A zenekar alapítás ötlete 2005 júliusában fogant meg az alapító tagok fejében, majd egész pontosan 9 hónappal később, 2006 áprilisában megszületett a Kingston Cruisers zenekar. Céljukként tűzték ki, hogy a reggae és ska szcénában példátlanul színes műsorukkal új lendületet vigyenek a hazai klubéletbe, hidat építve az akkor még egymástól nagyon távoli ska és reggae szerető zenerajongók közé. Zenéjük ennek megfelelően széles skálán mozog a reggae balladáktól a táncosabb, pörgősebb ska dalokig, helyenként dub-al, dancehal-al, ragga-val és egy kis jazz-el is keverve.

2007 áprilisában szerzői kiadásban megjelent első, bemutatkozó hanganyaguk “the First Trip” címmel, mely 8 saját szerzeményt tartalmaz, és mind a közönség, mind a szakma körében nagy sikert aratott! A lemez felvétele óta a repertoár sok új dallal bővült, így a “the First Trip Tour” elnevezésű lemeznépszerűsítő turné vidéki, és külföldi állomásain már nem csak a lemez dalaiból hallhat ízelítőt a nagyérdemű.

2008-ban a tagságban történt változásoknak köszönhetően – az énekesnői feladatokat Evelyn vette át – a zenekar új lendülettel, és megújult repertoárral vetette magát a hazai klubéletbe. A sűrű koncertnaptár, a teltházas, nagy sikerű koncertek, és a szakma elismeréseként odaítélt Fringe Díj jelzi, a zenekar jó úton halad. Meghálálandó a közönség kitartó és lelkes támogatását, hamarosan egy videoklipp lát napvilágot, mely a vadonat új “Loose my head” c. dalból fog elkészülni.

További infó: KINGSTON CRUISERS