tzs
Tag
- Csatlakozás
- 2008.06.04.
- Üzenetek
- 3,302
- Reakció pontszám
- 4
A matematika nem tartozik a legkönnyebb tantárgyak közé, ráadásul a matektanárok is minden más tantárgynál jobban szeretik túlbonyolítani még az egészen egyszerű alapokat is, így nem csoda, ha a gyerekek már egészen fiatal korukban megutálnak mindent ami a számokkal kapcsolatos.
Pedig nem feltétlenül kellene, mert még ha sablon szövegnek is tűnik, a matematikának bizony megvan a maga szépsége, és még az egyébként nehezebb törteket is képesek lehetünk pofonegyszerű módszerekkel, fejben kiszámolni. Ehhez persze ismerni kell magukat a módszereket, amiket sajnos sokszor nem, vagy nem kellően tanítanak meg a diákoknak. Most 11 fantasztikus matek trükköt szedtünk össze nektek az internetről, melyek ha nem is megszerettetik majd mindenkivel a matekot, de garantáltan egy kis érdeklődést keltenek majd mindenkiben akik nem kattintottak el rögtön a ,,matek” szó hallatán!

Hogyan váltsunk át Celsius fokról Fahrenheit-re és vissza

Sokszor gondot szokott jelenteni a hőmérséklet területenként eltérő mértékegysége, ezzel a trükkel azonban nagyon pontosan és könnyen váltogathatunk a két mértékegység között!

Hogyan szorozzunk nagy számokat, gyorsan, fejben

Így már mindjárt egyszerűbb még a nagy számokkal való szorzás is!

Hogyan szorozzunk bármilyen számot 11-el

Miért nem tanítottak ilyeneket a suliban?!? Sokkal érdekesebbek lettek volna a matekórák!

Egy titkos módszer, amivel egy életre megjegyezheted a π (PI) értékét

Ha már minden kötél szakad, ezzel a módszerrel egy életre megjegyezheted a pi első 8 számjegyét…

Hogyan adjuk meg egy egész szám tört részét

Egyszerű és nagyszerű módszer egy egész szám valahányad részének kiszámolására és pontos megadására!

Hogyan határozzuk meg, hogy egy véletlenszerű dátum, milyen napra esik pontosan

Ehhez a kissé nehezebb módszerhez szükség lesz ERRE a weboldalra, ahol a különféle számkódokat találjátok.

Július hónap kódszáma az 5.

A hónap 20. napjának az értéke 6, mert 20-ban a 7 (egy hét = 7 nap) kétszer van meg, ami ugye 14. Végül 20-ból 14 az pedig 6.

2069 értéke 2, mert a szökőév 2068 után 1 év telt el, ami a fenti weboldal segítségével megadja, hogy a 2069-es év értéke 2.

Ez összesen 13, amiből levonjuk a 7-et, mert ugye 7 napból áll egy hét, és máris megkapjuk a végeredményt, ami a 6, mint szombat, a hét hatodik napja.

Kissé bonyolult, de aki egyszer átlátja, az egy életre megjegyzi

Törtek összeadása és kivonása a PILLANGÓ módszer segítségével

Egyszerű és zseniális módszer a törtekkel való számolásra, én meg emlékszem rengeteget erőlködtem mire végre összebírtam adni vagy kibírtam vonni ezeket fiatal koromban!

Hogyan határozzuk meg a 9 szorzatait

Hogyan számoljunk százalékot

Százalékot számolni sokszor nehéz, különösen fejben, viszont ezzel a módszerrel soha többé nem fogunk elveszni a százalékok világában, ugyanis ennek a módszernek a segítségével gyorsan és pontosan határozhatjuk meg bármelyik egész szám X százalékát.

Hogyan jegyezzük meg, hogy merre áll a kacsacsőr

Ne feledjétek, az aligátor mindig a nagyobb számot (finomságot) eszi meg!
Ennyire egyszerű, ezek után pedig nincs gyermek aki összekeverné őket!

Hogyan használjunk vonalakat a szorzáshoz

Ez egy régi japán trükk, annak idején a gyerekeket ezzel a módszerrel ismertették meg a ,,szorzás világával”. Egyszerű és hatásos!