hispan
New Member
Fémes csörömpölésre ébredtem. Az egész hangárt betöltötte a zaj. 18mmesemet finoman kibiztosítottam és mindenre felkészülve kilestem a korhadt ládák között. Szimatoló hangot hallottam az üresen álló Kamaz teherautók mögül. „Egy vak kutya!” –gondoltam. Már sokszor hallottam róluk, hogy nem látnak, de a prédát még a világ végéről is kiszimatolják.
Óvatosan kikémleltem és láttam nincs egyedül. Összesen hármat láttam, de a hangár tetőszerkezetén is lépteket hallottam. „Oda nem juthatnak fel.” Motyogtam. Az egyik kutya felkapta a fejét és elindult a ládák felé. Lassan a másik kettő is követte. Tudtam, hogy a pisztolyban csak 4 golyó van. Nem volt pénzem csak 2 tárra meg erre a vacak régi rendőrségi vízi pisztolyra. Megláttam az első kutya fejét és lőttem. Az agyveleje szétfröccsent az egyik ládán. A kettő másik fog vicsorogtatva rohant felém, az egyikbe kettőt is belelőttem, de addigra a másik odaért és karomba harapott. A fájdalomtól felüvöltöttem. Ököllel ütöttem a dög fejét, de mintha odanőtt volna a karomra. Egy hangos robajjal beszakadt hirtelen a tető és egy termetes farkas patkány zuhant az egyik teherautóra. A kutya elengedte a karomat, és mintha azt mondaná „Veled még később végzek.” Rám fújt és a patkánynak ugrott.
Undorító és véres küzdelem vette kezdetét a két fenevad között. Az alkalmat kihasználva rohanni kezdtem a hátsó kijárat felé. Már úgy egy kilométert rohanhattam a félelemtől hajtva, míg végre megálltam a kimerültségtől és leroskadtam egy fa tövébe. „Itt nem biztonságos. Menni kell. Muszáj!”- lihegtem, és lassan feltápászkodtam. Kb. száz méterre néhány fa takarásában egy kunyhót pillantottam meg. Óvatosan közelítettem meg, még volt egy golyó a pisztolyban. Remegő kézzel tartottam magam elé és begörnyedve osontam a viskó felé.
Kívülről nem láttam rajta semmi különöset, ezért megkíséreltem bemenni. Az ajtó nehezen nyílt ki, féltem, hogy valaki belülről csukta be így. Szerencsémre a ház üres volt. Fellélegezve roskadtam le egy sarokban. A seb már nem fájt, a vérzés is elállt. Nem volt mély, de biztonság kedvéért tettem rá egy kis szulfaport és gézt. Éhes voltam, szomjas és kimerült. Jól kezdődik ez a nap is. Kimentem a kunyhóból és fölmásztam az egyik fára, ahonnan távcsövemmel kémleltem körül. A távolban néhány katonát láttam őrjáraton egy UAZ-ban és épp a hangár felé tartottak, ahol az éjszakát töltöttem. Ha a kutyák nem ébresztenek fel, a katonák végeztek volna velem. Alulról lépteket hallottam. Óvatosan elővettem a pisztolyomat és kibiztosítottam. A halk kattanás hangját a levelek zizegése elnyomta. Egy másik stalker volt az. Ő is ugyanolyan félelemmel eltöltve közelített a kunyhó felé. Egy kalashnikov volt nála és a hátizsákja is eléggé teli lehetett pakolva. Lekiáltottam hozzá:
- Hé! Itt fenn! Ne lőj!
Szerencsétlen ijedtében beugrott az egyik ablakon a házba.
-Nem kell félned, nem akarok bajt!
-Mutasd magad!
Leugrottam a fáról és egy fiatal húszas éveiben járó férfi állt előttem a fegyverét rám szegezve. Tekintete nyugtalan volt és a szeme véreres. Remegett, mint a nyárfalevél. Valami igencsak ráijeszthetett, vagy egyszerűen meghibbant.
-Hé, nyugalom, tedd el a fegyvert.
-Nem! Nem… a fegyveremet nem!
-Nem akarlak bántani. Nézd.- Azzal kivettem a tárat a pisztolyomból és zsebre vágtam.
-A ruhaujjad! Mutasd! És most a bakancsod szárát!
Tüzetesen végigmustrálta a ruházatomat fegyver után kutatva, de- természetesen- nem talált semmit.
-Mire ez a nagy felhajtás pajti? Mondom, hogy nem akarok neked ártani. Már rég lelőhettelek volna az ágak közül, ha le akarlak puffantani. (Ja na persze pont ezzel a vacakkal, tíz méterig, ha pontos-gondoltam magamban)
-Jól van, elnézést. Fáradt vagyok. 2 napja nem aludtam egy szemhunyásnyit se. Azt hittem jó ötlet idejönni. De én…
-Nyugalom, lassabban. Sietsz valahova?
-Ami azt illeti igen! El innen minél előbb. Nem maradok tovább! Ez a hely átkozott! Nem bírom.
Szegény ördög. Nagyon kikészült. Nem neki való ez a hely… Vajon én is így megőrülök egy idő után?
-Ha ki akarsz jutni, rossz irány felé jöttél.
-De istenem, nem lehet. Azt mondtad, hogy rossz irányba jöttem?!
-Nem is kicsit, pontosan a szarkofág irányába indultál el. De a Zóna határa még így is közelebb van, mint az erőmű. De azt sem ajánlom, hogy azon az úton menj vissza, ahonnan jöttél.
-Akkor mégis merre? Nincs térképem! Nem ismerem a Zónát!- rimánkodása halk nyöszörgésbe fulladt. Szegény fiú. Muszáj lesz segítenem neki. A térképemet nem adhatom neki. De a nélkül soha nem talál ki élve. Vele kell mennem. Hátha van nála élelem! Legalább ennyi hasznom legyen. Na meg együtt mégis könnyebb lesz, ha van, aki fedezze a hátsómat. Sőt, ha kijuttatom innen akár a fegyverét is odaadja! Ezzel a vacak 18milissel sokra nem megyek, esetleg fejbe vághatok vele valakit.
-Én megmutathatom neked az utat.
-Tessék? Segítenél?
-Igen. De nem ingyen. Van élelmed?
-Igen, persze!- sóvárogva néztem, ahogy kicsomagol egy fél kenyeret. És még néhány alma is volt nála! Szánalmasnak éreztem magam, hogy idáig jutottam. Mielőtt idejöttem még ennél is jobb volt a helyzetem abban a kijevi panelban. Letört egy darab kenyeret és felém nyújtotta.
Mohón kikaptam a kezéből és beleharaptam. Minden falatot alaposan megrágtam, hogy a száraz kenyér ízét kiélvezzem. Miután befaltam egy kis vízzel is megkínált. Úgy éreztem igazi lakoma volt.
-Tehát segítesz?
-Rendben. De nekem elfogyott a lőszerem. Nincs 18mmes töltényed? Vagy egy pisztolyod, késed, bármid?
-Lőszerem az van. Egy hallott katonánál találtam.- oda nyújtott 1 doboz 18mmes töltényt. Mindkét táramat teletöltöttem 12-12 golyóval és még maradt 28. Ennyi talán elég lesz, önvédelemre megteszi.
-Akkor indulunk?
-Rendben. De jobb lesz, ha a nyomomban jársz. Egy rossz lépés és véged! Az anomáliák nem egy emberi életet követeltek már.
-É, é, értem.
-Gyere, jobb lesz, ha éjszakára elérjük a kordont. Akkor könnyebb lesz kijutnod.
-Maga itt marad?
-Reményeim szerint nem örökre…
Azóta, hogy ezt a mondatot kimondtam már legalább 9 hónap telt el. Itt élek, a Zóna részévé váltam. És nem ereszt. De nem bántam meg. A Zóna jó hozzád, ha nem sérted meg a törvényeit. Tudd hogy merre mész, ismerd előre az utad. És szerencséd lesz neked is.
Sz. Gergő
Óvatosan kikémleltem és láttam nincs egyedül. Összesen hármat láttam, de a hangár tetőszerkezetén is lépteket hallottam. „Oda nem juthatnak fel.” Motyogtam. Az egyik kutya felkapta a fejét és elindult a ládák felé. Lassan a másik kettő is követte. Tudtam, hogy a pisztolyban csak 4 golyó van. Nem volt pénzem csak 2 tárra meg erre a vacak régi rendőrségi vízi pisztolyra. Megláttam az első kutya fejét és lőttem. Az agyveleje szétfröccsent az egyik ládán. A kettő másik fog vicsorogtatva rohant felém, az egyikbe kettőt is belelőttem, de addigra a másik odaért és karomba harapott. A fájdalomtól felüvöltöttem. Ököllel ütöttem a dög fejét, de mintha odanőtt volna a karomra. Egy hangos robajjal beszakadt hirtelen a tető és egy termetes farkas patkány zuhant az egyik teherautóra. A kutya elengedte a karomat, és mintha azt mondaná „Veled még később végzek.” Rám fújt és a patkánynak ugrott.
Undorító és véres küzdelem vette kezdetét a két fenevad között. Az alkalmat kihasználva rohanni kezdtem a hátsó kijárat felé. Már úgy egy kilométert rohanhattam a félelemtől hajtva, míg végre megálltam a kimerültségtől és leroskadtam egy fa tövébe. „Itt nem biztonságos. Menni kell. Muszáj!”- lihegtem, és lassan feltápászkodtam. Kb. száz méterre néhány fa takarásában egy kunyhót pillantottam meg. Óvatosan közelítettem meg, még volt egy golyó a pisztolyban. Remegő kézzel tartottam magam elé és begörnyedve osontam a viskó felé.
Kívülről nem láttam rajta semmi különöset, ezért megkíséreltem bemenni. Az ajtó nehezen nyílt ki, féltem, hogy valaki belülről csukta be így. Szerencsémre a ház üres volt. Fellélegezve roskadtam le egy sarokban. A seb már nem fájt, a vérzés is elállt. Nem volt mély, de biztonság kedvéért tettem rá egy kis szulfaport és gézt. Éhes voltam, szomjas és kimerült. Jól kezdődik ez a nap is. Kimentem a kunyhóból és fölmásztam az egyik fára, ahonnan távcsövemmel kémleltem körül. A távolban néhány katonát láttam őrjáraton egy UAZ-ban és épp a hangár felé tartottak, ahol az éjszakát töltöttem. Ha a kutyák nem ébresztenek fel, a katonák végeztek volna velem. Alulról lépteket hallottam. Óvatosan elővettem a pisztolyomat és kibiztosítottam. A halk kattanás hangját a levelek zizegése elnyomta. Egy másik stalker volt az. Ő is ugyanolyan félelemmel eltöltve közelített a kunyhó felé. Egy kalashnikov volt nála és a hátizsákja is eléggé teli lehetett pakolva. Lekiáltottam hozzá:
- Hé! Itt fenn! Ne lőj!
Szerencsétlen ijedtében beugrott az egyik ablakon a házba.
-Nem kell félned, nem akarok bajt!
-Mutasd magad!
Leugrottam a fáról és egy fiatal húszas éveiben járó férfi állt előttem a fegyverét rám szegezve. Tekintete nyugtalan volt és a szeme véreres. Remegett, mint a nyárfalevél. Valami igencsak ráijeszthetett, vagy egyszerűen meghibbant.
-Hé, nyugalom, tedd el a fegyvert.
-Nem! Nem… a fegyveremet nem!
-Nem akarlak bántani. Nézd.- Azzal kivettem a tárat a pisztolyomból és zsebre vágtam.
-A ruhaujjad! Mutasd! És most a bakancsod szárát!
Tüzetesen végigmustrálta a ruházatomat fegyver után kutatva, de- természetesen- nem talált semmit.
-Mire ez a nagy felhajtás pajti? Mondom, hogy nem akarok neked ártani. Már rég lelőhettelek volna az ágak közül, ha le akarlak puffantani. (Ja na persze pont ezzel a vacakkal, tíz méterig, ha pontos-gondoltam magamban)
-Jól van, elnézést. Fáradt vagyok. 2 napja nem aludtam egy szemhunyásnyit se. Azt hittem jó ötlet idejönni. De én…
-Nyugalom, lassabban. Sietsz valahova?
-Ami azt illeti igen! El innen minél előbb. Nem maradok tovább! Ez a hely átkozott! Nem bírom.
Szegény ördög. Nagyon kikészült. Nem neki való ez a hely… Vajon én is így megőrülök egy idő után?
-Ha ki akarsz jutni, rossz irány felé jöttél.
-De istenem, nem lehet. Azt mondtad, hogy rossz irányba jöttem?!
-Nem is kicsit, pontosan a szarkofág irányába indultál el. De a Zóna határa még így is közelebb van, mint az erőmű. De azt sem ajánlom, hogy azon az úton menj vissza, ahonnan jöttél.
-Akkor mégis merre? Nincs térképem! Nem ismerem a Zónát!- rimánkodása halk nyöszörgésbe fulladt. Szegény fiú. Muszáj lesz segítenem neki. A térképemet nem adhatom neki. De a nélkül soha nem talál ki élve. Vele kell mennem. Hátha van nála élelem! Legalább ennyi hasznom legyen. Na meg együtt mégis könnyebb lesz, ha van, aki fedezze a hátsómat. Sőt, ha kijuttatom innen akár a fegyverét is odaadja! Ezzel a vacak 18milissel sokra nem megyek, esetleg fejbe vághatok vele valakit.
-Én megmutathatom neked az utat.
-Tessék? Segítenél?
-Igen. De nem ingyen. Van élelmed?
-Igen, persze!- sóvárogva néztem, ahogy kicsomagol egy fél kenyeret. És még néhány alma is volt nála! Szánalmasnak éreztem magam, hogy idáig jutottam. Mielőtt idejöttem még ennél is jobb volt a helyzetem abban a kijevi panelban. Letört egy darab kenyeret és felém nyújtotta.
Mohón kikaptam a kezéből és beleharaptam. Minden falatot alaposan megrágtam, hogy a száraz kenyér ízét kiélvezzem. Miután befaltam egy kis vízzel is megkínált. Úgy éreztem igazi lakoma volt.
-Tehát segítesz?
-Rendben. De nekem elfogyott a lőszerem. Nincs 18mmes töltényed? Vagy egy pisztolyod, késed, bármid?
-Lőszerem az van. Egy hallott katonánál találtam.- oda nyújtott 1 doboz 18mmes töltényt. Mindkét táramat teletöltöttem 12-12 golyóval és még maradt 28. Ennyi talán elég lesz, önvédelemre megteszi.
-Akkor indulunk?
-Rendben. De jobb lesz, ha a nyomomban jársz. Egy rossz lépés és véged! Az anomáliák nem egy emberi életet követeltek már.
-É, é, értem.
-Gyere, jobb lesz, ha éjszakára elérjük a kordont. Akkor könnyebb lesz kijutnod.
-Maga itt marad?
-Reményeim szerint nem örökre…
Azóta, hogy ezt a mondatot kimondtam már legalább 9 hónap telt el. Itt élek, a Zóna részévé váltam. És nem ereszt. De nem bántam meg. A Zóna jó hozzád, ha nem sérted meg a törvényeit. Tudd hogy merre mész, ismerd előre az utad. És szerencséd lesz neked is.
Sz. Gergő