STALKER
A sátán Zónája
2011. Június. 4
Tegnap néztem egy ismeretterjesztő filmet Csernobilról. Volt benne szó a 86-os balesetről és a 2008-as robbanásról is. Elmondták, hogy az akkor keletkezett zónát lezárta az ukrán katonaság és a tudósokon és kutatókon kívül senkit sem engednek be. De mégis sokaknak sikerül. Kincskeresőknek, kalandvágyóknak, akik kíváncsiságból és persze pénzszerzés céljából hatoltak be a Zónába. Ők csak Stalker-nek nevezik magukat.
A film egész nagy hatással volt rám.
Mike vagyok. Vidéken élek Magyarországon két cimborámmal együtt. Balával és Ben-nel. Már egészen kis korunk óta ismerjük egymást. Bala közepesen hosszú szőkésbarna hajú. Ben szintén szőkésbarna hosszú hajú, szemüveges. Én is szemüveges vagyok, rövid, barna hajú.
Az évek során már szinte teljesen összenőttünk. Közösen elvégeztük a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Rohamlövés szakát, ezáltal elég jól értünk a lőfegyverekhez és az egyéb katonai dolgokhoz.
Több oka volt, amiért nem álltunk be a Magyar Honvédségbe. Egyrészt világot akartunk látni, másrészt állati kevés ott a fizetés.
No meg már elegünk volt a normál életből. Mindhárman egy árvaházból jöttünk.
Néhányszor a törvénnyel is meggyűlt a bajunk, de nem komolyabban.
Nem hiányoznánk a világnak, ha eltűnnénk és a világ sem hiányozna nekünk.
Kapóra jött a Zóna. Elhatároztuk, hogy elmegyünk oda. Persze nem azonnal, hanem hosszas tanácskozás után.
Nem indulhattunk el azonnal. Fegyverekre, felszerelésekre és felkészültségre volt szükségünk. Beugrott, hogy a szemközti faluban egy hapek már járt a Zónában.
Elmentünk hát a lakására, hogy beszélgessünk vele.
Bélának hívták. Úgy 40 körül lehetett és erős testalkatú volt. Megkértük, hogy beszéljen nekünk a Zónáról, de ő a rossz emlékek miatt nem volt rá képes, viszont odaadta a Zónában készített összes feljegyzését és rajzát. Azt mondta, hogy örömmel odaadja nekünk, mivel úgyis kidobta volna őket.
Visszamentünk az albérletünkbe és s mindent átnéztünk, az összes iratot. Rajta volt az összes frakció és mutáns. Sokféle mutáns volt ott. Vak kutyák, amiknek nincs szeme, helyette a szaglásukkal tájékozódnak, húsevő vaddisznók és még sok egyéb más. Minket leginkább a vérszopó nevű valami rémisztett meg, ami az áldozatai vérét az alsó állkapcsából lenyúló csápokkal kiszívja. A róla készített rajz sem volt nagyon bizalomgerjesztő.
Szeptember közepére terveztük az indulást, addig mindegyikőnk lerendezte a meglévő gondjait, üzleteit, esetleg valamiféle szerelmi ügyeit (a „szerelmi” szó azért túlzás).
2011, szeptember. 10
Este tartottunk egy búcsú bulit, a haverjaink és az ismerőseink részvételével. Senkinek se mondtuk el, hogy a Zónába tartunk. Mindenkinek azt mondtuk, hogy a Francia Idegenlégióba léptünk be. Az este jól sikerült. Mivel nem tudtuk, hogy valaha visszatérünk-e, ezért nem fogtuk vissza magunkat. Jól leittuk magunkat és bizony reggel egyikünk sem ébredt egyedül.
2 nappal később elgondolkoztunk, hogy is fogunk mi Ukrajnába jutni? Ben-nek volt egy nagyon pénzes bátya, akit nagyon utál.
Az indulás előtti este megloptuk a bankszámláját, majd elérkezett a nap.
2011 Szeptember. 17
Reggel összepakoltuk fontosabb cuccainkat, meg némi kaját és elindultunk Ferihegyre. Felszállunk a legközelebbi Kijevi járatra, majd 8 órával később már a Kijevi repülőtéren voltunk.
Aznap kivettünk egy szobát az egyik városi hotelben, majd felkerestük Béla által ajánlott kereskedőt.
Egy elhagyatott raktárban volt berendezkedve. Tele volt a raktár mindennel. Kb. 80 féle kézifegyver, géppuskák, rakétavetők, gépkarabélyok, pisztolyok, gránátvetők, és még sorolhatnám.
Sok mindent vettünk, úgyhogy felsorolom:
Mike: Glock 34 (hangtompító), Tipe 89 (távcső, gránátvető, hangtompító), M 24 mesterlövészpuska, túlélőkés, gránátok
Bala: G 36 (hangtompító), Glock 34 (hangtompító), túlélőkés, kézigránátok, Claymore aknák, C4-esek, Tányéraknák
Ben: MP 5 (hangtompító), Glock 34, Remington 1100, túlélőkés, gránátok
Továbbá mindegyikünk felszerelte magát sugárzásmérővel, gázálarccal, fejrádióval, valamint víztisztító tablettákkal. Egyik se volt olcsó, de mindegyik megérte az árát.
Megköszöntük a fegyvereket, majd visszatértünk a hotelszobába. A való világ utolsó órái kezdődtek el számunkra.
- Srácok, ha oda bemegyünk, akkor onnan már nincs visszaút. – mondtam.
- De van. – szólt Bala. – Egy hullaszállítóban a platón fekve.
Már késő bánat. Ha egyszer belekezdtünk már nem hagyjuk befejezetlenül. Szemünk előtt lebegett a vagyon, melyet a Zónában szerezhetünk. De tudtuk, hogy a dolog kétesélyes. Vagy gazdagon jövünk ki, vagy sehogy.
2011. Szeptember. 18.
Hajnalban elhagytuk a szállodát. Kimentünk az utcára, felszerelésünket nagy útitáskákba raktuk, majd hívtunk egy taxit.
A taxis nagyon elborzadt, amikor megmondtuk (mivel tudunk oroszul) neki, hogy azt szeretnénk, ha elvinne a Zóna határáig. Végül nagy nehezen sikerül megállapodnunk. Rohadt sokat kért a fuvarért, de hát ez végülis érthető, a Zóna nem egy hétköznapi úti cél.
A Zóna Kijevtől úgy 140 km-re van. 4 órás volt az út, de végül odaértünk.
Kirakott minket az út mellett, majd sietősen elvezetett. Mellettünk egy árok volt, egy patakkal, mögötte pedig egy erdő.
Kivettük a fegyvereket és a felszereléseket a táskákból, magunkra vettük őket, majd átkeltünk a patakon. A víz térdig ért, ezért hamar nekivághattunk az erdőnek.
A fákon már látszott, hogy itt már furcsa dolgok történtek. Az egyik fa szó szerint bele volt nőve a másikba, a harmadiknak a gyökerei meg a másik kettőnek a törzséből nőttek ki.
Kis idő múlva elértük a határt. Kiértünk az erdőből, ami után drótkerítés húzódott, az mögött pedig egy domb.
Bala elővett egy drótvágót és rést vágott a kerítésen. Ezt követően nekivágtunk a dombnak, ami nem volt nagy ezért hamar átjutottunk rajta.
Amint lefele mentünk a dombról, házakat vettünk észre. Úgy nézett ki, mint egy utca. Egy földút mindkét oldalán házak, utána egy betonút futott keresztbe, előtte úgy egy tucat sátor.
Béla még beszélt egy táborról, ami a kezdőknek nyújt egy ideig menedéket. Gondoltuk, hogy ez az, ezért a fegyvereinket a hátunkra vettük, és a táborhoz mentünk. Amikor odaértünk, mindenki köszönt nekünk, és meglepően barátságosak voltak. Két ház között volt egy kis tér, aminek a közepén tábortűz lobogott, és ami körül Sztalkerok ültek. Az szemközti háznál egy másik Sztalker támaszkodott a falnak, AK-74-essel a kezében, aki odahívott magához minket.
- Szevasztok, Wolf vagyok, ennek a tábornak a vezetője. Ez amolyan kiinduló hely a kezdőknek. – mondta.
- Helló, ők Bala és Ben, én Mike vagyok. Még nem nagyon tudjuk, hogy mi a járás errefelé, szóval elkélne a segítséged.
- Oké, figyeljetek, van valamilyen képzettségetek.
- Egy katonai egyetemet végeztünk el. – válaszolt Ben.
- Az jó, látom a mordályaitok is elég tetszetőek. Szóval a baloldalon az utolsó ház most pont üres, a lakóit tegnap ölték meg a fosztogatók. Mostanság egyre intenzívebb errefelé a tevékenységük. A tietek lehet a ház, persze, ha úgy tervezitek, hogy itt maradtok egy ideig.
- Jó lesz, köszönjük. – mondta Bala, Ben-nel pedig helyeseltünk.
- Majd később még beszélünk, most menjetek, nézzétek meg a házat.
Úgy tettünk.
3 szobás volt a ház, az egyik közepén egy lejárat a pincébe és volt egy padlás is. Mindhárman választottunk magunknak egy szobát, lepakoltunk, majd visszamentünk Wolfhoz, aki ismertette velünk a szabályokat:
- A szabályok egyszerűek. Ez egy biztonságos tábor. Vészhelyzetben a többiek segíteni fognak titeket és ti is segíteni fogjátok őket, mert itt mindenki társa a másiknak. Világos?
- Még szép, hogy az. – mondtam.
- Ja és mindig legyen nálatok legalább egy fegyver. Kitudja, hogy kik, vagy mik, és mikor lepnek meg minket.
- Oké észben tartjuk. – válaszoltuk.
- Rendben, ha gondoljátok, akkor megismerkedhettek a többiekkel, vagy bejárhatjátok a környéket, hogy jobban megismerjétek.
- Oké kösz a tanácsot.
Visszamentünk a tábortűzhöz leültünk, majd elkezdtünk beszélgetni a többiekkel. Megismerkedtünk 4 másik stalkerrel. Tolikkal, Hruzzal, Iannel, és Zorannal.
Tolik ukrán, fegyvercsempész volt, mielőtt a Zónába lépett volna. Egy hete van itt.
Hruz spanyol, a hadsereg tagja volt, de aztán ide jött szerencsét próbálni.
Ian egyszerű lengyel földműves, de ő is kíváncsi volt a Zónára.
Zoran ukrán, ártatlanul elítélték, de megszökött a börtönből és a Zónában keresett menedéket. (Itt aztán nem találja meg.)
Egész este velük beszélgettünk, majd elmentünk aludni. Persze nagyon sokat egyikőnk sem tudott, így a Zónában eltöltött első napunk viszonylag eredménytelen, de új infókban bőséges volt, és mint tudjuk a tudás nagy úr.
2011. Szeptember 19
Nem volt nehéz felkelni. Kimentünk a házból. Wolf már várt minket. Elmondta, hogy éjszaka ketten kimentek felderíteni a lakóövezetbe. Már rég vissza kellett volna térniük, ezért megkért, hogy nézzük meg, hogy nincs-e valami gond. Elmentünk megnézni, hogy mi a helyzet. Követtük a betonutat, mellettünk a mezőn vak kutyák és mutáns vaddisznók pihentek. Igyekeztünk csendben menni, nehogy megzavarjuk őket.
Elértünk egy kb. 4m hosszú, elég széles és kb. 2,5 m magas alagutat. Bementük oda és 3 Stalker volt ott. Egyikük Zoran. Nála Viper 5-ös volt a másik két stalkernál pedig Toz-34-es kétcsövű sörétes puska volt.
Elmondtuk nekik, hogy Wolf küldött minket, hogy felkutassuk az éjjeli járőrt. Ők is csatlakoztak hozzánk. Egy kis domb tetejére mentünk, ahol fák és bokrok voltak. Lehasaltunk a földre, majd elővettük távcsöveinket. Kb. 150m-re előttünk volt a lakóövezet. Nem volt nagy. 5 házból állt, de mindegyik nagyon romos állapotban volt. 2-nek már az egyik oldala le is volt omolva.
Fosztogatókat láttunk, én négyet számoltam, de a házakban is lehettek. Hírtelen az egyik bokor mögül nyögéseket hallottunk. Ian volt az lábán és a jobb vállában golyó ütötte sebbel. Elmondta, hogy Tolikkal voltak felderíteni, de banditákba ütköztek. Tolikot elkapták, de ő halottnak tetette magát ezért csak kizsebelték és utána békén hagyták.
Zoran a vállára vette Iant és a tábor felé indult vele.
Nagy esély volt rá, hogy Tolikot a lakóövezetben tartják fogságban. Kitaláltam egy tervet, hogy hogyan szabadíthatjuk ki.
- Nos, a terv a következő. Ti ketten (a másik két újonc stalker) elkúsztok ahhoz a szétlőtt Lada Nivához, majd fedező tüzet adtok a jelemre. Bala és Ben addig eloson a fűben és oldalról támadja meg őket. Én itt veszek fel lő pozíciót és az M 24-essel leszedek a rohadékokból annyit, amennyit tudok. Benne vagytok?
Mindenki egyetértően bólintott. Belevágtunk.
A két másik stalker észrevétlenül elosont a Lada Niváig, majd Ben és Bala is elosont a másik irányba. A rádión közölték, hogy a helyükön vannak.
Felraktam a mesterlövész puskára a hangtompítót, majd lehasaltam és céloztam. Két ház között hárman beszélgettek a jobboldali ház lyukas tetejéből is figyelte a terepet valaki, a baloldali ház hiányzó ablakánál is állt egy fosztogató. Becéloztam a jobboldali fosztogató fejét. Vártam pár másodpercet. Nehezen tudtam az ujjamat rávenni a lövésre, mintha tudta volna, hogy ezzel valakinek a halálát fogja okozni. De végül lőttem. A fosztogató holtan esett össze. A két ház között lévők felfigyeltek a hulla földet érése keltette hangra. Jeleztem a fedező stalkereknek, akik tüzelni kezdtek. A fosztogatók viszonozták a tüzet.
Közben Baláék is felrakták fegyvereikre a hangtompítót, majd szóltam nekik, hogy indulhatnak. Ezalatt kilőttem még egy banditát. Ben és Bala behatoltak az első házba. A földszinten két fosztogató volt, de a társaim végeztek velük. Ott volt Tolik is megkötözve. Mondták neki, hogy visszajönnek érte amint végeztünk a fosztogatókkal. Ezután hallották, hogy az emeletről is lőnek . Ben megkérdezte, hogy van-e rájuk rálátás, én mondtam, hogy az egyikre igen. Céloztam, majd a fosztogató agya a szemközti falra kenődött. Ebben a pillanatban Ben gránátot dobott az emeletre, ami hatalmas robajjal robbant fel. Füst és por szállt fel az emelet réseiből. Ben és Bala felmentek az emeletre. Ott volt a másik fosztogató holtteste is. A tető leomlott oldaláról rálátás nyílt a jobb oldali házra. Egy fosztogató épp most rohant ki a házból, de Bala lelőtte. Én közben a másik ház ablakából szedtem le egyet. Ben gránátot dobott a jobboldali házba is. A robbanás után Baláék és a két másik stalker is behatolt az épületbe. Három fosztogató volt ott, eléggé szédülten, ezért könnyű volt lelőni őket. Ezt követően én is odamentem. Átkutattuk a többi házat is, de már egy bandita sem maradt. Elvágtuk Tolik kötelét, aki nagyon hálás volt nekünk.
A házak mellett volt egy gödör. Összeszedtük a fosztogatók fegyvereit és egyéb cuccait, majd abba a gödörbe eltemettük őket.
Közben megérkezett Wolf és Zoran.
Wolf elismerését fejezte ki, amiért kiszabadítottuk Tolikot, és megöltük a fosztogatókat.
Mondtuk Wolfnak, hogy a két másik újonc stalker is sokat segített.
Ezután még körülnéztünk egy kicsit a lakóövezetben. Volt ott két GAZ-66-os teherautó, de mindegyik elég lestrapált állapotban volt.
Ben beleült az egyikbe, megtalálta a kulcsot és megpróbálta beindítani a teherautót. A motor kattogó hangot hallatott és sehogy sem akart beindulni. Ugyanez volt a helyzet a másiknál is. Tolik mondta, hogy ért a járművekhez és megpróbálja megjavítani. Mi Wolffal és Zorannal visszamentünk a táborba, Tolik es a két másik stalker viszont a lakóövezetben maradtak.
A táborba visszatérve mindenki a vállunkat kezdte veregetni és elismerésüket fejezték ki. Az egyik házból azonban egy ideges stalker rohant felénk.
Mondta, hogy siessünk a házba, mert Ian egyre rosszabb állapotban van.
Berohantunk a házba. Ian ott feküdt egy ágyon, amiről folyott a vér a fa padlóra. Zhakin, aki idehívott minket a kinti világban orvos volt. Mindent megtett már, ellátta a súlyos sebeket, adott neki morfiumot, de a vérzést többszöri próbálkozásra sem tudta elállítani. Mindannyian tudtuk, hogy nem fogja túlélni, ezért mellette maradtunk. Nagy nehézségek árán tudta csak magában tartani szenvedéseit. Az utolsó mondatok hagyták el a száját:
- Wolf, k… köszönök mindent. S… sokat segített… tél nekem, ezért nagyon hálás vagyok.
Wolf lehajtotta a fejét, majd Ian felém fordult. Mélyen a szemembe nézett és ezt mondta:
- Ti még nagy dolgokat fogtok végrehajtani.
Ezt követően elkezdett rángatózni. Mi megfogtuk a kezét, miközben vért öklendezett, majd egy pillanat alatt megállt benne minden.
Elengedtük a kezét, ami tehetetlenül ütődött neki a padlónak.
Nem tehettünk érte semmit. A sebei olyan súlyosak voltak, hogy még egy modern kórházban sem biztos, hogy meg tudták volna menteni.
Ilyen a sors. Valaki álmában, békésen hal meg, míg mások a világ legelátkozottabb helyén, iszonyú kínok között.
Ezt a szomorú esetet kivéve az elkövetkezendő néhány nap viszonylag nyugodtan telt. Az egyik nap lefeküdtem aszfaltra és figyeltem a mezőn lévő állatokat. Kezemben ott voltak Béla iratai. Az állatok pont úgy néznek ki, mint ahogy le vannak írva. Félelmetes belegondolni, hogy hogyan tudtak kifejlődni mindössze pár év alatt!
2011. Szeptember. 22.
Leültünk beszélni Wolffal. Mondtuk neki, hogy létre kellene hozni egy nagyobb védelmi körzetet a tábor körül. Ő azt mondta, hogy az ötlet nem rossz, de nincs elég tapasztalt embere, hogy ezt végre lehessen hajtani.
Mi mondtuk neki, hogy megoldjuk, csak adjon alánk 4 tapasztaltabb stalker.
Wolf igent mondott erre.
Wolf kért 4 önként jelentkezőt a feladatra. Összejött a létszám majd elindultunk a kordon közepéhez, ahol egy felrobbantott híd volt, amin egy vonat állt, alatta pedig egy katonai ellenőrzőpont. A betonút tovább futott a híd után is. Ha ezt elfoglaljuk, akkor megerősödik a stalkerek pozíciója a kordonban.
Hamar odaértünk az ellenőrzőpont közelébe. A terv a következő volt:
A egyik stalkernál egy SVD Dragunov volt, ő felmászik egy közeli fára és fedez minket. Én és Bala a sínek mentén elkúszunk az ellenőrzőponthoz és felülről nyitunk tüzet a katonákra. A három másik stalker Ben vezetésével a növényzet között oldalról kúszva közelítik meg a célpontot, majd a kellő időben tüzet nyitnak.
Nekiláttunk a terv végrehajtásához.
Minden a terv szerint haladt, Balával már a síneken kúsztunk, amikor észrevettük, hogy egy BTR-80-as csapatszállító közelít az ellenőrzőpont felé. Amint elérte az ellenőrzőpontot, megállt, majd 5 katona és 1 tiszt szállt ki belőle. A tiszt őrnagynak nézett ki a ruhája alapján. Mindezt rádión jelentettem a mesterlövészünknek és Ben-nek. Elhatároztuk, hogy megpróbáljuk foglyul ejteni a tisztet. Jelt adtam a tüzelésre. Ekkor hírtelen lerohantam a hídról, es egy hatalmas vetődéssel a tisztre vetettem magam.
A tiszt hátraesett, beverte a fejét a BTR-be és elvesztette az eszméletét. Én is a földre kerültem gyorsan kézbe vettem a Tipe-89-et majd egy sorozattal elbántam a körülöttem lévő 2 katonával. Közben a többi katonát is találatok érték. Amikor a társaim tüzet nyitottak ők összevissza kezdtek lövöldözni. Egyikük fölfele is lőtt.
De végül mindegyikkel végeztünk.
A többiek is idejöttek, hogy megnézzék, mi van velem. Átkutattuk a hullákat, majd hírtelen a tiszt magához tért. Mindannyian ráfogtuk a fegyverünket.
- Kik vagytok, és mit akartok?- kérdezte a tiszt kezeit az ég felé emelve.
- A halálod hírnökei!- mondta az egyik stalker miközben AK-ja csövét a tiszt fejéhez nyomta.
- Ne csináld!- rántottam el a fegyvere csövét a tiszt fejéröl.- Még sok hasznát vehetjük.
Belátta, hogy igazam van. Megkötöztük a tiszt kezeit és lábait, majd beraktuk a BTR-be. Bala beült a vezető helyére és sikerült beindítania a csapatszállítót. Megfordult vele, mi közben beleraktuk az összeszedett fegyvereket, majd felszálltunk az oldalára és elindultunk a tábor felé. Én előrementem, nehogy a táborban elkezdjenek lőni a BTR-re.
Elmeséltük Wolfnak, hogy mi történt, mire ő mondta, hogy felállítanak egy helyőrséget a hídnál.
A tisztet az egyik házhoz vittük, ahol az egyik szobát egy rácsozott ajtó nyitotta. Úgy gondoltuk, hogy ez megfelelő hely lesz neki. Este kihallgattuk.
Elmondta, hogy az ukrán 32. Lövészdandárnak a parancsnoka és hogy éppen egy terepszemlét tartott a hídnál, amikor rajtuk ütöttünk.
Többet azonban nem árult el.
2011. Szeptember. 23.
Reggel a szállásunkon leültünk beszélni és átgondoltuk a további teendőinket. Eldöntöttük, hogy továbbállunk, mivel mi kalandokra és felfedezésekre vágytunk, és ezt itt a Zóna peremén nem fogjuk meglelni.
Beszéltünk Wolffal a terveinkről, ő azt mondta, hogy megért minket és hálás azért, amit értük tettünk.
Ezt követően összeszedtük cuccainkat, majd útnak indultunk.
Alig öt perce mentünk, mikor valakik kiabáltak mögülünk. Tolik és Zoran voltak. Odafutottak hozzánk, mondták, hogy velünk szeretnének jönni. Mondtuk, hogy jöjjenek csak. Együtt mentünk tovább.
2011. Szeptember. 26
Már egy ideje mentünk az utunkon. Nem sok érdekes dologgal találkoztunk. 25.- én volt egy kis incidensünk két mutáns vaddisznóval, de semmi komolyabb. Egy téglaházhoz értünk, melyet nagy sziklák vettek körül és sok fa.
Bementünk a házba. 4 szobás volt. A konyhában találtunk egy hullát, ami mellett egy TRS-301-es volt a falnak támasztva.
Tolik megnézte a fegyver tárát, hátha van benne lőszer, de csalódnia kellett. Bala átkutatta a hullát. Úgy tűnt, hogy csak nem rég halhatott meg. 2 lőtt seb volt rajta. A fölső zsebében volt egy irattömb. Beleolvastunk:
Miroslav Palrov vagyok. Már rég a Zónába vagyok. Nemrég találtam egy érdekes relikviát. Úgy néz ki, mint a Holdfény, de nem tapasztaltam nála negatív tulajdonságot. Ezen kívül találtam még két Kővirágot is. Ma este ebben a házban maradok. Majd reggel elmegyek Jantarba, Shakarov biztos jól megfizet majd ezekért.
Lövéseket hallok a fák közül, nem tudom, kik lehetnek. Megpróbálom feltűnés nélkül megnézni.
A picsába! Éppen az ablakon néztem ki, mikor egy sorozat eltalált. Hál istennek sikerült elvergődnöm a konyhába. Szerintem Szolgálatosok lehetnek, de nem vagyok benne biztos. Remélem, hogy megélem a reggelt.
Az írásnak itt vége szakadt. A támadói végeztek vele, bár az furcsa, hogy miért nem kutatták át a holttestét. Mivel már kezdett sötétedni, úgy döntöttünk, hogy itt töltjük az éjszakát. Előbb eltemettük Palrovot, majd nyugovóra tértünk.
2011. Szeptember 26
Bala az egyik szobában megtalálta Palrov táskáját, miben a relikviák voltak.
Úgy nyolc körül nagy nehezen felkeltem. Az ablakhoz mentem és láttam, hogy Ben és Bala az egyik sziklán, nekem háttal pisálnak (ők már csak ilyenek). Úgy 70 m-re lehettek. Becipzárazták a sliccüket, majd erős búgó hangot hallottunk. Tolik és Zoran is odajöttek mellém.
Hírtelen a fák közül egy MI-24-es vadászhelikopter tűnt fel, ami egyenesen a ház felé közeledett. Bala és Ben elkezdtek rohanni felénk, beértek a házba még a helikopter előtt. Az átrepült a ház felett, majd megfordult és az orrát a ház irányába döntötte, majd a bal oldali felfüggesztés alól egy 90 mm-es rakétát lőtt ki. Kis ideig volt csak a levegőben, mielőtt becsapódott volna a konyhába, ami azonnal megsemmisült. A helikopter következő fegyverként a 30 mm-es gépágyúit vetette be. Mi a földre vetődtünk a gépágyúlövedékek pedig felszántották a házat. Szerencsére nem találtak el minket.
A helikopter megint átrepült a ház fölött, majd megláttunk még két helikoptert, amint éppen katonákat raknak ki. Tüzet nyitottunk rájuk, láttam amint egyet sikerült lelőnünk. De közben egyre közelebb jutottak, és a másik két helikopter is erre tartott.
Úgy döntöttünk, hogy az ellenkező irányba futni kezdünk, és nem fogjuk megadni magunkat. Így, hát futni kezdtünk.
Úgy 50 m-t futottunk, mikor rakéták csapódtak a házba, ami felrobbant. Pár másodperc múlva a katonák is tüzet nyitottak ránk. Mi közben tovább rohantunk. Nemsokára vége lett az erdőnek és egy kis folyóhoz értünk, melyek erős volt a sodrása. Az erdő szélén lő pozíciót vettünk fel, és elkezdtünk tüzelni a katonákra. Sikerült kettőt leszednünk közülük, mikor ismét megjelentek a helikopterek. Tudtuk, hogy egyetlen esélyünk, ha a folyóba ugrunk. Elkezdtünk futni a folyó felé, mikor egy gránát esett mellém. Fölrobbant, a lökéshullám a földre döntött. Nem hallottam semmit és szédülni kezdtem. A többiek nem láttak meg, tovább futottak.
Az egyik helikopter feltűnt az égen, a part felé fordult, majd a géppuskájából egy sorozatot adott le. A sorozat telibe találta Zorant és darabokra szaggatta a mellkasát. Azonnal meghalt.
A többiek egy nagy vetődéssel a folyóba ugrottak, közben Tolik vállát eltalálták.
Én kezdtem magamhoz térni, mikor valaki leütött a puskatussal. Mikor kinyitottam a szemem katonák vettek körül, kezükben Obokan-okkal, miket rám szegeztek.
Elvették a fegyvereimet, majd a helikopterek leszálltak a parton. Felvezettek az egyik gépre, a hátuljába ültettek messze tőlük. Még 4 katona szállt fel arra a gépre. A többi katona egy sebesülttel a másik két gépre szállt fel.
A gépek a magasba emelkedtek, majd eltűntek a távolban.
۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞
A déli napfény ereszkedett le Bala homlokára. Nem volt forró, mert a Zóna légköre nem engedte át teljesen.
Kinyitotta a szemét, először még homályosan látott, aztán tisztult a kép és látta a folyót maga mellett, meg a köves partot. Felkelt, majd körülnézett. Pár méterre tőle Tolik feküdt eszméletlenül. Odafutott hozzá és elkezdte ébresztgetni. Tolik végül kinyitotta a szemét és felkelt.
- Hól vagyunk? - kérdezte kicsit kómásan.
- Fogalmam sincs. – válaszolta Bala. – Meg kérdés, hogy a többiek hól lehetnek.
- Valószínűleg a folyó máshova sodorta őket.
- Ja. Láttad mi történt Zorannal?
- Láttam. Jó ember volt.
Balának eszébe jutott, hogy elrakta Palrov irattömbjét. Elővette a zsebéből, majd elkezdte lapozgatni. A közepén volt egy kézzel rajzolt térkép. Rajta volt az erdő és a folyó is. Továbbá rajta volt a Palrov által leírt Jantar is. Csak követni kell a folyó folyásának az irányát, aztán keletre kell menni 2 kilométert. Egyszerűnek tűnt.
- Mi maradt nálad? - kérdezte Tolik.
- A G-36-os valószínűleg a folyó mélyén van. A Glock-36-os és két gránát maradt nálam. Neked mid maradt?
- Egy Fort-12-es 4 tárral, meg 1 gránát.
- Szerintem menjünk el Jantarba, ott majd szerzünk fegyvereket, aztán megpróbáljuk megkeresni a többieket.
- A Zóna hatalmas ám! Nem lesz könnyű megtalálni őket.
- Tudom, most induljunk.
- Oké.
Követték a folyót, már egész régóta mentek, mikor a térkép szerint kelet felé kellett fordulniuk. Így is tettek.
Már besötétedett, mire elérték Jantar határát. Morgást hallottak a bokrok mögül, mire ők felmásztak egy sziklára. Hírtelen a bokrok közül egy tucat vak kutya ugrott elő, és a sziklára vetették magukat. Baláék lőni kezdtek, sikerült is párat leszedniük, de nagyon ellenállónak bizonyultak. Leugrottak a szikláról, és rohanni kezdtek, kezükbe a zseblámpákkal. Futottak, aztán egy Szolgálatos termett előttük. Megfogta Tolik és Bala vállát, majd a földre rántotta őket.
Egy reflektor kapcsolódott fel, előtte egy PKM géppuska állt egy homokzsák-álláson. A mögötte lévő kötelességi lőni kezdett a kutyák közé. Szanaszét kezdtek el röpködni a vér és húscafatok. Csak egy vak kutyának sikerült elmenekülnie.
A Szolgálatos felsegítette Baláékat, majd az ujjával egy szurdok felé mutatott, majd ennyit mondott:
- Arra kell mennetek.
Baláék megköszönték, hogy megmentették őket, majd elindultak.
A szurdok kb. 4 méter széles volt. Elérték a végét, miről rálátás nyílt Jantarra. Egy tudományos labor volt a terület közepén, mögötte mocsár, előtte pedig sűrű füves terület. Az egész területet dombok vették kőrbe.
Elsétáltak a labor bejáratához. Szolgálatosok őrizték azt. Megkérdezték Baláéktól, hogy mi járatban vannak és, hogy honnan jönnek.
Bala azt mondta, hogy Palrov küldte őket.
A Szolgálatosok beengedték őket, majd bementek a laborba. Egy rövid folyosó volt bent egy szobával és egy ablaknyílással. Odamentek a nyíláshoz és egy tudós volt ott kék köpenyben.
- Mi járatban vagytok? – kérdezte a tudós.
- Maga Shakarov? – kérdezte Tolik.
- Igen én volnék.
- Palrov halott. Ő mondta, hogy jöjjünk ide, és adjuk magának a relikviákat.
- Palrov halott? Sajnálattal hallom. Milyen relikviákról beszéltek?
Bala levette hátáról a táskáját, majd a benne levő relikviákat az ablaknyíláshoz rakta.
Shakarov azonnal elrakta a két Kővirágot, azonban sokáig nézegette a harmadik relikviát.
- Ez egy Szikra. Nagyon ritka relikvia. És rendkívül értékes!
- Pontosan mennyire? – kérdezte Bala.
A két kővirágért 5000-t tudok adni, de a Szikráért 20000 rubelt ajánlok. Megegyeztünk?
Bala és Tolik összenézték, majd megegyeztek Shakarovval.
- Milyen készleteid vannak? – kérdezték.
- Gyertek, annál az ajtónál beengedlek titeket.
A nyílás mellett volt egy vasajtó. Shakarov kinyitotta, majd bementünk. Egy kis szoba volt ággyal, meg egyéb kellékekkel. A túloldalt volt még egy ajtó, Shakarov azt is kinyitotta, majd bementünk. Ez már nagyobb helyiség volt. A közepén volt egy asztal, mögötte pedig temérdek mennyiségű fegyver, lőszer és egyéb hasznos cuccok.
Shakarov az asztal mögé állt, majd megszólalt:
- Mivel szolgálhatok?
Bala és Tolik hosszasan válogattak, de végül kiválasztották a hozzájuk illő fegyvereket.
Bala egy AK-74-est vett, hozzá 8 tárat.
Tolik egy SVU mesterlövészpuskát vett, valamint egy Uzi-t, 3 tárral.
Aztán Shakarov elmondta nekik, hogyan szerezhetnének még több pénzt.
Elmondta, hogy a keleti domb tetején van egy régi gyár, alatta meg egy laboratórium, ami még mindig termel energiát, annak ellenére, hogy már senki sem kezeli. De a gyárban még sok értékes relikvia van, ami Shakarov szerint megéri a kockázatot.
- Miféle kockázatot? – kérdezte Bala.
- A gyárban rengeteg a zombi. – válaszolta Shakarov.
- Zombi? Hát már azok is vannak?
- Méghozzá nem is kevés! Hetente egyszer megtámadják a laboromat, de mivel nagyon ostobák és szervezetlenek, a Szolgálatosoknak nem okoznak nagy gondot. Nos, mivel már hétfőn volt egy támadás, ezért a statisztikák szerint ezen a héten már nem támadnak. A másik kockázat pszichikus kisugárzás. Bárki, aki eddig járt a gyárban vagy meghalt, vagy zombivá változott. Ezeknek az agyát egyszerűen megfertőzte valami. Nagy részük aztán minket támad, míg mások a Zóna különböző pontjaira indulnak, hogy mi célból azt nem tudom. De van egy jó hírem. A múlt héten fejlesztettük ki a védősisakot, ami véd a pszichikus kisugárzástól.
- És ez mennyire megbízható?- kérdezte Tolik.
- Még nem teszteltük, de garantálom, hogy megbízható. Ha gondoljátok, akkor odaadhatom, amíg odaát vagytok relikviákat gyűjteni. Na, mit mondtok?
Kis gondolkozás után Baláék elfogadták.
- Meglátogatjuk azt a gyárat.
Elvettek két sisakot, felvették, majd elindultak a gyárhoz.
Hamar fölmentek a dombra, majd ott álltak a gyár előtt. Egy nagy épület volt előttük, az előtt pedig drótkerítés. Bala elővette a drótvágóját, átvágta a kerítést, majd mindketten átmentek.
Bementek az épületbe. Olyan csend volt, hogy még a csövekről lecsöpögő vízcseppeket is kristálytisztán lehetett hallani.
Felmentek a tetőre, majd odasétáltak a szélére. Onnan be lehetett látni az egész gyártelepet. Baloldalt volt még egy nagy épület, Jobboldalt egy raktár mellette két hangár szerű épület, ezek között nagy tér elszórva kisebb-nagyobb tárgyakkal és roncsokkal. A tér végén egy 20 négyzetméteres területen közel egy tucat relikvia hevert a földön. Viszont mindenfele zombik járkáltak kb. a felüknél fegyver is volt.
-Figyelj, te maradj itt és vegyél fel lőpozíciót. Én addig lemegyek, fedezékről-fedezékre haladok, te meg addig fedezel innen. Oké? – kérdezte Bala.
- Oké. Vigyázz magadra odalent.
- Majd te vigyázol idefentről.
Bala kiment az épületből, majd az épülethez legközelebb lévő buszroncshoz futott. Két zombi pont a busz mögött volt. Tolik becélozta az egyik fejét, majd lőtt. A páncéltörő lőszernek meg lett a hatása, a zombi feje darabokra szakadt. A másik zombinak is ez lett a sorsa.
A lövések hatására az összes zombi a busz felé kezdett menni. Bala felnézett, majd ő is elkezdett tüzelni. Hamar kiürítette a tárat, ezzel 3 zombit tett el láb alól. Tolik is sorba lőtte ki a zombikat, majd hírtelen egy lövés érte a vállát. Megfordult, a kezéből kiejtette az SVU-t. Mögötte három zombi közeledett hozzá, az egyik kezébe pisztoly, ami szerencséjére az első lövés után megadta magát. Tolik levette válláról az Uzit, majd darabokra lőtte az első zombi mellkasát. Az a földre rogyott, amit követett a második is leszakadt fejjel. Ekkor egy kattanás hallatszott, Tolik fegyvere beragadt.
- A picsába! – kiáltott fel Tolik.
Kicserélte a tárat, de mielőtt lőhetett volna, a harmadik zombi kiverte a kezéből, majd a földre lökte Tolikot. Tolik elővette a kését felkelt, majd egy mozdulattal a zombi fejébe mélyeztette azt. A zombi ennek ellenére megfogta Tolik nyakát, majd a levegőbe emelte.
Tolik elővette a Fort-12-esét, majd a zombi bal lábába lőtt vele. A zombi lába kettészakadt, mindketten a földre estek. Tolik ismét felkelt, majd az egész tárat a zombiba lőtte.
Erős fájdalmai voltak a válla miatt, de visszament és ismét tüzelni kezdett az SVU-val. Bala közben egyre több zombit szedett le, de azok sosem akartak elfogyni.
Elkezdett futni, majd bevetődött a raktárba. Ekkor a baloldali épületből erős fény kezdett kiszűrődni. A fény hírtelen visszahúzódott, majd az összes ablakból özönleni kezdtek a snorkok.
Annyian voltak, hogy lehetetlen volt megszámolni őket. Elkezdtek felmászni az épületre Tolik felé. Ő az Uzival kezdett el lőni. Sikerült is leszednie néhányat, de tudta, hogy nincs esélye. Három lépést hátrament, majd futni kezdett a perem felé. A snorkok pont ekkor értek fel a tetőre. Tolik lendületet vett, majd ugrott. Néhány snorkot is magával rántott.
Csak néhány másodpercet volt a levegőben, mielőtt a földbe csapódott volna.
Közben a zombik kinyitottak a raktár ajtaját. Bala lőtt, de a 3. golyó után kiürült a tár. Másik már nem volt nála. Eldobta a fegyvert, letérdelt, majd várta a végzetét.
A jobboldali épületből ismét vakító fény tört elő, majd felsüketítő zaj következett, ahogy a zombik ordítottak. Bala sisakja megrepedt, majd kettétört és leesett a fejéről.
Egy hírtelen lökést érzett, majd a földre került.
A zombik odasétáltak hozzá, majd felsegítették.
Bala többé nem volt ember. Külsőre talán még az, de belsőleg nem. Most már ő is közéjük tartozott.
2007. Június 25
- Te, van ebben a folyóban egyáltalán hal? - kérdezte Bala.
- Mért kérded? - válaszoltam
- Mert már három órája ülünk itt kapás nélkül.
- Ez türelemjáték öregem! Türelemjáték.
- Te megmozdult az úszó!
- Mire vársz? Rántsd már fel.
Bala felrántotta a botot, majd megszemléltük a zsákmány.
- Te ez egy rák!- kiáltott fel Bala.
- Dobd már vissza, mielőtt agyontaposom.
- Félsz tőle?
- Én ugyan nem. De attól még igazi kis szörnyetegek. Kifogod őket kézbe veszed, aztán szörnyé válnak és beléd meresztik az ollóikat.
- Figyu, ha ez megnyugtat, én sosem fogok szörnyé válni.
- Dehogynem! Lesznek még olyan pillanatok az életben, amikor igazi szörnyé fogsz válni. – mondtam vigyorogva, miközben Bala leakasztotta a rákot a horogról, majd visszadobta a Dunába.
۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞
Ben kinyitotta a szemeit.
A köves parton feküdt. Felült, majd oldalra nézett, amerre az erdő volt.
Tőle úgy 5 méterre hevert a táskája, amit egy flesh szagolgatott. Ben még sohasem látott ehhez hasonló teremtményt.
Úgy nézett ki, mint egy nagy gombóc, aminek négy vékony pataszerű lába, valamint iszonyú ronda feje van.
Egy percet sem tétovázott. Elővette az övén lévő pisztolytáskából a Glock 34-est, célzott, majd három lövést adott le vele. Az állat üvöltött egyet, majd összeesett.
Odasétált a táskához, hogy megvizsgálja, milyen cuccai maradtak meg. A táskában élelem és víz volt, meg sok lőszer. A táska közelében megtalálta a Remingtonját, de az MP-5-t sehol sem találta.
- Hát ez kurva jó!-mondta Ben dühösen.
Összeszedte a cuccait, majd elindult az erdőbe. Kezdett besötétedni, úgyhogy, úgy döntött, hogy itt tölti az éjszakát.
Talált három fát, melyek egy háromszöget alkottak. Ben fatörzseket hordott köréjük, majd ágakat rakott, a tetejére, melyeket beterített levelekkel. Ezt követően körbevizelte a menedékét, mert régen úgy hallotta, hogy ez elriasztja a vadállatokat.
Mikor teljesen besötétedett lefeküdt a menedékébe, majd megpróbált aludni.
Nem nagyon ment neki, mivel mindenféle hang szűrődött ki az erdőből, halkabb és hangosabb egyaránt. A biztonság kedvéért éjszaka még kétszer körbevizelte a menedékét.
Mikor kivilágosodott, szétbontotta a menedéket, hátára vette a táskáját, kibiztosította a Remingtont, majd továbbállt.
Körülbelül egy órát sétált mikor halk hörgést hallott a háta mögül.
Megfordult, de nem látott semmi különöset. De végül észrevett valamit. Az egyik bokor furán nézett ki. A közepénél el volt deformálva, mint egy eltört tükör. Ben először azt hitte, hogy ez csak egy optikai csalódás, de aztán a jelenség megmozdult és odébbállt.
Ben futni kezdett, ahogy csak bírt. Tudta, hogy amit látott az egy vérszívó volt.
Kiért az erdőből, de tovább futott. Végül megbotlott, elesett, kezéből kiesett a Remington.
Megfordult, majd felnézett. Az ég elhomályosodott, majd a vérszívó megmutatta magát.
Barna volt a teste, alsó állkapcsából csápok lógtak ki. A szeme sárga volt, szinte ragyogott.
Kinyitotta a száját, üvöltött egyet, majd felemelte a kezét, készen arra, hogy lecsapjon. Ekkor egy lövés hallatszik, majd a vérszívó feje szétrobbant, halott teste a földre esett.
Ben felállt, majd körülnézett. Úgy 100 m-re egy ház volt, mellette egy magasles. A magasból egy szabadsági őrködött, kezében egy Dragunovval.
- Jól vagy? – kérdezte a mesterlövész.
- Igen. – válaszolta Ben.
- Gyere ide beszéljünk!
Ben odament a magasleshez, közben a mesterlövész lemászott a földre.
- Nagyon hálás vagyok amiért…
- Ne hálálkodj! Figyelj, én szabadsági vagyok. Ez egy az egyik ellenőrzőpontunk. Általában hárman vagyunk itt, de most csak én őrködöm. Mit keresel te erre?
- Fogalmam sincs. Azt se tudom, hól vagyok.
- Nem messze innen keletnek van a főbázisunk. Menj oda, keresd meg Borovlovot, és beszélj vele. Ő a vezetőnk.
- Oké. Beszélek vele. Még egyszer kösz a segítséget.
Ben elindult a Szabadságiak főbázisa felé.
Útközben ellenőrizte a fegyverét. A Remington már elég lestrapált állapotban volt, és már csak 12 lőszere volt hozzá.
A Glock-34-es sem volt jobb állapotban, ahhoz is már csak 1 tár volt.
Fél óra alatt elérte a bázist.
Hatalmas területen feküdt, az egészet egy kb. 3 méter magas fal vette körűl, és kb. 50 méterenként magaslesek sorakoztak mesterlövészekkel.
Ben a főbejárathoz sétált. Látta, hogy a mesterlövészek figyelik minden mozdulatát. A bejáratnál három szabadsági állt. Mellettük egy kisebb betonbunker, amelyből géppuskacső tekingetett kifele.
- Ki vagy te és mit akarsz?- förmedt rá az egyik szabadsági Ben-re.
- Egyszerű kalandor vagyok. Az egyik mesterlövészetek mondta, hogy beszéljek a vezetőtökkel.
- Beszélhetsz vele, de a fegyvereidet itt kell hagynod.
Ben odaadta neki minden fegyverét, amiket aztán a szabadsági bevitt a bunkerbe, majd egy szekrénybe tette azokat, majd a szekrényt lakattal zárta le.
A biztonság kedvéért még megmotozta Bent.
- A főépület a bázis másik oldalán van, csak menj egyenesen és megtalálod. – mondta a szabadsági.
Ben elkezdett sétálni, hogy jobban szemügyre vehesse a bázist. Tele volt barakkokkal, kisebb-nagyobb épületekkel, valamint egy járműparkoló is volt ott. BTR-80-asok, jeepek és civil járművek voltak ott zöldre festve.
Ben úgy becsülte, hogy kb. 70-en lehetnek a bázison.
Ezt követően megkereste a főépületet. Meg is találta, majd felment az emeletre. Az egyik szoba előtt egy őr állt. Megmotozta Bent, majd beengedte.
Bent egy asztal volt, rajta a Zóna nagy térképe. Az asztal mellett ült a vezető.
- Ki vagy te?- kérdezte.
- A nevem Ben. Kifogytam a lőszerből, meg a kötszerekből, és bízom benne, hogy itt fel tudom tölteni a készleteimet.
- Jól van Ben figyelj ide! Én Borovlov vagyok. Az a helyzet, hogy a bázison csak a Szabadság tagjai tartózkodhatnak, úgyhogy két választásod van. Vagy csatlakozol hozzánk, vagy sajnos el kell hagynod a bázist.
Ben gyorsan átgondolta a dolgokat. Fogalma sem volt arról, hogy a társai életben vannak-e. Egyedül volt, minimális lőszerrel, élelemmel, és kötszerrel. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a legtöbb esélye akkor van a túlélésre, ha csatlakozik a Szabadsághoz.
- Csatlakoznék hozzátok, de gondolom ez nem olyan egyszerű, ugye?
- Eltaláltad. Előtte teljesítened kell egy feladatot.
- Mi lenne az?
- Meg kell ölnöd egy Pseudo-kutyát, és a tetemét el kell hoznod ide.
Ben örült ennek, gondolta a Remingtonnal nem lesz nehéz munka.
- Mellesleg csak egy kés lehet nálad.
Hát ez már nem olyan könnyű (gondolta Ben).
- De hol találok én Pseudo-kutyát?
Biztosíthatlak, hogy 10 percet sem fogsz keresgélni és fogsz találkozni eggyel. De vigyázz velük, ha nem figyelsz egy szempillantás alatt szétkapnak.
- Rendben megteszem.
- Várni foglak.
Ben elhagyta a bázist, majd egy közeli dombra ment. Mikor felért a dombra, lehasalt, majd szemügyre vette a tájat. Mutáns vaddisznók pihentek egy fa tövében, tőlük úgy 200 m-re pedig egy vaddisznó-tetem volt. Ben mozgolódást látott a tetemnél. Elővette a távcsövét, majd közelebbről megnézte a tetemet.
Egy Pseudo-kutya volt a tetem mögött, ami nyugodtan lakmározott.
Ben egy percig sem tétovázott. Elkezdett kúszni a tetem felé. Amikor csak 2 méterre volt tőle egy kisebb követ dobott a tetem mögé.
A Pseudo-kutya a kőhöz ment. Ben felpattant, majd a kutya felé vetette magát, de a mutáns az utolsó pillanatban félreugrott.
Ezután kb. fél percig farkasszemet néztek egymással. A kutya morgott és vicsorgott, a szája véres volt a döghústól.
A tétlenséget a mutáns törte meg. Rávetette magát Ben-re, aki a földre esett. Megpróbált gyorsan feltápászkodni, de a Pseudo-kutya hátulról belemélyeztette a fogait Ben bal vállára. Ben a fájdalomtól felkiáltott, majd a kést a jobb kezébe vette, és a kutya koponyájába döfte azt.
A kutya a földre huppant. Ben elrakta a kést, vállára vette a halott mutánst, majd elindult visszafelé.
Mikor visszaért, lerakta a tetemet, majd jelentkezett Borovlovnál. A válla iszonyatosan fájt.
Borovlov egyből elvitette a sebesült-ellátó épületbe. Kitisztították a sebét, majd gézzel bekötözték és leragasztották.
- Járni ettől tudsz, nem kell itt maradnod. –mondta a szabadságiak felcsere Ben-nek.
Ben megköszönte neki, hogy ellátta, majd kiment az épületből.
Kint már várta Borovlov.
- Csak közölni szeretném veled, hogy mostantól már hivatalosan is a Szabadsághoz tartozol.
- Örülök neki. Köszönöm.
- Magadnak köszönd. Megdolgoztál érte.
- Hát igen.
- A 2. szakaszba osztottalak be. Ott van a barakkjuk. – mondta Borovlov és közben egy barakkra mutatott. – Menj pihenj egy kicsit. Rád fér.
- Rendben. – Mondta Ben, majd a barakkhoz ment.
Bement a barakkba. A szakasz másik 21 tagja is ott volt. Ben bemutatkozott nekik, majd a többiek is üdvözölték.
Megismerkedett egy Voronin nevű szakasztársával.
Este leültek beszélgetni a barakk bejáratánál lévő lépcsőre.
- Mielőtt csatlakoztam volna a Szabadsághoz jártam a Szolgálatosok bázisán is. – mondta Voronin – Én mondom neked, azok igazi pöcsfejek. Csak körülnézni mentem oda erre mindegyik elkezdett szövegelni, hogy „Héj, nézzétek a kis pöcst”, meg, hogy „Ez nem neked való hely öcsi, itt csak férfiak vannak”.
- Van ilyen. – válaszolta Ben.
- Ja, ráadásul a kereskedőjük háromszoros áron akart rám sózni mindent.
- Itt legalább a normál áron van minden.
- Hát, ja.
- Te, figyelj, Borovlov honnan szerzi a kaját, meg az egyenruhákat?
- Kaját zsákmányolunk is, meg Zónán kívüli fejesek finanszírozzák a dolgokat. Innen vannak a lőszerek, a rádiók, az egyenruhák. Egyszóval minden.
- Így már érthető. De a fejeseknek ebből mi a haszna?
- Na, látod ez jó kérdés.
Még sokáig beszélgettek, melött aludni mentek. Másnap Ben megkapta az egyenruháját, meg az általános szabadsági felszereléseket és fegyvereket, ami egy TRS-301-est, és egy Fort-12-est tartalmazott. Persze kapott gránátokat, meg túlélőkést is.
Aznap tüzetesebben is körbejárta a bázist, és csodálatát fejezte ki az iránt, hogy miden milyen jól meg van szervezve.
Vannak külön barakkok, sebesült-ellátó, konyha, fegyverraktár, de még kocsma is!
A tagoknak napi feladataik vannak. Időnként kiküldik őket különböző távolságra lévő helyőrségekre, vagy járőrözésre.
Ben szakasza most pihen és a legutóbbi harcok után most feltöltésen van. A legutóbbi harcok során szenvedtek némi veszteséget.
Pár napi pihenés után Borovlov megy be a szakasz barakkjába. Elmondta, hogy az egyik bázisunkat, a 21-est, megtámadták a Monolitok. A rádiókapcsolat megszakadt a védőkkel, és a mi szakaszunkat küldi oda, hogy ellenőrizzék, mi történt.
A szakasz tagja azonnal magukhoz vették a felszereléseiket, meg némi élelmet és vizet, és a járműparkolóhoz mentek.
A szakasz egy BTR-80-ast, két UAZ-terepjárót, és egy URAL –teherautót kapott. A teherautóra plusz lőszert és egyéb felszerelést pakoltak, majd elindultak.
Ben az egyik UAZ hátuljában ült.
- Te, ezek a Monolitok mennyire kemény csávók?- kérdezte Ben Voronintól.
- Hogy kemények-e? – válaszolta Voronin. – Ezek a világ legfanatikusabb őrültjei. Valami Monolit nevű izében hisznek, ami állítólag az erőmű belsejében van. Azt védik mindenáron a betolakodók ellen. És számukra mindenki betolakodó, akik nem ők.
- Hát nem valami megnyugtató.
- Nyugi itt leszek melletted. Csak vigyázz a fejedre és lőj pontosan, OK?
- Rendben.
Az út körülbelül 30 perces volt. Útközben mindenki a fegyverét ellenőrizte.
Egy dombhoz értek, ami mellett futott tovább az út. Megálltak, mindenki leszállt a járművekről, amiket betoltak a fák közé.
Két embert a járművek őrzésére hagytak, majd felmentek a dombra. A dombon elszórtan fák és kisebb-nagyobb bokrok helyezkedtek el.
Mikor felértek a dombtetőre, lehasaltak, majd elővették a távcsöveket.
A domb másik oldalán volt a 21-es bázis, az mögött már a vörös-erdő terült el.
A bázis 4 faházból állt, de volt ott 2 pince is. A területet egy kb. másfél méter magas betonfal vette körűl. A bázis már a Monolitosok irányítása alatt állt. Fegyveresek kémlelték a tájat.
A Szabadsági védők holttestei a bázis mellett voltak egy kupacban. A Monolitosok benzinnel lelocsolták őket majd felgyújtották a halmot. Mostanra már csak füstölög.
Ben látta az elszántságot és a bosszúvágyat szakasztársain, és tudta, hogy most mi fog következni.
Hátrébbmentek, majd megbeszélték a taktikát. A parancsnok, Voronin értesítette a parancsnokságot, hogy megkísérlik visszafoglalni a bázist.
A terv a következő volt:
A szakasz mesterlövésze kilövi az épületek tetején állókat, majd kétfelé osztódik a szakasz és a növényzet között kúszva közelítik meg a bázis két oldalát, aztán egyszerre hatolnak be.
Így is tettünk. A mesterlövészünk a dombtetőn maradt, és lehasalt. A két különítmény elindult kúszva a bázis két oldala felé. Mikor odaértünk, a mesterlövészünk kilőtte az első Monolitot a háztetőn, majd követte őt két másik. A negyedik azonban időben be tudott menni a házba.
Ekkor a két különítmény emberei átugrottak a falon, majd behatoltak az épületekbe. Füstgránátokat dobtak be az ablakokon, majd az így harcképtelenné vált Monolitosokat könnyen megölték.
Az utolsó házból, mielőtt Ben és még 4 Szabadsági behatolt volna, hat Monolitos fegyver nélkül kirohant a házból, fellökve Ben-éket, majd a falat átugorva az erdő felé kezdtek futni. Ben és társai lőpozíciót vettek fel, majd sorba lelőtték a menekülő Monolitosokat.
Fél perc alatt kisöpörték a Monolitosokat a bázisról.
Visszahívták, a mesterlövészt, majd értesítették a főparancsnokságot, hogy veszteség nélkül visszafoglalták a bázist.
A főparancsnokság azt válaszolta, hogy maradjanak ott és állítsák fel a védelmet.
Összeszedték a Monolitosok fegyvereit, lőszereit, és felszerelésüket, majd egymásra rakták és elégették őket, majd nekiláttak a védelem felállításához.
A járműveket a bázis mögé hozták, majd kipakolták a teherautóból a felszereléseket. Volt két 85 milliméteres aknavetőjük, meg egy 7,62 milliméteres géppuskájuk.
A bázis és az erdő között egy kb. 20 m-res hely volt. Az erdő pereménél ástak két lőállást, amikben ketten foglaltak helyet.
A mesterlövész az egyik ház padlásán foglalt állást. A bázison belül és körülötte is árkokat és lövő állásokat ástak.
A géppuskát az egyik erdő felé néző álláshoz rakták.
Az állásokat faágakkal álcázták, majd mindenki elfoglalta a számára kijelölt pozíciót.
Feszült várakozás kezdődött.
Mindenki tudta, hogy a Monolitosok megkísérlik ismét birtokba venni a bázist, csak az volt a kérdés, hogy mikor.
Ben az egyik erdő felé néző állásban volt egy másik Szabadságival, akit Szásának hívtak.
Figyelték az erdőt és közben beszélgettek:
- Nem hitted volna, hogy itt ilyen az élet mi?- kérdezte Bent.
- De, valami ilyesmire számítottam. 1 hónapja pedig még azt sem gondoltam, hogy a Szabadságba fogok kikötni egyszer.
- Hát hallod én sem. Amúgy, te mért jöttél a Zónába?
- Két barátommal jöttem, kalandvágyból, meg persze némi lóvé reményében.
- Ők most hól vannak?
- Fogalmam sincs. Katonák elől menekültünk, mikor egy folyóba ugrottunk. Azóta azt sem tudom, hogy élnek-e még.
Egy kicsit hallgattak, majd Szása folytatta:
- Én egyedül jöttem. A feleségem Tánya és a csöppségünk miatt. Pénzt kell szereznem valahogy, hogy taníttatni tudjam majd a fiam. Sehol sem kaptam munkát, pedig rengeteg helyen próbálkoztam elhiheted. Végül utolsó lehetőségként a Zóna maradt. Pénz és fegyver nélkül jöttem, de szerencsére találtam egy hullát, akinél volt bőven.
- És hogy kerültél a Szabadsághoz?
- Kiszabadítottam 4 fosztogató táborból egy Szabadságit. Ő elvezetett a főbázisra aztán a továbbiakat már te is ismered.
Ekkor Voronin beleszólt a rádióba:
- Figyelem mindenkinek. Az őrszemek nagyszámú Monolit gyalogságot figyeltek meg, akik erre tartanak. Készüljetek fel. A jelemre mindenki tüzeljen!
Mindenki gyorsan ellenőrizte a fegyverét, majd vállmagasságba vette és feszülten figyelt.
Az őrszemek rádión folyamatosan beszéltek Voroninnal.
- Kb. mennyien lehetnek?
- Nem tudjuk megállapítani a fák miatt. De kurva sokan vannak. Többségüknél AK-74-es van.
Próbáljatok meglapulni, csak az utolsó pillanatban nyissatok tüzet.
- Rendben, az aknavetők bemérték már a távolságot?
- Igen, készen állnak.
- Akkor jó. Nemsokára lő… bassza meg idenéztek… észrevettek a rohadt életbe. TŰZ…
Hírtelen egy robbanás hallatszott. Az őrszemek állásába puskagránát csapódott, az őrszemek meghaltak.
A Monolitok az erdő szélén lőpozíciót vettek fel, majd tűzet nyitottak.
A Szabadságiak viszonozták a tüzet, majd megszólaltak az aknavetők is.
Sorra csapódtak be a 85 milliméteres gránátok a Monolitosok közé, majd a géppuska is hallatott magáról rövid, de annál pontosabb sorozatok képében.
A Monolitosok sorra estek össze, mivel nekik nem volt fedezékük, míg a Szabadságiaknak igen.
Végül visszavonultak.
Voronin mondta az embereknek, hogy húzódjanak vissza a bázison belülre. Ben és Szása fedezték a társaikat.
Mikor beértek ők is kibújtak a fedezékből és siettek a falon belülre.
Ekkor pár lövés hallatszott, majd Szása a földre rogyott. Ben megfordúlt, majd elindult Szásához.
- Gyerünk, gyerünk, mindenki adjon fedezettüzet!- üvöltötte Voronin.
Mindenki a falhoz ment, majd a lövés irányába kezdtek tüzelni.
Ben közben a vállára vette Szását, majd gyorsan átmászott a falon. Levitte a pincébe, majd egy asztalra fektette.
Felix a szakasz felcsere egyből kezelésbe vette.
A mellkasán 2 golyó ütötte lyuk tátongott.
- Ne félj, túléled!- mondta neki Ben, majd kiment a pincéből, mert nem bírta nézni társa szenvedését.
A lövések abbamaradtak.
- Jól van, emberek pihenjetek egyet. Őrszemeket választunk ki, félóránként lesz váltás. – adta ki az utasítást Voronin.
Ben a második váltásban volt Voroninnal. Távcsővel kémlelték az erdőt. Ben már nagyon fáradt volt, lassan becsukta a szemeit, mire Voronin oldalba lökte.
- Tudom, hogy nehéz kibírni, de még nem szabad aludnunk.
- Tudom, sajnálom.
Tovább kémleltek.
- Te az ott nem egy… – Ben már nem tudta, befejezni a mondatát, egy géppuskasorozat az előttük lévő betonfalba csapódott.
- Mindenki fedezékbe!- kiáltotta Voronin. – Ben mit látsz?
Ben kinézett a fedezékből.
- Három torkolattüzet látok, valószínűleg 7.62-esek. Basszus ez nehéz lesz.
- Ti ott hárman, irány a BTR és intézzétek el a géppuskafészkeket!
Az aknavetőkkel is elkezdek tüzelni a támadókra.
A BTR elindult, végigdübörgött a bázis mellett, majd tüzet nyitott a 14,5 milliméteres nehézgéppuskával.
Már sötétedett, de még tisztán lehetett látni mindent. Az erdőből hírtelen 3 fekete dolog bukkant elő és a BTR felé.
Voronin a rádióba ordított.
- Azonnal lőjétek le a kutyákat, különben végetek! Gyerünk!
A nehézgéppuska a kutyákra vetette magát. Az első sorozat cafatokra tépte az első kutya mellső lábait, a másodiknak pedig a testét tépte ketté. A harmadik azonban elérte a csapatszállítót.
Aláfeküdt, majd ugatni kezdett.
Egy hatalmas robbanás rázta meg a földet.
A BTR felemelkedett, majd az oldalára dőlt és lángolni kezdett.
- A Büdös életbe!- üvöltötte Voronin.
Páncéllemezek hullottak mindenfelé, a BTR 3 kereke leszakadt.
A géppuskák tovább tüzeltek.
Hírtelen leesik a tetőnyílás a páncélosról és az egyik Szabadsági kivergődik belőle.
A BTR tetejéről a földre esik. Az egyik keze könyöktől lefele le van szakadva, ahonnét folyamatosan spriccelt a vér.
A társa is előbujt. Már félig kimászott a BTR-ből, mikor egy géppuskasorozat telibe kapta.
Cafatok szakadtak ki a testéből, majd élettelen teste visszaesett a páncélos belsejébe.
A földön fekvő férfi üvöltött fájdalmában és a többieknek kiabált, hogy eszükbe se jusson odamenni érte.
Ben és a többi Szabadsági nem tudott előbújni a fedezékből, a folyamatos géppuska tűz miatt.
Ekkor a Monolit gyalogság a fedező tűz védelme alatt elkezdtek rohanni a bázis felé.
- Mindenki vegyen gránátot a kezébe!- üvöltötte Voronin. – Várjatok még közelebb érnek! Meg tudjuk csinálni! A Szabadságért!
- A Szabadságért! – jött a válasz a szakasz minden tagjától.
Ben is kezébe vett egy RD-5 gránátot, majd felkészült. Érezte, hogy már csak nagyon kevés esélyük maradt.
Ekkor egy nagy robbanás rázta meg az egyik géppuskaállást. Földkupacok és véres csonkok repültek a levegőbe.
Ben hátranézett, és a domb tetején egy T-80-ast vett észre. Először megrémült, de miután látta, hogy a Szabadság jele van rá festve, már a megkönnyebbülés töltötte el.
A tank mellett feltűnt egy BTR-80-as is és elkezdte lőni a bázis fele igyekvő Monolit gyalogságot. A T-80-as közben a levegőbe röpített egy másik géppuskaállást is.
A roham megtorpant, majd a Monolitosok visszafelé kezdtek rohanni.
A szakasz tagjai lőpozíciót vettek fel, majd elkezdődött az aratás.
A Monolitosok között sorra csapódtak be a 85 milliméteres gránátok, a 125 milliméteres lövedékek, valamint sorra találtak célt a géppuska és kézifegyver lövedékek is.
Egy Monolitos sem érte el az erdőt.
Ben és egy másik szabadsági egyből a kilőtt BTR mellett fekvő társukhoz rohantak, de már elkéstek.
Már halott volt.
A páncélosok előrejöttek, őket követték a 4. szakasz járművei.
Voronin értesítette rádión Borovlovot:
- Az erősítés pont időben futott be, még pár perc és mi már történelem lennénk.
- Értem. Csodás. Remek munkát végeztek!
- Köszönjük uram.
- Veszteség?
- A BTR-t kilőtték, ezen kívül három halottunk, és egy komolyabb sebesültünk van uram.
- Rendben. A 4. szakasz átveszi a pozíciólyukat, maguk pedig térjenek vissza a bázisra és pihenjék ki magukat.
- Értettem uram.
Szását felfektették az URÁL teherautóra, majd elindultak vissza a főbázisra.
A sátán Zónája
2011. Június. 4
Tegnap néztem egy ismeretterjesztő filmet Csernobilról. Volt benne szó a 86-os balesetről és a 2008-as robbanásról is. Elmondták, hogy az akkor keletkezett zónát lezárta az ukrán katonaság és a tudósokon és kutatókon kívül senkit sem engednek be. De mégis sokaknak sikerül. Kincskeresőknek, kalandvágyóknak, akik kíváncsiságból és persze pénzszerzés céljából hatoltak be a Zónába. Ők csak Stalker-nek nevezik magukat.
A film egész nagy hatással volt rám.
Mike vagyok. Vidéken élek Magyarországon két cimborámmal együtt. Balával és Ben-nel. Már egészen kis korunk óta ismerjük egymást. Bala közepesen hosszú szőkésbarna hajú. Ben szintén szőkésbarna hosszú hajú, szemüveges. Én is szemüveges vagyok, rövid, barna hajú.
Az évek során már szinte teljesen összenőttünk. Közösen elvégeztük a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Rohamlövés szakát, ezáltal elég jól értünk a lőfegyverekhez és az egyéb katonai dolgokhoz.
Több oka volt, amiért nem álltunk be a Magyar Honvédségbe. Egyrészt világot akartunk látni, másrészt állati kevés ott a fizetés.
No meg már elegünk volt a normál életből. Mindhárman egy árvaházból jöttünk.
Néhányszor a törvénnyel is meggyűlt a bajunk, de nem komolyabban.
Nem hiányoznánk a világnak, ha eltűnnénk és a világ sem hiányozna nekünk.
Kapóra jött a Zóna. Elhatároztuk, hogy elmegyünk oda. Persze nem azonnal, hanem hosszas tanácskozás után.
Nem indulhattunk el azonnal. Fegyverekre, felszerelésekre és felkészültségre volt szükségünk. Beugrott, hogy a szemközti faluban egy hapek már járt a Zónában.
Elmentünk hát a lakására, hogy beszélgessünk vele.
Bélának hívták. Úgy 40 körül lehetett és erős testalkatú volt. Megkértük, hogy beszéljen nekünk a Zónáról, de ő a rossz emlékek miatt nem volt rá képes, viszont odaadta a Zónában készített összes feljegyzését és rajzát. Azt mondta, hogy örömmel odaadja nekünk, mivel úgyis kidobta volna őket.
Visszamentünk az albérletünkbe és s mindent átnéztünk, az összes iratot. Rajta volt az összes frakció és mutáns. Sokféle mutáns volt ott. Vak kutyák, amiknek nincs szeme, helyette a szaglásukkal tájékozódnak, húsevő vaddisznók és még sok egyéb más. Minket leginkább a vérszopó nevű valami rémisztett meg, ami az áldozatai vérét az alsó állkapcsából lenyúló csápokkal kiszívja. A róla készített rajz sem volt nagyon bizalomgerjesztő.
Szeptember közepére terveztük az indulást, addig mindegyikőnk lerendezte a meglévő gondjait, üzleteit, esetleg valamiféle szerelmi ügyeit (a „szerelmi” szó azért túlzás).
2011, szeptember. 10
Este tartottunk egy búcsú bulit, a haverjaink és az ismerőseink részvételével. Senkinek se mondtuk el, hogy a Zónába tartunk. Mindenkinek azt mondtuk, hogy a Francia Idegenlégióba léptünk be. Az este jól sikerült. Mivel nem tudtuk, hogy valaha visszatérünk-e, ezért nem fogtuk vissza magunkat. Jól leittuk magunkat és bizony reggel egyikünk sem ébredt egyedül.
2 nappal később elgondolkoztunk, hogy is fogunk mi Ukrajnába jutni? Ben-nek volt egy nagyon pénzes bátya, akit nagyon utál.
Az indulás előtti este megloptuk a bankszámláját, majd elérkezett a nap.
2011 Szeptember. 17
Reggel összepakoltuk fontosabb cuccainkat, meg némi kaját és elindultunk Ferihegyre. Felszállunk a legközelebbi Kijevi járatra, majd 8 órával később már a Kijevi repülőtéren voltunk.
Aznap kivettünk egy szobát az egyik városi hotelben, majd felkerestük Béla által ajánlott kereskedőt.
Egy elhagyatott raktárban volt berendezkedve. Tele volt a raktár mindennel. Kb. 80 féle kézifegyver, géppuskák, rakétavetők, gépkarabélyok, pisztolyok, gránátvetők, és még sorolhatnám.
Sok mindent vettünk, úgyhogy felsorolom:
Mike: Glock 34 (hangtompító), Tipe 89 (távcső, gránátvető, hangtompító), M 24 mesterlövészpuska, túlélőkés, gránátok
Bala: G 36 (hangtompító), Glock 34 (hangtompító), túlélőkés, kézigránátok, Claymore aknák, C4-esek, Tányéraknák
Ben: MP 5 (hangtompító), Glock 34, Remington 1100, túlélőkés, gránátok
Továbbá mindegyikünk felszerelte magát sugárzásmérővel, gázálarccal, fejrádióval, valamint víztisztító tablettákkal. Egyik se volt olcsó, de mindegyik megérte az árát.
Megköszöntük a fegyvereket, majd visszatértünk a hotelszobába. A való világ utolsó órái kezdődtek el számunkra.
- Srácok, ha oda bemegyünk, akkor onnan már nincs visszaút. – mondtam.
- De van. – szólt Bala. – Egy hullaszállítóban a platón fekve.
Már késő bánat. Ha egyszer belekezdtünk már nem hagyjuk befejezetlenül. Szemünk előtt lebegett a vagyon, melyet a Zónában szerezhetünk. De tudtuk, hogy a dolog kétesélyes. Vagy gazdagon jövünk ki, vagy sehogy.
2011. Szeptember. 18.
Hajnalban elhagytuk a szállodát. Kimentünk az utcára, felszerelésünket nagy útitáskákba raktuk, majd hívtunk egy taxit.
A taxis nagyon elborzadt, amikor megmondtuk (mivel tudunk oroszul) neki, hogy azt szeretnénk, ha elvinne a Zóna határáig. Végül nagy nehezen sikerül megállapodnunk. Rohadt sokat kért a fuvarért, de hát ez végülis érthető, a Zóna nem egy hétköznapi úti cél.
A Zóna Kijevtől úgy 140 km-re van. 4 órás volt az út, de végül odaértünk.
Kirakott minket az út mellett, majd sietősen elvezetett. Mellettünk egy árok volt, egy patakkal, mögötte pedig egy erdő.
Kivettük a fegyvereket és a felszereléseket a táskákból, magunkra vettük őket, majd átkeltünk a patakon. A víz térdig ért, ezért hamar nekivághattunk az erdőnek.
A fákon már látszott, hogy itt már furcsa dolgok történtek. Az egyik fa szó szerint bele volt nőve a másikba, a harmadiknak a gyökerei meg a másik kettőnek a törzséből nőttek ki.
Kis idő múlva elértük a határt. Kiértünk az erdőből, ami után drótkerítés húzódott, az mögött pedig egy domb.
Bala elővett egy drótvágót és rést vágott a kerítésen. Ezt követően nekivágtunk a dombnak, ami nem volt nagy ezért hamar átjutottunk rajta.
Amint lefele mentünk a dombról, házakat vettünk észre. Úgy nézett ki, mint egy utca. Egy földút mindkét oldalán házak, utána egy betonút futott keresztbe, előtte úgy egy tucat sátor.
Béla még beszélt egy táborról, ami a kezdőknek nyújt egy ideig menedéket. Gondoltuk, hogy ez az, ezért a fegyvereinket a hátunkra vettük, és a táborhoz mentünk. Amikor odaértünk, mindenki köszönt nekünk, és meglepően barátságosak voltak. Két ház között volt egy kis tér, aminek a közepén tábortűz lobogott, és ami körül Sztalkerok ültek. Az szemközti háznál egy másik Sztalker támaszkodott a falnak, AK-74-essel a kezében, aki odahívott magához minket.
- Szevasztok, Wolf vagyok, ennek a tábornak a vezetője. Ez amolyan kiinduló hely a kezdőknek. – mondta.
- Helló, ők Bala és Ben, én Mike vagyok. Még nem nagyon tudjuk, hogy mi a járás errefelé, szóval elkélne a segítséged.
- Oké, figyeljetek, van valamilyen képzettségetek.
- Egy katonai egyetemet végeztünk el. – válaszolt Ben.
- Az jó, látom a mordályaitok is elég tetszetőek. Szóval a baloldalon az utolsó ház most pont üres, a lakóit tegnap ölték meg a fosztogatók. Mostanság egyre intenzívebb errefelé a tevékenységük. A tietek lehet a ház, persze, ha úgy tervezitek, hogy itt maradtok egy ideig.
- Jó lesz, köszönjük. – mondta Bala, Ben-nel pedig helyeseltünk.
- Majd később még beszélünk, most menjetek, nézzétek meg a házat.
Úgy tettünk.
3 szobás volt a ház, az egyik közepén egy lejárat a pincébe és volt egy padlás is. Mindhárman választottunk magunknak egy szobát, lepakoltunk, majd visszamentünk Wolfhoz, aki ismertette velünk a szabályokat:
- A szabályok egyszerűek. Ez egy biztonságos tábor. Vészhelyzetben a többiek segíteni fognak titeket és ti is segíteni fogjátok őket, mert itt mindenki társa a másiknak. Világos?
- Még szép, hogy az. – mondtam.
- Ja és mindig legyen nálatok legalább egy fegyver. Kitudja, hogy kik, vagy mik, és mikor lepnek meg minket.
- Oké észben tartjuk. – válaszoltuk.
- Rendben, ha gondoljátok, akkor megismerkedhettek a többiekkel, vagy bejárhatjátok a környéket, hogy jobban megismerjétek.
- Oké kösz a tanácsot.
Visszamentünk a tábortűzhöz leültünk, majd elkezdtünk beszélgetni a többiekkel. Megismerkedtünk 4 másik stalkerrel. Tolikkal, Hruzzal, Iannel, és Zorannal.
Tolik ukrán, fegyvercsempész volt, mielőtt a Zónába lépett volna. Egy hete van itt.
Hruz spanyol, a hadsereg tagja volt, de aztán ide jött szerencsét próbálni.
Ian egyszerű lengyel földműves, de ő is kíváncsi volt a Zónára.
Zoran ukrán, ártatlanul elítélték, de megszökött a börtönből és a Zónában keresett menedéket. (Itt aztán nem találja meg.)
Egész este velük beszélgettünk, majd elmentünk aludni. Persze nagyon sokat egyikőnk sem tudott, így a Zónában eltöltött első napunk viszonylag eredménytelen, de új infókban bőséges volt, és mint tudjuk a tudás nagy úr.
2011. Szeptember 19
Nem volt nehéz felkelni. Kimentünk a házból. Wolf már várt minket. Elmondta, hogy éjszaka ketten kimentek felderíteni a lakóövezetbe. Már rég vissza kellett volna térniük, ezért megkért, hogy nézzük meg, hogy nincs-e valami gond. Elmentünk megnézni, hogy mi a helyzet. Követtük a betonutat, mellettünk a mezőn vak kutyák és mutáns vaddisznók pihentek. Igyekeztünk csendben menni, nehogy megzavarjuk őket.
Elértünk egy kb. 4m hosszú, elég széles és kb. 2,5 m magas alagutat. Bementük oda és 3 Stalker volt ott. Egyikük Zoran. Nála Viper 5-ös volt a másik két stalkernál pedig Toz-34-es kétcsövű sörétes puska volt.
Elmondtuk nekik, hogy Wolf küldött minket, hogy felkutassuk az éjjeli járőrt. Ők is csatlakoztak hozzánk. Egy kis domb tetejére mentünk, ahol fák és bokrok voltak. Lehasaltunk a földre, majd elővettük távcsöveinket. Kb. 150m-re előttünk volt a lakóövezet. Nem volt nagy. 5 házból állt, de mindegyik nagyon romos állapotban volt. 2-nek már az egyik oldala le is volt omolva.
Fosztogatókat láttunk, én négyet számoltam, de a házakban is lehettek. Hírtelen az egyik bokor mögül nyögéseket hallottunk. Ian volt az lábán és a jobb vállában golyó ütötte sebbel. Elmondta, hogy Tolikkal voltak felderíteni, de banditákba ütköztek. Tolikot elkapták, de ő halottnak tetette magát ezért csak kizsebelték és utána békén hagyták.
Zoran a vállára vette Iant és a tábor felé indult vele.
Nagy esély volt rá, hogy Tolikot a lakóövezetben tartják fogságban. Kitaláltam egy tervet, hogy hogyan szabadíthatjuk ki.
- Nos, a terv a következő. Ti ketten (a másik két újonc stalker) elkúsztok ahhoz a szétlőtt Lada Nivához, majd fedező tüzet adtok a jelemre. Bala és Ben addig eloson a fűben és oldalról támadja meg őket. Én itt veszek fel lő pozíciót és az M 24-essel leszedek a rohadékokból annyit, amennyit tudok. Benne vagytok?
Mindenki egyetértően bólintott. Belevágtunk.
A két másik stalker észrevétlenül elosont a Lada Niváig, majd Ben és Bala is elosont a másik irányba. A rádión közölték, hogy a helyükön vannak.
Felraktam a mesterlövész puskára a hangtompítót, majd lehasaltam és céloztam. Két ház között hárman beszélgettek a jobboldali ház lyukas tetejéből is figyelte a terepet valaki, a baloldali ház hiányzó ablakánál is állt egy fosztogató. Becéloztam a jobboldali fosztogató fejét. Vártam pár másodpercet. Nehezen tudtam az ujjamat rávenni a lövésre, mintha tudta volna, hogy ezzel valakinek a halálát fogja okozni. De végül lőttem. A fosztogató holtan esett össze. A két ház között lévők felfigyeltek a hulla földet érése keltette hangra. Jeleztem a fedező stalkereknek, akik tüzelni kezdtek. A fosztogatók viszonozták a tüzet.
Közben Baláék is felrakták fegyvereikre a hangtompítót, majd szóltam nekik, hogy indulhatnak. Ezalatt kilőttem még egy banditát. Ben és Bala behatoltak az első házba. A földszinten két fosztogató volt, de a társaim végeztek velük. Ott volt Tolik is megkötözve. Mondták neki, hogy visszajönnek érte amint végeztünk a fosztogatókkal. Ezután hallották, hogy az emeletről is lőnek . Ben megkérdezte, hogy van-e rájuk rálátás, én mondtam, hogy az egyikre igen. Céloztam, majd a fosztogató agya a szemközti falra kenődött. Ebben a pillanatban Ben gránátot dobott az emeletre, ami hatalmas robajjal robbant fel. Füst és por szállt fel az emelet réseiből. Ben és Bala felmentek az emeletre. Ott volt a másik fosztogató holtteste is. A tető leomlott oldaláról rálátás nyílt a jobb oldali házra. Egy fosztogató épp most rohant ki a házból, de Bala lelőtte. Én közben a másik ház ablakából szedtem le egyet. Ben gránátot dobott a jobboldali házba is. A robbanás után Baláék és a két másik stalker is behatolt az épületbe. Három fosztogató volt ott, eléggé szédülten, ezért könnyű volt lelőni őket. Ezt követően én is odamentem. Átkutattuk a többi házat is, de már egy bandita sem maradt. Elvágtuk Tolik kötelét, aki nagyon hálás volt nekünk.
A házak mellett volt egy gödör. Összeszedtük a fosztogatók fegyvereit és egyéb cuccait, majd abba a gödörbe eltemettük őket.
Közben megérkezett Wolf és Zoran.
Wolf elismerését fejezte ki, amiért kiszabadítottuk Tolikot, és megöltük a fosztogatókat.
Mondtuk Wolfnak, hogy a két másik újonc stalker is sokat segített.
Ezután még körülnéztünk egy kicsit a lakóövezetben. Volt ott két GAZ-66-os teherautó, de mindegyik elég lestrapált állapotban volt.
Ben beleült az egyikbe, megtalálta a kulcsot és megpróbálta beindítani a teherautót. A motor kattogó hangot hallatott és sehogy sem akart beindulni. Ugyanez volt a helyzet a másiknál is. Tolik mondta, hogy ért a járművekhez és megpróbálja megjavítani. Mi Wolffal és Zorannal visszamentünk a táborba, Tolik es a két másik stalker viszont a lakóövezetben maradtak.
A táborba visszatérve mindenki a vállunkat kezdte veregetni és elismerésüket fejezték ki. Az egyik házból azonban egy ideges stalker rohant felénk.
Mondta, hogy siessünk a házba, mert Ian egyre rosszabb állapotban van.
Berohantunk a házba. Ian ott feküdt egy ágyon, amiről folyott a vér a fa padlóra. Zhakin, aki idehívott minket a kinti világban orvos volt. Mindent megtett már, ellátta a súlyos sebeket, adott neki morfiumot, de a vérzést többszöri próbálkozásra sem tudta elállítani. Mindannyian tudtuk, hogy nem fogja túlélni, ezért mellette maradtunk. Nagy nehézségek árán tudta csak magában tartani szenvedéseit. Az utolsó mondatok hagyták el a száját:
- Wolf, k… köszönök mindent. S… sokat segített… tél nekem, ezért nagyon hálás vagyok.
Wolf lehajtotta a fejét, majd Ian felém fordult. Mélyen a szemembe nézett és ezt mondta:
- Ti még nagy dolgokat fogtok végrehajtani.
Ezt követően elkezdett rángatózni. Mi megfogtuk a kezét, miközben vért öklendezett, majd egy pillanat alatt megállt benne minden.
Elengedtük a kezét, ami tehetetlenül ütődött neki a padlónak.
Nem tehettünk érte semmit. A sebei olyan súlyosak voltak, hogy még egy modern kórházban sem biztos, hogy meg tudták volna menteni.
Ilyen a sors. Valaki álmában, békésen hal meg, míg mások a világ legelátkozottabb helyén, iszonyú kínok között.
Ezt a szomorú esetet kivéve az elkövetkezendő néhány nap viszonylag nyugodtan telt. Az egyik nap lefeküdtem aszfaltra és figyeltem a mezőn lévő állatokat. Kezemben ott voltak Béla iratai. Az állatok pont úgy néznek ki, mint ahogy le vannak írva. Félelmetes belegondolni, hogy hogyan tudtak kifejlődni mindössze pár év alatt!
2011. Szeptember. 22.
Leültünk beszélni Wolffal. Mondtuk neki, hogy létre kellene hozni egy nagyobb védelmi körzetet a tábor körül. Ő azt mondta, hogy az ötlet nem rossz, de nincs elég tapasztalt embere, hogy ezt végre lehessen hajtani.
Mi mondtuk neki, hogy megoldjuk, csak adjon alánk 4 tapasztaltabb stalker.
Wolf igent mondott erre.
Wolf kért 4 önként jelentkezőt a feladatra. Összejött a létszám majd elindultunk a kordon közepéhez, ahol egy felrobbantott híd volt, amin egy vonat állt, alatta pedig egy katonai ellenőrzőpont. A betonút tovább futott a híd után is. Ha ezt elfoglaljuk, akkor megerősödik a stalkerek pozíciója a kordonban.
Hamar odaértünk az ellenőrzőpont közelébe. A terv a következő volt:
A egyik stalkernál egy SVD Dragunov volt, ő felmászik egy közeli fára és fedez minket. Én és Bala a sínek mentén elkúszunk az ellenőrzőponthoz és felülről nyitunk tüzet a katonákra. A három másik stalker Ben vezetésével a növényzet között oldalról kúszva közelítik meg a célpontot, majd a kellő időben tüzet nyitnak.
Nekiláttunk a terv végrehajtásához.
Minden a terv szerint haladt, Balával már a síneken kúsztunk, amikor észrevettük, hogy egy BTR-80-as csapatszállító közelít az ellenőrzőpont felé. Amint elérte az ellenőrzőpontot, megállt, majd 5 katona és 1 tiszt szállt ki belőle. A tiszt őrnagynak nézett ki a ruhája alapján. Mindezt rádión jelentettem a mesterlövészünknek és Ben-nek. Elhatároztuk, hogy megpróbáljuk foglyul ejteni a tisztet. Jelt adtam a tüzelésre. Ekkor hírtelen lerohantam a hídról, es egy hatalmas vetődéssel a tisztre vetettem magam.
A tiszt hátraesett, beverte a fejét a BTR-be és elvesztette az eszméletét. Én is a földre kerültem gyorsan kézbe vettem a Tipe-89-et majd egy sorozattal elbántam a körülöttem lévő 2 katonával. Közben a többi katonát is találatok érték. Amikor a társaim tüzet nyitottak ők összevissza kezdtek lövöldözni. Egyikük fölfele is lőtt.
De végül mindegyikkel végeztünk.
A többiek is idejöttek, hogy megnézzék, mi van velem. Átkutattuk a hullákat, majd hírtelen a tiszt magához tért. Mindannyian ráfogtuk a fegyverünket.
- Kik vagytok, és mit akartok?- kérdezte a tiszt kezeit az ég felé emelve.
- A halálod hírnökei!- mondta az egyik stalker miközben AK-ja csövét a tiszt fejéhez nyomta.
- Ne csináld!- rántottam el a fegyvere csövét a tiszt fejéröl.- Még sok hasznát vehetjük.
Belátta, hogy igazam van. Megkötöztük a tiszt kezeit és lábait, majd beraktuk a BTR-be. Bala beült a vezető helyére és sikerült beindítania a csapatszállítót. Megfordult vele, mi közben beleraktuk az összeszedett fegyvereket, majd felszálltunk az oldalára és elindultunk a tábor felé. Én előrementem, nehogy a táborban elkezdjenek lőni a BTR-re.
Elmeséltük Wolfnak, hogy mi történt, mire ő mondta, hogy felállítanak egy helyőrséget a hídnál.
A tisztet az egyik házhoz vittük, ahol az egyik szobát egy rácsozott ajtó nyitotta. Úgy gondoltuk, hogy ez megfelelő hely lesz neki. Este kihallgattuk.
Elmondta, hogy az ukrán 32. Lövészdandárnak a parancsnoka és hogy éppen egy terepszemlét tartott a hídnál, amikor rajtuk ütöttünk.
Többet azonban nem árult el.
2011. Szeptember. 23.
Reggel a szállásunkon leültünk beszélni és átgondoltuk a további teendőinket. Eldöntöttük, hogy továbbállunk, mivel mi kalandokra és felfedezésekre vágytunk, és ezt itt a Zóna peremén nem fogjuk meglelni.
Beszéltünk Wolffal a terveinkről, ő azt mondta, hogy megért minket és hálás azért, amit értük tettünk.
Ezt követően összeszedtük cuccainkat, majd útnak indultunk.
Alig öt perce mentünk, mikor valakik kiabáltak mögülünk. Tolik és Zoran voltak. Odafutottak hozzánk, mondták, hogy velünk szeretnének jönni. Mondtuk, hogy jöjjenek csak. Együtt mentünk tovább.
2011. Szeptember. 26
Már egy ideje mentünk az utunkon. Nem sok érdekes dologgal találkoztunk. 25.- én volt egy kis incidensünk két mutáns vaddisznóval, de semmi komolyabb. Egy téglaházhoz értünk, melyet nagy sziklák vettek körül és sok fa.
Bementünk a házba. 4 szobás volt. A konyhában találtunk egy hullát, ami mellett egy TRS-301-es volt a falnak támasztva.
Tolik megnézte a fegyver tárát, hátha van benne lőszer, de csalódnia kellett. Bala átkutatta a hullát. Úgy tűnt, hogy csak nem rég halhatott meg. 2 lőtt seb volt rajta. A fölső zsebében volt egy irattömb. Beleolvastunk:
Miroslav Palrov vagyok. Már rég a Zónába vagyok. Nemrég találtam egy érdekes relikviát. Úgy néz ki, mint a Holdfény, de nem tapasztaltam nála negatív tulajdonságot. Ezen kívül találtam még két Kővirágot is. Ma este ebben a házban maradok. Majd reggel elmegyek Jantarba, Shakarov biztos jól megfizet majd ezekért.
Lövéseket hallok a fák közül, nem tudom, kik lehetnek. Megpróbálom feltűnés nélkül megnézni.
A picsába! Éppen az ablakon néztem ki, mikor egy sorozat eltalált. Hál istennek sikerült elvergődnöm a konyhába. Szerintem Szolgálatosok lehetnek, de nem vagyok benne biztos. Remélem, hogy megélem a reggelt.
Az írásnak itt vége szakadt. A támadói végeztek vele, bár az furcsa, hogy miért nem kutatták át a holttestét. Mivel már kezdett sötétedni, úgy döntöttünk, hogy itt töltjük az éjszakát. Előbb eltemettük Palrovot, majd nyugovóra tértünk.
2011. Szeptember 26
Bala az egyik szobában megtalálta Palrov táskáját, miben a relikviák voltak.
Úgy nyolc körül nagy nehezen felkeltem. Az ablakhoz mentem és láttam, hogy Ben és Bala az egyik sziklán, nekem háttal pisálnak (ők már csak ilyenek). Úgy 70 m-re lehettek. Becipzárazták a sliccüket, majd erős búgó hangot hallottunk. Tolik és Zoran is odajöttek mellém.
Hírtelen a fák közül egy MI-24-es vadászhelikopter tűnt fel, ami egyenesen a ház felé közeledett. Bala és Ben elkezdtek rohanni felénk, beértek a házba még a helikopter előtt. Az átrepült a ház felett, majd megfordult és az orrát a ház irányába döntötte, majd a bal oldali felfüggesztés alól egy 90 mm-es rakétát lőtt ki. Kis ideig volt csak a levegőben, mielőtt becsapódott volna a konyhába, ami azonnal megsemmisült. A helikopter következő fegyverként a 30 mm-es gépágyúit vetette be. Mi a földre vetődtünk a gépágyúlövedékek pedig felszántották a házat. Szerencsére nem találtak el minket.
A helikopter megint átrepült a ház fölött, majd megláttunk még két helikoptert, amint éppen katonákat raknak ki. Tüzet nyitottunk rájuk, láttam amint egyet sikerült lelőnünk. De közben egyre közelebb jutottak, és a másik két helikopter is erre tartott.
Úgy döntöttünk, hogy az ellenkező irányba futni kezdünk, és nem fogjuk megadni magunkat. Így, hát futni kezdtünk.
Úgy 50 m-t futottunk, mikor rakéták csapódtak a házba, ami felrobbant. Pár másodperc múlva a katonák is tüzet nyitottak ránk. Mi közben tovább rohantunk. Nemsokára vége lett az erdőnek és egy kis folyóhoz értünk, melyek erős volt a sodrása. Az erdő szélén lő pozíciót vettünk fel, és elkezdtünk tüzelni a katonákra. Sikerült kettőt leszednünk közülük, mikor ismét megjelentek a helikopterek. Tudtuk, hogy egyetlen esélyünk, ha a folyóba ugrunk. Elkezdtünk futni a folyó felé, mikor egy gránát esett mellém. Fölrobbant, a lökéshullám a földre döntött. Nem hallottam semmit és szédülni kezdtem. A többiek nem láttak meg, tovább futottak.
Az egyik helikopter feltűnt az égen, a part felé fordult, majd a géppuskájából egy sorozatot adott le. A sorozat telibe találta Zorant és darabokra szaggatta a mellkasát. Azonnal meghalt.
A többiek egy nagy vetődéssel a folyóba ugrottak, közben Tolik vállát eltalálták.
Én kezdtem magamhoz térni, mikor valaki leütött a puskatussal. Mikor kinyitottam a szemem katonák vettek körül, kezükben Obokan-okkal, miket rám szegeztek.
Elvették a fegyvereimet, majd a helikopterek leszálltak a parton. Felvezettek az egyik gépre, a hátuljába ültettek messze tőlük. Még 4 katona szállt fel arra a gépre. A többi katona egy sebesülttel a másik két gépre szállt fel.
A gépek a magasba emelkedtek, majd eltűntek a távolban.
۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞
A déli napfény ereszkedett le Bala homlokára. Nem volt forró, mert a Zóna légköre nem engedte át teljesen.
Kinyitotta a szemét, először még homályosan látott, aztán tisztult a kép és látta a folyót maga mellett, meg a köves partot. Felkelt, majd körülnézett. Pár méterre tőle Tolik feküdt eszméletlenül. Odafutott hozzá és elkezdte ébresztgetni. Tolik végül kinyitotta a szemét és felkelt.
- Hól vagyunk? - kérdezte kicsit kómásan.
- Fogalmam sincs. – válaszolta Bala. – Meg kérdés, hogy a többiek hól lehetnek.
- Valószínűleg a folyó máshova sodorta őket.
- Ja. Láttad mi történt Zorannal?
- Láttam. Jó ember volt.
Balának eszébe jutott, hogy elrakta Palrov irattömbjét. Elővette a zsebéből, majd elkezdte lapozgatni. A közepén volt egy kézzel rajzolt térkép. Rajta volt az erdő és a folyó is. Továbbá rajta volt a Palrov által leírt Jantar is. Csak követni kell a folyó folyásának az irányát, aztán keletre kell menni 2 kilométert. Egyszerűnek tűnt.
- Mi maradt nálad? - kérdezte Tolik.
- A G-36-os valószínűleg a folyó mélyén van. A Glock-36-os és két gránát maradt nálam. Neked mid maradt?
- Egy Fort-12-es 4 tárral, meg 1 gránát.
- Szerintem menjünk el Jantarba, ott majd szerzünk fegyvereket, aztán megpróbáljuk megkeresni a többieket.
- A Zóna hatalmas ám! Nem lesz könnyű megtalálni őket.
- Tudom, most induljunk.
- Oké.
Követték a folyót, már egész régóta mentek, mikor a térkép szerint kelet felé kellett fordulniuk. Így is tettek.
Már besötétedett, mire elérték Jantar határát. Morgást hallottak a bokrok mögül, mire ők felmásztak egy sziklára. Hírtelen a bokrok közül egy tucat vak kutya ugrott elő, és a sziklára vetették magukat. Baláék lőni kezdtek, sikerült is párat leszedniük, de nagyon ellenállónak bizonyultak. Leugrottak a szikláról, és rohanni kezdtek, kezükbe a zseblámpákkal. Futottak, aztán egy Szolgálatos termett előttük. Megfogta Tolik és Bala vállát, majd a földre rántotta őket.
Egy reflektor kapcsolódott fel, előtte egy PKM géppuska állt egy homokzsák-álláson. A mögötte lévő kötelességi lőni kezdett a kutyák közé. Szanaszét kezdtek el röpködni a vér és húscafatok. Csak egy vak kutyának sikerült elmenekülnie.
A Szolgálatos felsegítette Baláékat, majd az ujjával egy szurdok felé mutatott, majd ennyit mondott:
- Arra kell mennetek.
Baláék megköszönték, hogy megmentették őket, majd elindultak.
A szurdok kb. 4 méter széles volt. Elérték a végét, miről rálátás nyílt Jantarra. Egy tudományos labor volt a terület közepén, mögötte mocsár, előtte pedig sűrű füves terület. Az egész területet dombok vették kőrbe.
Elsétáltak a labor bejáratához. Szolgálatosok őrizték azt. Megkérdezték Baláéktól, hogy mi járatban vannak és, hogy honnan jönnek.
Bala azt mondta, hogy Palrov küldte őket.
A Szolgálatosok beengedték őket, majd bementek a laborba. Egy rövid folyosó volt bent egy szobával és egy ablaknyílással. Odamentek a nyíláshoz és egy tudós volt ott kék köpenyben.
- Mi járatban vagytok? – kérdezte a tudós.
- Maga Shakarov? – kérdezte Tolik.
- Igen én volnék.
- Palrov halott. Ő mondta, hogy jöjjünk ide, és adjuk magának a relikviákat.
- Palrov halott? Sajnálattal hallom. Milyen relikviákról beszéltek?
Bala levette hátáról a táskáját, majd a benne levő relikviákat az ablaknyíláshoz rakta.
Shakarov azonnal elrakta a két Kővirágot, azonban sokáig nézegette a harmadik relikviát.
- Ez egy Szikra. Nagyon ritka relikvia. És rendkívül értékes!
- Pontosan mennyire? – kérdezte Bala.
A két kővirágért 5000-t tudok adni, de a Szikráért 20000 rubelt ajánlok. Megegyeztünk?
Bala és Tolik összenézték, majd megegyeztek Shakarovval.
- Milyen készleteid vannak? – kérdezték.
- Gyertek, annál az ajtónál beengedlek titeket.
A nyílás mellett volt egy vasajtó. Shakarov kinyitotta, majd bementünk. Egy kis szoba volt ággyal, meg egyéb kellékekkel. A túloldalt volt még egy ajtó, Shakarov azt is kinyitotta, majd bementünk. Ez már nagyobb helyiség volt. A közepén volt egy asztal, mögötte pedig temérdek mennyiségű fegyver, lőszer és egyéb hasznos cuccok.
Shakarov az asztal mögé állt, majd megszólalt:
- Mivel szolgálhatok?
Bala és Tolik hosszasan válogattak, de végül kiválasztották a hozzájuk illő fegyvereket.
Bala egy AK-74-est vett, hozzá 8 tárat.
Tolik egy SVU mesterlövészpuskát vett, valamint egy Uzi-t, 3 tárral.
Aztán Shakarov elmondta nekik, hogyan szerezhetnének még több pénzt.
Elmondta, hogy a keleti domb tetején van egy régi gyár, alatta meg egy laboratórium, ami még mindig termel energiát, annak ellenére, hogy már senki sem kezeli. De a gyárban még sok értékes relikvia van, ami Shakarov szerint megéri a kockázatot.
- Miféle kockázatot? – kérdezte Bala.
- A gyárban rengeteg a zombi. – válaszolta Shakarov.
- Zombi? Hát már azok is vannak?
- Méghozzá nem is kevés! Hetente egyszer megtámadják a laboromat, de mivel nagyon ostobák és szervezetlenek, a Szolgálatosoknak nem okoznak nagy gondot. Nos, mivel már hétfőn volt egy támadás, ezért a statisztikák szerint ezen a héten már nem támadnak. A másik kockázat pszichikus kisugárzás. Bárki, aki eddig járt a gyárban vagy meghalt, vagy zombivá változott. Ezeknek az agyát egyszerűen megfertőzte valami. Nagy részük aztán minket támad, míg mások a Zóna különböző pontjaira indulnak, hogy mi célból azt nem tudom. De van egy jó hírem. A múlt héten fejlesztettük ki a védősisakot, ami véd a pszichikus kisugárzástól.
- És ez mennyire megbízható?- kérdezte Tolik.
- Még nem teszteltük, de garantálom, hogy megbízható. Ha gondoljátok, akkor odaadhatom, amíg odaát vagytok relikviákat gyűjteni. Na, mit mondtok?
Kis gondolkozás után Baláék elfogadták.
- Meglátogatjuk azt a gyárat.
Elvettek két sisakot, felvették, majd elindultak a gyárhoz.
Hamar fölmentek a dombra, majd ott álltak a gyár előtt. Egy nagy épület volt előttük, az előtt pedig drótkerítés. Bala elővette a drótvágóját, átvágta a kerítést, majd mindketten átmentek.
Bementek az épületbe. Olyan csend volt, hogy még a csövekről lecsöpögő vízcseppeket is kristálytisztán lehetett hallani.
Felmentek a tetőre, majd odasétáltak a szélére. Onnan be lehetett látni az egész gyártelepet. Baloldalt volt még egy nagy épület, Jobboldalt egy raktár mellette két hangár szerű épület, ezek között nagy tér elszórva kisebb-nagyobb tárgyakkal és roncsokkal. A tér végén egy 20 négyzetméteres területen közel egy tucat relikvia hevert a földön. Viszont mindenfele zombik járkáltak kb. a felüknél fegyver is volt.
-Figyelj, te maradj itt és vegyél fel lőpozíciót. Én addig lemegyek, fedezékről-fedezékre haladok, te meg addig fedezel innen. Oké? – kérdezte Bala.
- Oké. Vigyázz magadra odalent.
- Majd te vigyázol idefentről.
Bala kiment az épületből, majd az épülethez legközelebb lévő buszroncshoz futott. Két zombi pont a busz mögött volt. Tolik becélozta az egyik fejét, majd lőtt. A páncéltörő lőszernek meg lett a hatása, a zombi feje darabokra szakadt. A másik zombinak is ez lett a sorsa.
A lövések hatására az összes zombi a busz felé kezdett menni. Bala felnézett, majd ő is elkezdett tüzelni. Hamar kiürítette a tárat, ezzel 3 zombit tett el láb alól. Tolik is sorba lőtte ki a zombikat, majd hírtelen egy lövés érte a vállát. Megfordult, a kezéből kiejtette az SVU-t. Mögötte három zombi közeledett hozzá, az egyik kezébe pisztoly, ami szerencséjére az első lövés után megadta magát. Tolik levette válláról az Uzit, majd darabokra lőtte az első zombi mellkasát. Az a földre rogyott, amit követett a második is leszakadt fejjel. Ekkor egy kattanás hallatszott, Tolik fegyvere beragadt.
- A picsába! – kiáltott fel Tolik.
Kicserélte a tárat, de mielőtt lőhetett volna, a harmadik zombi kiverte a kezéből, majd a földre lökte Tolikot. Tolik elővette a kését felkelt, majd egy mozdulattal a zombi fejébe mélyeztette azt. A zombi ennek ellenére megfogta Tolik nyakát, majd a levegőbe emelte.
Tolik elővette a Fort-12-esét, majd a zombi bal lábába lőtt vele. A zombi lába kettészakadt, mindketten a földre estek. Tolik ismét felkelt, majd az egész tárat a zombiba lőtte.
Erős fájdalmai voltak a válla miatt, de visszament és ismét tüzelni kezdett az SVU-val. Bala közben egyre több zombit szedett le, de azok sosem akartak elfogyni.
Elkezdett futni, majd bevetődött a raktárba. Ekkor a baloldali épületből erős fény kezdett kiszűrődni. A fény hírtelen visszahúzódott, majd az összes ablakból özönleni kezdtek a snorkok.
Annyian voltak, hogy lehetetlen volt megszámolni őket. Elkezdtek felmászni az épületre Tolik felé. Ő az Uzival kezdett el lőni. Sikerült is leszednie néhányat, de tudta, hogy nincs esélye. Három lépést hátrament, majd futni kezdett a perem felé. A snorkok pont ekkor értek fel a tetőre. Tolik lendületet vett, majd ugrott. Néhány snorkot is magával rántott.
Csak néhány másodpercet volt a levegőben, mielőtt a földbe csapódott volna.
Közben a zombik kinyitottak a raktár ajtaját. Bala lőtt, de a 3. golyó után kiürült a tár. Másik már nem volt nála. Eldobta a fegyvert, letérdelt, majd várta a végzetét.
A jobboldali épületből ismét vakító fény tört elő, majd felsüketítő zaj következett, ahogy a zombik ordítottak. Bala sisakja megrepedt, majd kettétört és leesett a fejéről.
Egy hírtelen lökést érzett, majd a földre került.
A zombik odasétáltak hozzá, majd felsegítették.
Bala többé nem volt ember. Külsőre talán még az, de belsőleg nem. Most már ő is közéjük tartozott.
2007. Június 25
- Te, van ebben a folyóban egyáltalán hal? - kérdezte Bala.
- Mért kérded? - válaszoltam
- Mert már három órája ülünk itt kapás nélkül.
- Ez türelemjáték öregem! Türelemjáték.
- Te megmozdult az úszó!
- Mire vársz? Rántsd már fel.
Bala felrántotta a botot, majd megszemléltük a zsákmány.
- Te ez egy rák!- kiáltott fel Bala.
- Dobd már vissza, mielőtt agyontaposom.
- Félsz tőle?
- Én ugyan nem. De attól még igazi kis szörnyetegek. Kifogod őket kézbe veszed, aztán szörnyé válnak és beléd meresztik az ollóikat.
- Figyu, ha ez megnyugtat, én sosem fogok szörnyé válni.
- Dehogynem! Lesznek még olyan pillanatok az életben, amikor igazi szörnyé fogsz válni. – mondtam vigyorogva, miközben Bala leakasztotta a rákot a horogról, majd visszadobta a Dunába.
۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞۞
Ben kinyitotta a szemeit.
A köves parton feküdt. Felült, majd oldalra nézett, amerre az erdő volt.
Tőle úgy 5 méterre hevert a táskája, amit egy flesh szagolgatott. Ben még sohasem látott ehhez hasonló teremtményt.
Úgy nézett ki, mint egy nagy gombóc, aminek négy vékony pataszerű lába, valamint iszonyú ronda feje van.
Egy percet sem tétovázott. Elővette az övén lévő pisztolytáskából a Glock 34-est, célzott, majd három lövést adott le vele. Az állat üvöltött egyet, majd összeesett.
Odasétált a táskához, hogy megvizsgálja, milyen cuccai maradtak meg. A táskában élelem és víz volt, meg sok lőszer. A táska közelében megtalálta a Remingtonját, de az MP-5-t sehol sem találta.
- Hát ez kurva jó!-mondta Ben dühösen.
Összeszedte a cuccait, majd elindult az erdőbe. Kezdett besötétedni, úgyhogy, úgy döntött, hogy itt tölti az éjszakát.
Talált három fát, melyek egy háromszöget alkottak. Ben fatörzseket hordott köréjük, majd ágakat rakott, a tetejére, melyeket beterített levelekkel. Ezt követően körbevizelte a menedékét, mert régen úgy hallotta, hogy ez elriasztja a vadállatokat.
Mikor teljesen besötétedett lefeküdt a menedékébe, majd megpróbált aludni.
Nem nagyon ment neki, mivel mindenféle hang szűrődött ki az erdőből, halkabb és hangosabb egyaránt. A biztonság kedvéért éjszaka még kétszer körbevizelte a menedékét.
Mikor kivilágosodott, szétbontotta a menedéket, hátára vette a táskáját, kibiztosította a Remingtont, majd továbbállt.
Körülbelül egy órát sétált mikor halk hörgést hallott a háta mögül.
Megfordult, de nem látott semmi különöset. De végül észrevett valamit. Az egyik bokor furán nézett ki. A közepénél el volt deformálva, mint egy eltört tükör. Ben először azt hitte, hogy ez csak egy optikai csalódás, de aztán a jelenség megmozdult és odébbállt.
Ben futni kezdett, ahogy csak bírt. Tudta, hogy amit látott az egy vérszívó volt.
Kiért az erdőből, de tovább futott. Végül megbotlott, elesett, kezéből kiesett a Remington.
Megfordult, majd felnézett. Az ég elhomályosodott, majd a vérszívó megmutatta magát.
Barna volt a teste, alsó állkapcsából csápok lógtak ki. A szeme sárga volt, szinte ragyogott.
Kinyitotta a száját, üvöltött egyet, majd felemelte a kezét, készen arra, hogy lecsapjon. Ekkor egy lövés hallatszik, majd a vérszívó feje szétrobbant, halott teste a földre esett.
Ben felállt, majd körülnézett. Úgy 100 m-re egy ház volt, mellette egy magasles. A magasból egy szabadsági őrködött, kezében egy Dragunovval.
- Jól vagy? – kérdezte a mesterlövész.
- Igen. – válaszolta Ben.
- Gyere ide beszéljünk!
Ben odament a magasleshez, közben a mesterlövész lemászott a földre.
- Nagyon hálás vagyok amiért…
- Ne hálálkodj! Figyelj, én szabadsági vagyok. Ez egy az egyik ellenőrzőpontunk. Általában hárman vagyunk itt, de most csak én őrködöm. Mit keresel te erre?
- Fogalmam sincs. Azt se tudom, hól vagyok.
- Nem messze innen keletnek van a főbázisunk. Menj oda, keresd meg Borovlovot, és beszélj vele. Ő a vezetőnk.
- Oké. Beszélek vele. Még egyszer kösz a segítséget.
Ben elindult a Szabadságiak főbázisa felé.
Útközben ellenőrizte a fegyverét. A Remington már elég lestrapált állapotban volt, és már csak 12 lőszere volt hozzá.
A Glock-34-es sem volt jobb állapotban, ahhoz is már csak 1 tár volt.
Fél óra alatt elérte a bázist.
Hatalmas területen feküdt, az egészet egy kb. 3 méter magas fal vette körűl, és kb. 50 méterenként magaslesek sorakoztak mesterlövészekkel.
Ben a főbejárathoz sétált. Látta, hogy a mesterlövészek figyelik minden mozdulatát. A bejáratnál három szabadsági állt. Mellettük egy kisebb betonbunker, amelyből géppuskacső tekingetett kifele.
- Ki vagy te és mit akarsz?- förmedt rá az egyik szabadsági Ben-re.
- Egyszerű kalandor vagyok. Az egyik mesterlövészetek mondta, hogy beszéljek a vezetőtökkel.
- Beszélhetsz vele, de a fegyvereidet itt kell hagynod.
Ben odaadta neki minden fegyverét, amiket aztán a szabadsági bevitt a bunkerbe, majd egy szekrénybe tette azokat, majd a szekrényt lakattal zárta le.
A biztonság kedvéért még megmotozta Bent.
- A főépület a bázis másik oldalán van, csak menj egyenesen és megtalálod. – mondta a szabadsági.
Ben elkezdett sétálni, hogy jobban szemügyre vehesse a bázist. Tele volt barakkokkal, kisebb-nagyobb épületekkel, valamint egy járműparkoló is volt ott. BTR-80-asok, jeepek és civil járművek voltak ott zöldre festve.
Ben úgy becsülte, hogy kb. 70-en lehetnek a bázison.
Ezt követően megkereste a főépületet. Meg is találta, majd felment az emeletre. Az egyik szoba előtt egy őr állt. Megmotozta Bent, majd beengedte.
Bent egy asztal volt, rajta a Zóna nagy térképe. Az asztal mellett ült a vezető.
- Ki vagy te?- kérdezte.
- A nevem Ben. Kifogytam a lőszerből, meg a kötszerekből, és bízom benne, hogy itt fel tudom tölteni a készleteimet.
- Jól van Ben figyelj ide! Én Borovlov vagyok. Az a helyzet, hogy a bázison csak a Szabadság tagjai tartózkodhatnak, úgyhogy két választásod van. Vagy csatlakozol hozzánk, vagy sajnos el kell hagynod a bázist.
Ben gyorsan átgondolta a dolgokat. Fogalma sem volt arról, hogy a társai életben vannak-e. Egyedül volt, minimális lőszerrel, élelemmel, és kötszerrel. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a legtöbb esélye akkor van a túlélésre, ha csatlakozik a Szabadsághoz.
- Csatlakoznék hozzátok, de gondolom ez nem olyan egyszerű, ugye?
- Eltaláltad. Előtte teljesítened kell egy feladatot.
- Mi lenne az?
- Meg kell ölnöd egy Pseudo-kutyát, és a tetemét el kell hoznod ide.
Ben örült ennek, gondolta a Remingtonnal nem lesz nehéz munka.
- Mellesleg csak egy kés lehet nálad.
Hát ez már nem olyan könnyű (gondolta Ben).
- De hol találok én Pseudo-kutyát?
Biztosíthatlak, hogy 10 percet sem fogsz keresgélni és fogsz találkozni eggyel. De vigyázz velük, ha nem figyelsz egy szempillantás alatt szétkapnak.
- Rendben megteszem.
- Várni foglak.
Ben elhagyta a bázist, majd egy közeli dombra ment. Mikor felért a dombra, lehasalt, majd szemügyre vette a tájat. Mutáns vaddisznók pihentek egy fa tövében, tőlük úgy 200 m-re pedig egy vaddisznó-tetem volt. Ben mozgolódást látott a tetemnél. Elővette a távcsövét, majd közelebbről megnézte a tetemet.
Egy Pseudo-kutya volt a tetem mögött, ami nyugodtan lakmározott.
Ben egy percig sem tétovázott. Elkezdett kúszni a tetem felé. Amikor csak 2 méterre volt tőle egy kisebb követ dobott a tetem mögé.
A Pseudo-kutya a kőhöz ment. Ben felpattant, majd a kutya felé vetette magát, de a mutáns az utolsó pillanatban félreugrott.
Ezután kb. fél percig farkasszemet néztek egymással. A kutya morgott és vicsorgott, a szája véres volt a döghústól.
A tétlenséget a mutáns törte meg. Rávetette magát Ben-re, aki a földre esett. Megpróbált gyorsan feltápászkodni, de a Pseudo-kutya hátulról belemélyeztette a fogait Ben bal vállára. Ben a fájdalomtól felkiáltott, majd a kést a jobb kezébe vette, és a kutya koponyájába döfte azt.
A kutya a földre huppant. Ben elrakta a kést, vállára vette a halott mutánst, majd elindult visszafelé.
Mikor visszaért, lerakta a tetemet, majd jelentkezett Borovlovnál. A válla iszonyatosan fájt.
Borovlov egyből elvitette a sebesült-ellátó épületbe. Kitisztították a sebét, majd gézzel bekötözték és leragasztották.
- Járni ettől tudsz, nem kell itt maradnod. –mondta a szabadságiak felcsere Ben-nek.
Ben megköszönte neki, hogy ellátta, majd kiment az épületből.
Kint már várta Borovlov.
- Csak közölni szeretném veled, hogy mostantól már hivatalosan is a Szabadsághoz tartozol.
- Örülök neki. Köszönöm.
- Magadnak köszönd. Megdolgoztál érte.
- Hát igen.
- A 2. szakaszba osztottalak be. Ott van a barakkjuk. – mondta Borovlov és közben egy barakkra mutatott. – Menj pihenj egy kicsit. Rád fér.
- Rendben. – Mondta Ben, majd a barakkhoz ment.
Bement a barakkba. A szakasz másik 21 tagja is ott volt. Ben bemutatkozott nekik, majd a többiek is üdvözölték.
Megismerkedett egy Voronin nevű szakasztársával.
Este leültek beszélgetni a barakk bejáratánál lévő lépcsőre.
- Mielőtt csatlakoztam volna a Szabadsághoz jártam a Szolgálatosok bázisán is. – mondta Voronin – Én mondom neked, azok igazi pöcsfejek. Csak körülnézni mentem oda erre mindegyik elkezdett szövegelni, hogy „Héj, nézzétek a kis pöcst”, meg, hogy „Ez nem neked való hely öcsi, itt csak férfiak vannak”.
- Van ilyen. – válaszolta Ben.
- Ja, ráadásul a kereskedőjük háromszoros áron akart rám sózni mindent.
- Itt legalább a normál áron van minden.
- Hát, ja.
- Te, figyelj, Borovlov honnan szerzi a kaját, meg az egyenruhákat?
- Kaját zsákmányolunk is, meg Zónán kívüli fejesek finanszírozzák a dolgokat. Innen vannak a lőszerek, a rádiók, az egyenruhák. Egyszóval minden.
- Így már érthető. De a fejeseknek ebből mi a haszna?
- Na, látod ez jó kérdés.
Még sokáig beszélgettek, melött aludni mentek. Másnap Ben megkapta az egyenruháját, meg az általános szabadsági felszereléseket és fegyvereket, ami egy TRS-301-est, és egy Fort-12-est tartalmazott. Persze kapott gránátokat, meg túlélőkést is.
Aznap tüzetesebben is körbejárta a bázist, és csodálatát fejezte ki az iránt, hogy miden milyen jól meg van szervezve.
Vannak külön barakkok, sebesült-ellátó, konyha, fegyverraktár, de még kocsma is!
A tagoknak napi feladataik vannak. Időnként kiküldik őket különböző távolságra lévő helyőrségekre, vagy járőrözésre.
Ben szakasza most pihen és a legutóbbi harcok után most feltöltésen van. A legutóbbi harcok során szenvedtek némi veszteséget.
Pár napi pihenés után Borovlov megy be a szakasz barakkjába. Elmondta, hogy az egyik bázisunkat, a 21-est, megtámadták a Monolitok. A rádiókapcsolat megszakadt a védőkkel, és a mi szakaszunkat küldi oda, hogy ellenőrizzék, mi történt.
A szakasz tagja azonnal magukhoz vették a felszereléseiket, meg némi élelmet és vizet, és a járműparkolóhoz mentek.
A szakasz egy BTR-80-ast, két UAZ-terepjárót, és egy URAL –teherautót kapott. A teherautóra plusz lőszert és egyéb felszerelést pakoltak, majd elindultak.
Ben az egyik UAZ hátuljában ült.
- Te, ezek a Monolitok mennyire kemény csávók?- kérdezte Ben Voronintól.
- Hogy kemények-e? – válaszolta Voronin. – Ezek a világ legfanatikusabb őrültjei. Valami Monolit nevű izében hisznek, ami állítólag az erőmű belsejében van. Azt védik mindenáron a betolakodók ellen. És számukra mindenki betolakodó, akik nem ők.
- Hát nem valami megnyugtató.
- Nyugi itt leszek melletted. Csak vigyázz a fejedre és lőj pontosan, OK?
- Rendben.
Az út körülbelül 30 perces volt. Útközben mindenki a fegyverét ellenőrizte.
Egy dombhoz értek, ami mellett futott tovább az út. Megálltak, mindenki leszállt a járművekről, amiket betoltak a fák közé.
Két embert a járművek őrzésére hagytak, majd felmentek a dombra. A dombon elszórtan fák és kisebb-nagyobb bokrok helyezkedtek el.
Mikor felértek a dombtetőre, lehasaltak, majd elővették a távcsöveket.
A domb másik oldalán volt a 21-es bázis, az mögött már a vörös-erdő terült el.
A bázis 4 faházból állt, de volt ott 2 pince is. A területet egy kb. másfél méter magas betonfal vette körűl. A bázis már a Monolitosok irányítása alatt állt. Fegyveresek kémlelték a tájat.
A Szabadsági védők holttestei a bázis mellett voltak egy kupacban. A Monolitosok benzinnel lelocsolták őket majd felgyújtották a halmot. Mostanra már csak füstölög.
Ben látta az elszántságot és a bosszúvágyat szakasztársain, és tudta, hogy most mi fog következni.
Hátrébbmentek, majd megbeszélték a taktikát. A parancsnok, Voronin értesítette a parancsnokságot, hogy megkísérlik visszafoglalni a bázist.
A terv a következő volt:
A szakasz mesterlövésze kilövi az épületek tetején állókat, majd kétfelé osztódik a szakasz és a növényzet között kúszva közelítik meg a bázis két oldalát, aztán egyszerre hatolnak be.
Így is tettünk. A mesterlövészünk a dombtetőn maradt, és lehasalt. A két különítmény elindult kúszva a bázis két oldala felé. Mikor odaértünk, a mesterlövészünk kilőtte az első Monolitot a háztetőn, majd követte őt két másik. A negyedik azonban időben be tudott menni a házba.
Ekkor a két különítmény emberei átugrottak a falon, majd behatoltak az épületekbe. Füstgránátokat dobtak be az ablakokon, majd az így harcképtelenné vált Monolitosokat könnyen megölték.
Az utolsó házból, mielőtt Ben és még 4 Szabadsági behatolt volna, hat Monolitos fegyver nélkül kirohant a házból, fellökve Ben-éket, majd a falat átugorva az erdő felé kezdtek futni. Ben és társai lőpozíciót vettek fel, majd sorba lelőtték a menekülő Monolitosokat.
Fél perc alatt kisöpörték a Monolitosokat a bázisról.
Visszahívták, a mesterlövészt, majd értesítették a főparancsnokságot, hogy veszteség nélkül visszafoglalták a bázist.
A főparancsnokság azt válaszolta, hogy maradjanak ott és állítsák fel a védelmet.
Összeszedték a Monolitosok fegyvereit, lőszereit, és felszerelésüket, majd egymásra rakták és elégették őket, majd nekiláttak a védelem felállításához.
A járműveket a bázis mögé hozták, majd kipakolták a teherautóból a felszereléseket. Volt két 85 milliméteres aknavetőjük, meg egy 7,62 milliméteres géppuskájuk.
A bázis és az erdő között egy kb. 20 m-res hely volt. Az erdő pereménél ástak két lőállást, amikben ketten foglaltak helyet.
A mesterlövész az egyik ház padlásán foglalt állást. A bázison belül és körülötte is árkokat és lövő állásokat ástak.
A géppuskát az egyik erdő felé néző álláshoz rakták.
Az állásokat faágakkal álcázták, majd mindenki elfoglalta a számára kijelölt pozíciót.
Feszült várakozás kezdődött.
Mindenki tudta, hogy a Monolitosok megkísérlik ismét birtokba venni a bázist, csak az volt a kérdés, hogy mikor.
Ben az egyik erdő felé néző állásban volt egy másik Szabadságival, akit Szásának hívtak.
Figyelték az erdőt és közben beszélgettek:
- Nem hitted volna, hogy itt ilyen az élet mi?- kérdezte Bent.
- De, valami ilyesmire számítottam. 1 hónapja pedig még azt sem gondoltam, hogy a Szabadságba fogok kikötni egyszer.
- Hát hallod én sem. Amúgy, te mért jöttél a Zónába?
- Két barátommal jöttem, kalandvágyból, meg persze némi lóvé reményében.
- Ők most hól vannak?
- Fogalmam sincs. Katonák elől menekültünk, mikor egy folyóba ugrottunk. Azóta azt sem tudom, hogy élnek-e még.
Egy kicsit hallgattak, majd Szása folytatta:
- Én egyedül jöttem. A feleségem Tánya és a csöppségünk miatt. Pénzt kell szereznem valahogy, hogy taníttatni tudjam majd a fiam. Sehol sem kaptam munkát, pedig rengeteg helyen próbálkoztam elhiheted. Végül utolsó lehetőségként a Zóna maradt. Pénz és fegyver nélkül jöttem, de szerencsére találtam egy hullát, akinél volt bőven.
- És hogy kerültél a Szabadsághoz?
- Kiszabadítottam 4 fosztogató táborból egy Szabadságit. Ő elvezetett a főbázisra aztán a továbbiakat már te is ismered.
Ekkor Voronin beleszólt a rádióba:
- Figyelem mindenkinek. Az őrszemek nagyszámú Monolit gyalogságot figyeltek meg, akik erre tartanak. Készüljetek fel. A jelemre mindenki tüzeljen!
Mindenki gyorsan ellenőrizte a fegyverét, majd vállmagasságba vette és feszülten figyelt.
Az őrszemek rádión folyamatosan beszéltek Voroninnal.
- Kb. mennyien lehetnek?
- Nem tudjuk megállapítani a fák miatt. De kurva sokan vannak. Többségüknél AK-74-es van.
Próbáljatok meglapulni, csak az utolsó pillanatban nyissatok tüzet.
- Rendben, az aknavetők bemérték már a távolságot?
- Igen, készen állnak.
- Akkor jó. Nemsokára lő… bassza meg idenéztek… észrevettek a rohadt életbe. TŰZ…
Hírtelen egy robbanás hallatszott. Az őrszemek állásába puskagránát csapódott, az őrszemek meghaltak.
A Monolitok az erdő szélén lőpozíciót vettek fel, majd tűzet nyitottak.
A Szabadságiak viszonozták a tüzet, majd megszólaltak az aknavetők is.
Sorra csapódtak be a 85 milliméteres gránátok a Monolitosok közé, majd a géppuska is hallatott magáról rövid, de annál pontosabb sorozatok képében.
A Monolitosok sorra estek össze, mivel nekik nem volt fedezékük, míg a Szabadságiaknak igen.
Végül visszavonultak.
Voronin mondta az embereknek, hogy húzódjanak vissza a bázison belülre. Ben és Szása fedezték a társaikat.
Mikor beértek ők is kibújtak a fedezékből és siettek a falon belülre.
Ekkor pár lövés hallatszott, majd Szása a földre rogyott. Ben megfordúlt, majd elindult Szásához.
- Gyerünk, gyerünk, mindenki adjon fedezettüzet!- üvöltötte Voronin.
Mindenki a falhoz ment, majd a lövés irányába kezdtek tüzelni.
Ben közben a vállára vette Szását, majd gyorsan átmászott a falon. Levitte a pincébe, majd egy asztalra fektette.
Felix a szakasz felcsere egyből kezelésbe vette.
A mellkasán 2 golyó ütötte lyuk tátongott.
- Ne félj, túléled!- mondta neki Ben, majd kiment a pincéből, mert nem bírta nézni társa szenvedését.
A lövések abbamaradtak.
- Jól van, emberek pihenjetek egyet. Őrszemeket választunk ki, félóránként lesz váltás. – adta ki az utasítást Voronin.
Ben a második váltásban volt Voroninnal. Távcsővel kémlelték az erdőt. Ben már nagyon fáradt volt, lassan becsukta a szemeit, mire Voronin oldalba lökte.
- Tudom, hogy nehéz kibírni, de még nem szabad aludnunk.
- Tudom, sajnálom.
Tovább kémleltek.
- Te az ott nem egy… – Ben már nem tudta, befejezni a mondatát, egy géppuskasorozat az előttük lévő betonfalba csapódott.
- Mindenki fedezékbe!- kiáltotta Voronin. – Ben mit látsz?
Ben kinézett a fedezékből.
- Három torkolattüzet látok, valószínűleg 7.62-esek. Basszus ez nehéz lesz.
- Ti ott hárman, irány a BTR és intézzétek el a géppuskafészkeket!
Az aknavetőkkel is elkezdek tüzelni a támadókra.
A BTR elindult, végigdübörgött a bázis mellett, majd tüzet nyitott a 14,5 milliméteres nehézgéppuskával.
Már sötétedett, de még tisztán lehetett látni mindent. Az erdőből hírtelen 3 fekete dolog bukkant elő és a BTR felé.
Voronin a rádióba ordított.
- Azonnal lőjétek le a kutyákat, különben végetek! Gyerünk!
A nehézgéppuska a kutyákra vetette magát. Az első sorozat cafatokra tépte az első kutya mellső lábait, a másodiknak pedig a testét tépte ketté. A harmadik azonban elérte a csapatszállítót.
Aláfeküdt, majd ugatni kezdett.
Egy hatalmas robbanás rázta meg a földet.
A BTR felemelkedett, majd az oldalára dőlt és lángolni kezdett.
- A Büdös életbe!- üvöltötte Voronin.
Páncéllemezek hullottak mindenfelé, a BTR 3 kereke leszakadt.
A géppuskák tovább tüzeltek.
Hírtelen leesik a tetőnyílás a páncélosról és az egyik Szabadsági kivergődik belőle.
A BTR tetejéről a földre esik. Az egyik keze könyöktől lefele le van szakadva, ahonnét folyamatosan spriccelt a vér.
A társa is előbujt. Már félig kimászott a BTR-ből, mikor egy géppuskasorozat telibe kapta.
Cafatok szakadtak ki a testéből, majd élettelen teste visszaesett a páncélos belsejébe.
A földön fekvő férfi üvöltött fájdalmában és a többieknek kiabált, hogy eszükbe se jusson odamenni érte.
Ben és a többi Szabadsági nem tudott előbújni a fedezékből, a folyamatos géppuska tűz miatt.
Ekkor a Monolit gyalogság a fedező tűz védelme alatt elkezdtek rohanni a bázis felé.
- Mindenki vegyen gránátot a kezébe!- üvöltötte Voronin. – Várjatok még közelebb érnek! Meg tudjuk csinálni! A Szabadságért!
- A Szabadságért! – jött a válasz a szakasz minden tagjától.
Ben is kezébe vett egy RD-5 gránátot, majd felkészült. Érezte, hogy már csak nagyon kevés esélyük maradt.
Ekkor egy nagy robbanás rázta meg az egyik géppuskaállást. Földkupacok és véres csonkok repültek a levegőbe.
Ben hátranézett, és a domb tetején egy T-80-ast vett észre. Először megrémült, de miután látta, hogy a Szabadság jele van rá festve, már a megkönnyebbülés töltötte el.
A tank mellett feltűnt egy BTR-80-as is és elkezdte lőni a bázis fele igyekvő Monolit gyalogságot. A T-80-as közben a levegőbe röpített egy másik géppuskaállást is.
A roham megtorpant, majd a Monolitosok visszafelé kezdtek rohanni.
A szakasz tagjai lőpozíciót vettek fel, majd elkezdődött az aratás.
A Monolitosok között sorra csapódtak be a 85 milliméteres gránátok, a 125 milliméteres lövedékek, valamint sorra találtak célt a géppuska és kézifegyver lövedékek is.
Egy Monolitos sem érte el az erdőt.
Ben és egy másik szabadsági egyből a kilőtt BTR mellett fekvő társukhoz rohantak, de már elkéstek.
Már halott volt.
A páncélosok előrejöttek, őket követték a 4. szakasz járművei.
Voronin értesítette rádión Borovlovot:
- Az erősítés pont időben futott be, még pár perc és mi már történelem lennénk.
- Értem. Csodás. Remek munkát végeztek!
- Köszönjük uram.
- Veszteség?
- A BTR-t kilőtték, ezen kívül három halottunk, és egy komolyabb sebesültünk van uram.
- Rendben. A 4. szakasz átveszi a pozíciólyukat, maguk pedig térjenek vissza a bázisra és pihenjék ki magukat.
- Értettem uram.
Szását felfektették az URÁL teherautóra, majd elindultak vissza a főbázisra.
