A Szerencsés Stalker Esete
Hat órakor keltem. A nap éppen akkor világított át az ablakon, pont a szemembe. Kezemet a szememhez raktam, hogy eltakarjam a fényt.
Fáradt voltam még, így még a matracon maradtam és úgy döntöttem, hogy megvárom a fiúkat és velük megyek tovább, hogy kinyírjuk azt a szemetet, aki
kinyírta Vladimirt. Két napja ölték meg, amikor egy ritka relikviát kerestünk, a megbízónk elég nagy kutya volt, mivel 50000 rubelt igért.
Hát elindultunk így öten, Rosztik, Vladimir, Petrenko, Aleksander és én. Már meg is szereztük a cuccot, ekkor találkoztunk a pasassal, aki azt mondta,
hogy ez az út veszélyes, ne erre menjünk, hanem tegyünk egy kerülőt. Rosztiknak és Vladimirnak nem tetszett az ötlet, de végül arra mentünk.
Három vagy négy órát gyalogoltunk, amikor Vladimir megált. Megérezte a bajt. Ő és én előre mentünk szétnézni. Alig pár lépést tettünk,
lövés, és Vladimir homlokából ömlik a vér, majd holtan esik össze. Csak pár századmásodpercem maradt a feleszmélésre, hogy Vladimir akit már
a Zonába érkezésem óta ismerek, halott. Most, hogy így utólag belegondolok, óriási szerencsém volt, hogy nem engem lőttek le. Egész életemben szerencsés voltam,
a sportfogadásokat sorra nyertem, akik bekerülnek egy anomáliába, kilencven százaléka soha nem jön ki onnan. Én pedig ezt már megúsztam hatszor.
Már 2 éve vagyok a Zonában és soha nem találtak el komolyabban... Miután Vladimirt lelőtték, beugrottam egy kő mögé. És láss csodát, két másodperc
mulva ott robbant fel egy gránát, ahol az előbb áltam. Szerencse. Túl sokan voltak, még hallotuk Rosztik parancsát, hogy két nap mulva találkozunk a háznál. Én már itt vagyok. Majd jönnek a többiek is, ha... Nem, erre nem is gondolhatok! Tapasztaltak, túl fogják élni. Éhes vagyok. Hátha van még valami kaja a táskában. Á, itt is van!
Kopogtak. Hmm... hátha valamelyikük megjött. Felveszem a pistolyt, a biztonság kedvéért. Kinyitom az ajtót. Petrenko az:
- Szevasz, Oleg! - mondta Petrenko.
- Petrenko!!! Örülök, hogy még élsz. Gyere be!
- Kösz! Van valami kajád? - kérdezte, közben lefeküdt a matracra.
- Van! Én is most ettem volna. - közben a két kenyérre mutat.
- Akkor csatlakozok! - felállt a matracról és az asztalhoz ment.
Közben Oleg vágott négy szelet kenyeret, majd táskájából elővett egy nagy darab szalámit, és abból és vágott négy szeletet.
Oda adott két szelet kenyeret és két darab szalámit Petrenkonak.
- Tessék!
Evés közben Oleg megszólalt:
- A többiekkel mi van? Hallotál valami hírt?
Petrenko nagyot sóhajtott.
- Halottak. - közben a fejét rázta.
Oleg nem tudta felfogni, hogy újjabb két barátot veszített el.
- Mi történt?
Petrenko jó megrákta az ételt és lenyelte.
- Aleksander és Rosztik együtt menekültek. Megtámadta őket egy Pszeudó és Vak Kutya falka. Egy ideig tartották magukat, ám Rosztik kifogyott a lőszerből
és öt-hat kutya rögtön ráugrott és szétmarcangolta, és vele együtt veszett oda a relikvia is.
- És Aleksander? - kérdezte Oleg. - Vele mi történt?
- Elmenekült. Innen tíz kilóméterre találkoztam vele. Halálra volt rémülve. Nem is csodáltam, nem túl jó érzés végignézni, ahogy a legjobb
barátodat széttépi egy falka kutya. Akkora traumába esett, hogy nem figyelt az útra és anomáliába lépett. Szörnyű volt. - fejezte be Petrenko.
Oleg felált és kiment az udvarra. Petrenko odament Oleg fegyvereihez, mindet kitárazta és átdobta a ház másik sarkába őket.
Oleg nemsokára bejött. Petrenko ráfogta fegyverét.
- Mi van veled? - kérdezte meglepetten Oleg.
- Kifelé!!! - ordította Petrenko.
Kimennek az udvarra.
- Miért csinálod ezt? - kérdi Oleg.
- Nem egyértelmű? Hát pénzért! Mind az 50000 rubel az enyém lesz.
- Nem lesz! A relikvia Rosztiknál volt. Te mondtad!
- Hazudtam. - közben mutatja a relikviát. - Velem jöttek és mind a kettőt fejbelőttem.
- Szemétláda! - ordítja Oleg közben nekimegy Petrenkonak.
Kiüti a kezéből a pisztolyt, majd behúz neki egy nagyot. Petrenko a földre rogy, ám a keze pont a pisztoly mellé esik. Gyorsan felkapja a pisztoly és lő.
Oleg a gyomrához kap. Lenéz a kezére, látja, hogy véres, majd összeesik. Petrenko feláll. Odasétál a haldokló Oleghez. Pisztolyával céloz és újra lő.
Már csak Oleg halálsikolyát halljuk.
Oleg mindig is szerencsés volt. Ám egyszer találkozott össze egy igazán gonosz emberrel, akkor is az életébe került.
Micsoda szerencsétlenség.
Hat órakor keltem. A nap éppen akkor világított át az ablakon, pont a szemembe. Kezemet a szememhez raktam, hogy eltakarjam a fényt.
Fáradt voltam még, így még a matracon maradtam és úgy döntöttem, hogy megvárom a fiúkat és velük megyek tovább, hogy kinyírjuk azt a szemetet, aki
kinyírta Vladimirt. Két napja ölték meg, amikor egy ritka relikviát kerestünk, a megbízónk elég nagy kutya volt, mivel 50000 rubelt igért.
Hát elindultunk így öten, Rosztik, Vladimir, Petrenko, Aleksander és én. Már meg is szereztük a cuccot, ekkor találkoztunk a pasassal, aki azt mondta,
hogy ez az út veszélyes, ne erre menjünk, hanem tegyünk egy kerülőt. Rosztiknak és Vladimirnak nem tetszett az ötlet, de végül arra mentünk.
Három vagy négy órát gyalogoltunk, amikor Vladimir megált. Megérezte a bajt. Ő és én előre mentünk szétnézni. Alig pár lépést tettünk,
lövés, és Vladimir homlokából ömlik a vér, majd holtan esik össze. Csak pár századmásodpercem maradt a feleszmélésre, hogy Vladimir akit már
a Zonába érkezésem óta ismerek, halott. Most, hogy így utólag belegondolok, óriási szerencsém volt, hogy nem engem lőttek le. Egész életemben szerencsés voltam,
a sportfogadásokat sorra nyertem, akik bekerülnek egy anomáliába, kilencven százaléka soha nem jön ki onnan. Én pedig ezt már megúsztam hatszor.
Már 2 éve vagyok a Zonában és soha nem találtak el komolyabban... Miután Vladimirt lelőtték, beugrottam egy kő mögé. És láss csodát, két másodperc
mulva ott robbant fel egy gránát, ahol az előbb áltam. Szerencse. Túl sokan voltak, még hallotuk Rosztik parancsát, hogy két nap mulva találkozunk a háznál. Én már itt vagyok. Majd jönnek a többiek is, ha... Nem, erre nem is gondolhatok! Tapasztaltak, túl fogják élni. Éhes vagyok. Hátha van még valami kaja a táskában. Á, itt is van!
Kopogtak. Hmm... hátha valamelyikük megjött. Felveszem a pistolyt, a biztonság kedvéért. Kinyitom az ajtót. Petrenko az:
- Szevasz, Oleg! - mondta Petrenko.
- Petrenko!!! Örülök, hogy még élsz. Gyere be!
- Kösz! Van valami kajád? - kérdezte, közben lefeküdt a matracra.
- Van! Én is most ettem volna. - közben a két kenyérre mutat.
- Akkor csatlakozok! - felállt a matracról és az asztalhoz ment.
Közben Oleg vágott négy szelet kenyeret, majd táskájából elővett egy nagy darab szalámit, és abból és vágott négy szeletet.
Oda adott két szelet kenyeret és két darab szalámit Petrenkonak.
- Tessék!
Evés közben Oleg megszólalt:
- A többiekkel mi van? Hallotál valami hírt?
Petrenko nagyot sóhajtott.
- Halottak. - közben a fejét rázta.
Oleg nem tudta felfogni, hogy újjabb két barátot veszített el.
- Mi történt?
Petrenko jó megrákta az ételt és lenyelte.
- Aleksander és Rosztik együtt menekültek. Megtámadta őket egy Pszeudó és Vak Kutya falka. Egy ideig tartották magukat, ám Rosztik kifogyott a lőszerből
és öt-hat kutya rögtön ráugrott és szétmarcangolta, és vele együtt veszett oda a relikvia is.
- És Aleksander? - kérdezte Oleg. - Vele mi történt?
- Elmenekült. Innen tíz kilóméterre találkoztam vele. Halálra volt rémülve. Nem is csodáltam, nem túl jó érzés végignézni, ahogy a legjobb
barátodat széttépi egy falka kutya. Akkora traumába esett, hogy nem figyelt az útra és anomáliába lépett. Szörnyű volt. - fejezte be Petrenko.
Oleg felált és kiment az udvarra. Petrenko odament Oleg fegyvereihez, mindet kitárazta és átdobta a ház másik sarkába őket.
Oleg nemsokára bejött. Petrenko ráfogta fegyverét.
- Mi van veled? - kérdezte meglepetten Oleg.
- Kifelé!!! - ordította Petrenko.
Kimennek az udvarra.
- Miért csinálod ezt? - kérdi Oleg.
- Nem egyértelmű? Hát pénzért! Mind az 50000 rubel az enyém lesz.
- Nem lesz! A relikvia Rosztiknál volt. Te mondtad!
- Hazudtam. - közben mutatja a relikviát. - Velem jöttek és mind a kettőt fejbelőttem.
- Szemétláda! - ordítja Oleg közben nekimegy Petrenkonak.
Kiüti a kezéből a pisztolyt, majd behúz neki egy nagyot. Petrenko a földre rogy, ám a keze pont a pisztoly mellé esik. Gyorsan felkapja a pisztoly és lő.
Oleg a gyomrához kap. Lenéz a kezére, látja, hogy véres, majd összeesik. Petrenko feláll. Odasétál a haldokló Oleghez. Pisztolyával céloz és újra lő.
Már csak Oleg halálsikolyát halljuk.
Oleg mindig is szerencsés volt. Ám egyszer találkozott össze egy igazán gonosz emberrel, akkor is az életébe került.
Micsoda szerencsétlenség.
,csak egy kicsit összeszedettebben próbáld meg,odafigyelve,ne csak a sztori vonalát tartsd fontosnak!