hispan
New Member
Szép nyári nap volt, már amennyire a Zónában egy nap szép lehet. Június közepe, tiszta égbolt, szikrázó napsütés. A kutyafalkák között napok óta harcok folytak a területekért. Nagyon veszélyes volt mostanában errefelé kalandozni. Az időjárás minderről tudomást sem vett, az ember szinte meg is feledkezik az anomáliákról, a sugárzásról, a mutánsokról ilyen időben. Persze az anomáliák ugyanolyan veszélyesek voltak, gyógyszer nélkül a sugárzás ugyanúgy megviselte az embert, a mutánsok pedig ugyanúgy fenyegettek, mint máskor. A vak kutyák mostanában egyre több stalker életét oltották ki és egyre merészebbek lettek.
Vladimir pisztolyát maga előtt tartva közelített egy romos ház felé, ami magányosan állt egy kisebb tisztás szélén. A ház egyik sarka egyszerűen hiányzott, leomlott. Az ember azt hihette volna, hogy szinte bármelyik pillanatban összedőlhet az egész. Élelme és lőszere fogytán volt, úgyhogy mindenképp szerette volna átkutatni a házat, hátha talál ott valami használhatót. Ak47-ese üresen lógott jobb vállán, az utolsó tárat akkor lőtte el, amikor valamilyen mutáns állat megtámadta, ki tudja mi lehetett eredetileg. Pánikba esett és az egész tárat ellőtte. Mutatóujja még akkor is húzta a ravaszt, mikor már az egész tárat beleeresztette az addigra már rég halott állatba. Pedig ennyi volt az összes 7,62-es lőszere. 26 darab, még csak nem is volt tele a tár. Most pedig kénytelen erre a pa63asra bíznia magát, de hát csak erre volt pénze.
Alig 10méterre volt tőle a ház. Óvatosan közelített tovább, úgy döntött, a ház bal oldalán lévő lyukon megy be és nem az ajtón. Mikor a nyíláshoz ért látta, hogy egy hulla fekszik háttal a földön, mellkasára egy lr300as volt fektetve. A fegyver tárja valamivel odébb hevert. Felvette a fegyvert, látszott rajta, hogy gazdája nem gondozta rendesen, pedig ez a fegyver nagyon érzékeny a szennyeződésre. A fegyver megakadt egy keresztbefordult hüvelytől. Sebaj, ha rendbe teszi lesz egy használható fegyvere, már ha lőszer is van hozzá. Felvette a tárat a földről, még 2 lőszer. Átkutatta a holttestet. A hulla bal oldalán egy lőtt sebet látott, a golyó a hátán jött ki. Semmi használhatót nem talált. Üres tárak, lőszer nincs. Hátizsákja szinte teljesen üres volt, semmi használható. Amije volt azt már valószínűleg elvitte gyilkosa.
2töltény és egy lr300, ha rendbe rakja… Nem sok. Tovább ment a szemben lévő ajtón át, ebből a két helyiségből állt az egész épület. Most jobbra volt tőle a bejárati ajtó. Körbenézett. Megpillantott egy hangtompítós ak74est, gránátvető is volt rajta. A falnak volt támasztva, mellette egy hátizsák, úgy tűnt tömve van. És volt itt még valami, valamivel odébb egy könyv, nyitva, rajta egy ceruza. Vladimir felvette és az elejére lapozott. Egy napló volt. Az első bejegyzés tegnapelőtt került bele. Elkezdte olvasni.
2015. 06. 13. késő délután
Iván vagyok. Egy stalker a sok közül. Kalandvágyból és a gazdagság reményében jöttem erre az elátkozott helyre, a Zónába. Most pedig itt fekszem sérülten és megpróbálom valahogyan kihúzni reggelig. Nem hittem volna, hogy naplóm első (remélem nem utolsó) bejegyzését így kell lejegyeznem, egy üres szobában, átlőtt vállal, a szomszéd szobában pedig egy hulla, akit én öltem meg… még soha nem öltem embert… Persze tudtam, ha ide jövök, előbb-utóbb meg kell tennem. Mit tehettem volna? Vagy ő, vagy én. Ha tétovázok, meghalok, nem tudtam mit tenni. Remélem, hogy reggelig senki, vagy inkább semmi nem talál rám, a sebem miatt nem aggódok, már nem vérzik, kitisztítottam és elláttam, majd bal karomat felkötöttem egy kendővel. Viszont iszonyúan legyengített. Előhozta a Zóna-betegséget, kétszeres gyógyszeradagot vettem be, de így is érzem. A sugárzás miatt van. Tulajdonképpen ki lehet bírni, nagyobb veszélyek is fenyegetnek itt, mint egy kis émelygés. Holnap reggel megpróbálok eljutni a Zóna határáig. Többé a közelébe se jövök. Csak jussak ki innen… Sebesülten és gyengén nehéz lesz megtenni ezt a távot, egészségesen is elfáradtam, mire idáig elértem, de sikerülnie kell. Még jó, hogy mégis megvettem ezt a pisztolyt, és nem sajnáltam rá a pénzt, az ak-t nem tudom fél kézzel használni.
Megpróbálom leírni ki is vagyok, miért jöttem ide, és hogy mi történt. 1988. április 19-én születtem Magyarországon, 27 éves vagyok, 180cm magas, és 75kg. Már fiatalon megtanultam oroszul. Utáltam ezt a nyelvet, de most mégis nagy hasznát veszem, legalább a nyelvvel nem kellett bajlódnom, amikor ide jöttem. Naplómat is oroszul írom, nem anyanyelvemen, szeretném, ha esetleg meghalnék, megtalálója értse, amit írok. Odahaza elég rosszul mentek a dolgok. A barátnőm meghalt autóbalesetben, úgy volt, hogy össze is fogunk házasodni… Tavaly december… Tél volt és jegesek voltak az utak… Elúszott mindenem és munkanélküli lettem.
Nem veszíthettem semmit, úgy döntöttem ide jövök szerencsét próbálni. Ha meghalok, nem veszítek semmit, ha túlélem, új életet kezdhetek a pénzből. Persze a kalandvágy is hajtott, de rájöttem, hülye döntés volt ide jönni.
Eladtam mindenem, amim volt, és a pénzből itt felszerelést és fegyvereket vettem: egy ak74-est Kosztyor gránátvetővel és hangtompítóval. Jó kis fegyver, megbízható és bírja a strapát, csak reggel óta vagyok itt, de már kétszer megmentett. Beszereztem még egy .45USP-t, drága volt, de megérte. Fegyver nélkül itt halott vagy. Vettem ruhát, élelmet, térképet, gyógyszereket, és sok más dolgot, ami nélkül az ember itt nem maradhat életben.
Miután beléptem a Zóna területére egyből a térképen jelölt első település felé vettem az irányt. Persze a Zónába bejutni sem egyszerű dolog. Nem lehet csak úgy besétálni, ezért vannak itt a katonák. Fizettem egy embernek, aki azzal foglalkozik, hogy embereket juttat be. Vele együtt hárman voltunk, egy másik stalkerrel együtt hozott be. Egy darabig elkísért minket a Zónában is, de aztán sorsunkra hagyott. Rémisztő dolgokat mesélt, amikről ugyan hallottam, de így, ilyen részletesen elmesélve még rémisztőbbek voltak: anomáliák, törpék, mutánsok, zombik, vak kutyák. Ekkor kezdtem először kételkedni abban, hogy nekem tényleg itt van a helyem. Ellátott minket tanácsokkal is. Például a gravitációs anomáliákról azt mondta, hogy a gyanús irányba dobjak valamiféle tárgyat, és ha pályája eltér a normálistól, akkor tartsam magam távol attól a helytől. A másik stalker alig beszélt, a neve Sam, az USA-ból jött. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy félne, bár grozaját semmi pénzért nem engedte volna el, egyfolytában a kezében volt. Egészen másfelé indult, mint én, nem tudom, pontosan merre. Remélem ő több szerencsével járt. Elég sokat emlegette Pripjaty-t.
Miután Sam elindult, én is elbúcsúztam kísérőnktől, aki ezután elindult visszafelé. Egy darabig néztem, ahogy távolodik, majd elővettem térképemet és megnéztem, hol is vagyok. Iránytűm itt még rendesen működött, a Zónában néhány helyen ez az eszköz is felmondja a szolgálatot. Émelyegtem, éreztem a Zónát. Állítólag az ember előbb-utóbb hozzászokik ehhez az érzéshez, nekem még nem sikerült.
Elindultam, bakancsom néhol félig elmerült a sárban. A tegnapi eső miatt még mindig tiszta víz volt minden. Ahogy egyre beljebb jutottam úgy éreztem, mintha figyelnének. Ak-m ott függött a vállamon, ez azért valamennyire megnyugtatott, szerencsére a Zóna lakói sem halhatatlanok, fog rajtuk a golyó. Ahogy haladtam, úgy éreztem, mintha egy másik világ felé haladnék, mintha nem is a Földön lennék, hanem inkább egy idegen helyen, ahol az embernek semmi keresnivalója és különböző eszközök nélkül nem is maradhat életben. Minden mérgező és meg akar ölni.
Rossz érzésem déltájban kezdett elmúlni. Egy út mellett voltam egy nagyobb fánál. Megszomjaztam, elővettem kulacsomat, nagyot kortyoltam a tiszta vízből. Tudtam, ezzel is takarékoskodnom kell, a Zónában a tiszta víz is nagy kincs. Valamit hallottam, kulacsomat bal kezemmel visszacsúsztattam tokjába, közben jobb kezemmel kibiztosítottam a fegyveremet, majd kezembe vettem, készen arra, hogy használnom kell. Az út túloldalán a növényzet mozogni kezdett. Elbújtam a fa mögé, fegyveremet a hang irányába fordítottam. A bokrok közül valami állat került elő, megállt az út túloldalán, talán 10méterre lehetett tőlem. Valamiféle mutáns volt. Nem vett észre, de szagomat érezte. Csak állt az út túloldalán. Várt, és szimatolt, tudta, hogy itt vagyok valahol. Nem bírtam tovább várni, fegyveremet rászegezve elkezdtem oldalazni jobbra, talán hagy elmenni – gondoltam. Persze nem hagyott, nekem rontott. Meghúztam a ravaszt, a hangtompító miatt csak halk puffanásokat lehetett hallani, legalább nem vertem fel a környéket a lövés hangjával. Hallottam, ahogy a három hüvely leérkezik a talajra. Az állat nem állt meg a lövésektől, hanem a lendület miatt továbbcsúszott a földön, tőlem két méterre állt meg, holtan. Mindhárom lövés talált, azonnal meghalhatott. Egy darabig csak álltam és lihegtem, hallottam a saját szívverésem. Nem akartam tovább ott maradni, inkább továbbmentem kibiztosított fegyverrel a kezemben. Ki tudja, lehet, hogy többen vannak.
Délután 3 óra lehetett. Úgy tűnt, célomat csak másnap fogom elérni, tehát kell keresnem egy helyet, ahol alhatok. Megpillantottam egy házat, nagy repedés volt a falán, az egyik oldala szinte teljesen leomlott. Úgy döntöttem, megnézem közelebbről. Elkezdtem közelíteni felé, már egész közel voltam hozzá, amikor egy fegyver tűnt fel a repedésben, utána pedig egy ember. Fegyverem után kaptam, de már hallottam a lövést. Mintha lelassult volna az idő, vállamban iszonyú fájdalmat éreztem, majd hanyatt vágódtam. Még nem haltam meg, de vártam a következő lövést, felkészültem, hogy kalandozásaim eddig tartottak. A lövés hangja helyett viszont csak kiabálást hallottam: „Rohadt életbe!! Átkozott szar!!” Fejemet felemeltem, láttam, ahogy egy stalker a fegyverével bajlódik. Nem késlekedhettem, fegyveremet észrevétlenül kibiztosítottam, majd amilyen gyorsan tudtam, felültem, jobb kezemmel vállamhoz emeltem fegyveremet, térdemre támasztottam és lőttem. Halk puffanás, torkolattűz, majd - mivel alig voltam magamnál – a lövés ereje miatt ismét hátra dőltem. Vállamba nyílalt a fájdalom és elájultam egy percre, talán többre is, nem tudom pontosan meddig voltam eszméletlen.
Amikor magamhoz tértem még mindig ott feküdtem. Elővettem pisztolyomat és feltápászkodtam. Óvatosan elindultam a ház felé, készen arra, hogy lőnöm kell, vállam iszonyúan fájt. A stalker a földön feküdt szétvetett karokkal, mellette fegyvere. Pisztolyomat rászegeztem, majd belerúgtam egyet, semmi reakció, meghalt. Megvizsgáltam közelebbről. A golyó átütötte a testét, a bal oldalán hatolt be és a jobb lapockája alatt távozott. Semmi nem volt nála, hátizsákjában nem volt se víz, se élelem, se lőszer. Valószínűleg ezért támadott meg, élelemre volt szüksége. Felvettem fegyverét, felismertem, milyen típus, egy lr300as. Egy ilyet nekem is el akartak adni, de utálom ezt a típust. Megbízhatatlan és túl érzékeny. Mondjuk, most éppen ez mentette meg az életemet. Nem viselte gondját és beragadt. Kivettem a tárat, még két lőszer, ennyi volt nála összesen. Eldobtam a tárat, majd leraktam a fegyvert is. Hátizsákjában találtam egy elsősegélycsomagot, ezzel elláttam a sebemet, inkább az övét használtam el, mint a sajátomat. Átmentem a szomszéd szobába, ahol most is vagyok. Itt fogom tölteni az éjszakát. Odakint már sötétedik…
Hallottam valamit, kimegyek és megnézem, aztán folytatom tovább.
Vladimir átlapozta a naplót, talált még benne egy képet egy lányról, visszatette, majd elrakta a könyvet. Letette ak47esét és felvette a falnak támasztott fegyvert. Tele a tár, nagyon jó állapotban volt. Megnézte a zsákot is, tele volt. Elrakta az élelmet, a vizet és a használható dolgokat. Lőszert is talált, és még két tárat, ezeket is elrakta. Talált még egy doboz pisztolylőszert és két pisztolytárat a hátizsák mellett, de ennek sok hasznát nem vehette, mivel nem volt ilyen kaliberű pisztolya, de ezeket is elrakta. Úgy döntött körbejárja a házat. Új fegyverét maga előtt tartva nyitotta ki a bejárati ajtót, elindult balra, befordult a ház sarkánál, továbbment, ismét balra fordult. A ház mellett feküdve egy hullát pillantott meg, üveges kék szemekkel bámulta az eget, mellkasa helyén egy hatalmas seb tátongott. A falon vérfolt, valami hozzávághatta. A pisztolyt jóval odébb látta meg, üresen, hátraakadt szánnal. Minden bizonnyal ez Iván volt, vak kutyák végezhettek vele. Egy-kettőt talán le is lőtt. Átkutatta a hullát, mellényét és mellkasát teljesen széttépték az állatok, csak egy kis vizet talált a kulacsában. Felvette az USP-t, szerencsére nem lett komolyabb baja, úgy tűnt még működik, betárazta és elrakta. Csodálkozott, hogy a testet nem tépték szét jobban a kutyák, valószínűleg elriaszthatta őket valami. Lehet, hogy egy másik falka, mostanában elég sokat csatáznak a területekért. Visszament a hullához, és lezárta Iván szemét, majd továbbindult a ház körül. Mikor visszaért a leomlott részhez, elővette térképét, és megnézte, merre kell továbbmennie. Ha siet, estig talán odaérhet az alpha-kutatóbázishoz és eladhatja a tegnap begyűjtött relikviákat. Még egy utolsó pillantást vetett a házra és elindult.
VÉGE
Nagy Ádám, 2005. 01. 29. - 2005. 01. 30.
Vladimir pisztolyát maga előtt tartva közelített egy romos ház felé, ami magányosan állt egy kisebb tisztás szélén. A ház egyik sarka egyszerűen hiányzott, leomlott. Az ember azt hihette volna, hogy szinte bármelyik pillanatban összedőlhet az egész. Élelme és lőszere fogytán volt, úgyhogy mindenképp szerette volna átkutatni a házat, hátha talál ott valami használhatót. Ak47-ese üresen lógott jobb vállán, az utolsó tárat akkor lőtte el, amikor valamilyen mutáns állat megtámadta, ki tudja mi lehetett eredetileg. Pánikba esett és az egész tárat ellőtte. Mutatóujja még akkor is húzta a ravaszt, mikor már az egész tárat beleeresztette az addigra már rég halott állatba. Pedig ennyi volt az összes 7,62-es lőszere. 26 darab, még csak nem is volt tele a tár. Most pedig kénytelen erre a pa63asra bíznia magát, de hát csak erre volt pénze.
Alig 10méterre volt tőle a ház. Óvatosan közelített tovább, úgy döntött, a ház bal oldalán lévő lyukon megy be és nem az ajtón. Mikor a nyíláshoz ért látta, hogy egy hulla fekszik háttal a földön, mellkasára egy lr300as volt fektetve. A fegyver tárja valamivel odébb hevert. Felvette a fegyvert, látszott rajta, hogy gazdája nem gondozta rendesen, pedig ez a fegyver nagyon érzékeny a szennyeződésre. A fegyver megakadt egy keresztbefordult hüvelytől. Sebaj, ha rendbe teszi lesz egy használható fegyvere, már ha lőszer is van hozzá. Felvette a tárat a földről, még 2 lőszer. Átkutatta a holttestet. A hulla bal oldalán egy lőtt sebet látott, a golyó a hátán jött ki. Semmi használhatót nem talált. Üres tárak, lőszer nincs. Hátizsákja szinte teljesen üres volt, semmi használható. Amije volt azt már valószínűleg elvitte gyilkosa.
2töltény és egy lr300, ha rendbe rakja… Nem sok. Tovább ment a szemben lévő ajtón át, ebből a két helyiségből állt az egész épület. Most jobbra volt tőle a bejárati ajtó. Körbenézett. Megpillantott egy hangtompítós ak74est, gránátvető is volt rajta. A falnak volt támasztva, mellette egy hátizsák, úgy tűnt tömve van. És volt itt még valami, valamivel odébb egy könyv, nyitva, rajta egy ceruza. Vladimir felvette és az elejére lapozott. Egy napló volt. Az első bejegyzés tegnapelőtt került bele. Elkezdte olvasni.
2015. 06. 13. késő délután
Iván vagyok. Egy stalker a sok közül. Kalandvágyból és a gazdagság reményében jöttem erre az elátkozott helyre, a Zónába. Most pedig itt fekszem sérülten és megpróbálom valahogyan kihúzni reggelig. Nem hittem volna, hogy naplóm első (remélem nem utolsó) bejegyzését így kell lejegyeznem, egy üres szobában, átlőtt vállal, a szomszéd szobában pedig egy hulla, akit én öltem meg… még soha nem öltem embert… Persze tudtam, ha ide jövök, előbb-utóbb meg kell tennem. Mit tehettem volna? Vagy ő, vagy én. Ha tétovázok, meghalok, nem tudtam mit tenni. Remélem, hogy reggelig senki, vagy inkább semmi nem talál rám, a sebem miatt nem aggódok, már nem vérzik, kitisztítottam és elláttam, majd bal karomat felkötöttem egy kendővel. Viszont iszonyúan legyengített. Előhozta a Zóna-betegséget, kétszeres gyógyszeradagot vettem be, de így is érzem. A sugárzás miatt van. Tulajdonképpen ki lehet bírni, nagyobb veszélyek is fenyegetnek itt, mint egy kis émelygés. Holnap reggel megpróbálok eljutni a Zóna határáig. Többé a közelébe se jövök. Csak jussak ki innen… Sebesülten és gyengén nehéz lesz megtenni ezt a távot, egészségesen is elfáradtam, mire idáig elértem, de sikerülnie kell. Még jó, hogy mégis megvettem ezt a pisztolyt, és nem sajnáltam rá a pénzt, az ak-t nem tudom fél kézzel használni.
Megpróbálom leírni ki is vagyok, miért jöttem ide, és hogy mi történt. 1988. április 19-én születtem Magyarországon, 27 éves vagyok, 180cm magas, és 75kg. Már fiatalon megtanultam oroszul. Utáltam ezt a nyelvet, de most mégis nagy hasznát veszem, legalább a nyelvvel nem kellett bajlódnom, amikor ide jöttem. Naplómat is oroszul írom, nem anyanyelvemen, szeretném, ha esetleg meghalnék, megtalálója értse, amit írok. Odahaza elég rosszul mentek a dolgok. A barátnőm meghalt autóbalesetben, úgy volt, hogy össze is fogunk házasodni… Tavaly december… Tél volt és jegesek voltak az utak… Elúszott mindenem és munkanélküli lettem.
Nem veszíthettem semmit, úgy döntöttem ide jövök szerencsét próbálni. Ha meghalok, nem veszítek semmit, ha túlélem, új életet kezdhetek a pénzből. Persze a kalandvágy is hajtott, de rájöttem, hülye döntés volt ide jönni.
Eladtam mindenem, amim volt, és a pénzből itt felszerelést és fegyvereket vettem: egy ak74-est Kosztyor gránátvetővel és hangtompítóval. Jó kis fegyver, megbízható és bírja a strapát, csak reggel óta vagyok itt, de már kétszer megmentett. Beszereztem még egy .45USP-t, drága volt, de megérte. Fegyver nélkül itt halott vagy. Vettem ruhát, élelmet, térképet, gyógyszereket, és sok más dolgot, ami nélkül az ember itt nem maradhat életben.
Miután beléptem a Zóna területére egyből a térképen jelölt első település felé vettem az irányt. Persze a Zónába bejutni sem egyszerű dolog. Nem lehet csak úgy besétálni, ezért vannak itt a katonák. Fizettem egy embernek, aki azzal foglalkozik, hogy embereket juttat be. Vele együtt hárman voltunk, egy másik stalkerrel együtt hozott be. Egy darabig elkísért minket a Zónában is, de aztán sorsunkra hagyott. Rémisztő dolgokat mesélt, amikről ugyan hallottam, de így, ilyen részletesen elmesélve még rémisztőbbek voltak: anomáliák, törpék, mutánsok, zombik, vak kutyák. Ekkor kezdtem először kételkedni abban, hogy nekem tényleg itt van a helyem. Ellátott minket tanácsokkal is. Például a gravitációs anomáliákról azt mondta, hogy a gyanús irányba dobjak valamiféle tárgyat, és ha pályája eltér a normálistól, akkor tartsam magam távol attól a helytől. A másik stalker alig beszélt, a neve Sam, az USA-ból jött. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy félne, bár grozaját semmi pénzért nem engedte volna el, egyfolytában a kezében volt. Egészen másfelé indult, mint én, nem tudom, pontosan merre. Remélem ő több szerencsével járt. Elég sokat emlegette Pripjaty-t.
Miután Sam elindult, én is elbúcsúztam kísérőnktől, aki ezután elindult visszafelé. Egy darabig néztem, ahogy távolodik, majd elővettem térképemet és megnéztem, hol is vagyok. Iránytűm itt még rendesen működött, a Zónában néhány helyen ez az eszköz is felmondja a szolgálatot. Émelyegtem, éreztem a Zónát. Állítólag az ember előbb-utóbb hozzászokik ehhez az érzéshez, nekem még nem sikerült.
Elindultam, bakancsom néhol félig elmerült a sárban. A tegnapi eső miatt még mindig tiszta víz volt minden. Ahogy egyre beljebb jutottam úgy éreztem, mintha figyelnének. Ak-m ott függött a vállamon, ez azért valamennyire megnyugtatott, szerencsére a Zóna lakói sem halhatatlanok, fog rajtuk a golyó. Ahogy haladtam, úgy éreztem, mintha egy másik világ felé haladnék, mintha nem is a Földön lennék, hanem inkább egy idegen helyen, ahol az embernek semmi keresnivalója és különböző eszközök nélkül nem is maradhat életben. Minden mérgező és meg akar ölni.
Rossz érzésem déltájban kezdett elmúlni. Egy út mellett voltam egy nagyobb fánál. Megszomjaztam, elővettem kulacsomat, nagyot kortyoltam a tiszta vízből. Tudtam, ezzel is takarékoskodnom kell, a Zónában a tiszta víz is nagy kincs. Valamit hallottam, kulacsomat bal kezemmel visszacsúsztattam tokjába, közben jobb kezemmel kibiztosítottam a fegyveremet, majd kezembe vettem, készen arra, hogy használnom kell. Az út túloldalán a növényzet mozogni kezdett. Elbújtam a fa mögé, fegyveremet a hang irányába fordítottam. A bokrok közül valami állat került elő, megállt az út túloldalán, talán 10méterre lehetett tőlem. Valamiféle mutáns volt. Nem vett észre, de szagomat érezte. Csak állt az út túloldalán. Várt, és szimatolt, tudta, hogy itt vagyok valahol. Nem bírtam tovább várni, fegyveremet rászegezve elkezdtem oldalazni jobbra, talán hagy elmenni – gondoltam. Persze nem hagyott, nekem rontott. Meghúztam a ravaszt, a hangtompító miatt csak halk puffanásokat lehetett hallani, legalább nem vertem fel a környéket a lövés hangjával. Hallottam, ahogy a három hüvely leérkezik a talajra. Az állat nem állt meg a lövésektől, hanem a lendület miatt továbbcsúszott a földön, tőlem két méterre állt meg, holtan. Mindhárom lövés talált, azonnal meghalhatott. Egy darabig csak álltam és lihegtem, hallottam a saját szívverésem. Nem akartam tovább ott maradni, inkább továbbmentem kibiztosított fegyverrel a kezemben. Ki tudja, lehet, hogy többen vannak.
Délután 3 óra lehetett. Úgy tűnt, célomat csak másnap fogom elérni, tehát kell keresnem egy helyet, ahol alhatok. Megpillantottam egy házat, nagy repedés volt a falán, az egyik oldala szinte teljesen leomlott. Úgy döntöttem, megnézem közelebbről. Elkezdtem közelíteni felé, már egész közel voltam hozzá, amikor egy fegyver tűnt fel a repedésben, utána pedig egy ember. Fegyverem után kaptam, de már hallottam a lövést. Mintha lelassult volna az idő, vállamban iszonyú fájdalmat éreztem, majd hanyatt vágódtam. Még nem haltam meg, de vártam a következő lövést, felkészültem, hogy kalandozásaim eddig tartottak. A lövés hangja helyett viszont csak kiabálást hallottam: „Rohadt életbe!! Átkozott szar!!” Fejemet felemeltem, láttam, ahogy egy stalker a fegyverével bajlódik. Nem késlekedhettem, fegyveremet észrevétlenül kibiztosítottam, majd amilyen gyorsan tudtam, felültem, jobb kezemmel vállamhoz emeltem fegyveremet, térdemre támasztottam és lőttem. Halk puffanás, torkolattűz, majd - mivel alig voltam magamnál – a lövés ereje miatt ismét hátra dőltem. Vállamba nyílalt a fájdalom és elájultam egy percre, talán többre is, nem tudom pontosan meddig voltam eszméletlen.
Amikor magamhoz tértem még mindig ott feküdtem. Elővettem pisztolyomat és feltápászkodtam. Óvatosan elindultam a ház felé, készen arra, hogy lőnöm kell, vállam iszonyúan fájt. A stalker a földön feküdt szétvetett karokkal, mellette fegyvere. Pisztolyomat rászegeztem, majd belerúgtam egyet, semmi reakció, meghalt. Megvizsgáltam közelebbről. A golyó átütötte a testét, a bal oldalán hatolt be és a jobb lapockája alatt távozott. Semmi nem volt nála, hátizsákjában nem volt se víz, se élelem, se lőszer. Valószínűleg ezért támadott meg, élelemre volt szüksége. Felvettem fegyverét, felismertem, milyen típus, egy lr300as. Egy ilyet nekem is el akartak adni, de utálom ezt a típust. Megbízhatatlan és túl érzékeny. Mondjuk, most éppen ez mentette meg az életemet. Nem viselte gondját és beragadt. Kivettem a tárat, még két lőszer, ennyi volt nála összesen. Eldobtam a tárat, majd leraktam a fegyvert is. Hátizsákjában találtam egy elsősegélycsomagot, ezzel elláttam a sebemet, inkább az övét használtam el, mint a sajátomat. Átmentem a szomszéd szobába, ahol most is vagyok. Itt fogom tölteni az éjszakát. Odakint már sötétedik…
Hallottam valamit, kimegyek és megnézem, aztán folytatom tovább.
Vladimir átlapozta a naplót, talált még benne egy képet egy lányról, visszatette, majd elrakta a könyvet. Letette ak47esét és felvette a falnak támasztott fegyvert. Tele a tár, nagyon jó állapotban volt. Megnézte a zsákot is, tele volt. Elrakta az élelmet, a vizet és a használható dolgokat. Lőszert is talált, és még két tárat, ezeket is elrakta. Talált még egy doboz pisztolylőszert és két pisztolytárat a hátizsák mellett, de ennek sok hasznát nem vehette, mivel nem volt ilyen kaliberű pisztolya, de ezeket is elrakta. Úgy döntött körbejárja a házat. Új fegyverét maga előtt tartva nyitotta ki a bejárati ajtót, elindult balra, befordult a ház sarkánál, továbbment, ismét balra fordult. A ház mellett feküdve egy hullát pillantott meg, üveges kék szemekkel bámulta az eget, mellkasa helyén egy hatalmas seb tátongott. A falon vérfolt, valami hozzávághatta. A pisztolyt jóval odébb látta meg, üresen, hátraakadt szánnal. Minden bizonnyal ez Iván volt, vak kutyák végezhettek vele. Egy-kettőt talán le is lőtt. Átkutatta a hullát, mellényét és mellkasát teljesen széttépték az állatok, csak egy kis vizet talált a kulacsában. Felvette az USP-t, szerencsére nem lett komolyabb baja, úgy tűnt még működik, betárazta és elrakta. Csodálkozott, hogy a testet nem tépték szét jobban a kutyák, valószínűleg elriaszthatta őket valami. Lehet, hogy egy másik falka, mostanában elég sokat csatáznak a területekért. Visszament a hullához, és lezárta Iván szemét, majd továbbindult a ház körül. Mikor visszaért a leomlott részhez, elővette térképét, és megnézte, merre kell továbbmennie. Ha siet, estig talán odaérhet az alpha-kutatóbázishoz és eladhatja a tegnap begyűjtött relikviákat. Még egy utolsó pillantást vetett a házra és elindult.
VÉGE
Nagy Ádám, 2005. 01. 29. - 2005. 01. 30.