Városunk
Aktuális
Közérdekű adatok
Intézmények
Idegenforgalom
Termálfürdő
Fórum
Bemutatkozás Története Földrajza Linkek Fotógaléria

Az oldalunk eddigi látogatóinak száma:Website Counter


Kedves Látogató!

 

Tisztelettel köszöntöm Önt SELLYE Város Önkormányzata és valamennyi lakója nevében!

 

 

Sellye településről az első írásos feljegyzés 1292-ből származik.

Mátyás király idejében birtok és papi centrum volt, majd a törökök idejében , Nahie, azaz bírósági kerület.

 

1781-ben II. Józseftől mezővárosi rangot kapott, melyet 1872-ig megtartott.

 

Az I. Világháború idején, a szerb megszállás alatt, 3 évig járásszékhely, majd 1950-64 között újra járásszékhely, 49 településsel.

 

1970-ben nagyközség, 1997. július 1. óta város.

 

Sellye az Ormánságnak nevezett természeti értékekben és néphagyományaiban egyedülállóan gazdag tájegységnek a legnagyobb lélekszámú települése.

 

Sellye város polgármestereként annak reményében hívom Önöket erre a virtuális barangolásra, hogy a későbbiekben majd személyesen is megkeresnek bennünket!

 

Ennek a térségnek a mediterránhoz hasonló éghajlata, az évszázadok óta érintetlen természet, a Dráva folyó közelsége ideális lehetőségeket és körülményeket teremt a turizmushoz, a pihenéshez a felüdülni vágyó ide látogatók számára!

 

Látogatóink a Kiss Géza Múzeumban megismerkedhetnek az Ormánság néprajzával, elődeink életmódjával, népművészetével, tovább az építészeti emlékekkel is.

 

Figyelmükbe ajánlom a XVIII. században épült Draskovich-kastélyt és az azt körülvevő 7,65 hektáros Arborétumot, ami ma természetvédelmi terület csaknem 240 lombhullató és 115 örökzöld fafajtával.

 

Jelentős idegenforgalmi vonzerő a Termálfürdőnk, amely nagy kiterjedésű zöldterület, és májustól szeptemberig várja fürdőzőket.

 

Kulturális rendezvényeinkkel is várjuk látogatóinkat, mint az évente megrendezett Dinnyefesztivál, képzőművészeti táborok és kiállítások.

 

Honlapunk menüjeire kattintva bővebb információkat kaphat Sellyéről, s a képanyagok is segítenek eligazodni az ide látogatóinknak.

 

 

Tisztelettel meghívom Önöket a városunkba, s minden kedves vendégünknek nagyon kellemes időtöltést, pihenést kívánok!

Nagy Attila

Sellye Város polgármestere