Az orvlövész
Napok óta fi gyelte már a romos majorságot. Ezt a környéket
jelölték meg neki valószínűsíthető felbukkanási helyként, így
mikor néhány nappal ezelő megérkeze , egy alapos terepszemlét
követően a közeli, bozó al benő sziklás dombok
egyikének oldalában ütö tanyát. Meglehetősen nyilvánvaló
pozíció volt, de még mindig inkább megfelelt a céljainak, mint
kint maradni valahol a sík terepen, korlátozo rálátással, fedezék
nélkül. Innen, még ha rá is jönnek, hogy pontosan melyik
dombon van, a helyzeti előnyéből adódóan szükség esetén
egy kisebb csapatnyi támadóval is elbánhat, mielő a közelébe
kerülhetnének, a szóba jöhető menekülési útvonalakat pedig
már az első napon felderíte e, és emlékezetébe véste.
Az éjszakákat a sziklák közé húzódva töltö e. Tüzet nem
gyújthato , hiszen az a magaslati pontról messzire látszo
volna, így meg kelle elégednie annyival, hogy viszonylag
szélvéde helyen van. A körülmények az alváshoz sem voltak
különösebben ideálisak, de hajnal felé azért néhány órát engedélyeze
magának, ölében a lövésre kész negyvenötössel.
Mikor a felkelő nap első sugarai arany-vörös kupolává változta
ák fölö e az eget, már a domb másik, a majorság felé
néző oldalán volt a cserjésben, a puska használatra készen, a
romok felé irányozva pihent tartóvilláján, ő pedig hátát egy
sziklának vetve dolgozo a PDA-jában tárolt feljegyzésein, de
közben fél szemmel a környéket fi gyelte.
Koraeste volt már, mikor megpillanto a a közeledő alakot.
Az először nem pontosan a majorság felé tarto , csak később
változtato irányt, mintha menet közben gondolta volna meg
magát. Pár percig még csak a kézi távcsővel köve e nyomon az
alak előrehaladását, majd mikor elérkeze nek lá a az időt, kimért,
nyugodt mozdulatokkal elfoglalta helyét, felpa into a a
fegyvertávcső védősapkáit, a töltényűrbe tolta az első precíziós
mesterlövész-lőszert, és a szálkeresztet egyelőre a könnyű védőöltözéket
és félmaszkot viselő alak elő vezetve felkészült a támadásra.
Fáradt volt, sebesült, és kétségbeese . Túl messzire merészkede
az általa ismert területektől, és ez, most már kezdte belátni,
valószínűleg hiba volt. Talán végzetes hiba. Ráadásul estelede ,
és egészen addig, míg bal kéz felé meg nem pillanto a a romokat,
a ól tarto , hogy a nyílt terepen kell éjszakáznia. Arrafelé
indult hát. A közeli menedék ígérete, a fáradtság, és a minden
lépésnél a jobb lábába nyilalló fájdalom azonban óvatlanná
te e, bár azzal szemben, ami egy ideje fi gyelte már, semmilyen
éberség és fi gyelem nem óvha a volna meg. Csak pillanatokkal
a támadás elő ve e észre azt a jellegzetes, elmosódo foltot a
levegőben, de ekkor már késő volt. A „vérszopó”, megszüntetve
a láthatatlanság szinte tökéletes illúzióját nyújtó természetes
álcáját, emberfele i sebességgel ronto neki... Ám mielő éles
karmokban végződő ujjai megragadha ák volna leendő áldozatát,
a dög feje gyakorlatilag szétrobbant, testét pedig méterekkel
lökte odébb a lövedék becsapódásának ereje. Maga
a lövés nem hallatszo , de erről a tényről inkább csak tudat
ala ve tudomást, tudatos énjét jobban lekötö e az, hogy felemelje
és kibiztosítsa az oldalán lógó gépkarabélyt, felkészülve
a következő „vérszopó” támadására. A másodikat sikerült idejében
észrevennie, és tüzet nyito a dög helyét eláruló remegőörvénylő
jelenségre. A találatoktól a „vérszopó” láthatóvá válva
felüvöltö , de nem állt meg, továbbra is feléje tarto , hogy
a földre teperje. A harmadikat csak akkor lá a meg, mikor az
már, mellkasában a hatalmas, lövedék tépte kráterekkel, a földre
zuhant melle e. Végül a második dög sem érte el, de azzal
legalább a saját lövései végeztek.
A következő percekről csak szórványos emlékei maradtak,
ahogy fél térdre ereszkedve rövid sorozatokkal próbálja távol
tartani magától a pihenőhelyül kiszemelt romok irányából
özönlő dögöket, melyek közül hol az egyiket, hol a másikat
teríti le egy-egy pusztító erejű, ki tudja honnan érkező, ám halálosan
pontos lövés.
Aztán egyszer csak vége le . Zihálva, az adrenalintól remegve
térdelt a halo „vérszopók” közö , az utolsó megtöltö
tárat lökve a fegyverbe. De csak az alkonyi táj csendje, és a
majd egy tucatnyi halo dög ve e körül. Még percekig fi gyelt
feszülten, a vállához emelt fegyverrel, míg végül el merte hinni,
hogy valami csoda folytán túlélte. Aztán gyorsan összekapkodta
a lábához dobált kiürült tárakat, és sietős visszavonulásba
kezde . Pár lépéssel odébb, a legelső, szétlő fejű dög
melle azonban megtorpant. Csak ekkor tudatosult benne
igazán, hogy nincs egyedül. Hogy megmente életéért hálával
tartozik valakinek. Körülnéze , bár tudta, hogy semmi esélye
sincs észrevenni védőangyalát. A találatok erejéből ítélve az
mesterlövész-puskát és speciális lőszert használhato , vagyis
bárhol lehete egy legalább egy négyzetkilométeres területen
belül.
Aztán eszébe juto , hogy az illető viszont biztosan tisztán
látja őt. Üdvözlésre emelte hát a kezét, és néhány pillanatig így
állt mozdulatlanul, mielő tovább indult volna, hogy végül beleolvadjon
a leszálló este sűrűsödő félhomályába.
Törzsvendég volt a bárban, majdnem egy éve már, hogy rendszeresen
megfordult i ; mindig az egyik sötét sarokasztalnál
üldögélt egyedül, elő e étel, ital, vagy épp a legtöbb sztalker
által használthoz hasonló tenyérnyi számítógép. Sokan ismerték
látásból, már csak azért is, mert rajta kívül nem sok női
sztalkerről tudtak a Zónában. Persze katonásan rövidre nyírt
sötét haja, cserze bőre, és az alakját elrejtő védőöltözet mia
futó ránézésre aligha mondta volna meg róla bárki is,
hogy nem egy kistermetű de kisportolt, lágy arcvonásokkal
rendelkező fi atalabb férfi ról van szó. A hangja ugyan elárulha
a volna, de sosem hallo ák beszélni senkivel, szótlanul jö
és ment, még a Csapos is kérés nélkül tudta, mikor mit adjon
neki. A róla keringő szóbeszédek mia pedig az, hogy esetleg
valaki megpróbáljon kikezdeni vele, vagy akár csak közeledni
hozzá, legfeljebb kósza gondolatként fordult meg a férfi ak fejében;
az övtokban pihenő negyvenötös automata önmagában
is meglehetősen félreérthetetlen üzenetet hordozo .
Mikor új vendég lépe be a bárba, futólag felnéze a PDA-ról,
hogy szemügyre vegye a férfi t, de tekintete végül hosszabban
időzö el rajta, mint tervezte. Szinte azonnal felismerte, főleg
a felszerelése alapján, mert az arcát csak néhány másodpercig
lá a akkor, majdnem egy hé el ezelő . Azon a napon, melynek
végére, ha ő nincs o , a férfi egy le volna csupán a Zóna
névtelen halo ai közül, akik egyszer csak nem tértek vissza többé.
De most, neki köszönhetően, i lehete , és bármily kicsiny
feloldozást jelente is ez az egykor kiolto életek súlya alól,
mégis egy megmente élet volt, ami talán jelent majd valamit a
végelszámoláskor. Legalábbis ő ebben reménykede , és tudta,
hogy ennyinek is örülnie kell, mert már csak az ilyen pillanatokban
találhatja meg az örökre elveszte boldogság egy-egy
halvány szikráját.
Szürke szemei azonban továbbra is hidegen köve ék a férfi t,
ahogy az a jobb lábára még mindig észrevehetően sántítva, egy
üveg itallal és két pohárral a kezében az egyik asztalhoz megy,
üdvözli az o ülő másik sztalkert, majd leülve mellé beszélgetni
kezdenek.
Csak mélyen, legbelül mosolygo , ahol senki sem látha a.
Szerk.:
bocsi a jelek miatt nem tudom mé olyan