lpmaskmancick
New Member
A mostanában az oldalon beszélt dolgok, hogy mindig csak ugyanabban a zónába történnek dolgok és sablonosak, arra inspiráltak (köztük a Southern Comfort alapötlete is - remélem nem veszi senki plagizálásnak, ha kicsit elszakadok a csernobili zónától, és egy kiruccanást teszek jó pár kilométerrel arrébb), hogy írjak egy rövid novellát, ami hasonlóságot mutat az eredeti stalker történettel, és szintén egy ipari nukleáris baleset következtében létrejött zónában játszódik.
Sok mindent hallottam arról, hogy a Csernobil környéki lezárt zónában miféle érdekes dolgok lelhetőek fel, a félelmetes mutánsoktól kezdve a képződménymezőkön át a kívánságteljesítőig mindent. Ezeket eddig mind hülyeségnek gondoltam, míg meg nem látogattam a Zónát.
Pár hetet töltöttem a Zónában, és ráeszméltem erre, hogy ennek a fele se igaz, a kívánságteljesítő egy átverés. De ara is rájöttem, hogy mik igazak, az embernek tényleg meg kell néznie, hogy hova lép, mert bármikor megölheti egy anomália. Azonban találtam sok képződményt és ezeket eladva nagy vagyonra tettem szert. Sok stalkernek nyújtottam segítséget, és ők is nekem, emellett sok ellenség is akadt köztük. Nem voltak egységes stalker frakciók, amikről legendákat lehetett hallani, voltak a stalkerek és a könyörtelen fosztogatók, és a pénzért ölő zsoldosok. Nem létezett már se a Szolgálat, se a Szabadság, egybeolvadt az egész. Úgy döntöttem, hogy ott hagyom a Zónát és hazatérek.
Egy évvel később egy ismerős felhívott telefonon, először fogalmam sem volt, hogy honnan ismerős a hangja, de rájöttem, hogy egy stalker barátom a Zónából, elmondta, hogy nagyon hálás nekem, amiért sokat segítettem neki, és bármit kérhetek tőle.
Ekkor jutott eszembe, hogy a világon nem csak Ukrajnában van zóna, hanem van egy másik is, az Urálon túl, Kysthym és Ozersk környékén, amit szintén egy nukleáris baleset hozott létre, 1957-ben. Innen már csak egy telefon volt, és pár elintéznivaló, hogy a barátommal eljussunk oda és kialakítsuk az új stalker-birodalmat.
Több órányi repülőút és autóút után megérkeztünk Kasli-ba, egy közeli városba, ahol felpakoltunk az ellátmányból és az utunkat Ozersk felé vettük. Minden békésnek tűnt, míg valami furcsaságot meg nem láttunk, a levegőben mintha délibábokat láttunk volna, de mégsem azok voltak, hanem gravitációs anomáliák, mint amik Csernobil környékén is találhatóak. Azon tanakodtunk, hogy mi hozta létre ezeket, először fogalmunk se volt arról, hogy itt is kísérletek folytak. Kizártuk, hogy itt is hasonló történhetett, mint 2006-ban, és az idézett volna elő ilyent. A zónában egyre beljebb haladva, az egyre sugárzóbb területek felé, azt tapasztaltuk, hogy a föld színe teljesen megváltozott, olyan ciánkék árnyalatú volt, és mindenfele különböző képződmények voltak elszórva, ezek teljesen mások voltak, mint a csernobiliak, egyikre se tudtuk megmondani, hogy miféle képződmény lehet. Hogy e világi-e vagy nem. Az egyik ilyen mezőre lépve azt tapasztaltam, hogy a Geiger-Müller számlálóm először kiakadt, majd szépen lassan csökkenő aktivitást mutatott, majd lement szépen nullára. Felkaptam egy képződményt, ami egy búgócsigára hasonlított, a kezemben úgy viselkedett, mint egy darab kavics, de amikor elengedtem, újra világítani kezdett. Több hasonló és leírhatatlan formájú, néha egészen groteszk darab is a kezembe került, amit tudtam, azokat a zsákomba tettem bele, amiket nem, azokat a barátom zsákjába raktuk bele.
Egy nappal később a Mayak nevű nukleáris üzem közelében voltunk, arra figyeltünk fel, hogy teljesen elhagyatottnak látszott az egész. De mégis körbe volt véve egy működő elektromos kerítéssel. Ekkor a barátom átvágta a kerítést a szigetelt, Kalasnyikovhoz tartozó bajonettével, és bemásztunk alatta. A nagy csarnokhoz közeledvén sípoló hangot hallottunk a fejünkben és a látásunk homályossá vált, hangok szólaltak meg a fejünkbe, mint „Te neked itt nincs keresnivalód!” „Gyere bentebb utazó, itt megpihenhetsz!”. Nem tudtuk mire vélni az egészet, hogy mitől lehetett ez, és belopóztunk az épületbe a szellőztetőrendszeren keresztül. Ott bent teljesen kitisztult a fejünk és a sípoló hangot se hallottuk. A mérőműszerem erős radioaktivitást észlelt a levegőben. A szellőző rácsain lenézve azt láttuk, hogy több, szürke színű védőöltözéket viselő ember egy nagy konténert rakott be egy kamion hátuljába. Az egyik elkiáltotta magát:
- A fenébe! Ez a valami kimászott! Lezárni minden nyílást!
A torkomban éreztem a szívemet, a szellőzőrendszert lezárták, ott ragadtunk benne, egyetlen esélyünk az volt, ha bemegyünk a csarnokba, de ha bemegyünk, akkor a fegyveres őrök lelőnek minket.
- Mássz előre! –mondtam
- Minek?
- Ott lesz egy nagyobb rész, ahol a ventilátor fújja ki az elhasznált levegőt.
- Azzal mire megyünk?
- Mivel a ventilátor leállt, de nem zárták ott be fölötte a zsilipet, ott kimászhatunk.
Újra lepillantottam a szellőző rácsai, és egy hatalmas, polipszerű, kék, rücskös lény kúszott a csarnok folyosóján. Becsléseim szerint olyan 2,5-3 méter magasságú lehetett. Semmilyen érzékszervet nem tudtam azonosítani rajta, olyan volt, mint egy nagy halom földes kocsonya.
Azonnal el kellett tűnnünk erről a helyről. Gyorsan kimásztunk a ventilátor lapátjai között a tetőre, és leereszkedtünk az épület oldalán és rohantunk ki a telephelyről. Máig se tudom, hogy milyen lény lehetett az. Semmi hasonlóságot nem mutatott a csernobili mutánsokkal.
Másnap elhagytuk a zónát, és minél hamarabb visszatértünk Ukrajnába, a képződményekkel megpakolt zsákjainkkal, sajnos az utat nem sok képződmény vészelte át. Mivel repülővel nem mehettünk, mert a vámosok nem engedték volna felvinni azt a sok valamit a gépre, ezért tömegközlekedéssel és stoppolással tértünk haza.
A hazahozott képződményeket a Zónát megjárt neves professzoroknak adtuk el, ők bőségesen fizettek, és nem kérdeztek, hogy mi úton sikerült ezeket behozni, és mit kerestünk a másik lezárt területen. Az egyikük megadta az e-mail címét, amin utána kérdezősködhettem a fejleményeknek.
Egyik nap a kérdésemre a következő válasz érkezett:
„Ezek a képződmények küllemre teljesen eltérnek a csernobiliaktól, de fizikai és kémiai tulajdonságaikban teljesen megegyeznek azokkal. Tehát ebből arra következtetek, hogy a Mayak környékén is hasonló változások történtek a természetben, mint itt, az ukrán zónában. Feltételezéseim szerint, valamely stalker-expedíció, vagy kémkedés útján, az oroszok hírt szereztek a mi zónánkról és megpróbáltak egy hasonló projektet véghezvinni, ami nekik sem sikerült.”
Sok mindent hallottam arról, hogy a Csernobil környéki lezárt zónában miféle érdekes dolgok lelhetőek fel, a félelmetes mutánsoktól kezdve a képződménymezőkön át a kívánságteljesítőig mindent. Ezeket eddig mind hülyeségnek gondoltam, míg meg nem látogattam a Zónát.
Pár hetet töltöttem a Zónában, és ráeszméltem erre, hogy ennek a fele se igaz, a kívánságteljesítő egy átverés. De ara is rájöttem, hogy mik igazak, az embernek tényleg meg kell néznie, hogy hova lép, mert bármikor megölheti egy anomália. Azonban találtam sok képződményt és ezeket eladva nagy vagyonra tettem szert. Sok stalkernek nyújtottam segítséget, és ők is nekem, emellett sok ellenség is akadt köztük. Nem voltak egységes stalker frakciók, amikről legendákat lehetett hallani, voltak a stalkerek és a könyörtelen fosztogatók, és a pénzért ölő zsoldosok. Nem létezett már se a Szolgálat, se a Szabadság, egybeolvadt az egész. Úgy döntöttem, hogy ott hagyom a Zónát és hazatérek.
Egy évvel később egy ismerős felhívott telefonon, először fogalmam sem volt, hogy honnan ismerős a hangja, de rájöttem, hogy egy stalker barátom a Zónából, elmondta, hogy nagyon hálás nekem, amiért sokat segítettem neki, és bármit kérhetek tőle.
Ekkor jutott eszembe, hogy a világon nem csak Ukrajnában van zóna, hanem van egy másik is, az Urálon túl, Kysthym és Ozersk környékén, amit szintén egy nukleáris baleset hozott létre, 1957-ben. Innen már csak egy telefon volt, és pár elintéznivaló, hogy a barátommal eljussunk oda és kialakítsuk az új stalker-birodalmat.
Több órányi repülőút és autóút után megérkeztünk Kasli-ba, egy közeli városba, ahol felpakoltunk az ellátmányból és az utunkat Ozersk felé vettük. Minden békésnek tűnt, míg valami furcsaságot meg nem láttunk, a levegőben mintha délibábokat láttunk volna, de mégsem azok voltak, hanem gravitációs anomáliák, mint amik Csernobil környékén is találhatóak. Azon tanakodtunk, hogy mi hozta létre ezeket, először fogalmunk se volt arról, hogy itt is kísérletek folytak. Kizártuk, hogy itt is hasonló történhetett, mint 2006-ban, és az idézett volna elő ilyent. A zónában egyre beljebb haladva, az egyre sugárzóbb területek felé, azt tapasztaltuk, hogy a föld színe teljesen megváltozott, olyan ciánkék árnyalatú volt, és mindenfele különböző képződmények voltak elszórva, ezek teljesen mások voltak, mint a csernobiliak, egyikre se tudtuk megmondani, hogy miféle képződmény lehet. Hogy e világi-e vagy nem. Az egyik ilyen mezőre lépve azt tapasztaltam, hogy a Geiger-Müller számlálóm először kiakadt, majd szépen lassan csökkenő aktivitást mutatott, majd lement szépen nullára. Felkaptam egy képződményt, ami egy búgócsigára hasonlított, a kezemben úgy viselkedett, mint egy darab kavics, de amikor elengedtem, újra világítani kezdett. Több hasonló és leírhatatlan formájú, néha egészen groteszk darab is a kezembe került, amit tudtam, azokat a zsákomba tettem bele, amiket nem, azokat a barátom zsákjába raktuk bele.
Egy nappal később a Mayak nevű nukleáris üzem közelében voltunk, arra figyeltünk fel, hogy teljesen elhagyatottnak látszott az egész. De mégis körbe volt véve egy működő elektromos kerítéssel. Ekkor a barátom átvágta a kerítést a szigetelt, Kalasnyikovhoz tartozó bajonettével, és bemásztunk alatta. A nagy csarnokhoz közeledvén sípoló hangot hallottunk a fejünkben és a látásunk homályossá vált, hangok szólaltak meg a fejünkbe, mint „Te neked itt nincs keresnivalód!” „Gyere bentebb utazó, itt megpihenhetsz!”. Nem tudtuk mire vélni az egészet, hogy mitől lehetett ez, és belopóztunk az épületbe a szellőztetőrendszeren keresztül. Ott bent teljesen kitisztult a fejünk és a sípoló hangot se hallottuk. A mérőműszerem erős radioaktivitást észlelt a levegőben. A szellőző rácsain lenézve azt láttuk, hogy több, szürke színű védőöltözéket viselő ember egy nagy konténert rakott be egy kamion hátuljába. Az egyik elkiáltotta magát:
- A fenébe! Ez a valami kimászott! Lezárni minden nyílást!
A torkomban éreztem a szívemet, a szellőzőrendszert lezárták, ott ragadtunk benne, egyetlen esélyünk az volt, ha bemegyünk a csarnokba, de ha bemegyünk, akkor a fegyveres őrök lelőnek minket.
- Mássz előre! –mondtam
- Minek?
- Ott lesz egy nagyobb rész, ahol a ventilátor fújja ki az elhasznált levegőt.
- Azzal mire megyünk?
- Mivel a ventilátor leállt, de nem zárták ott be fölötte a zsilipet, ott kimászhatunk.
Újra lepillantottam a szellőző rácsai, és egy hatalmas, polipszerű, kék, rücskös lény kúszott a csarnok folyosóján. Becsléseim szerint olyan 2,5-3 méter magasságú lehetett. Semmilyen érzékszervet nem tudtam azonosítani rajta, olyan volt, mint egy nagy halom földes kocsonya.
Azonnal el kellett tűnnünk erről a helyről. Gyorsan kimásztunk a ventilátor lapátjai között a tetőre, és leereszkedtünk az épület oldalán és rohantunk ki a telephelyről. Máig se tudom, hogy milyen lény lehetett az. Semmi hasonlóságot nem mutatott a csernobili mutánsokkal.
Másnap elhagytuk a zónát, és minél hamarabb visszatértünk Ukrajnába, a képződményekkel megpakolt zsákjainkkal, sajnos az utat nem sok képződmény vészelte át. Mivel repülővel nem mehettünk, mert a vámosok nem engedték volna felvinni azt a sok valamit a gépre, ezért tömegközlekedéssel és stoppolással tértünk haza.
A hazahozott képződményeket a Zónát megjárt neves professzoroknak adtuk el, ők bőségesen fizettek, és nem kérdeztek, hogy mi úton sikerült ezeket behozni, és mit kerestünk a másik lezárt területen. Az egyikük megadta az e-mail címét, amin utána kérdezősködhettem a fejleményeknek.
Egyik nap a kérdésemre a következő válasz érkezett:
„Ezek a képződmények küllemre teljesen eltérnek a csernobiliaktól, de fizikai és kémiai tulajdonságaikban teljesen megegyeznek azokkal. Tehát ebből arra következtetek, hogy a Mayak környékén is hasonló változások történtek a természetben, mint itt, az ukrán zónában. Feltételezéseim szerint, valamely stalker-expedíció, vagy kémkedés útján, az oroszok hírt szereztek a mi zónánkról és megpróbáltak egy hasonló projektet véghezvinni, ami nekik sem sikerült.”
