Még ebben a hónapban napvilágot lát a közel 1 éve bejelentett, de már több mint egy évtizede hiába várt Coopertive mod a kitűnő hangulatú, 2001-es megjelenésű RTCW-hez. A fejlesztők ígérete szerint rengeteg újdonságot raktak bele a modba, amikről mindenképpen érdemes szót ejteni, mielőtt hozzáfogunk barátainkkal egy közös kaszaboláshoz.
Ebből az alkalomból készítettem riportot a mod magyar fejlesztőjével, amit most olvashattok :)

Honnan jött az ötlet a Coopertive modhoz?
A 2000-es évek első felében a cooperative mod gyakorlatilag halott volt. Rengeteg jó játék jelent meg, amikből zokszó nélkül kihagyták, mindenféle hülye indokkal (nem fér bele a történetbe…stb.) Aztán amikor nem bírtak több bőrt lenyúzni a Deatmatch-játékokról, lassacskán elkezdett visszaszivárogni az iparba ez a játékmód. Viszont ez a tény már sajnos nem segített azokon a játékokon, amik anno kihagyták ezt a lehetőséget, viszont még ma is képesek egyedi játékélményt nyújtani.

Hogyan kerültél be a csapatba?
Többször is próbálkoztam magam készíteni saját kezűleg, de most innen visszanézve szerencsére abbahagytam, különben csak az időmet rabolta volna, mivel eredménye végképp nem lett volna. Aztán tavaly csak kíváncsiságból utánanéztem, hogy foglalkozik-e már valaki ezzel, főleg miután kiadták a játék teljes forráskódját. Így találtam rá Fretnn-re, aki programozóként lelkesen hozzáfogott. Rögtön felvettem vele a kapcsolatot, s felajánlottam minden segítségemet. Azóta együtt dolgozunk. Nagyon korrekt srác, mindenben meg tudunk egyezni, pedig már elhagytuk a 700. updétet. Azért ez nem kis szó. A csapat 3. tagja Ken, aki idejétől függően szintén sokat farag a kódokon, illetve a scripteken.

Mi a munkamegosztás nálatok?
Fretnn a főnök, mindemellett kitűnő programozó. Dolgoztam már néhány projekten, de messze vele lehet a legjobban együttdolgozni. Vérprofi, s mindemellett nagyon jó arc. Ő bármit képes beleprogramozni a játékba, ha az kivitelezhető és van értelme. Napi szintem tarjuk a kapcsolatot MSN-en, sokat ötletelünk, vitatkozunk, érvelünk, majd végül megegyezünk. Én legfőképp a mapscriptekkel foglalkozom, illetve az új menu-rendszerrel, valamint ha bele kell nyúlni a model-scriptekbe, akkor megteszem. Fretnn programozói munkáját pedig jobb nem részletezni, mert az nálam az embertelen kategóriába tartozik. Szerencsénkre ő imádja ezt.

Mit lehet tudni a mod újdonságairól?
Háromféle játékmód lesz beépítve: Cooperative (ezt nem szükséges részletezni), Speedrun (méri az időt, amit a program jegyez) és Battle (ez egy teljesen új típus, melyről részleteket még nem szeretnénk elárulni)
A pályákat illetően töménytelen mennyiségű változtatást kellett eszközölnünk. Végig kellett menni az összes pályán és lépésről lépésre átnézni és átírni a scipteket, pl. letiltani a játékos mögött beomló alagutakat, becsukódó ajtókat, amelyek elzárnák a többiek (illetve az újraszülető játékosok) útját. Így hát minden pályába belenyúltunk. Valamelyikbe kevésbé, valamelyikbe pedig iszonyat mélyen. Ezt a játékosok is egész biztosan észre fogják venni. Természetesen igyekeztünk nem tönkretenni a játékot, de szem előtt kellett tartani, hogy itt már egyszerre több játékos mozog adott pillanatban a pályán, azaz az események nem 1 db játékos köré igazodnak.

Amikor ez már nagyjából kész volt, jött az ötlet, hogy adjunk hozzá több ellenfelet, hiszen már nem csak 1 játékos fog szaladgálni a pályákon. Így hát készítettünk 3 különböző fokozatot. A legelső az RTCW eredeti ellenfeleit vonultatja csak fel, a következő szint pályánként 15-20 fővel megtoldja, a legutolsó szint pedig pályánként 30-40-el növeli az ellenség létszámát az alapjátékhoz képest.
Ezt követően az ellenfelek képességeit kezdtük szabályozni: itt is három szint lett. A legalacsonyabb nagyjából az alap RTCW legnehezebb fokozata, majd így tovább.
Végül külön opcióként szerepeltettük az ellenfelek újraéledési lehetőségét. Na, ez már komoly kihívás lesz a játékosoknak, viszont ami a legfontosabb: nem lehetetlen a játék végigjátszása így sem!
A játékosokat illetően is vannak opciók: van, pl közös életszám lehetőség, van egy új Friendly Fire opció: ha meglövöd a csapattársadat, te is ugyanannyit vesztesz az életerődből, mint az általad okozott sérülés. (ez vonatkozik a civil karakterekre is, Friendly Fire beállítástól függetlenül)

Újdonság, hogy van pontrendszer: az igazságosság kedvéért az általad okozott sérülés után kapsz pontot. Így nem lesz olyan, hogy lövöd ezerrel valamelyik Bosst, aki végül valamelyik csapattársad egyszeri lövésére kifekszik, s helyetted ő viszi a nagy pontot. Bizonyos értékenként Bonus Life-ot kapsz, aminek nagy hasznát lehet venni a keményebb beállításokon.
Ezen kívül a játékosok eldobhatják fegyvereiket, illetve az aktuálisan használt fegyverből is dobhatnak el lőszert a többiek megsegítésére.
Mivel nem nehéz meghalni a játékban, ezért úgy gondoltuk érdemes lenne a játékosnak újraéledés után megőriznie a már összeszedett fegyverarzenált, hogy ne fegyverkereséssel teljen az idő.
Háromféle játékmentési lehetőség van: hagyományos quicksave típus, Autosave 30 másodpercenként, illetve a Multiból ismert Zászlófoglalási módszer.
Ezen kívül átemeltük a szavazási lehetőséget is a multiból.
Rengeteg ilyen apró újdonság van, nehéz is lenne mind felsorolni, mert egy csomó van még, amiről most elfelejtek beszélni, mint pl: letiltottuk az összes beépített (és unalmas) játékmenet-videót, amik amúgy is csak gondot okoztak a játékmenetet illetően.

A Forest és a Village2 pályákon igény esetén lehetőség van a sokak által gyűlölt riasztórendszer teljes kiiktatására is, ha likvidálják a szerencsétlen szervizes srácot.
Ezen kívül a menürendszert is teljesen át kellett szabni. Például készítettünk egy gyorsmenüt, ami a legfontosabb beállításokat jeleníti meg játék közben, ha megnyomod az Esc-et. Mindenképp egy felhasználóbarát megjelenés elkészítése volt a cél.
Ugyan nem részletezem Fretnn munkáját, de azért a felsoroltakból könnyen kiolvasható, hogy micsoda programozói munkát igényelt ezen funkciók biztosítása.

Mi történik, ha valakinek elfogynak az életei?
Az Spectatorként működik a következő pályáig, de ott már visszatérhet a meccsbe. De nem kötelező megadni életszámot, a 0 általában a végtelent jelenti. Ugyanez igaz, amikor a mentési lehetőségek számát adjuk meg.

Szerepelni fog benne az eredeti főhős, BJ?
Nem. Egy ideig szerepelt, de végül kiszedtük a játékból, mert szerintünk felesleges. A multis katonákat emeltük át, 3 különböző fej-skinnel. Azaz nem lesz olyan, hogy egyszerre 3 BJ szaladgál a pályán. Úgy kell inkább felfogni, hogy névtelen hősök harcolnak, akik átélik BJ kalandjait.

Mik a későbbi tervek? Lesz folytatás?
Ez tényleg csak a játékosoktól függ. Ha azt látjuk, hogy sok (nem üres) szerver van, akkor mindenképp. Már megvannak az ötletek: pl Fan Made Missionok importálhatósága. Igyekszünk sokat tesztelni, reméljük nem kell sok hibajavítást kiadni.
Ha viszont nem lesz nagy mozgolódás, akkor hagyjuk az egészet, mindenki megy a maga útján. Mindannyiunknak van saját élete, család, gyerek…stb. Nekik amúgy is külön köszönet az eddigi türelemért.

[Képek]

[Videó]

[Info]
ModDb