Balage
Member
Kaukázusi fogoly - Кавказская пленница
szovjet feliratos szatirikus vígjáték-kalandfilm 1966
A film tartalma, érdeességek:
A történet főhőse Surik, a jámbor és kissé naiv néprajzos hallgató, aki a Kaukázusba utazik, hogy helyi legendákat, dalokat és – ami a legfontosabb – kaukázusi tósztokat (pohárköszöntőket) gyűjtsön.
A találkozás: Surik megismerkedik a gyönyörű Nyinával, aki a nagybátyjánál vendégeskedik. Nyina modern, sportos lány („komszomolista, sportoló és szépség”), akibe Surik azonnal beleszeret.
Az összeesküvés: A helyi hatalmasság, Szaahov elvtárs szemet vet a lányra, és elhatározza, hogy feleségül veszi. Megegyezik a nagybátyával, hogy „hagyományos” menyasszonyrablást színlelve szerzik meg a lányt. Ehhez felbérelnek három kétes alakot (a Gyáva, a Balek és a Tapasztalt).
A megtévesztés: Hogy a rablás zökkenőmentes legyen, becsapják Surikot: elhitetik vele, hogy a menyasszonyrablás egy ősi kaukázusi rituálé, amibe Nyina is beleegyezett, és őt kérik fel a „rabló” szerepére. A naiv Surik segít becsomagolni a lányt egy hálózsákba, és átadja a bűnözőknek.
A felismerés és mentőakció: Amikor Surik rájön, hogy valódi bűncselekmény részese volt és Nyinát akarata ellenére tartják fogva Szaahov villájában, barátjával, Edikkkel összefogva akcióba lendül. Kórházi ápolónak álcázva magukat próbálják kiszabadítani a lányt.
Miért lett kultuszfilm?
A humor: A film tele van pörgős, börleszkbe illő jelenetekkel és vizuális poénokkal.
A zene: Olyan örökzöld slágerek csendülnek fel benne, mint a „Dal a fehér medvékről” (Ggye-to na belom szvetye).
A trió: Nyikulin, Vicin és Morgunov hármasa ebben a filmben nyújtotta egyik legemlékezetesebb alakítását.
Társadalomkritika: Finom iróniával mutatja be a szovjet bürokrácia és a „régi szokások” furcsa kettősségét.
Érdekesség
A film címe utalás Alekszandr Puskin azonos című elbeszélő költeményére és Lev Tolsztoj novellájára, de míg azok drámai művek, Gajdaj filmje kiforgatja a témát és komédiává alakítja.
A film bár közönségfilmeként indult, és a Szovjetunióban minden idők egyik legnézettebb alkotása lett (több mint 76 millióan látták a mozikban), rangos nemzetközi díjakat – például Oscar- vagy Cannes-i díjat – nem kapott. Ennek oka részben az volt, hogy a korszak szovjet kultúrpolitikája az ilyen típusú „könnyed” vígjátékokat inkább belföldi szórakoztatásra szánta, nem pedig a nemzetközi filmfesztiválok elitjébe.
Ennek ellenére néhány elismerést és fontos mérföldkövet érdemes megemlíteni:
Állami elismerés: A film hatalmas sikere után a rendezőt, Leonyid Gajdajt, valamint a főszereplőket (különösen a legendás komikus triót: Nyikulint, Vicint és Morgunovot) különböző állami kitüntetésekkel ismerték el az évek során a szovjet filmművészethez való hozzájárulásukért.
Örökzöld státusz: Oroszországban és a volt tagköztársaságokban a film elnyerte a „Klasszikus” státuszt. Több népszavazáson és filmes portál (pl. Kinopoisk) összesítésében minden idők legjobb orosz vígjátékai közé választották.
Közönségdíj (átvitt értelemben): 1967-ben ez volt a legnézettebb film a Szovjetunióban, ami akkoriban felért bármilyen szakmai díjjal.
Érdekesség a „tiltásról”:
Kevesen tudják, de a film majdnem dobozban maradt (tehát be sem mutatták), mert bizonyos pártfunkcionáriusok sértőnek találták Szaahov elvtárs karakterét (úgy vélték, a film kigúnyolja a helyi vezetőket). Végül Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár mentette meg a filmet: miután megnézte a magánmozijában, annyira tetszett neki, hogy személyesen engedélyezte a forgalmazást, mondván, hogy a népnek szüksége van az ilyen jókedvű filmekre.
Bár „hivatalos” szobrot nem sokat gyűjtött be, a film idézetei (például: „Élni jó, de jól élni még jobb!”) a mai napig a mindennapi közbeszéd részei az orosz nyelvterületen.
A film :
Utoljára szerkesztve: