Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Djed nevű zenekar, ahol Giga énekelt és a dalszerzésben is rész vett. Összeállt a repertoár saját dalokból, de sajnos fellépésig nem jutott el a együttes, egy bizonyos “ok” miatt. Aztán 2013-ban Giga úgy döntött, mégiscsak jó lenne összehozni a bandát, de a régi tagoknak más elfoglaltságuk akadt, így újakat kellett keresni. Bandi jelentkezett a gitáros posztra, de közben megalakult vele a Moon River is és húzódott a dolog, de mivel nagyon tetszettek neki a Djed szerzemények, és Giga többször eljárt a Moon River bulijaira, sok beszélgetés után eldőlt, hogy összeáll a csapat. Azonban Djed néven nem lett volna korrekt folytatni, hiszen az eredetei tagok közül csak Giga szerepel benne, sőt sok-sok beszélgetés és az első próbán az is kiderült Bandinak is van jó pár dal ötlete, ami a Djed-hez hasonlóan pop-os, de mégis más és úgy döntöttek, maradnak ketten, mint szerzőpáros, így a név BandimegaGiga, röviden BMG lett. Bár közben csatlakozott hozzájuk állandó tagként Takács Péter cajonos, Villuth Áron basszusgitáros és Horváth Henriett szintetizátoros énekes, a név maradt. Fellépéseiken és felvételeiken rendszeresen vendégül látnak vendégművészeket.

Műfaj
Soft-rock, vagyis saját szerzeményű populáris dalok, műfaji korlátok nélkül.

A zenekar tagjai
Freilits Gábor “Giga” – ének, vokál, kazoo
Horváth Henriett – szintetizátor, vokál
Sovány András “Bandi” – gitár, vokál
Takács Péter “Peet” – cajon,
Villuth Áron “Árcsi” – basszusgitár

Fellépett már velünk:
Balla Attila – hegedű
Kásádácz “Kási” József – szólógitár
Németh Attila – szájharmonika

Hangfelvételeinken közreműködött:
Balla Attila – hegedű
Hetyei Csaba – szaxofon
Németh Attila – szájharmonika
Katona “fater” Tamás – szólógitár

[Link]
BMG | Facebook
BMG | Youtube