A játékfejlesztés történetének valószínűleg új fejezete nyílt akkor, amikor az Epic 2009 novemberében bárki számára elérhetővé tette az Unreal 3 motort. A fejlesztőcsomag alapból ingyenesen letölthető és használható, amennyiben a végeredmény is ingyenes. De ha valaki ezzel kíván fizetős játékot fejleszteni, akkor is igen jutányos áron teheti meg (99 U$D licencdíj + az 5000. példány feletti bevétel 25 %-a).
Az üzleti modell sikeres volt, az Unreal Development Kit-re keresztelt pakkot azóta több százezren töltötték le (amibe szvsz az is nagy szerepet játszott, hogy „fapados” UT3 demot csomagoltak mellé), és sorra jelennek meg az UDK fejlesztésű játékok.
A The Ball az egyik legelső program volt, ami kihasználta e konstrukció előnyeit. Az eredeti modot készítő Teotl (korábban Toltec) Studios több díjat is nyert az alkotással, köztük a 2010-es Make Something Unreal ezüstérmét is. Azóta az eredeti ötletet tovább kalapálták, mire október 26-tól elérhető a játék teljes verziója a Steamen.
A legjobb barátod és egyetlen segítőtársad
A történetben egy régészt alakítunk, aki egy ásatás során bezuhant egy barlangba a mexikói Pico del Miedo vulkánnál. Társai utasítására felfedezőútra indul, mire egy elfeledett civilizáció nyomaira bukkan.
A játék címszereplőjét rövidesen megkapjuk, miután fölvettük az irányító eszközt. Ezzel a gótikus-steampunk stílusú, körfűrészhez hasonló „fegyverrel” vagyunk képesek irányítani golyóbisunkat: a jobb egérgombbal magunkhoz hívhatjuk akár a pálya másik végéből is (csak ne akadjon el semmiben), míg a ballal ellökhetjük.
A labdának nevezett eszköz valójában egy hatalmas fémgömb, ami az egyetlen segítőnk és fegyverünk lesz az egész játék alatt. Ezzel kell megoldani a különféle logikai feladatokat, valamint a ránk támadó ellenfeleket (pl. múmiák, óriás bogarak) is a segítségével tudjuk összenyomni. Érdekességként megjegyzem, hogy míg őket a golyó egy erősebb lökés alkalmával szétlapítja, addig minket egyáltalán nem bánt. Hasonló szituáció figyelhető meg a zuhanásnál is, azaz akár Empire State Building magasságból is sértetlenül esünk talpra.
Földalatti karnevál
A játék kampány módjában 8 pálya van. Elsőre kevésnek hathat, de elárulom, hogy hatalmas szintekről beszélünk, nekem elsőre egy órába is beletelt, amíg eljutottam a végükre. Ez köszönhető részben a felfedező mivoltomnak, mikor is tényleg hatalmas, kisebb városokat magukba foglaló üregeket kutattam végig a titkos szobrok után, ami egyes emberek szemszögéből meséli el a civilizáció történetét.
Időnként főellenségekbe is botlunk, akiket nem lehet pusztán a labdával szétlapítani, hanem mindig a környezetet kell használni vagy a golyónkat kell ideiglenesen egyéb tulajdonsággal felvértezni, úgy mint áramosítás, tüzesítés illetve gravitációs mező.
Ezen túl vannak még bizonyos járművek is, mint a Half-Life-ból ismert vasúti kocsi, vagy említhetném még a „labdahajtású” terepjárót is.
TERROR NEWS * TERROR NEWS * TERROR NEWS * TERROR NEWS * TERROR NEWS *
Hogyan legyünk igazi falusi H.M.CS-k?
Elsôsorban említést tennék arról, hogy mi is az a H.M.CS., mert
elôfordulhat, hogy néhányan nem ismerik e kezdôbetük jelentését! A
H.M.CS a Helyi Menô Csávó rövidítése. Visszatérve a fôtémánkhoz, azt
hiszem bárkibôl lehet H.M.CS csak egy kicsi változtatást kell
ezközölnie külsején.
Elsô lépés a fejszerkezet! Az eddigi frizurán hosszú haj esetén
vágással, rövid haj esetén növesztéssel lehet jó kis H.M.CS-s frizurát
kialakítani. A következôképpen kell kinéznie. Vagy dauer nélküli elôl
rövid hátul hosszú (közismertebb nevén focistafrizura) haj, vagy
göndörre dauerolt mindenhol rövid haj (ennek kb úgy kell kinéznie,
mint a 30-40 év körüli hölgyek frizurakölteménye…)
Az öltözködés az egyszerûség és takarékosság jegyében történik.
Vizsgáljuk meg az öltözéket alulról fölfelé haladva. Az egyik
legfontosabb kellék a cipô. Ez -lehetôleg piacon vásárolt- az
úgynevezett makkoscsuka. Ismertetôjele a cipô orrán éktelenkedô
baszott nagy dupla makk. Ez potom összegért beszerezhetô bármelyik
közeli KGST piacon. A nadrág -ez is lehetôleg piacon vásárolt- világos
színû Noname farmer 5-nél több címkével. Eme cimkék tetszôleges
mértûek és tetszôleges elhelyezkedésûek lehetnek a nadrágon. Ha a
címkétlen nadrágot kapunk mindenképpen ildomos saját készítésû
cimkékkel televarrni, másképpenen nem érjük el az igazi hatást! A
felsôtestünket mindenféle színben pompázó ingel borítsuk! Ajánlott a
kigombolt inget elôl, kb övmagasságban görcsre kötni és vállunknál
vállszélességbe kihúzni, így mindenki látja, hogy milyen bika gyerekek
vagyunk.
Célszerû még egy 15 éven felüli automobil beszerzése. Az autó
díszítésére nem kívánok külön kitérni, aki kíváncsi rá az olvassa el
az ebben a számban is megjelent Auto-Cicoma címû, mélyenszántó
ötleteket tartalmazó MacLeod cikket.
Az öltözködést követôen a modorunkon is alakítani kell! Az egész
illemkódexet most nem írom le, mert akár egy könyvet is meg lehetne
tölteni vele, inkább csak apró, de hasznos tanácsokat adok a beszédet
és a viselkedést illetôleg Ajánlott az e betûket i-nek ejteni Pl.:
kényes-kínyes, tessék-tessik stb. A barátaink köszöntése ezentúl a
„Szerusz bazdmeg” vagy a „Sza Genya” ilusztris köszönésekkel
történjék. Célszerû a köszöntés nyomatékos mivoltát egy jól irányzott
hátbaütéssel jelezni.
A diszkóban a nekünk véletlenül nekünkjövô vagy hozzánkérô arcokat
célszerû már ott bennt leütni, hogy ne kelljen a hátrahívás koplex
mûveletével bajlódnunk. Aki mégis a hátrahívás mellett dönt annak
néhány szóvirág: „Akármékkel hátramegyek!”, „Gyere hátra Puca, mivan
he fosol?”, stb.
Most pedig a legfontosabbra a nôzés speciálisan H.M.CS.-s oldalára
térnék ki. Ha meglátjuk, hogy szívünk választottja egy másik hímnemû
egyeddel táncol vagy csak vele van, azonnal üssük le a tagot! Abban az
esetben ha nagyobb esetleg erôsebb nálunk az illetô, akkor hívjuk
össze a bandát, szerezzünk egy kocsit, figyeljük meg, hogy mikor
hagyja el a Diszkó területét és eredjünk utána! Mikor az illetô elég
távolra keveredett a mulatóterülettôl, álljunk meg a kocsival pontosan
elôtte, így elzárva a menekülés útját, szálljunk ki és közös erôvel
verjük széjjel a fejét, majd pedig rugdossuk meg, végül fújjuk le
gázspray-vel, hogy biztosak legyünk a 8 napon túl gyógyulásban!
Visszatérve a diszkóba keressük fel a szeretett hölgyet és mélyrôl
jött szavainkkal hódítsuk meg a hölgy H.M.CS-re vágyó szívét. Eme
feladat elvégzéséhez is néhány szóvirág:
„Jössz táncolni bazdmeg vagy tán’ egy kóla kék genyó?”
„Van disznótok? ”
„Hónap te is-is gyüssz kapálni a téjeszbe?”
„Nagyanyád jól van he? Nem hótt még meg?”
„Van egy huszasom, ha kipótolod vehetünk egy kólát ketten!”
„Tudsz-é róla he, hogy apádat tegnap én vittem haza a kocsmábúl!”
Ha a hölgyemény nem szándékozik beszédbe elegyedni velünk (ami eléggé
valószínû), akkor cibáljuk ki a diszkóból (úgy hogy mindenki lássa
milyen erôsek vagyunk) majd az elôzô módon tuszkoljuk be a kocsiba és
közöljük a haverokkal, hogy te leszel az elsô aki meghágod! Lehetôleg
6-nál többen hágjuk meg a szerencsés teremtést, hadd tudja meg a
dolgok folyását… Az esemény után szállítsuk kedvesünket távolra
lakóhelyétôl és egy szimpatikus árokba helyezzük (rugdossuk) bele.
Visszatérve a diszkóba mindenkinek meséljük el, hogy milyen nagy kurva
az a csaj!! Ha ezt nem tesszük meg csorba eshet büszkeségünkön amit
semmiképpen sem akarhatunk!
Ennyit dióhéjban a H.M.CS.-krôl. Remélem sokan megfogadják a
tanácsaimat és fazont váltanak, ezzel kivívva a falusi társadalom
nagyfokú elismerését! Jaj majdnem elfelejtettem! Számítógépünket egy
közelben levô kisbaltával vágjuk apró darabokra majd tüzeljük el, hisz
már nemigen lesz rá szükségünk…
A Macskanadrág punkrock zenekart 1994 novemberében alakította Salgótarjánban:
Krachtsmer Ákos – Garfield (bőgő, ének)
Zvada Szabolcs – Szabi (gitár, ének)
Földi Bálint – (gitár)
Győri Attila – Süni (dob)
A felállás nem volt túl hosszú életű, mivel Gyõri Attila inkább kocsmába járt, mint próbálni.
Így új dobos után néztek, kis ideig Tábori Péter csatlakozott a zenekarhoz.
Az első koncertjük ezzel a felállással 1995 márciusában volt Salgótarjánban a Kohász Rock-klubban.
Ekkoriban jelentették meg az első demó felvételüket egy szintén Salgótarjáni zenekarral.
Ez az anyag azonban nem tükrözi a Macskanadrág igazi zenei világát, még csak keresték önmagukat.
Újabb tagcserék követték az együttes útját, Tábori Péter helyére Bodrogi Laci jött, Földi Bálint helyét Mákos Vince gitáros foglalta el.
Ez időtájt kezdtek el koncertezgetni, Punk-Fesztiválokon részt venni.
1995 decemberében Garfield és Szabi megtalálták azt a dobost Győri Róbert személyében, akivel mind emberi, mind zenei téren jól kijöttek.
Zenei ízlésvilágukra a (klasszikus) punk zenekarok, így a Dead Kennedys, Toy Dolls, Ramones, stb., és a dallamosabb kaliforniai együttesek, mint pl.: a NOFX, Rancid, Pennywise, MXPX, Lagwagon, stb. jellemzõk.
1996-tól folyamatosan lehetett hallani róluk. Az Aurórával turnézni indultak, és ebben az évben már a Szigeten is felléphettek, sőt a 96 -os mezőtúri tehetségkutató fesztiválon 3. helyezést értek el.
A Trottel Records segítségével 1996 szeptemberében megjelent végre első önálló lemezük, a Látszat csal címmel.
Jó néhány válogatás kazettán szerepelnek: Így az Underground válogatáson és a Trottel kiadványokon.
A 97 -es évben már önálló turnézásba kezdtek és az ország számos kisebb-nagyobb klubjaiban játszottak. 1997 -ben a nagyobb nyári fesztiválokon is lehetett találkozni velük, így a Csörge Tavi Rockfesztiválon és a Pepsi szigeten, ahol egy kimondottan jó hangulatú koncertet tudhatnak a hátuk mögött. Zenéltek már a Prosecturával, Aurorával, Játszottak a Terror Group-pal, és a GBH elõtt is.
A K & Records által kiadott Punkráció-n szerepeltek a „Citrom” és a „Kurva a véredben” számokkal.
1998-ban, szintén önálló koncertek jellemezték, és egyre többen jártak el a koncertjeikre.
Sokszor zenéltek budapesti (punk) klubokban, a 98 -as mezőtúri fesztiválon, már egy igazán színvonalas koncertet adtak, és ez a Pepsi Sziget 98 rendezvénysorozaton is folytatódott.
Az új Macskanadrág minialbumot(1998), még a Crossroad Records adta ki, de a „Modern Szerenád” már az Edge Records gondozásában jelent meg.
Lassan bejárták az egész országot, és külföldön is koncerteztek.
2002-ben már elkezdtek készülődni az új lemezre, természetesen folyamatos koncertezés mellet, és közbe egy támogatóra is találtak, ami nem más, mint a VANS. Emellet még a Dead Kennedys mellet is felléptek, mint előzenekar márciusban.
2003 év végére jelent meg új albumuk, a „Csillag Még Késik”, melyre már nagyon sokan vártak, de megérte.
2004-ben Szili Miki csatlakozott a bandához.
2006-ban Győri Róbert távozott a bandából.
2008 év végétől Gyenge András, Sopronból, 2010 februárig gitározott a zenekarban.
Szintén 2008-ban, de nyáron csatlakozott a zenekarhoz Buhla Ádám, Kazincbarcikáról, aki 2009 nyaráig dobolt a zenekarban.
2009. A zenekar új dobosa Figula Gergő lett, akit régebbről is ismerhettek az Alvin és a mókusok zenekarból.
Megjelent a „Porból lettél, porrá leszel” című lemez, a banda járja az országot.
2010 nyarán új taggal bővült a banda, a Nem Mind 1 gitárosa, Rácz Krisztián alias Csülök csatlakozott.
Az Fürgerókalábak zenekar a magyar punk történetének egyik emblematikus együttese. A banda, saját meghatározása szerint, az un. „debilcore” zenei irányzatot követte, mely egyesíti a punk lendületes vidámságát a hardcore-ra jellemző könyörtelen brutalitással. Az együttes híres volt a fiatalokat foglalkoztató, a mindennapi élet kérdéseit feldolgozó, rendkívül szeretni való szövegeiről, ugyanakkor hiányoznak a punk stílus meglehetősen álszent, lázadást mímelő, világmegváltó témái.
A jól eltalált szövegek, a kifinomult, igényes zenei megoldások, és a nagyszerű énekhang kiegészülve a banda elementáris színpadi performanszával gyorsan a közönség kedvenceivé tette őket. A banda fennállása során nagy sikerrel turnézott szerte az ország határain kívül és belül, nem múlt el fesztivál rókalábak nélkül.
A szekszárdi csapat első fellépésére 1994 szilveszterekor került sor a következő felállással: Budavári, Acélos, Nagy Zsigmond Péter, Tarjányi Péter, Nagy Attila. Az első „igazi” koncertig még volt pár fellépés változó tagsággal, de a rendszeresen koncertező banda felállása a következő volt: Budavári, Acélos, Jantner Krisztina (basszusgitár), Szerecz Miklós (dob).
Ennek a felállásnak az első koncertje 1996. május 10-én volt. Kriszti után jött Kertész Robin (aki nem Róbert, hanem tényleg Robin), Miki után pedig Kovács Tamás. Tamás kilépése után a dobok mögötti üresedést a srácok egy dobgép bevetésével pótolták.
A dobgép után jött Moldoványi, utána pedig Benedeczki. Budavári András énekes 2008-as kilépése után egy ideig próbálkoztak új frontember toborzásával, de rövidesen bejelentették a zenekar feloszlását. Ezt követően alapította meg Aczélos Balázs a Don Gatto hardcore formációt, mellyel nagy sikerrel folyamatosan turnézik itthon és a környező országokban.
A zenekar alapítás ötlete 2005 júliusában fogant meg az alapító tagok fejében, majd egész pontosan 9 hónappal később, 2006 áprilisában megszületett a Kingston Cruisers zenekar. Céljukként tűzték ki, hogy a reggae és ska szcénában példátlanul színes műsorukkal új lendületet vigyenek a hazai klubéletbe, hidat építve az akkor még egymástól nagyon távoli ska és reggae szerető zenerajongók közé. Zenéjük ennek megfelelően széles skálán mozog a reggae balladáktól a táncosabb, pörgősebb ska dalokig, helyenként dub-al, dancehal-al, ragga-val és egy kis jazz-el is keverve.
2007 áprilisában szerzői kiadásban megjelent első, bemutatkozó hanganyaguk „the First Trip” címmel, mely 8 saját szerzeményt tartalmaz, és mind a közönség, mind a szakma körében nagy sikert aratott! A lemez felvétele óta a repertoár sok új dallal bővült, így a „the First Trip Tour” elnevezésű lemeznépszerűsítő turné vidéki, és külföldi állomásain már nem csak a lemez dalaiból hallhat ízelítőt a nagyérdemű.
2008-ban a tagságban történt változásoknak köszönhetően – az énekesnői feladatokat Evelyn vette át – a zenekar új lendülettel, és megújult repertoárral vetette magát a hazai klubéletbe. A sűrű koncertnaptár, a teltházas, nagy sikerű koncertek, és a szakma elismeréseként odaítélt Fringe Díj jelzi, a zenekar jó úton halad. Meghálálandó a közönség kitartó és lelkes támogatását, hamarosan egy videoklipp lát napvilágot, mely a vadonat új „Loose my head” c. dalból fog elkészülni.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom