egész Stalker érába, könnyen lehet, hogy lekoppintják és felturbózzák azt az alapötletet, hiszen a Priboi sztori egy ismert, nagyobb hangvételű mod, önálló összetett sztorival.
 
Photorealistic exclusion Zone – Pripyat town, Yanov railway station, Jupiter factory, Kopachi village and more, recreated by their true-to-life prototypes.

Fú ez nagyon jól hangzik, bár nem tudom mit értenek azon hogy a való életbeli tulajdonságaik alapján készülnek :?: Ha jól tudom Kopachi a való életben egy helységnév táblából áll, mivel a baleset után ledózerolták az egész falut

link
 
Biztos vannak róla képeik aztán azalapján , de nagyon realisztikus lessz , és végre lessz egy vasútállomás is :D (valamit nem értek mi van ezzel a coop dologgal ? )
 
Jah, azt a hangulati elemet már én is várom, az a pár ipari vágány Wild Territoryban meg Agropromban nem volt túl sok, bár végülis Garbage közepe egy állomásféle :)
 
és végre a mesterlövész "buzik " is kiélhetik az eddig elfolytott vágyaikat :D
 
Azért az mondjuk baromi gáz, hogy csak most jut eszükbe berakni a Chimerat meg a Burert. A zombi lakosság ezúttal is hiányozni fog? Ejj, hiba.
 
ha nem raknának bele semmi új szörnyet akkor sem sírnák , stalkerben a szörnyes részek valahogy nem jöttek be , inkább röhögtem rajtuk minthogy féltem volna tőlük , de majd most a továbbfejlesztett mi majd megmutatja , de a legjobb az lessz hogy lessz alvás , játék végén freeplay .
 
A Stalker szerintem sem parás játék egyáltalán, a szörnyek viszont kellenek bele, mert színesítik a játékot, nekem pont az alvás meg a kajálás nem hiányzik belőle. Komolytalan, hogy egy ültő helyemben meg tudok zabálni 20 kiló konzervet és mellé megiszok 4 liter vodkát és nem halok bele, sőt, utána egyből sprintelni tudok, vagy sprintelés közben zabálni és vedelni.
 
a szornyecskek tenyleg kellenek bele, mert azok mutatjak h van sugarzas ami mutaciokat okoz. a zombik a legelethubbek, ugyertem h a zombik tenyleg letezhetnek ien ertelembe a bizonyos agyi funkcoikat megvaltoztato radiohullamok miatt
 
jim67":slw9scp1 mondta:
Biztos vannak róla képeik aztán azalapján , de nagyon realisztikus lessz , és végre lessz egy vasútállomás is :D (valamit nem értek mi van ezzel a coop dologgal ? )

amit linkeltem ott láthatod a képeket hogy néz ki. Egy puszta az egész. Nincs semmi, csak pár tábla, hogy nagy a sugárveszély még növények is alig. Ide ömlött ki anno a cuccos az erőműből, ez a rész van a vörös erdő alatt nem sokkal.
 
Pedig a C-con hologram bácsi aszonta, hogy véletlen volt, egyszerűen nem tudták, hogy ő Strelok, ne láss bele a háttérbe semmi bonyolultabbat, a sztori ilyen faék egyszerű, szerintem nyugodtan fogadd

Arra én is emlékszem, hogy azt mondta, hogy hibáztak, de pont azt mondom, hogy így semmi értelme a storynak, mivel nagyon is tudják, hogy ki strelok , mivel őt akarják eltenni láb alól a CS-ban.Nem tudom, hogy hogyan lehet így elhibázni egy személy beazonosítását. Ráadásul CS úgy fejeződik be, hogy fejbelövöd Strelokot gaussal. Ember legyen a talpán, aki túlél egy ilyet. Így már az is teljesen inkonzisztens, hogy pszi sisakban villog, hogy védve legyen a sugárzástól, a többieken meg nincs semmiféle sisak. Ők hogyhogy nem halnak meg? Anno a monolitokkal voltam így a SoCban, mert mindenkit megzombított a perzselő, a monolitok meg vígan sétáltak benne.

Meghallgattam a halogram csávó hangját, és Lebegyevét, és tényleg hasonlít a kettő, még írta is vki youtubon, hogy c-öntudat=Lebegyev.

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/RtkGrtxRJNA&hl=en&fs=1&color1=0x3a3a3a&color2=0x999999"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/RtkGrtxRJNA&hl=en&fs=1&color1=0x3a3a3a&color2=0x999999" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object><object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/BGdOSK3ugkY&hl=en&fs=1&color1=0x3a3a3a&color2=0x999999"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/BGdOSK3ugkY&hl=en&fs=1&color1=0x3a3a3a&color2=0x999999" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>
 
majd a cop-ban biztos fényderül pár dologra
 
Hát én inkább hajlanék arra,amit Kick írt be véleményezés gyanánt. Szépen szétszedegette és megválaszolta a kételyeket,és bizony,nagyon is úgy tűnik,mintha a két történet-bár elméletileg közük van egymáshoz-egy egymáshoz közeli,de mégiscsak valamelyeset különböző paralell dimenzióban történne meg.Talán ez az oka az állandóan felbukkanó logikai zsákutcáknak?
Ilyenformán lehet,hogy még valami "slideres" vonal is fellelhető leszen a végén a STALKER-sagában?
Ezek csak kérdések,hangsúlyozom!
 
Vissza
Top Alul